Vaska Miklós: Paraszti gazdálkodás Nován a két világháború között - Zalai Gyűjtemény 11. (Zalaegerszeg, 1979)
Nova felé visz az út
földosztás tervezéséről sem írásos, sem szóbeli emlékek nem maradtak fenn. Ezekkel érdemben talán keveset foglalkoztak a direktórium vezetői. A Tanácsköztársaság megdöntése után a földek szocializálásáért senkit nem vontak felelősségre. De kellemetlenséget okoztak. Példa erre Bogár Péter esete, ki szintén vezetőségi tag volt a direktóriumban. Idézem panaszos levelét : Méltóságos Alispán Uram! Alázatosan fordulok hozzá panaszommal és kérelemmel. Herével vetett földemen a Tekintetes Szolgabíró Ür több ízben végig lovagolt, augusztus negyedikén felszólítottam a Tekintetes Szolgabíró Urat. Én nem engedem meg, hogy erre járjon, aszt felelte mi baja magának, ha kárt teszek becsültesse meg, de én nem azért vetettem, hogy becsültessem, erre a Tekintetes Szolgabíró Ür aszt felelte, fogja be a száját, majd ellátom én a baját, augusztus ötödikén hozzám küldött három csendőrt, hogy jegyzőkönyvet vegyenek, augusztus hó 12-én megbüntetett tíz pengőre a trágya felhalmozásáért, amely 33 méter a lakástól. Augusztus 13-án ismét tíz pengőre büntetett tűz szerszám hiányáért, ezen büntetéseket én meg fizettem, gondoltam aszt, hogy ezen bosszúval megelégszik, de nem, augusztus 30-án ismét megbüntetett 30 pengőre cséplés végett, tizennyolc éve azon a helyen csépeltem, a községben mindenki a szokott helen csépelt egyedül engem büntetett meg. Alázattal kérem a Méltóságos Alispán urat kegyeskedjék felmenteni ezen büntetés alul és a Tekintetes Szolgabíró Ür további üldözése alul. Alázatos kérésemnek kegyes elintézését kérve maradok az Alispán Ürnak alázatos szolgája Nován 1930. szeptember 4. Bogár Péter". 18 Az alispán válaszából egy részlet: ,,A feljelentést az 1929. XXX. tc. 78. paragrafusában biztosított jogkörömnél fogva vizsgálat tárgyává tettem, s ennek eredményeként Dr. Hunyadi László szolgabíró ellen a fegyelmi eljárás elrendelését mellőzöm. Egyben nevezett szolgabírót a V. U. Sz. 43. §-ában biztosított jogkörömben megintem és nyomatékosan figyelmeztetem, hogy a hivatali tekintély lerombolására rendkívül alkalmas és könnyen a hivatalos hatalommal való visszaélés látszatát keltő hasonló magatartástól a jövőben a legszigorúbban tartózkodjék ... A feljelentés folytán a vizsgálatot a szolgabíró ellen lefolytattam. Védekezésében előadta, hogy Nováról Zalatárnok felé indult lóháton a szokása szerint a kemény állami útról letérve az út mellett húzódó mezőn folytatta útját, amikor Bogár Péter hangosan kiabálva ,,Nem ott van az út, nem maga fizeti az adót" és ehhez hasonló sértő kifejezésekkel illette... Előadta még azt is, hogy mint a novai vadásztársaság tagjának joga van a feljelentő földjén átlovagolni és így vele szemben jogtalanságot nem követett el. . . Kétségtelen, hogy nevezett szolgabírónak ama eljárása, hogy személyes természetű konfliktus után adott utasítást a panaszos elleni eljárásra, kifogásolható és ezért őt meginteni kellett, de ama eljárása még sem volt törvényellenes, mert a lefolytatott eljárás azt igazolta, hogy a panaszos kihágásokat követett el. A tényállás elbírálásánál a felek szavahihetőségét is kellett bírálnom. Itt súlyosan esett latba, hogy a panaszos a zalaegerszegi kir. törvényszék B. 739/919. sz. ítéletével 1 évi börtönbüntetésre ítéltetett, mert a kommunizmus alatt polgári gondolkodású egyéneket az ún. forradalmi törvényszék elé állított elő, illetve őket letartóztatta, tehát a tényállásra vonatkozó előadását teljes megnyugvással el nem fogadhatom, mert feltehető, hogy 18 PFFN