A dél-dunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete - Zalai Gyűjtemény 27. (Zalaegerszeg, 1987)

E-szekció - Petánovics Katalin: A zsellérségtől a summásságig vezető út egy Zala megyei kis faluban

IRODALOM BALASSA Iván: 1978. A keszthelyi Georgikon arató- és cséplőszerződései, 1798— 1816. Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei, 1975—1977. BOROSS Marietta: 1967. Mezőgazdasági munkásszerződések Nyugat-Dunántúlról (1812—1944.) Népr. Közi. XII. CSONDOR János: 1819. Gazdaságbéli számadó és számvevő tiszti utasítások Keszthelyen. JANKÓ János: 1902. A Balaton-melléki lakosság néprajza. Bp. NAGYVÁTHY János: 1795. Közönséges Instructio ... Kézirat 1—483. Helikon Könyvtár. M. s. XXVI. 43. PÁKAY Zsolt—SÁGI Károly: 1971. A szőlőművelés hatása a Balaton-környék népének életére és településére. Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei, 10. PETÁNOVICS Katalin: 1975. Vállus (Egy summásfalu élete). Kézirat. 1982. A Festeticsek balatonkeresztúri uradalmának kontraktusai (1772—1793). Zalai Gyűjtemény, 17. SÁNDOR Pál: 1961. Ujabb adatok a paraszti földbirtoklás kérdéséhez a XIX. sz. első felében. (Alsózsid parasztságának földbirtokstatisztikája: 1789—1853). Történelmi Szemle, IV/2. SÁRKÖZI Zoltán: 1965. A summások. In: A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában. Szerk. : Szabó István. Bp. SZABÓ Zoltán: 1937. A tardi helyzet. H. n. SZÁNTÓ Imre: 1954. A parasztság kisajátítása és mozgalmai a dunántúli Festetics birtokon, 1711—1850. Bp. TAKÁCS Lajos: 1978. A Kis-Balaton és környéke. Kaposvár. KATALIN PETÁNOVICS: DER WEG VON DER EINLIEGERSCHAFT ZUR GEDINGARBEIT IN EINEM KLEINEN DORF IM KOMITAT ZALA (Zusammenfassung) Im XVIII. Jh. wurden die verödeten Dörfer durch die Gutsherren mit neuen Bewohnern bevölkert. Vállus wurde um 1760 gegründet, die Bewohner des Dorfes waren Einlieger. Nach dem Urbárium wurde ihr Rodeland durch die Domäne bald zurückgelöst. 1776 wohnten im Dorf 8 Leibeigene mit halbem Grundstück und 23 Einlieger. Die Größe des Gartens der Einlieger betrug von 25 bis 850 Quadratklafter, dieses Feldstück wurde mit größer werdenden Zahl der Kinder weiter zerbröckelt. Allmählich verdrängten die Gutsherren die Einlieger von der gemeinsamen Weide, dadurch ging die Viehzucht stark zurück. Auch das Holzungsrecht der Einlieger wurde geschmälert. Ihre einzige Einkommensquelle blieben die Reben, der Wein konnte aber nicht transportiert und verwertet werden. Die freie Arbeitskraft der Einlieger wurde durch das Latifundium genutzt. Ende des XVIII. Jh. und in der ersten Hälfte des XIX. Jh. wurden sie zur Ernte, zur Dresche und zum Grasmähen engagiert. Ende des XIX. Jh. mußten die Einlieger auch die Bewirtschaftung der Industriepflanzen und Hackfrüchte übernehmen, sonst haben sie keine Möglichkeit zum Ernten erhalten. So führte der Weg der Einlieger zur landwirtschaftlichen Lohnarbeit, zur Gedingarbeit als Folge einer bewußten Grundbesitzpolitik.