Vízgazdálkodás, 1976 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1976-06-01 / 3. szám
A XVI. századi könyvészeti anyagból megemlítjük még Jacobus Köbei „Geometry” c. 1563. és 1598. évi kiadású munkáit. A szerző és 1531-ben megjelent, a Jákob-botja elnevezésű, igen hasznos műve bizonyára ismert és használt volt hazánkban is, miként azt legjobban Lazarus és Jacobus Ziegler térképező munkálatai bizonyítják. Végül itt kell megemlékeznünk a kiállítás egyik nagyon figyelemreméltó darabjáról: egy 1581-ből való, kardán-tengellyel szerkesztett bányászati műszerről. (Bőv. Id. Szent-Iványi Gy. Technika-Tört. Szemle V. kt. 1971). Ilyen műszerek birtokában készülhettek már a XVI. század első felében igen részletes és pontos bányatérképek hazánkban. (Nemrég e sorok írója talált reájuk.). A XVIII. századot a kiállításon csupán két kimagasló emlék képviselte: Matteo Craiter 1632-ből keltezett, szép földgömbje és Hevenesi Gábor 40-lapos „Atlas Parvus”-a. Ez utóbbi a legelső magyar zsebatlasz; 1689-ben adták ki Bécsben. Emellett ott látható a kiállításon a Hevenesi-hagytékból ismeretes, 72 lapból álló egyetlen kódexbe kötött megyei térképgyűjtemény. Ez a sorozat a királyi Magyarország mellett az Erdélyi nagyfejedelemség megyéinek mappáit is tartalmazza. (Hasonmás kiadásuk néhány éven belül várható.) A XVIII. században erősen megnövekedett a magyar térképek száma. A termésnövekedés több körülmény szerencsés összeesésének köszönhető. Legelőbb annak, hogy megszaporodott a különböző hazai és külföldi főiskolát vagy egyetemet végzett geometrák száma. Ugyanakkor a készítendő birtok- és megyei térképek területe is — a töröktől felszabadított országrészekkel — az addiginak legalább a háromszorosára nőtt. Végül nagyon komolyan esik latba az is, hogy a térképezés technikáját a XVIII. század elején feltalált (különösen német és francia) műszerek lényegesen egyszerűsítették és magát a helyszíni kartográfiai munkát termelékenyebbé tették. Az alábbiakban a kiállításon látott legjelentősebb térképek felsorolásával csak ízelítőt kívánunk adni a hazai térképírás e századi ugrásszerű fejlődéséről. A sort Reviczky János Ferenc Máramaros megye térképe nyitja meg. Bécsben adták ki 1725-ben; a szerző udvari kamarai tanácsos volt. Reviczky — valószínűleg a kassai jogi akadémián szerzett — jogi képzettsége mellett tökéletes geometriai és matematikai ismeretekkel is rendelkezett; azt pedig nem sajátíthatta el Kassán, hanem Szempcen vagy — talán a legnagyobb valószínűséggel — a nagyszombati jezsuita egyetemen. Ebben az időben a mérnöki pályára készülő ifjak szívesen látogattak több hazai főiskolát és egyetemet egészen a pesti egyetem mérnöki fakultásának, az „Institutum Hydraulico-Geometricu,m”-nak alapításáig (1784), sőt még azon túl is, az 1830-as évekig. Jó felkészültségének eredményeként Reviczky Máramaros-térképe a XVIII. század elejének mappái között egyike a legjobbaknak. Ezt követi Mikoviny Sámuel 1732. évi híres „Epistolá”ja, majd a tatai, ószönyi és dunaalmási mocsarak lecsapolására készített 1746. évi terve. Mikoviny tanítványainak munkái közül ott látjuk Fritsch Erik András nagyon szép kidolgozású Rába-térképét 1741-ből. Itt említjük meg Kray Pál mérnökkari főhadnagy 1766-ban elkészült késmárki térképét, (az OL tulajdona). Ismeretes azonban, hogy ugyanő készítette el 1715-ben hazánk legelső: Szepes vármegyét ábrázoló térképét, melyet Kray halála után „ex chartis posthumis” Bél Mátyás híres „Produmus”-ában ki is adott. Balla Antal, Pest megye egykori híres mérnöke, hét neves kartográfiai alkotásával szerepel a kiállításon. Mappái (Nagykőrös és Törtei 1766; Pomáz és Szentendre 1766; Kistelek és Csengele 1775; Pótharaszt-puszta tanyaföldei 1787; Szalkszentmárton 1794) főként mezőgazdasági vonatkozásúak. Két további térképe a Tisza-szabályozás érdekében készült, évtizedekkel Vásárhelyi Pál halála után. Ezek: a Tisza és Berettyó térképe 1777-ből, és a három lapból álló Tisza menti mappája 1786-ból. Legutóbb említett térképe már Vay Miklós báró mérnök-tábornok, a Tisza, a Körösök és Berettyó, valamint a Maros folyónak Lippán inneni szakasza szabályozásának királyi biztosa irányításával és anyagi támogatásával készült. Vay Miklós és Balla Antal gondolatai és elképzelései találkoztak Baliának „Dissertatio a pest-budai híd dolgában” című 1784-ben megjelent, és szintén kiállított dolgozatában. (A híd legelső tervét egyébként, a statikai számításokkal együtt, Vay Miklós készítette el.). A XVIII. századi anyagból említést érdemel Böhm Ferenc 1767. évi Sárvíz térképe. Ennek a széles mocsári sávnak lecsapolása alapvető feladat volt a Balaton magas vízszintjének leszállításához. Böhm térképéhez csatlakozik Rózsás Ferenc 1770. évi Sió-térképe. Ugyancsak ebből az időből (1770) való Liesganig József professzor „Dimensio Graduum ...”, című könyve, amely az általa végrehajtott magyarországi fokmérések leírását és eredményeit is tartalmazza. A nagyon ritka kevéssé ismert, ma már csupán tudománytörténeti értékű munkát nagy érdeklődéssel szemlélték a látogatók. Mező Cirill 1783. évi térképe az Ecsedi lápról nemcsak térképtörténeti, hanem hidrológiai szempontból is nagy jelentőségű. Szerzője Szatmár megye hites geometrája volt. Reindl Bernát 1784. évi térképén a Maros menti erdőket ábrázolta; Spatsek János 1789. évi Torontál megyei térképe pedig gazdag vízrajzával tűnik ki. Ekkor már nagyon fejlett a térképezés és térképszerkesztés „művészete”. M. Malletnek 1702-ben megjelent „La geometrie pratique” című művéből megismerhették és megtanulhatták hazai geometráinik az újonnan feltalált és szerkesztett geodéziai műszerek használatát. Hatása lemérhető Mikoviny megyei térképein, melyek közül a Pozsony megyét ábrázoló, valóban kimagaslóan szép mappáját állították a szemlélők elé a rendezők. Kneidinger Andrásnak 120 lapból álló, bőrbe kötött, 1767 és 1779 között készült telepítési atlaszának szépsége és kartográfiai tökéletessége ugyanolyan érdeklődést keltett, mint Bauer Antalnaík 1805 táján készült, Bács----Bodrog vármegye 18 városát, 95 faluját és 45 pusztáját 119 lapon bemutató atlasza. Mindkét gyűjtemény kimondottan mezőgazdasági tárgyú tematikus térképeket tartalmaz. (Az előbbi az OL, az utóbbi az OSzK tulajdona.). Itt említhetjük még Raisz Kristóf 1802. évi Baradlatérképét is, mivel valójában még a XVIII. századi kartográfiai termékekhez tartozik. Az aggteleki Baradláról ugyanis az első térképet Sartory József, az egri püspök geometrája 1794-ben készítette. Ez a világ legelső, műszerrel készült barlangtérképe, melyet Raisz beleépített saját térképébe. Zárjuk a XVIII. századi mappációs tevékenység áttekintését két mezőgazdasági tematikájú térkép ismertetésével. Egyik Lángh Ferdinánd Nagy- és Kiskanizsa térképe (1790). Szerkesztője korának egyik legismertebb térképésze volt. Közel félszáz birtoktérkép került ki keze alól. Denta (Temes megyei) község híres „Karátsonyi” rizstelepének üzemi térképeit 1777 és 1822 között Szigeti Gyula József mérnök készítette el. A XVIII-ból a múlt századi földmérői és térképírói tevékenységbe az I. és II. katonai felvétel, valamint a II. József elrendelte kataszteri felmérés teremt gyors kapcsolatot. Mindegyiket néhány szépen kidolgozott térképlap képviselte a kiállításon. A nagy ritkaságnak számító utóbbit Kis- és Nagy-Ar lapjai. Az 1820 táján dolgozó Asbóth Mihály óbudai városi mérnöknek a Duna-kanyarról készített mappáin Békásmegyer birtokviszonyait szemlélhettük. A térképen Asbóth a háromszögelési irányokat is berajzolta, sőt a szögek kiegyenlített értékeit is (táblázatba foglalva) feltüntette. Lichtenstern József báró mérnöknek a századforduló táján készült magyarországi megye-térképei általában ismertek. A kiállításon látott, 1790—1805 körül készült Galícia-térképét azonban Fodor Ferenc gazdag anyagú művei sem említik. A szép kivitelű színezett metszeten egy méró-asztalfelvételi jelenetet is megörökített a mappa rézmetszője: a magyar Berken János. Meliorációs célzattal készült az ifj. Tessedik Sámuel geometrának Vay Miklós királyi biztos által kiadott térképe a Fehér-Körös posványos árterületéről. Karacs Ferenc metszete rézbe, 1815-ben. Nagyon gondos színezéssel jelent meg. Hasonlóképpen talajjavítási célzatú Kun Istvánnak a Kecskemét és Kiskörös közötti pusztákról készített, a talajviszonyokat részletesen feltüntető, 1831. évi térképe. 97
