Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
II. Az egységes szabályozás gondolatának születése
A pákásznak aztán állandó lakó helye is volt a szigeten: nádból épített palota a legvénebb fűzfa tövében, melynek odvas belseje éléstárul szolgált. A kunyhóban egész család elfér, s női kéz munkájáról tan úskodik a tövissel kerül kerített darab föld, melyben káposzta terem; a nagy gyümölcsű űri tök turbános kobakjai a kunyhóra lelfutott indákról lógnak alá; biztos télire való eledel. A kévéket összetartó patics-fáról avas szalonnaoldal lóg alá, melyről naponként levágnak egy darabot. ffogy ez a szalonnaoldal hogy került a halak birodalmába, azt megmagyarázza a sziget pagonyos oldalán turkáló disznócsürhc; a régi szalontai fajta, mely hajdan még a borsodi Biikkön is uralkodott; szőre kondor veres, lábai hosszúk, mint az őzé, feje nyúlt, fülei előre hegyzettek: vad, bátor állat, mely a farkast elveri a kondájától; kemény természetű, mely soha ólat nem lát, se élelmet vályúban nem kap; felnő magától; a kondás dolga fölkeresni, hol van az évszakban a feltúrni való gyökér, a földi giliszták Kaliforniája, s ha őszre a tölgyes talaj kiszárad, megtudni, hol termett elég makk. A túlparton, a távol helységben lakó gazdáinak csak a szaporulattal számol be, s azért szűk boeskorbőrt kap konvcnczióba. A kondás itt éli világát, mocsárban, ligetben sertéseivel együtt, s ezeknek a malaczaira épp olyan gyöngéd figyelme van, mint a saját gyermekeire, a kik az apjuk mesterségében nőnek fel, s ha már liat-hét esztendősök, akkor a pá- kász szomszéd unszolására be is viszik őket a faluba megkereszteltetni, s akkor aztán a gyerek is kap nevet, meg egy ital bort (hogy a fogai megerősödjenek). Mikor aztán jött a tavaszi árvíz, akkor a pákász felköltözött a nagy fára családos túl együtt, magával vive szárított halat, szalonnát és sült tököt, s onnan nézte nagy nyugalommal, hogyan fogy el a víz. Néha még egy kis préda is akadt: a sebes vízár az elöntött falvakból holmi bútorfélét úsztat alá; azt a pákász a lélck- vcsztőjével utolérte és kivontatta. Ezt az Isten adta. ” Eddig tartott JÓKAI Mór sok szeretettel megfestett érzékletes képe az egykori vízivilág életéről. Napjainkban gyakran idillivé szelídülnek a hajdani állapotok, mintha az ipari forradalom korszaka előtt élő eleink teljes harmóniában lettek volna a természettel. Ha életviszonyaikba beleképzeljük magunkat, felül kell vizsgálnunk ezen „harmóniára” vonatkozó elképzeléseinket. Ha az árterek és ingoványok szomszédságában élő ember természetesnek is vette, alig hihető, hogy harmóniának érezte a dermesztő hidegeket, az éhséget, a járványokat, a bögölyök-szúnyogok kíméletlen hadát, gyermekének idő előtti pusztulását. Ha elégedett lett volna vele, akkor nem kereste volna a nagyobb biztonságot, nagyobb kiszámíthatóságot, előreláthatóságot, azaz a szabályoz- hatóságot, ami felé egyébként a civilizáció nemzedéken át haladt. Napjainknak is egyik legnagyobb problémája az, miként tudjuk megteremteni a folyamatosan szaporodó emberiség nagyobb létbiztonságát, s ugyanakkor megőrizni az élő- és élettelen természet sokszínűségét. 37 A csikaszok kedvenc zsákmánya volt a kövicsík
