Vízgazdálkodás, 1976 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1976-06-01 / 3. szám
Marsigli L. Ferdinand, Huszár Mátyás és Vásárhelyi Pál közismert vízrajzi térképeivel részletesen foglalkozni e helyütt nem indokolt. De szólnunk kell Bogovich Károly 1821. évi részletes Bodrog-felméréséről, amely a múlt század huszas éveinek térképei sorában Huszár Mátyás klasszikusan szép és példamutatóan pontos, részletes és minden vonatkozásában megbízható vízrajzi felméréseivel egyenrangúnak mondható. Bogovich térképei és kidolgozás stílusát illetően élesen elütnek a Huszár-léle felvételek lapjaitól, de színezésükkel, áttekinthető jelrajzukkal és jól megválasztott méretarányukkal a kor legjobb térképei közé tartoznak. Ebben a csoportban találkoztunk Weisz István mérnöknek 14 lapból álló, 1856 és 1886 között három különböző kiadásban is megjelent Tisza-völgyi térképével. {Legismertebb a 4 lapból álló 1866. évi kiadás.) Századunkat a tematikus térképek gazdag válogatása képviseli. Ez a csoport időrendben néhány XVIII. századi térképpel kezdődik. így Boscovic Roger József horvát csillagász a pápai államban 1750 és 1753 között végrehajtott fokmérésének a pápához szóló jelentésével, s az ehhez tartozó térképpel. Ezt követi Vásárhelyi Púinak 1843. évi „Esetmérési térképe”, amely már az Adriára vonatkoztatott magasságokat tünteti fel bécsi öimértékű rendszerben. Ezeket néhány jeles vízrajzi térkép követi, mint például Kiss József Duna-térképe, Beszédes Józsefnek a Tisza- és a Körösök átmetszéséről készített térképei és tervei; az Institutum Geometricumban készített legelső szintvonalas térképek néhány lapja, majd csatornaépítésekkel kapcsolatos mappák és légi térképek. Az úrbéri telekmegváltásról intézkedő törvény életbeléptével százával készültek az itt is (néhány szép példánnyal) bemutatott úrbéri térképek. Feltűnést keltett közöttük Zalaszentőrzsébetnek 1846-ból keltezett konkrétuális helységtérképe. A mezőgazdasági vonatkozású térképek között őszinte érdeklődést keltett Georg Webernek az esztergomi birtokról készített vadászati térképe. Hasonlóképpen első ízben kerültek közszemlére a Mezőgazdasági Múzeum szőlőmívelési térképei. Itt említjük Kreybig Lajosnak ugyan egysíkú szemlélettel készült, de mindedképpen úttörő talaj térképeit, valamint Sümeghy Józsefnek a Tiszántúlt bemutató korszerű geológiai felvételeit. A topográfiai és turistatérképeket is több kiválóan szép lap képviselte. Történeti értékű közöttük a Magas Tátrának 1897-ben Bécsiben megjelent színes térképe. (A legelső olyan térképe ez a Tátrának, amely a csúcsokat megbízható magasságmérések alapján tünteti fel.). Külön csoportot alkottak a légi fényképek. Itt sajnálatos hiányérzetünk támadt. A légi fotogrammetria történetében világvonatkozásiban élen járó volt Schlein Antal bécsi meteorológusnak 1905. szept. 6-án Pozsony városáról és környékéről 7000 méter magasból, léggömbről készített fényképe. Ennek alapján állapították meg, hogy a vonatkozó 1:75 000-es térképlapon a pozsonyi téli kikötő és a Duna oroszvári ága hibás. Ugyancsak hiányzott és a Duna—Száva torkolatról nem sakkal később magyar repülők által készített légi. felvétele is. Ezek a korai és nagyon jól sikerült felvételek többet mondtak volna, mint a Heyde-gyárnak a Hugershoff-féle autokartográffal végrehajtott felvételei az 1930-as évekből. Neogrády Sándornak, az 1926—1938 közötti években készített régészeti célú légi felvételei is nagyobb figyelmet érdemeltek volna. Európai viszonylatban is úttörőnek minősülő kezdeményező volt e téren. Számos szép régi és újabb atlaszt láttunk a kiállításon; így az I. Rákóczi György tulajdonában volt Mereator-atlaszt; a neves Homann-műhely 1731. évi világatlaszát, a Münster-cég „Cosmographia Universalis”-át, egy 1737. évi bécsi atlaszt Mikoviny „Nova Regni Hungáriáé Delineatio...” című, 1735-ben készült térképével. Elismerést váltottak ki a Kartográfiai Vállalat ízléses kiállítású és jól szerkesztett magyar és idegen nyelvű világ- és történelmi atlaszai: nemkülönben az 1937-es kiadású, ma is nagyra értékelt ÁTI Kisatlasz. Hiányoztak azonban a legkorszerűbb tematikus atlaszok, mint például az Állami Földtani Intézetnek Schmidt Eligius Róbert szerkesztette, valóban világhírű „Magyarország vízföldtani atlasza” (1963) az Országos Meteorológiai Intézetnek Kakas József szerkesztette, kétkötetes „Magyarország éghajlati atlasza” (1965—1968). Még inkább meglepő, hogy a VITUKI-nak immár 19 folyónkról közel 30 kötetben megjelent Vízrajzi Atlasz-sorozata teljesen elkerülte a rendezők figyelmét, noha napjaink mezőgazdasági viszonyait befolyásoló tényezők közül kétségtelenül az ország vízrajzának változásai vannak az első helyen. Végül a gazdag tárgyi anyagról kell szólnunk. A hazai földmérési legrégibb írott emlékeit a Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat két páratlanul szép hasonmás kiadású könyve: Lossai Péter 1498. évi, illetve Puehler Kristóf 1563. évi munkái, valamint Szombathelyi Benedek rudasmester 1525 körüli mérnöki tevékenységére vonatkozó oklevelek térképmásolatai képviselték. Élénk érdeklődést keltett a ma legrégibbnek ismert magyarországi telekkönyv; a lékai uradalom catastrumát főúri birtokosai: Nádasdy Tamás majd Ferenc, illetve Esterházy Pál nádor parancsára a XVII. századtól kezdve vezették. Matteus Craiter 1632. évi első kataszteri térképei mellett az 1856—1860-as évek régi telekkönyveit is láthattuk. (Megjegyezzük, hogy a dunántúli térség legeslegrégibb telekkönyveit a római agrimensorok vezették a leszerelt légionistáknak: az itt megtelepedett veteránoknak kiosztott földekről. Ezekből azonban egyetlen példány sem maradt fenn.) Az Institutum Geometricum” első éveiből származó mérnöki oklevelek mellett a „Mérnöki Intézet” tanárai által írt első tankönyvek töltöttek meg néhány szekrénykét. Itt kapott helyet Beszédes József „Gyalkorlós inzsenéri értkezés Rába reguláció” című tanulmánya (1830). A mérőeszközök közül a ritkán látható régebbieket állították ki a rendezők. Így egy 1780. évi 10 öles mérőláncot: a II. József-féle kataszteri földmérésnél használták. Egy arányos mérőkörzőt és egy távcsöves szintező műszert a bécsi Steinweg-cég műhelyéből, mindkettő 1800. évi gyártmány. Végül egy múlt század eleji „új libellatorium”-nak nevezett szintezőműszert. Pontosan henger alakúra csiszolt libellája miatt nagyon nehéz volt vele szintezni; ám Huszár Mátyás és Vásárhelyi Pál korában ezzel is igen jó méréseredményeket értek el. * * * Áttekintve az egész anyagot, megállapíthatjuk, hogy a magyar földmérés és térképezés fejlődéstörténetét teljes egészében, elsőként ez a kiállítás mutatta be. Az anyag gazdagságáról és a válogatás jóságáról egyaránt nagy elismeréssel kell szólnunk. Nem került kiállításra a debreceni tógátus deákok nagyméretű XVIII. századi földgömbje, és nem hozhatták ide a Nemzeti Múzeumból Perczel Lászlónak nagyméretű, kéziratos glóbuszát, a magyar földgömbök gyémántját. Abból, amit a páratlanul szép és tökéletesen megrendezett kiállításon láttunk, sok értékes tanulsággal lettünk gazdagabbak pozitív és negatív vonatkozásban egyaránt. A legelső pozitív tanulság annak felismerése volt: mire vagyunk képesek, ha nem egyetlen intézmény, (legyen az levéltár, könyvtár, múzeum, vagy valamilyen gyűjtemény) mutatja be saját anyagát, hanem ilyen átfogó szinten, országos méretekben szemléltetjük egy-egy tárgykörben megmutatható kincseinket. A negatív tanulság is gazdagodást jelent a kiállítás tárgykörével foglalkozó kutatók számára. A kiállítás láttán ugyanis nemcsak az tűnt ki, mit látunk, hanem az is, hogy mit nem látunk. így megállapíthattuk, hogy bizonyos tematikus térképcsoportok a kiállításon egyáltalában nem kaptak helyet. Nem azért, mivel egyáltalán ne lett volna hely számukra, hanem'mivel ez ideig senki sem foglalkozott feldolgozásukkal. Hogy csak két példát említsek: a XVI. század közepétől az abszolutizmus korának végéig (kb. 1870-ig) készült, az 1000 darabot jóval meghaladó geológiai térképekből egyetlen lap sem került bemutatásra. E tapasztalatokat összegyűjtve megállapítható, hogy a XVII. század végétől a kiegyezés koráig a folyószabályozással és a mocsarak lecsapolásával foglalkozó mérnökök voltak a térképezés úttörői hazánkban. És e tapasztalat alapján egyben kijelölhetjük a hazai kartográfiatörténeti kutatások jövőbeli irányát. Dp. Bendefy László 98
