Marczell Ferenc (szerk.): A Magyar Hidrológiai Társaság kitüntetettjei 1917–2000 (MHT, Budapest, 2000)
A társasági kitüntetések és elismerések névadói
men, a Mérnöktovábbképző Intézetben és több főiskolán. Termékeny szakíró, több száz kéziratos szakvélemény összeállítója, korának egyik legelismertebb szaktekintélye. A Magyar Hidrológiai Társaságnak tizenhét éven át volt ismételten megválasztott elnöke. 1976. június 21-én hunytéi. A Magyar Hidrológiai Társaság Salgótarjánban szobrot állított emlékére. WEIN JÁNOS bányamérnök, budapesti vízművek első igazgatója 1829-ben Német-Bogsányban, Brassó vármegyében született. Középiskoláit Nagyváradon és Temesvárott végezte el, majd a bécsi polytechnikumra ment. A szabadságharc miatt, ahol nemzetőrként és honvédként küzdött, azonban félbe kellett szakítania tanulmányait, és csak a szabadságharc után került vissza az akadémiára. Tanulmányait befejezve, előbb Resicán, majd Ruszkabányán szolgált, mint bányász. Később maga nyitott Hunyad megyében kisebb vasbányát, és 5 éven át e megye mérnöke is volt. 1866-ban Pestre jött, ahol nyomdát alapított. 1873 elején megválasztották a fővárosi vízmű igazgatójává. A főváros közelsége elsősorban neki köszönheti, hogy ma a kontinens egyik legsikerültebb vízmüvét vallhatja magáénak. Kisebb bővítő munkálatok után, 1881 és 1882- ben, saját tervei alapján építette meg az újlaki vízmüvet, majd az Isten-hegyi átemelő telepet, és ezzel megteremtette a budai hegyvidék fejlődésének feltételét. 1884-ben elkészítette a bal parti vízmű tervét, amely szerint a víztermelés a káposztásmegyeri Duna-parton, 1 m-rel a Duna null-vízszíne alá helyezett, kb. 5 km hosszú gyűjtőcsővel történt volna. Ezt a tervet tökéletesítette és valósította meg 1893-ban nagy hírű utóda, Kájlinger Mihály. Wein nemcsak felismerte azt a helyet, ahol Budapest természetesen szűrt, kielégítő mennyiségű, tiszta és egészséges vízhez juthat, hanem a vízmű műszaki terveit is megfogalmazta, és éveken át keményen küzdött szóval és tollal megvalósításukért. ZSIGMONDY VILMOS bányamérnök, a tudományos vízkutatás megalapozója, akinek az artézi kútfúrás elterjedését köszönhetjük. Pozsonyban született 1821. május 21-én. Oklevelét a Selmecbányái Bányászati és Erdészeti Akadémián szerezte meg. Gyakornokoskodás után Bécsbe, a Központi Bányaigazgatósághoz rendelték szolgálattételre. 1846-ban nevezték ki bányamérnökké Resicára, ahol rövidesen a vasgyárak vezetésével is megbízták. A szabadságharc alatti magatartásáért a temesvári haditörvényszék állásvesztésre és hat évi, vasban töltendő várfogságra ítélte. Olmütz várában raboskodott, de 1850-ben kegyelemben részesülvén kiszabadult és 1851-59 között az Esztergom megyei Anna-völgyi bányák gondnokaként működött. 42
