Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1980-02-01 / 2. szám
EMBER. VÍZ. TÖRTÉNELEM A mérnök es az író Jókai regényeiben fei-feltűnik a magyar mérnök, aki árvízgátat épít, kutat fúr, bányában tüzet olt, repülőgépet szerkeszt. A regénybeli mérnökök alakjában nem nehéz a XIX. századi világhírű kútfúrómérnökének, Zsigmondy Vilmosnak, a gyerekkori jó barátnak a személyét felismerni, aki az artézikutak fúrásával, az egészséges ivó- és termálvíz felszínre hozatalával óriási szolgálatot tett népének. Jókai és Zsigmondy kortársak voltak, életútjuk nagyjából párhuzamosan futott. Mikszáth Kálmán — 1907-ben megjelent — kitűnő művében a „Jókai Mór élete és kora" című munkájában röviden szól erről a barátságról. Az 1968- as akadémiai kritikai kiadás ehhez alig tesz néhány sort. Ritka dolog, hogy költő természettudományok és technika iránt nagyobb vonzódást mutasson. Kár, hogy Mikszáth Kálmán sem érdeklődött különösebben a technika iránt. Különben bizonyára felfigyelt volna Jókai szokatlanul magas természettudományi és technikai műveltségére. Valószínű, hogy Mikszáth sohasem járt Jókai lakásában, különben észrevette volna, hogy barátja páratlanul gazdag könyvtárában nagyon sok technikai, csillagászati stb. munka sorakozik. Erről az életrajzban nem tesz említést. Jókai és Zsigmondy barátsága a korai gyerekkorban kezdődött, mégpedig úgy, hogy a két család szoros kapcsolatot tartott egymással. Zsigmondy pozsonyi tanár úr felnövekvő gyermekei gyakran megfordultak Jókaiéknál Komáromban és a két fiú — Móricz és Vilmos — cseregyerekként élt Pozsonyban, illetve Komáromban. Erről így írt Mikszáth: A Széchenyi fürdő fúrásánál ez a fúró kút dolgozott (makett) „ . . . a csere volt divatban. Nem tudom, megvolt-e más országban, de tiszta magyar gondolatnak látszik. Van benne egy kis poézis is, de amellett patriarchális célszerűség és a pénzbe nem kerülés ősi zamatú kieszelése, mert a tanulásra nem szívesen költ az Ázsiából ideszakadt faj." A „német szóra adás”, vagy „magyar családban nevelkedés" bölcs gondolat volt a régi magyar hazában, ahol oly sok nemzetiség élt. Bíráknak, állami tisztviselőknek kötelezővé tették, hogy a nép nyelvét megtanulják, a tárgyalásokat a nemzetiség nyelvén tartsák. A több nyelv ismeretére gyakorlati szükség volt. Jókai pozsonyi éveiről szólva így folytatja Mikszáth: „...németül ugyan jól megtanult, még pedig olyan folyékonyan, mint a született német, de nem bátorodott fel, meg nem ösmerte a nagyvilágot, mert csak az történt, hogy ...egyik puha fészekből a másik puha fészekbe került, vagy mint ő írja: édes anyja helyett liebe Mutterje lett.” A két gyerek — Móricz és Vilmos — barátságáról, egész életen át tartó kapcsolatukról Mikszáth még megjegyzi, hogy „ ... még ötven év múlva is látjuk őket egymás mellett üldögélni a Sándor utcai öreg országházban". Ez alatt az ötven esztendő alatt persze sok minden történt szerte a világban és itthon Is a Hazában. Elbukott a szabadságharc; a jogásznak indult Jókai regényeivel belopta magát a magyar olvasók szívébe, ugyanakkor politizált, újságot, folyóiratot szerkesztett. Az ipar, a technika soha nem sejtett lendülettel haladt előre. Zsigmondy Vilmos elvégezte a Selmecbányái akadémiát, bányamérnök lett, bányákban, műszaki hivatalokban dolgozott. 1848 karácsonyán — mint minden magyarnak — menekülnie kellett Resicáról. Ő magával vitte a bányapénztár 33 000 forintját és az utolsó fillérig befizette az oravicai főpénztá rba. Világos után az almützi várbörtönben raboskodott. 1860-tól Budapesten élt. 1864-ben Bányatan-a jelent meg. Ö kezdte meg Magyarországon az artézi kutak fúrását és 1866-ban a Margitszigeten 119,5 méter mélyből hozta fel a vizet. Hónapokig, évekig tartó újságpolémia volt világszerte Zsigmondy híres vállalkozása, a városligeti artézi kút fúrása. A jeles mérnök ugyanis Budapest altaljának geológiai szerkezetét ismerve, biztosra vette, hogy felszökő meleg vizet fog találni. Tudta, hogy a Gellérthegytől keletre egyre mélyebben kell a víz után men-JÓKAI KUKti*' I I IVI.« и* «»nHiisíiiíol* «• г nie. A fúráson 1868—78 között dolgozott, s már 900 méter mélybe nyúlt le a fúrólyuk, amikor sokan és egyre hangosabban követelték a „haszontalan, rengeteg pénzbe kerülő kísérletezés” abbahagyását. Végre 970 méter mélyből felszökött a víz. Zsigmondy Selmecbányát és Bélabányát képviselte 1875-től 1888-ig, haláláig. Mint képviselő, több szociális intézkedés kiharcolásával könnyített a bányászok életén. A kitűnő mérnök és a nagy mesemondó, mint képviselő az országházban egymás mellett üldögélt. A politikáról meg-megfeledkezve, a technikáról beszélgettek. Jókai előhúzta a zsebkönyvét, és néhány szóval feljegyezte Zsigmondy történeteit, amelyeket barátja a bányavidékekről, a nagy vasúti alagutak építéséről, őserdők és folyamok vidékéről hozott. Ezek a történetek sorra beépültek Jókai regényeibe. Zsigmondy alakja számos Jókai regényben felbukkan. Amikor például a Fekete gyémántok hőse, Berend Iván akadémikus lesz, előadást tart a mélyfúrások közben felszínre hozott ősi kövületekről, és álomba ringatja a buzgó akadémikusokat. Zsigmondy is akadémikus volt, akárcsak a Jókai-hős. A Névtelen vár mérnöke végigjárja a Hanság és a Fertő befagyott vízivadonját, térképezi az embertől alig látott világot. A hidraulikából is érdekes ismereteket szerezhet a Jákai-olvasó. Az Új földesúr-ban — a sokat támadott, megalkuvással vádolt regényben — a tiszai árvizet írja le Jókai és a fiatal mérnök tevékenységéről tudósit. A mérnök észreveszi, hogy a zsilip építésénél az építők csaltak: „ ... tessék idenézni. E cölöpöket áradás mosta ki a zsilipgátból. Mindenikre fél van vésve a rendelt hosszúság, négy öl, három láb. Most vegyük az ölmértéket s mérjük meg utána, a tetejéről az aljáig tesz csak három öl négy lábat. Ebből az a tanulság, 'hogy a zsilipcövekek öt lábbal kevesebb mélységre vannak leverve, mint a tervben határozva van, itt a vállalkozó takarékoskodott. E takarékosság következése most az, hogy az áradás alul töri keresztül a gátat, hiába volna minren erősítés felülről." Lám, Jókai milyen jól ismerte a víziépítkezések alapelveit. Tudta, hogy a szádfal — amiről a zsilipnél szó volt — 8
