Magyar Vízgazdálkodás, 1986 (26. évfolyam, 1-8. szám)
1986 / 5. szám
elemzései. A Kondoros völgyben, Mirhó- Gyócs XII. és Kömpöc öblözetében pl. a 2. táblázat adataihoz képest is mintegy 20—60%-kal kisebb lefolyásokat mértek (5), bár az öblözetek területe is nagyobb 22 km2, illetve 110 km2. Növényzettel borított területen a csapadék először a növényzetet éri el és a csapadéknak egy része a növényzeten fennmarad (intercepció (4>). Mivel a csapadékból való elfolyás veszteséggel csökkentett értékei több mm csapadékot is magában foglalhatnak, így részletes vízháztartási vizsgálatok esetén nem hagyhatók figyelmen kívül. Az intercepció a hidrológiának még kevéssé kidolgozott területe. A lefolyási tényező meghatározásának „Kenessey"-féle tapasztalati módszere is csak durva közelítéssel veszi figyelembe a növénytakaró hatását, ezért ezzel a hibával a fajlagos vízhozam értékek is terheltek. Végezetül említést érdemel az a tény, hogy a mezőgazdaságilag művelt területek termőtalajának vízgazdálkodási tulajdonságai — az elmúlt években mind nagyobb területeken megvalósuló meliorációs beruházások hatására — nem stacionárius (időben változó) jellegűnek tekinthetők. A melioráció elemeinek a felszíni lefolyásra gyakorolt hatásai tehát nem hagyhatók figyelmen kívül, sőt a melioráció megvalósulása utáni állapotok időbeni változása is meghatározó lehet egy korrekt vízhozam számítási módszernél. Ennek fontosságát igazolja, hogy a megvalósításra kerülő melioráció csak a VI. ötéves tervidőszakban mintegy 605 ezer hektár területet érint. A csapadékból való lefolyás számításába bevonható paraméterek számának természetesen határt kell szabni, de pl. célszerű volna a talajcsövezés hatását is vizsgálni. Mindenekelőtt a nagy öszszefüggő vízgyűjtőterületű, hosszú öszszegyülekezési idejű zárt gyűjtős talajcső-rendszerek vízhozamredukáló hatása szembetűnő. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a drén hálózaton elfolyó vízmennyiség negatív korrelációban áll a drénezett terület nagyságával (1), (6), mivel egy nagyobb táblán jobban érvényesülhet a drénezés nedvességkiegyenlítő, homogenizáló szerepe. A „Lefolyási tényező arány" figyelembevétele tehát csak egy paraméter a sok közül, amely hozzásegíthet a valóságos viszonyok minél pontosabb megközelítéséhez. A jelenleg kidolgozás alatt álló — és e cikkben nem tárgyalt — morfológiai, agronómiái, hidrológiai és hidraulikai paraméterek figyelembevételével készülő vízhozamszámítási módszerek tervezői munkába állításával — a népgazdaság érdekeivel összhangban — gazdaságosabb beruházások megvalósítására kerülhet sor. A tárgyalt vízhozamszámítási módszer is ennek figyelembevételével készült, átmenetet képezve a tudományos megalapozottságú módszerek elterjedéséig. Katona Zsolt A nagy folyó hátán (I.) Amikor ifjú emberként nyaraimat a szegedi Sárgának nevezett szabadstrand melletti tutajok hátán töltöttem, közel a Maros torkolatához, szenvedélyesen éreztem a folyó hívását. A Kárpátokból érkezett fenyőket a Lippai fűrészüzem dolgozta fel, mi pedig második otthonnak éreztük a tutajokat. Itt is tanultam meg úszni. És persze álmodozni. S mi másról, mint arról, hogyha egyszer volna egy motorcsónakom, végigcsónakáznám a Tiszát, fel ameddig csak lehet, és le, Titelig, ahol a Dunába ömlik az én folyom. Mert hogy a Tisza az enyém, ehhez kétség sem férhetett. S amit se a gyerekkor, se a felnőtté válás évtizedei nem adtak meg, azt most kései ajándékul megkaptam. Végighajózhatom — nem a Tiszát — hanem a Dunát. Vendége lehettem egy magyar hajónak, amely búzát szállít Renibe, s vissza vasérccel teli uszályokat hoz Dunaújvárosba. Április utolsó hétfőjén indultunk neki az útnak. Olvasnivalót is vitttem magammal, Széchenyi István Naplóját. Hamar megtanultam néhány szakkifejezést, hogy az előttünk haladó öt uszály neve a tolatmány, hogy völgymenetben haladunk, hogy lecsatolunk és felcsatolunk, szóval nem hiába ültem a kormányállásban. És elkapott a hajósok életritmusa, hogy csak keveset alszik éjszaka az ember, inkább a nappalból is feláldoz egy-két órácskát, akár napon, akár a kabinjában. Budapestről délre még sosem hajóztam. Minden újdonság volt. Csepelen gázolajat vettünk, Százhalombatta éjszakai fényeinél hagytunk ott egy üres uszályt, hogy Dunaújvárosnál és Faddon újakat, terhelteket vegyünk fel. összeállt a tolatmány, elkészült a gerince, s hajóztunk. A Csele pataknál II. Lajosra gondoltam, majd ismerkedtem az emberekkel: gépészekkel, fedélzetiekkel, matrózokkal, akik közül kettő is csak nemrég került ki a vízügyi szakközépiskola padjaiból: Kovács Csaba és Kosztolányi János, hogy itt tanulják meg a hajózást, s később, vízügyi hajósokként dolgozzanak majd. De közben kipróbálják a világlátás eme módját, mert bennük él az örök kíváncsiság, milyen is az: hajóra szállni, beutazni a Dunát, le Szulináig, Izmailig, vagy Reniig. Tizennyolc kilométereket teljesítettünk óránként, ami látszólag nem nagy sebesség, de a bezdáni határátkelés után már déltájban a Dráva torkolatánál voltunk. Legalább harminc-negyven pecázó várta csónakjában a jó kapást. Itt hát a Dráva. És még hány folyótorkolat következik. Hány kisebb vagy nagyobb folyó táplálja a Dunaanyát, amely magához öleli gyermekeit. S milyen óriás karolásai vannak e folyónak. Szigeteket ölel magához, mindegyiknek neve van, nézem a térképet, a mi Margitszigetünk csak kisöccsük ezeknek. Jó helyek horgászásra, álmodozásra, kikapcsolódásra. Aztán nemcsak a szigetek kísérnek, hanem a történelem is. Az erdődi vár. Romjaiban is hatalmas. Egyik tornya rendkívül díszes. Remélem, a távcső közel hozza. Már itt is van. Most már félóránként új és új látnivalót kínál a part. A gombosi híd. Amikor alája érünk, látjuk, hogy nem egy, hanem kettő. Vukovár. Erről ír Széchenyi. 1830. május 27-én, amikor ide érkezett a Pesten „összerótt” hajóján, amelyről azt írja, „úgy van megkonstruálva, ahogyan az első embereké lehetett", úton a Fekete-tenger felé. Ez volt a Desdemona. 11-en utaztak rajta, köztük Beszédes, a földmérő. Szóval Vukovár. „Később Vukovárnál szállottunk ki újra a Szerémségben. Ez a hely kiváltkép megnyerte a tetszésemet. Annyi fa, annyi zöld, oly dús és rendes, hogy nem ismerem párját Magyarországon. Beszédes ellenkezett és bájos helységek gyanánt Pápát és Veszprémet citálta . .." A magas löszpart olyan, mintha várfal lenne, hatalmas kerek bástyákkal. Lenyűgöző. Én Újvidéket várom. Ismerem, kétszer is sétáltam utcáin, felautóztam akkor a péterváradi várba, amely 1849-ben — Világos után — Munkács és Komárom mellett még néhány napig tartotta magát. Az újvidéki hidak alatt áthajózni nem éppen leányálom, nagy a sodrás, Széchenyiék is majdnem megjárták, mert a Desdemonát a megélénkült szél majdnem odacsapta a parthoz. A Duna megunhatatlan. Sajnálom az időt, amit nem fent töltök, a kormányállásban. Újvidéken négykor haladtunk át. Aztán sokkal később Újlak. Én csak a csipkés várfalakat és a ferences templomot nézem. Az egykori ferences kolostorban nyugszik Kapisztrán János. Errefelé minden a magyar történelemre emlékeztet. Sajnos Zimonyt és Belgrádot már sötétben érjük el. Este fél nyolckor már sötétedik. Nyolc is elmúlik, amikor Zimony fényei után a Száva torkolatában hajózunk. Kivilágított emlékmű a Kalemegdánon, azután a Szkuptsina ragyogó kupolája, magas házak, tornyok, templomok. Szép Belgrád éjszaka is a Dunáról. Azt azért sajnálom, hogy az ősi vár, a nádorfehérvári erősség nem a Dunára néz. Délután elhúzott mellettünk egy hófehér hajó, éppen írtam a szalonban, vagyis a kis étkezőnkben, amikor látom a hajó oldalán németül: „Az Alpesektől a Fekete-tengerig". Ez a Dnyepr kirándulóhajó. Siklik, suhan, mit tudnak a rajta utazó turisták e vidék vérzivataros múltjáról? De amikor e sorokat írom, eszembe jut, valamiről elfelejtkeztem. A Tisza torkolatáról. Ameddig szerettem volna hajdanában lehajózni. Novak László parancsnok fehívott, hagyjam abba a 24
