Váczi Közlöny, 1890 (12. évfolyam, 1-51. szám)
1890-09-21 / 38. szám
XII. évfolyam. 38. szám. Idlölis.elíkMi ára : évnegyedre ..........................1 frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: 10 kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyiirky ház.) /TV Vácz, 1890. szeptember 21 Hirdetések: Nyilt-tér: a legolcsóbban eszközöltetnek sora ..........................30 kr j s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál . 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők) Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Közgazdászati entelecheiák IX. Quintus Horáczius Flaccus versei között az ó-kori társadalmi és közgazdászat! viszonyok buvárlójára nézve, kevés bir annyi jelentőséggel, mint a Szerencséhez czimzett ódája, mely dalainak első könyvében a 35. szám alatt van elhelyezve. Az ó-kori népek uralkodó nézetének praegnáns kifejezése, meggyőződéseiknek plastikai kidomboritása foglaltatik benne. Egy oly társadalom, mely az igazi értelmi fejlettség vajmi fogyatékos mértékével rendelkezik, mely a polgári munkabecsét, horderejét nem ismeri, mely minden dicsőséget csak a gyilkot villogtató kar hatalmában helyez, mely nem hiszen a józanul számitó ész termőképességében, mely bizalommal és hittel nincsönmaga iránt az közönségesen mindent a szerencsétől, a vak esélytől, a buta véletlentől, a dolgok szeszélyes fordulatától szokott várni. Horáczius e nézetponton kontemplálja kora minden népeit. A költői visio meglepő tiszta fényével világítja ő meg a gyámoltalan, az esetlen rómait, ki térdre borultan hempereg a porban Anczium városának védnöke a Fortuna istenasszonynak szobra előtt. Úgy állítja elő római felfogásban a szerencsét, mint az egyedüli, kor- látolatlan hatalmat, mely képes a halandót kiszámit- hatlan szeszélyek szerint a csillagokig emelni, a hír, dicsőség és ragyogvány tetőpontjára helyezni, de már a másik perczben ugyanazt, kit előbb kegyei fényével besugárzott, kit a diadal utjain minden halandók irigység- tárgyává tesz: ronda cserép bálványként zúzza össze; a dicsőség koszorúitól övedzett diadal szekérről ledobja. S a homlokot, mely felett csak az imént a királyi hatalom jelvénye a korona tündöklött, egy pillantás alatt a sárba tiporja, hullává, dísztelen tetemmé változtatja. Az élet minden kegyeit, szerinte a szerencse osztja széjjel, mely előtt tehát remegve térdel az éj és nap minden órájában, a mezők szegény és nyomorult parasztja, ép úgy mint a háborgó tengerek hullámaival kűzködő kereskedő, midőn drága árukkal és czikkekkel megrakott hajóját az elmerüléstől, a hullámok ragadozó hatalmától, csupán csak a vak szerencse kegye mentheti meg. —- Tőle remegnek a bíboros királyok, a népeket reszketető zsarnokok, a vad fejedelmi anyák és azok kegyetlen fajzati, hogy kaján szeszélyében, méltatÄ „Yáczi Közlöny“ íárczája. Emlékkönyvbe. i. Hited ne rendüljön soha Legyen bár sorsod mostoha; Ha zűg a szél, ha zord a tél, Verőfényes tavaszt remélj; S szeress, — az Istent meg ne szűnj Örökmindig szeretni hűn. II. Lehull a rózsa szirma . . . elvirulnak Oh itt e földön szép virányaink, Utunk az élet tengerén is ilyen, Igv tűnnek el legszebb ábrándjaink ; S mi megmarad, mi sírunkig vezet E szende égi kép: a szép Emlékezet. Alár. A h ö s. (Elbeszélés.) Irta: Varga 2s/L±lcLá.l-y. A világosi szomorú fegyverletétel megtörtént. A menekülők széthordták a gyászos hirt az egész országban, mely mindenütt hová csak elhatott, 1 ehangol tságot, elkeseredést idézett elő. A legbátrabbak sem reméltek többé. Halottas ház volt az egész ország, a melyben a honfiúi remények kora halálát siratták. Az erdélyrészi hegyek közé ékelt Bérezés községben a világosi napokról még mit sem tudtak. Nem volt, a ki meghozza, hírét, katonái közül egy sem tért. vissza; falán elvérzettek a csatasikori, de az is lehet, hogy valami földalatti börtönben kínlódnak. A többi menekülőktől sem tudtak meg semmit; nem vitt arra utjok. lankodó lábakkal hatalmuk felállított szobrát porba ne rúgja, a vas iga alatt görnyedező népet fegyverre ne szó- . litsa, hogy a porlázadás veszedelme az irgalmat nem ismerő trónokat fel ne forgassa. Akként rajzolja Horáczius a szerencsét, mint az a római felfogásban letükröződött, a mint szobra állt Anczium templomában: vad mar- 1 ezona, alak esetlen, rideg, zord vonalakkal, mint egy j megtestesült kényszer, nagy szegekkel, kemény csák- ; lyával, olvasztott ónnal, iszonyatos ékekkel, a nyers és elpusztithatlan erő megannyi jelvényeivel kezében. Kitől fél, remeg, reszket nem csak a római, hanem a barbár világ összes és minden népei, a mogorva dák, úgy mint a szilaj és barangoló szittya. Szinte döbbenés szállja meg a lelket eme virtuozitással festett hda rettenetes képei előtt, midőn a föld minden népeit a nap minden órájában reszkedni és remegni látja egy buta, esetlen, könyörtelen, habozó, ingatag, szeszélyes, ka- ezér, tobzódó hatalom lábai előtt. Csak ha az ó-kor társadalmának eme végtelenül szégyenletes helyzete felett hidegen elmélkedtünk, akkor hozhatunk nyugodt, tiszta, beható Ítéletet az ó-kori műveltség valódi értéke felett. Az a téveteg szellemi felvilágosodás ama értelmi fogyatékos fejlettség, a léleknek ama korlátozott állapota, mely önmagával nem képes számolni, mely tetteiben nem bir hatalmat helyezni, erőiben egy pillanatnyira sem bízik meg, hanem mindent a véletlen szerencsétől, annak ostoba szeszélyétől vár: az nem lehet az értelmi ember társadalma, az folytonos remegésében valami nyomorultabbat tükröz vissza, mint az egyszerű állat, mely ösztönei vezetésének hódolva, ha azt teljesítette nyugalommal él, a belső szorongatásokat, a szivet és kedélyt összeszoritó félelmet nem ismeri. Lehetetlen lelkünk benső részvétét az ó-kori társadalmának eme szorongatott helyzetéből megtagadni. Plinius Hist. Nat. II. részében még világosabb képét adja eme irtózatos helyzetnek: „Az egész világon, úgymond, a föld minden pontján, a nap minden órájában, minden hanggal a szerencséhez rimánkodnak: csupán őt szólítják, őt vádolják, őt tartják vétkesnek, csupán reá gondolnak, csak őt dicsérik, panaszolják és vádaskodásokkal tisztelik: változékony, forgandó, megbizhatlan ingatag, vak állhatlan, méltatlanokat pártoló. — E szörnyű helyzeten, melyet ha nem is az ó-kor bölcsészete teremtett, de a melyen könnyíteni egy szemernyileg sem bírt, csak a kereszténység szelleme birt segíteni. — A mely A haza vonuló diadalmas muszkáknak, vagy kétszáz főnyi előcsapata Bérezésre is elvetődött élelemért. Az előőrsök nem mehetvén be a községbe, visszajöttek és jelentették, hogy a falu népe fegyverben áll. A csapat parancsnoka azonnal intézkedett hogy a falut megrohanja. A bérezésiek csakugyan fegyverrel várták az ellenséget. Élükön az öreg Gsólyos Andrásnak alig húsz éves bátor fia állott, a ki Bem seregében sok dicső győzelem kivívásában vett részt, de elvesztvén a jobb karját, elbocsájtatott. No de azzal a megmaradt fél kézzel is sok dicsőt lehet még tenni! A kis csapat fegyverzete elég hiányos volt, mert puska alig két harmadának jutott, de bátorsággal, elszántsággal bőven el voltak látva. Mindannyin kész volt, ha kell halni. A harczedzett ifjú vezér szavokat vette, hogy az ellenséget csak holt testükön át bocsátják az apai ház szentélyébe. Ilyenformán, ha győz is az ellenség, győzelme drága lesz, mert minden talpalatnyi földet sok vér árán kell megszereznie. Nem várták be a muszkák támadását. Az ifjú vezér kerülő utakon oly észrevétlenül jutott az ellenség hadállásához, és oly ügyesen intézte a támadást, hogy az ellenség nem csekély zavarba jutott. A küzdelem rövid, de annál hevesebb volt és a bérezésiek győzelmével végződött. A muszkahad rendetlen futásnak eredt. A Bérezésiek nem üldözték a menekülőket; a leszálló éj miatt nem is volt ajánlatos. Azt ugyan gyanították, hogy a muszkák nem hagyják ezt abban; az éj folyamán visszavárták őket. A vezér e szerint is intézkedett. Embereit rendbe szedte és egyes helyeken fölállította. Azután visszasietett, az apai házba, hogy — talán utoljára — istenhozzádot mondjon öreg szüleinek, kedves véreinek. Ki tudja, mi történik az éjjel? Már elérte a házat. Az udvarra lép . . . Abban 1 a pillanatban a kert felől lövés dördül el, az ifjú napon a názárethi jászol felett, a három királyok vezérlő csillaga megállapodott; a tevékeny szeretet beth- lehemi igaz rriesterének egyszerű biztató szavaira: operamini dum tempus est, munkálkodjatok mig időtök van, mind az a kínos varázslat, mely az egész emberiséget saját rendeltetése és hivatása felől kínos varázslatban tartotta egyszerre lepattant, és a hazug istenségnek cserép lábai megrendültek. Habár hosszú kemény harcz volt még megvívandó a szeretet tanainak teljes érvénybe juttatásáig, de az emberiség összes tagjai érezni kezdette, hogy létezik egy bölcs, igaz törvényeken nyugvó, szeretet lehellé) hatalom, mely a vak esélyt balga játékait egy lehelle- tével halomra dönti. A nemzetgazdászat a szeretet melegítő sugározó - nének szemhatárán belöl helyezkedve el, nem ismeri, már a szerencsét tényezőnek a nemzetek gazdászatában és háztartásában: csak annyit enged meg, hogy az értelmes, józan, erkölcsös és számitó népek tervszerű fejlődési és polgárosodási folyamatában és küzdelmeiben, a buta elfogult, gonosz és az erkölcsi törvényeket lábbal tapodó államférfiak és kormány emberek tizeiméi folytán állhatnak be oly szomorú válságok, melyek különös lendületet adnak egy józan és tartalmas szomszédos nép anyagi felviragozásához és jogi viszonyainak biztos alapokon nyugvó megszilárdításához. Ez a körülmény állott elő Angolországra nézve XIV. Lajos franozia király, a helyes számításokat szem elől tévesztő, öntelt, gőgős, a vallásos buzgalmat a kellő mérséklet határai között visszatartani nem tudó uralkodása következtében. Színházi szemle. Azt hittük, s e lapok múlt számában ebbeli reményünknek kifejezést is adtunk, hogy azon két évi szünet után, mely színházi életünkben támadt, a most körünkbe érkezett társulat, mint a mely az immár égető szükségen hivatva lesz segíteni, szívből üdvözölt vendégünk lesz, mely a legmelegebb pártolásban része- sülend. Ha azt hittük, úgy nagyon is csalódtunk. De vájjon mely ok miatt, mely körülménynél fogva kellett nekünk e szomorú tapasztalatot megérni? Kiben, avagy miben rejlik a hiba? Mi idézte elő ezen, társadalmi életünkre oly szomorú fényt vető tényt? Talán a szinmegtántorodik, szivéhez kap ... A kertben rejtőző elmaradt muszka golyója szivén találta őt. Ugyancsak abban a szempillantásban nyílt meg a ház ajtaja, az ősz apa lépett ki rajta. Érkező fia elé siet, hogy keblére ölelje, homlokon csókolja a diadalmas hadvezért. Épen jókor, ölelésre kitárt karjaiba felfoghatta fia holttestét. — Fiam, szegény fiam ! Az apa levitte a halottat, a benyílóba s ott az ágyra fektette. Az anya gyönge szive nem bírta el ezt a jelenetet, ájultan rogyott össze. Az éj beállta után csakugyan a falu alatt termett az ellenség. Jöhetett bátran. Á kis csapat ereje a vezérében volt. Nem nagy vitézségbe került a vezér nélkül maradtakat bekeríteni és lefegyverezni . . . Úgy éjfél tájban, mikor a faluban a zaj elcsendesült, a halottas ház mögötti kert sövény kerítésén nagy óvatosan egy férfi lépett az útra. A hold gyér világánál is kivihetni, hogy puskát szorongat a kezében. Megáll, körülnéz, aztán lázas, gyors léptekkel megindul a kertek alatt. Minden izgatottsága mellett is óvatos, hogy a kutyákat föl ne neszelje, Mikor a templom irányába ér, uj irányt vesz s egy közön át a templomtérre jut, innen pedig a sövény mellett húzódva a plébániának tart. Itt egy rövid időre meghúzódik a plébániát kerítő kőfalnál. Néz és hallgatózik, nem vette-e észre valaki. Sehol semmi gyanús jel. A hűvös szél csak a faluszerte ugató kutyák hangját és a közelben hallatszó zenehangokat hozza füléhez. Az első negyedében lévő hold is leáldozott már. Épen jókor legalább senki sem vette észre, midőn a fal mentén lévő fák egyikére felmászott; elnyelte a sötétség. A zajt, melyet mászás közben okozott, hallhatlanná tette a szél zúgása . . . A plébánia szomszédságában, a kastélyban vígan vannak. A fényesen kivilágított termekben a muszka tisztek mulatnak. Néhányan az udvaron járnak föl és alá ; éppen arról van szó hogyan bűnhődjék a falu
