Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1923. január-december (21. évfolyam, 1-51. szám)

1923-05-17 / 20. szám

fecskendő és egyéb tüzoltószerek és eszközök használhatóságáról a községi elöljáróság meggyőződni és a mutatkozó szükséghez képest a megfelelő intézkedéseket oly időben köteles megtenni, hogy a hordás meg­kezdésekor teljesen használható fecskendő és kellő mennyiségű tömlő álljon rendelkezésre. Ez irányban tett intézkedéséről azonnal köteles a járási főszolgabírónak jelentést tenni, aki tartozik a községi elöljáróság in­tézkedéséről meggyőződni, illetőleg azt ellenőrizni. B) A közös szérű kijelölése és őrzése. 2. Minden községben az 1920. XVIII. t.-c. 1 §-a értelmében megalakított községi mezőgazdasági bizottság haladéktalanul, de leg­később az aratás megkezdéséig a 3. pontban és 4. pont első bekezdésében foglalt rendelkezések figyelembe­vételével köteles a közös szérűket kijelölni. Ahol ez a bizottság bármi okból még nem volna megalakítva a közös szérű kijelöléséről a községi elöljáróság köteles gondoskodni. 3. Azokban a községekben, melyeknek a határa kiterjedtebb és igy nagyobb mennyiségű 'termésről van szó, a helyi viszonyoknak megfelelő és a termelési területről könnyen megközelithető, legalább két, illetőleg a község terméséhez arányban több és pedig lehetőleg a község (város) ellentétes oldalain, de mindenesetre egymástól megfelelő távolságban jelö­lendő ki a közös szérű- Mivel a közös szérűhöz szükséges területnek magánosoktól való igénybevehetésére feljogosító 2434/1918. M. E. sz. rendeletet (1. B. K. 1918. évf- 526 lap) a kivételes hatalom alapján kiadott rendeletek megszüntetéséről szóló 5230/1922. M. E. sz rendelet (1. B. K. 1922. évf. 1688 lap) hatályon kívül helyezte, ezért közös szérű céljaira csak közterület vehető igénybe. Tekintettel azonban arra az országos ér­dekre, mely ehhez a kérdéshez fűződik, kívánatos, hogy ott, ahol e célra alkalmas közterület nem áll rendel­kezésre és a termelők sem rendelkeznek olyan tüzrendészeti szempontból kifogás alá nem eső belső területtel, ahová terményeiket hordhatnák, a termelők saját érdekükben maguk gondoskodjanak olyan alkalmas területről, (közös szérűről,) ahol terményeiket többen elhelyezhetik. 4. A közös szérű kijelölésénél a tüztávlatok betar­tására és különösen arra kell figyelmet fordítani, hogy a szérű az épületektől, valamint a vasútvonalaktól legalább 100 (Egyszáz) méter távolságra legyen. A szérűn az asztagokat úgy kell elhelyezni, hogy az ural­kodó széli irányában, azok szélessége és ne hosszúsága jusson és hogy tűz esetén az uralkodó szél iránya a szikrákat ne a község felé vigye. 5. Mindenki köteles a részére kijelölt szérűt igénybe venni és terményeit cséplés céljából más szérűre nem hordhatja. 6. A kijelölt közös szérűket a hordás megkezdésétől a cséplés befejezéséig állandó felügyelet alatt kell tartani. E célból az elöljáróság által megfelelő számban nappali és éjjeli őr alkalmazandó, Emellett azonban a szérűt igénybe vett termelők is kötelesek a fent jelzett idő alatt az előirt intézkedések pontos betartásának ellenőrzéséről a maguk körében is soros felügyelet utján gondos­kodni. 7. A közös szérű őrzésével, valamint annak a tűzoltáshoz szükséges eszközökkel való ellátásával fel­merülő kiadások a termelőket termésük, illetőleg a közös szérűk elfoglalt terület nagysága arányában terhelik. A költségeknek a termelők közt való felosztása iránt — amennyiben az vitássá válnék, — a községi mezőgazdaságj bizottság javaslata alapján az elsőfokú közigazgatási hatóság határoz. A jogorős határozat köz- igazgatási utón végrehajtható, b) Tűzbiztonsági intézkedések a közös szérűn. 8. A közös szérűn, ha az le­győzhetetlen akadályba nem ütközik, egy, esetleg több bőviztartalmu mezei kutat kell létesíteni, melyeket az élet és vagyonbiztonság, valamint a víznek a hulladéktól való mentesítése céljából megfelelően be kell fedni. 9. Ezenfelül minden gazda köteles terményei behordásának megkezdésekor az esetleges tűzoltásra saját osztaga mellé elhelyezendő kádban, vagy hordóban legalább 200 liter vízről és legalább két állandóan vízzel telt vederről gondoskedni. A közös szérűn állandóan nagyobb mennyiségű #s több helyen elosztott porhanyitott földet, valamint megfelelő számú ásót, kapát és gereblyét kell készenlétben tartani. A a közös szérűkön az egyes asztagcsoportok között legalább 15 méter széles utak hagyandók. 10. A közös szérűkön használandó gőzcséplőgép a szérűre csak akkor helyezhető el, ha annak tüzelő és szikrafogó szerkezete a tűzbiztonsági követelményeknek megfelel. Azoknál a gőzcséplőgépeknél, amelyeknek hamuládája nem úgy van szerkesztve, hogy a kihulló salak vízbe kerülve azonnal elaludjék, a cséplés tartama alatt a hamuláda alá megfelelő nagy­ságú, állandóan vízzel telt gödröt kell ásni. Különös gondot kell fordítani arra, hogy erősebb szél esetén, amennyiben a helyi körülmények azt esetleges tűzvész megelőzése érdekében megkövetelik, a cséplőgép mű­ködése szüneteljen. Robbanó anyagokkal (oenzin, petroleum stb.) hajtott motorokkal való cséplés esetén a robbanó anyagok tartására és használatára nézve fennálló szabályokat a legszigorúbban be kell tartani. — 11. Szigorúan ellenőrizendő az asztagok közelében való dohányzási tilalom betartása és megakadályozandó idegeneknek, és főként serdületlen gyermekeknek a szérűn való tartózkodása. D) A belső területre való hor­dás és cséplés megengedhetősége. 12. Ha megfelelő terület nem áll rendelkezésre közös szérű céljaira, vagy ha a helyi viszonyok olyanok, hogy közös szérű létesítése leküzdhetlen akadályokba ütközik, a község belső területére való behordás és cséplés, amit az ország némely részében érvényben levő vármegyei tüzrendészeti Szabályrendelet különben is megenged, kivételesen megengedhetőj illetőleg ily helyeken az eddigi gyakorlat továbbra is fentartható azzal a megszorítással, hogy a község belső területére csak azok hordhatják be ter­mésüket és ott csak azok csépelhetik ki, akiknek erre a célra olyan terület áll rendelkezésre, amely a szom-

Next

/
Oldalképek
Tartalom