Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1886-04-11 / 15. szám

VIII. évfolyam. 15. szám. HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. Előfizetési ára : évnegyedre ......................1 írt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssé . Egyes szám ára : lO kr Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) és MILLMANN GÉZÁNÁL (kis piacz.) Hirdetések: NyiSt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora...................... MO kr. s többszöri hirdetésnél kedvez­Bélyeg illeték menyben részesülnek. minden beiktatásnál .'10 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czinizete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, tíaspavik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bér mentetten leve­leket nem fogadunk el. Vidéki szalon. A kis városi életnek olyan szerencsétlen vi­lágítása van, kogy kidomboritja a jellemek ke- vésbbé kedvezd részleteit, mig a valóban kelle­mes vonásokat elsötétíti. A fővárosi életben ellenkezőleg sokkal in­kább érvényesülhetnek a vonzó jellemvonások és sokkal inkább elsatnyulnak a kevésbbé ked­vező részletek. Ezzel azonban még nem mondom azt, hogy a fővárosnak nincs elég svihákja vagy haszon­talan ekszisztencziája, mely a vidéken rövid huszonnégy óra alatt tökéletesen lehetetlenné ne tenné magát, mig a százezrek rajában ügye­sen elsiklik és sokáig láthatatlanná válik még a rendőrség előtt is. De azt igen is állítom, hogy a fővárosi élet kiválogatja a konveniáló elemeket, mig a kis városi tespedés összeutalja mindazokat, a kik különben nemcsak hogy nem egy kalap alá való tor inéi. zetek, hanem egész más légkörbe kivánApznak egymástól. Az udvariasság finom ravaszságai s a tár­sadalmi illem és előzékenység ügyes formalitá­sai megtudják adni a társadalmi élet őszintesé­gének látszatát. De a mint a kápráztató külső­ségek véget érnek, szóhoz jut ismét az érzelmek szózata s ez azt mondja, hogy ki nem állhatja azokat az üres, semmit nem mondó alakokat, a kik oly részletesen el tudnak pletykázni olyan dolgokról, a melyekhez különben semmi közük. Apró részletezésbe, asszonyokat felülmúló A,.VACZ1 KÖZLÖNY'TÁRCZÁJA. Reflexió *) Ha nemtelen, gazlélek az, Ki rútul rászedett: E dolgot föl se vedd ! Ha kétszínű, alattomos Ki megszegé szavát: Barátom ezt se bánd. De hogy ha az csal meg, kiben Jó lelked bizhatott: Óh, ezt fájlalhatod ! Ám a csalódás kínjait Ne mondd el senkinek, Úgy is : ki érti meg ? ! Visield a fájdalom nyilát Barátom ! csendesen, Némán, fenségesen. Kulcsár Ernő. Kolostorban. Lágyan csendül meg az estimára hivő harang, a zárda tömör tornyából, biztató hangjai el feledtet­nek a lélekkel mindent, _ a mi fájt ez életben, a remény szárnyain ragadják a földi bajoktól fásult szivet, a csillagok milliárdjai fölé, az örök Isten ele, *) Mutatványul szerzőnek „Felhők és sugarak“ czimu sajtó alatt levő költeményeiből. Ara I Irt. plet.ykázásba, igénytelen s legtöbbször teljesen sótalan társalgásokba bocsátkozik nálunk az úri társaság. Szalonok hiányával nincsen tónus, s tónus hiányában nincsen igazodás. A szalon életet kávéházi s klubbeli találko­zások pótolják. De ezekből a találkozásokból hiányzik a hölgyvilág s ezen csodás világ min­den varázsa, költészete és melege. Ha csak két három olyan szalonunk lenne, a hol a valódi értelmiség találkozhatnék s a hol finom és választékos társalgásban beszélhetnék meg a kiválóbb társadalmi faktorok mindazt, a mi a kis városi szellem Építésére és nemesítésére vonatkoznék : akkor gyökeresen átalakulna min­den társadalmi viszonyunk, s uralkodni kezdene valami harmonikus tónus, melyet a jó ízlés, a valódi erkölcsi felfogás s a józan ítélő tehetség szabna elé. Akkor aztán érvényesülni bírna az irodalmi és művészeti élet sok igénye s az esztétikai ér­zék fejlődése mellett elsaínyulna a kis városi élet átka: az a rettenetes p 1 e t y k ázó t e- hetségmely óránkint ezer lényegtelenségről ellocsoo- s valami tartalmasabb és szellemesebb témáról nem is gondolkodik. A mint tehát kis­városunkban szalóni élet kezd fejlődni, mindjárt értekesaebbé és becsültebbé fog válni városunk a nagy városi közönség előtt is. Rf A* idei Segj veregj sihorlatokra való behivások tárgyában a honvédelmi miniszter rende­letet intézett az.összes törvényhatóságokhoz, hogy sa­ját hatáskörükben akként intézkedjenek, hogy a be­hogy még jobban megtanuljon a törpe, a hatalmas előtt hódolni. De egyszersmind a szeliden ringó hangok, min­den lélekben felkeltik a sejtést egy szebb jövő iránt, hogy ne legyen oly keserű a bánat, hogy a remény édessé tegye a fájdalmat. És mégis van, ki nem tud már reményleni, kinek szivét csak a keserv dobogtatja. Egy ifjú halvány szerzetes ez, ki érzéketlenül áll szűk czellája abla­kánál ; néz-néz, és mégsem lát semmit, lelkét a kínos mult, a szomorú jelen, s a sötét jövő zaklatják. — Látja atyját sírba tétetni, látja anyja felett dombo­rulni a sirhalmot, látja a lányt, kit árva szive ösz- szes rajongó hevével szeretett, látja tán szenvedni ? Óh nem ! — látja őt boldogan örülni ; de a mosoly nem az ő számára termett a kedves ajkakon, az öröm neki fájdalom. — S ez emlékek mind sötétek, nincs közöttük egy sem, hol a lélek fellelhette volna a boldogságot, mit nem is ismert. Egy egész fájdalomteljes élet kinyomata ül a me­rev arezon, melyre már a halál hidege költözött volna, ha a beesett szemekből kilövelő tűz, nem mu­tatna életre. — Egész valóját lekötik tépelődései. — Már a harang is elnémult, a folyosóról, a közös estimájokról visszatérő páterek * mementó mori-aP hangoznak be komoran czelIájába és ő még mindig mozdulatlanul áll, szemeit az égen hordozva, mintha onnan kérne irt kínjaira. Hirtelen borzongva rázkódik össze mintha lidércz nyomástól szabadult volna meg, ajkain keserű mo­soly vonul végig s csendesen mormogja : „Csillaghul­lás! — ismét egy lény költözött a boldogabb ha­zába, megértettem ég intésedet.“ — Azután imazsá­molyára borul, égő homlokát összekulcsolt kezeire hajtva, halkan kezd imádkozni: „Könyörülj rajtam Isten“ . . . * * * . Ismét zúg a harang. — Mintha a durva érez hivójegyeket az illetőknek 24’ óra alatt kézbesítsék és pontos megjelenésre utasítsák őket, nehogy a fegy­vergyakorlatok keresztülvitele tekintetében a kato­nai hatóság részéről alapos panaszokra szolgáltas­sanak alkalmat. Az idei tavaszi hadgyakorlatokra a közös hadseregtől belesznek híva az 1877., 1879. és 1881. évben besorozott tartalékos tisztek és azok, a kik a múlt évi fegyvergyakorlatot bármely okból el­mulasztották. továbbá az egyéves Önkéntesekből elő­léptetett oly tartalékos tisztek, kiknek tartalékbeli szolgálati kötelezettsége a tényleges szolgálatnak huzamosabb időre történt elhalasztása következtében, a szabályszerű 7 évnél rövidebb időre terjed és a kik ennélfogva több fegyvergyakorlatra kötelezettek, mint a velük ugyanazon évben besorozottak. A le­génység közül az 1877., 1879. és 1881. évben beso­rozottakat és azokat hívják be, a kik a múlt évi fegyvérgyakorlatokban nem vettek részt. A honvé­delmi fegyvergyakorlatokra behívták azokat a hon­védtiszteket, a kik a múlt évi gyakorlat óta nevez- tetettek ki ; azokat, a kik bármely ok miatt, mint tisztek, még nem voltak fegyvergyakorlaton, azokat, a kiket a múlt évi deczember hó végén helyeztek át a közöshadseregtől a honvédséghez s végül azokat, a kik a múlt évi gyakorlat alól fel voltak mentve. A legénységből az 1879., 81., 83. és 84. években be­soroltak s a múlt évi gyakorlatokról elmaradottakat hívják be. A közöshadseregbelieknél a tisztek és had- apródok fegyvergyakorlata 28 napig s a legénységé 13 -napig ; a honvédségnél pedig úgy a tiszteké, mint a legénységé 35 napig fog tartani. A honvéd-tüzér és vonatcsapatok tartalékából a honvédhuszárezre­dek szabadságolt állományába áthelyezett tiszteket a fegyvergyakorlat rovására az idei nyár elején 35 napip tartó klilönlovassági tanfolyamra fogják be­hívni. •)|4 Az orszjíggyjiiési líéj>viselőví»lasztók­lioz. Lapunk egyik előző számában röviden jelez­tük, hogy „a jövő évben megtartandó országgyűlési képviselő-választásnál csak annak lesz szavazati joga, ki f. évi adóját ápril 15-éig befizette.“ Sokak előtt e rövid hir félremagyarázásra adott okot, miért is jónak látjuk azt újból közölni, azzal a megtoldással, hogy az „1887 évi országos képviselő választásra jo­is tudna örülni, oly élénken hirdeti a szerelmet, mely az egész világot össze fűzi. — Esküvő van. — A szép pár már ott térdel az oltár lépcsőin, boldog­ságot sugárzó arczczal, várva az áldó kezet, mely őket a sírig egyesítse. — A bámész tömeg tolong a templomban, mindenki látni akarván őket, a bol­dogokat! Hisz a boldogság oly vonzó, oly ritka, s oly rövid, ma még ragyog, holnap már eltűnt, s he­lyébe jő a bú, a gond, mely mint átkos fergeteg jő és maga után csak a pusztulást, csak a romokat hagyja. Es az ember félti boldogságát, örül mások örö­mein, hogy saját bánatát feledhesse ; fél az intéstől, mely őt a rideg valóra felrázza ; szeret elmerülni a boldogság mámorába, hogy még árnyékát se kelljen látnia a fájdalomnak. — Pedig ott áll hátok megett, s csak azt lesi, ki a legboldogabb, hogy lerántsa a menyországból, a pokolba. íme ide is, — az örvendők közé, — eljött a bú ; ott áll az ifjú szerzetes, halott arczával merően nézve az ifjú párt, s ha ezeknek tekintete esetleg reá esik, a mosoly megfagy ajkaikon, mintha leigézné őket e siri tekintet. —- Olyan ő, mint az élő kétségbeesés, mintegy bizonyságul, mennyire sújthat, mennyire szétzúzhat, egy életet a sors. Nem is sejthetné senki, hogy e jéghideg arcz alatt több van mint egyszerű lemondás, több mint egy­szerű fájdalom, hogy ott a kétségbeesés ördögeinek egész tábora vív a szent hittel, mit a legtöbbet szenvedett Istenember adott a szenvedőknek, és bol­dogoknak. Óli! ha látnád, te örvendő tömeg, ha látnád, az őrült gondolatokat, mik agyát akarják széttépni, ha tudnád, mit rejt e görcsös rángás az arezon, ha tudnád, miért rándultak ökölbe kezei, ha tudnád mit szenved ez árva lélek, midőn azt latja végkep elszakítva magától, kiért egy kínos életen át nyo- morgott, kinek eddig legalább emléke derité tel bus

Next

/
Oldalképek
Tartalom