Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 3. A Duna Budapesttől a déli országhatárig
hére kiépíttette a töltést 52,8 km hosszban és összeköttette a sárközi töltéssel.** Így végre védelemhez jutottak a sárköziek is. Említésre érdemes, hogy az imsósi átmetszés (ld. 3.3 fejezet) hatására a Duna elhagyta a Dömsöd alatti kanyarulatot. Helyén termékeny terület maradt, melyet a du- napataiak belterjesen műveltek és az elöntés elől egy régi gáttal védték. Mikor az árvédelmi töltés a kormánybiztos vezetésével újjáépült, ennek a töltésnek a védelmét a laza altalaj miatt nem merték vállalni és a védvonalat beljebb hozták az egykori holtmeder partjára. A sárközi társulat közben szívós munkával állandóan erősítette, magasította töltéseit, úgyhogy azok a kezdeti 20—25 m2 keresztmetszeti területű trapézszelvényről 42 m2-esre nőttek (a jelenlegi töltésszel- vény Fajsznál már 54 m2 területű). A töltés mögötti vizek levezetésére sokáig nem volt zsilip. Ha sok volt a belvíz, átvágták a töltést a Vajas foknál, ahol a belvizek összegyülekeztek és kis vízállásnál a Dunába vezették. 1880-ban az érdekeltek, a megnagyobbított, nagyméretű töltés átvágását szorgalmazták, mert nagyon meggyűltek a belvizek. Bár a társulat vezetősége vonakodott ezt megtenni, végül is engedni kellett és megnyitották a Vajasfokot. Tíz napig volt mindössze nyitva, mikor gyorsan újra el kellett tömni, mert felülről a Duna áradását jelezték. A hevenyészett, friss áttöltést azonban a víz elszakította, sőt még 2 további szakadás is keletkezett és hatalmas árvízi elöntést okozott. Mikor 1971-ben a Soroksári Duna-ágat a gubacsi töltéssel elzárták, felmerült az aggodalom, hogy a promontori (budafoki) ág az árvizek levezetésére nem lesz elegendő és az árvizek itt megemelkednek. Ezért 1873-ban a Csepel-szigeten is komolyabb töltéseket kezdtek építeni. Legelőször a megye épített a sziget legmélyebb pontján. Tököl—Szigetújfalu között 8,9 km hosszú töltést. Csepel—Tököl között egyelőre csak nyúlgátszerű kis töltés volt. Az aggodalmak hamar beigazolódtak. Az 1876. évi hatalmas árvíz, mely a Duna mentén mindenütt óriási pusztításokat vitt véghez, a csepel-szigeti gyenge töltéseket is elseperte. A helyreállítás után az 1897. évi nyári árvíz ismét meghaladta a töltéseket és 2300 ha területet öntött el. Ekkor alakult meg 1898-ban a Csepel-szigeti Armen- tesítő Társulat,* mely 1898—1909 között 75 km hosszban végleges méretekkel építette ** A Dömsöd-Dunapataji érdekeltség már 1881-ben mozgalmat indított a társulat megalakítására, de az csak 1886 ban sikerült véglegesen. Dömsöd-Pataji Dunavédgát Társulat néven 69 ooo ha érdekeltségi területtel. * 12.600 ha érdekeltségi területtel. ki töltéseit. A soroksári Duna-ág jobb partján is kiépültek a gátak, a bal parton pedig még az 1887—89. években építette meg a töltést a Dömsöd—Pataji Dunavédgát Társulat. Ezek a gátak a Duna alulról való visszahatása ellen biztosítottak védelmet. Amikor a Soroksári Duna-ág alsó torkolatát Tassnál 1926—28-ban zsilippel lezárták, ezek a töltések felesleges, ún. „alvó" gátakká váltak. Az 1965. évi nagy árvízkor azonban újból szerephez jutottak, amikor a tassi elzáró töltés elszakadt és az árvíz behatolt a Duna-ágba. A Tasstól délre fekvő töltésszakaszok is sokszor szenvedtek kárt az árvizektől. 1890-ben Baja fölött, Csanádnál volt szakadás, az 1891. évi jeges árvíz Apostagnál és Fajsznál szakította át a töltést és 34 500, ill. 57 500 ha elöntést okozott. Az 1892. évi nyári árvíz Dunavecsétől Dunaegyházáig újból 34 500 ha-t elöntött és Csanádnál is víz alá került 12 000 ha. Ezúttal Fajsznál volt töltésszakadás. Ezután Ordastól lefelé 40 km hosszban magasították a töltést. 1893—94-ben mindkét társulat szakaszán végeztek töltésmagasítási munkákat. 1890—96 között a Sükösd—Baja között épült 4 dunai átmetszés miatt a bal oldali töltést át kellett helyezni. Ezután a jól kiépített töltéseket békében hagyták az árvizek, és a társulatok a belvízproblémák megoldásával foglalkozhattak. 1940-ben a jégtorlódás Lórévnél okozott töltésszakadást a csepel-szigeti töltésekben. 1941-ben a jeges árvíz Apostagnál szakította át a töltést és végigzúdulva a Sárközön, 92 000 ha-t öntött el. Ezután az árvíz magasabb szintjének megfelelően újból végeztek töltésmagasítási munkákat, de befejezni a háború alatt már nem tudták, s csak 1951 után végezték el ezen a szakaszon a még szükséges magasítást. Említést érdemel, hogy 1942—44 között építették meg az ún. makádi bekötő töltést, mely a Csepel-sziget alsó, bevédetlenül hagyott csúcsát is megvédte az elöntésektől. Ezt a sarkot addig csak egy 1904-ben épült nyárigát vette körül, mely a növekvő igényeknek már nem felelt meg. Az 1945. évi jégtorlódás ismét Fájsz körül okozott töltésszakadást, amikor 13 500 ha került elöntés alá. 1947-ben ugyancsak a bogyiszlói átmetszésben a túlsó oldalon szakadt ki a töltés. A kialakult vízszintekhez képest jelentékeny magasítási mukát végeztek az 50-es években. Ezután jött a mindent maghaladó 1956. évi árvízkatasztrófa, amikor Dunavecse— Dunaföldvár között a töltéskoronáig emelkedett a víz, Fajsztól lefelé pedig azt is 229
