Vaska Miklós: Paraszti gazdálkodás Nován a két világháború között - Zalai Gyűjtemény 11. (Zalaegerszeg, 1979)
A parasztság
A kukoricát régen kézzel morzsolták tusával, illetve házilag készített morzsolóval. Ez egy négy lábon álló szegekkel kivert deszka volt, vagy egy darab fa, szintén szegekkel kiverve, amit szíjjal erősítettek tenyerükhöz. Sok mindenre megtanította a falusi embereket a szegénység kényszere! Maguk készítették, vagy falusi „ezermesterekkel" készíttették szerszámaikat, eszközeiket. Cséphadarókat, szerszámnyeleket, dergálókat, gerebeneket, tilókat, favillát („vellát"), gereblyét legtöbben maguk faragtak télen. De a felsoroltakra a negyvenes évek közeledtével mind ritkábban volt szükség. Cséphadaró addig kellett, míg pajtához, melléképületekhez zsúpot csépeltek. A hajdinahántoló a hajdinatermesztés megszűnésével vált feleslegessé. Dergálók, tilók, gerebenek sem kellenek, hisz lent, kendert nem termelnek fonáshoz, szövéshez. Szó esett a jó kézügyességgel rendelkező paraszt „iparosokról". Szakmát nem tanultak, iparengedéllyel nem rendelkeztek, kontárkodtak, ezermesterkedtek a gazdálkodás mellett. Idős Mátai István, Kiss István cipészmesterséget űzött, Becze Ferenc kovácskodott. A faragókat, kik famunkákat csináltak, nem tartották iparosnak, mert ahhoz mindenkinek illett érteni. Röviden szólni kell a cséplőgépek tulajdonosairól és alkalmazásukról is. Gépvásárlásra csak azok gondolhattak, akik megfelelő tőke mellett bizonyos gépkezelési és szerelési tudással is rendelkeztek. Az első gépe Bánfi József kovácsnak volt. 1914 előtt csépelt már vele. A másodikat Becze Ferenc kovács vásárolta. Becze kovácsmestersége mellett gazdálkodott is. Később Virágh Ferenc váltóaláírással szerzett gépet, s ezzel annyit keresett, hogy még egy garnitúrát vásárolt (1927-ben). A gazda 4 1/2 %-ot fizetett. A keresetből minden 17-ik q-t az etető kapta. Ha nem maga a tulajdonos kezelte a gépet (pl. Virágh Ferenc külön gépészt tartott), akkor a gépésznek minden 10-ik mázsa jutott. 69 A csépléskor kapott gabonarész többségét eladták a géptulajdonosnak. Cséplésen kívül a gépekkel más munkát nem végeztek, Virágh Ferencet kivéve, kinek volt egy magfejtője, amivel az uradalomban bérmunkát vállalt, mint erről már említést tettem. Belterjes gazdálkodásról a harmincas évek közepétől beszélhetünk. Fokozott gépesítés (egyszerű eszközökről van szó), nagyobb mérvű trágyázás, csávázás, magtisztítás, gyomirtás kezdte jellemezni a gazdálkodást. Hasznosították a trágyalét is, amit évtizedeken keresztül elfolyattak az udvarokon — néha még az utcára is. Réteket kezdtek öntözni vele. Műtrágyát nem vásároltak, egyrészt, mert drágának tartották, másrészt, mert hatását nem ismerték. 3—4 évenként trágyázták a földeket, akinek kevesebb trágyája volt, az 5 évenként. A nagyegresi dűlőn zöldségféléket is termesztettek, főleg paprikát, paradicsomot, káposztát. Minden ház végében — a telkeken — zöldségeskertek látták el a családokat főzelékfélékkel, zöldséggel. Közelebb volt a konyhához, s ha akadt egy kis szabad idő. az asszonyok máris mehettek gyomlálni, kapálni. Érdekességként említem meg, hogy 1921-ben dohányt lehetett ültetni a kertekbe. Szálanként adtak engedélyt termelésére. Sajnos a palántákat elverte a jég a dohányosok legnagyobb bánatára. 70 Horváth József Nova Dorfinger István Nova
