Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból - Zalai Gyűjtemény 26. (Zalaegerszeg, 1987)
Balogh Elemér: Országgyűlési választások Zala vármegyében
végett Zala megye központi választmányához, 16 mely március 5-i ülésén hozott határozatával elutasította a folyamodást. A kiskanizsaiak nem nyugodtak bele kudarcukba, szenvedélyes hangú levelet intéztek a központi választmányhoz. „A választók összeírására kiküldött küldöttség a törvényt félre magyarázva s szabadalmazott városunkat falunak degradálva, a választó képesektől oly minősítvényt követel, mely a törvénnyel, különösen annak szellemével ellenkezik és éppen ezért kértük, hogy a magas minisztérium a törvény helyes értelmezése iránt adjon utasítást a tekintetes Középponti Választmánynak." 17 Erre azonban nem került sor. Majd, mivel úgy tűnt fel a kiskanizsaiak előtt, hogy a választmány nemigen viselte szíven ügyüket — talán fel se küldték kérvényüket a minsztériumba! — így folytatták: „hívő határozattal küldetett le a város kérvénye? velünk nem közöltetvén, mi nem tudhatjuk, de azt igenis látjuk, a tekintetes Középponti Választmány elöl idézett végzéséből (nevezetesen a választmány március 5-i ülésén hozott döntéséből), hogy ez a kérdést nem megoldani, hanem megkerülni törekedik." 18 A folyamodvány szerint az egész városon esett sérelem, amikor a központi választmány „elfelejtkezve, vagy készakarva mellőzte az 1848. évi V. tc. 1. §-át.' ,i9 Ennek folytán ui. sokakat elütöttek választójoguktól — olyanokat, akik a korábbi három választási ciklusban még szavazhattak. Fájlalták, hogy városukat faluvá minősítik. A panaszból kivehetően úgy vélték, hogy talán a központi választmány valamely vezető tagja nem ért egyet a város kérésével, bizonyos politikai érdekei más irányúak lennének, és már az összeírókat is ő utasította a sérelmezett eljárásra. A központi választmány jól „megrághatta" az ügyet, és nyilván tekintélyének megóvását is szem előtt tartotta, mikor keményen megfogalmazott határozatát március 20-án meghozta. Bevezetésként leszögezte: „a Központi Választmány panaszolt végzését a folyamodványban felhozottak által csak megtámadva, de törvényes alapjában megingatni a legkisebb mértékben sem látja." 20 A határozatban foglaltak ismét megkerülték a panasz magját. A választmány csökönyösen az összeírok előtt való személyes megjelenés szükségességét hangsúlyozta, s csak ilyen, egyes személyek által beterjesztett folyamodvánnyal volt hajlandó foglalkozni. Ilyen személy azonban állítólag egy sem akadt! Az efféle „tömeges reclamatiók" elbírálására pedig nem vállalkozott. A folyamodvány lényege voltaképpen elvi kérdést feszegetett, melyről a határozat most is mélyen hallgatott, jóllehet megemlítette, hogy a belügyminiszter 1868. évi 13110. sz. rendelete értelmében Kiskanizsa városának Nagykanizsától való teljes elkülönítése foganatba vétetik. Az 1869. évi reklamációk tárgyalásain a központi választmány több, mint 300 panaszos ügyével foglalkozott. Általános szabályként érvényesült, hogy az adólajstromokban és telekkönyvekben foglaltakat perdöntő bizonyítéknak tekintették, így, ha a bejegyzettekkel ütköző esetek fordultak elő, rögtön törölték, vagy éppen felvették a jelentkezőt, de az ülések utolsó napjáig mindig volt helye jogorvoslatnak. Az ügyek nagy részét a kifogási jegyzékekben 10 ZML. közp. vál. jkv. 1869. március 5., a Belügyminisztérium 4285. sz. leirata. 17 ZML. közp. vál. jkv. 1869. március 20. 18 Uo. 19 Uo. 20 Uo.
