Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-05-28 / 22. szám
urakat, R u d n a y Ilonka jeles zongorajátékát a váczi zeneklubi) köztetszósbe részesült előadását, s elvoltunk ragadtatva mindezektől. Ezek után megizleltük Latinovits Albinná úrhölgy illatos theáját, s indultunk a tánczterembe. — Szünet alatt a buffetbe siettünk, hol csak úgy kaptunk enni valót, ha magunk hoztunk a konyhából. Fővárosiakra mindenesetre szokatlan valami! S nem nagy dicséretére válik a lőegylet vendéglődének. Mellettünk főurak társasága mula- ; tott. Egy czigányt tractáltak és e fene gyereknek emésztő tehetsége bámulatra ragadt bennünket. Villámsebesen ette meg az asztalmaradékokat, kenyérmorzsát, csibecsontot, sonkát, salátát, és e közben ivott bort, savanyúvizet, theát, sört és parádit. Terpsychorének szenteltük ezután a hátralevő órákat, a kakasok már behunyt j szemmel könyv nélkül kukorikálták el mon- dókájukat, s a verőfényes hajnal már feleslegessé tette a tánczterem számos gyertyá- 1 ját és még mindig járták a tüzes csárdást, ; Reggel, midőn hajónk a főváros felé j vitt bennünket, az első osztály telve volt vendégekkel, kik egészen a fővárosig avval ' töltötték idejüket, hogy Yácznak szép höl- | gyeiről beszélgettek.“-f- A „váczi vörös kereszt egylet“ f. évi május hó 21-én tartott hangversenyének jövedelme: frt kr. Két frtos jegy 90 adatott el . . 180 — 1 frt 50 kros jegy 68 kelt el . . 102 — Állóhely egy forintjával .... 70 — A thea persely jövedelme ... 28 84 Fölülfizetésekből befolyt nevezetesen : Pettier Antal Püspök ő nmltósága 13 50 Muzslay Bertalanná .................... 5 — Báró Podmaniczky Horácz ... 3 — Tragor Ignácz ....................................10 — Báró Prónay Gábor .................... 8 — Báró Yécsey................................... 8 50 Reiter István................................... 10 — Báró Podmaniczky Lászlóné . . 17 — Kray Irma ................................... 5 — Gosztonyi János ......................... 3 — Sporzon Ernő . 3 Az összes jövedelem : 400 84 KIADÁS. frt kr. A világításért .............................. 23 80 A loházi terem díszítésére a nőegy- letttel közösen vásárolt tükrök árának felerésze................................12 30 Tár ez a. Bérmálandók éneke. Szállj be, szállj be sziveinkbe, Égi Lélek, Istenünk 1 Feléd nézünk, várva várunk Tégedet, ó Mindenünk ! Szent tüzednek ihletése, Legyen szivünk éledése ! . . . Nehéz út az élet útja, Tenger bajjal van teli, Hány ember mén, halad azon, Ki üdvét meg nem leli. Ámde a te bölcsességed Jóra hoz, ha lelkünk téved. A te tiszta világodnál Láthatni csak igazán, Hogy nem a föld, hanem a menny A mi valódi hazánk ; Értelmednek a sugalma Ezt hirdeti, ezt mutatja. Majd meggyűlnek, tornyosulnak Fejünk fölött a bajok, Megáll eszünk, mert nem tudjuk, Hol van itt, vagy ott az ok. Ki ad nekünk jó tanácsot, Szereteted hogy ha nincs ott? . Ez tartja főn gyöngeségünk, Ha szivünk hül; melenget, Gyámolit, ha a csapások Sújtanak le bennünket: Erősít, ha ingadozunk, Fölemel, ha megbotlottunk. Mit keressünk, mit kutassunk A föld hátán szerteszét,- Hogy megleljük a tudományt, Élménknek e nagy kincsét: Ha világot nem adsz nekünk, Hiába van akkor szemünk 1 Nem látjuk mi, nem fogjuk föl Az életnek a czélját, Másokéhoz hogy illeszszük Önlétünk föntartását. Ha szivünkre önzés borul, Hogy éljünk akkor jámborul? . . . Hogy adhatunk akkor számot Tetteinkről egykoron, Ha előre nem készülünk, Mit mondunk a nagy napon? Ha az Úrnak szent félelme Nem lesz életünk vezére. . . . Szállj be, szállj be hát szívünkbe Égi Lélek, Istenünk 1 A rendezés hörül felmerült kiadások 6 88 A terem dija fejében a lőház javára újonnan felállitott emelvény . 37 48 A rendezők vállszalagjainak megcsinálása .................................. 2 — Díszítési és tisztogatási napszámok 3 50 A zongorának Pestről fel- és viszszaszállitása ............................25 — A terem fényezése.................... 12 — A zene...........................................40 — A rendezők jelvénye és diszitési anyagok .................................. 6 48 A harmoniumnah próbákra és viszsza való szállítása ............... 1 90 A löházi vendéglős számlája különfélékért ....................................... 8 52 Nyomtatványok......................... 25 20 Rendőröknek.............................. 2 — A munkásoknak adottt előleg . . 1 — Az engedélyérti folyamodványra bélyeg • . . .............................. 1 50 3 napi hurczolkodásért 2 napszámosnak és az éjjeli munkáért a bál alatt .............................. 5 — A városi kocsisnak ............... 2 — Pfán úr a harmoniumot Szódról díjtalanul volt szives beszállítani, kocsisának borravalóul . 1 — A kiadás összege: 220 96 A bevétel: 466 frt 84 kr. A kiadás : 220 frt 96 kr. A tiszta jövedelem : 245 frt 88 kr., azaz kétszáz negyvenöt forint nyolezvannyolez kr o. é. Yácz, 1882. május 26-án. CSARNOK. Sok semmi. (Váczi emlékek Kőrösytől; reclám a váczi közlönyben ; két kincsem és egy elephant; dal kritika, a gőzhajón; mikor a magunk sörét más issza meg; a Jóska bácsi lánya lakodalmán ; a korhelység nem vétek ; az elkönyvelt secundánsok !) Olvastam Kőrösy úr naplótöredékét. Érdekesen és sok jó akarattal van írva. Észre vett sokat, — de csak jött, látott és ment; tizenkét óra kevés arra, hogy minden tollhegyre kerülhessen. Kedves Barátom ! elvezettem volna őt a fehér hajó elé, s megmutattam volna a i rakpartot; hol hajdanában, — talán már | nem is igaz, — vaskorlát volt a kőfalon, i — most azonban még Römer Flóris I sem tudná nyomát találni e régiségeknek, hacsak valahol a városháza lomtárában nem No de mit tartozik az a városhoz, ha talán egy vagy két gyermek a nyakát szegi ? Hogy is énekel a zsoltáros ? „Ha csak Isten nem őrzi a házat, hiába vigyáz az őr.“ Mint Te minket, úgy mi Téged Ép oly forrón szeretünk. Nyitva tartjuk im szivünket, Várjuk, várjuk a Szentlelket! . . . Váry Gellert. Viszontlátás. lm újra látlak hát szivem szerelme, És hallom hangod bűvös zengzetét, Álmodtam égi üdv és boldogságról, S ábrándim a való nem űzte szét, Szemednek fénye újra érte lelkem, S a felleg elkerüli a sugárt, Vidám tavasz derül borongós télre, Szivembe hű szerelmed üdve szállt Oh fondd hát újra két karod körültem, Beszélj, oh mondj el egy édes regét, Beszélj virágos kert és szerelemről, Hadd szánjanak a gondok szerteszét, A hajnal már letette biborszárnyát, S a nap sugára reng a légen át, He hisz szeretsz, s forrón szeretlek én is, Mi nélkülözhetjük a napsugárt. Oh halld, mit búg a szellő a berekben, Miről dalol a piczi csalogány ? Miről regél a kis patak a fűznek, Hű és forró szerelmünkről talán ? Lásd ők is ismerik boldogságunkat, Miért ne élveznők mi ketten azt ? Gyakran jobb a virág, mint a gyümölcse, Oh élvezzük hát az üde tavaszt! De mért ragyog könycsepp két szép szemedben, Hogy el kell válnunk, az busit talán ? Hisz lelked folyton körülöttem lészen, ügy csíiggök rajt’, mint a gyümölcs a fán. Midőn a fecske fészkébe jő újra, Vagy az arany kalász ha már megérett, Ha sárguló lomb hull le a harasztra, Vagy hólepel borítja a bérczet, Szivemnek minden gondolatja, vágya, Tiéd lesz hőn imádott kedves lányka. Szirmay Lajos. A vadrózsa. Sűrű erdőnek beljében Eltemetve egyedül, Nyitja kelyhét a vadrózsa Méheknek eledelül. Döngicsélnek is körülte, Mézet csípnek belőle, Jól lakva és megrakodva Szállnak el aztán tőle. Ó az anya-természetnek Az igazi gyermeke, Megmutattam volna Kőrösy úrnak az irgalmasok előtti magnak maradt kőoszlopokat; figyelmeztettem volna Vácz Achilles sarkára, a világításra. Mikor is égnek a lámpák ? Először ha a naptárban holdtölte nincs, aztán meg, ha a szélnek nem méltóz- tatik lámpaoltogatóvá lenni. De még ha égnek, sokszor oly kis lelkűén viselik magukat, hogy csak egy két sugár szűrődik át a porlepte üvegoldalon. „Für Lumpen be- leichtet mann die Stadt nicht,“ -— mondá Budának egykori polgármestere; talán ezt tartják nálunk is? Jaj annak, ki söprés után este az ut- czára téved; tapasztalásból tudom, hogy szurokfény mellett térdig gázolhatni a hét sovány esztendőre eltett szemét halmokban, melyek többször két napig is egy helyben díszelegnek. Nunc venio ad te, Erucius! Ritka botrány, hogy a város kellő közepe, a kikötő hely, szolgál nem egyszer bizonyos czélra. Kérdezzétek csak meg a gőzhajó tiszteket, hogy éjnek idején lehet-e Váczon illatos zsebkendő nélkül a hajókból kirakodni ? Még egyet. Mért nem mutattad meg Kőrösy úrnak, Vácz monografusának „nagyszerű“ kőhidját, melyet „művészi kivitelű szobrok ékítenek.“ Kár ! Ily nagyolt kőtömegeket, melyek a forradalom sebeit máig is viselvén jók madár ijesztőknek, nem minden bokorban találhatni ma. Lapodban olvastam: „Nincs többé csalás a mesterséges borral!“ adformam : Nincs többé tüdőbaj! Nyújtsuk jobbunkat a szerencsének! 400,000 márka nyerni való! Sakk a szédelgésnek! stb. Igazán mosolyra keltők a reclám gyártói, kivált a németek. Az amerikai és angol első helyet foglalnak el a reclám kizsákmányolásában, a francziák még kiválóan szellemesek, miről tanúskodik a lapok „fait di- vers“-e, valamint az illustrált „Vie Parisienne,“ — de nagy hangon nagyokat mondani, dobot verni, la sem érti jobban mint a berlini és bécsi. Nem régiben ilyenfélekép harsogott egyik a sok közül: A nagy bácsi meghalt! fél milliónyi örökségen az örökösök mielőbb osztozni óhajtván, mesés árakon vesztegetjük áruinkat, egyedül a t. vevők érdekét tartva szem előtt. Bum ! Bum ! Két fiatal ember versenyez most Váczon, mint értésemre esett; már régen kiállottak a gyöpre, de pályájuk oly hosszú, hogy még meg nem Ítélhető, melyik lesz a győztes. Azoknak, kik talán fogadást tesznek, megsúgjuk az előnyöket pro és contra. Kincsem Nro 1. ritkán van Váczon, mig Nro 2. állandóan, s igy több alkalma van versenytársa fölött előnyt nyerni. Nro 1-nek Még sem pompáz, még sem forog Az emberek kezibe. Testvérei, mert eltértek A természet rendjétől, Élvezik a hódolatot Az emberek szemétől. De én téged úgy szeretlek Te bobóka kis virág, Mert a sorsunk, nem tóm mikép, Csakhogy nagyon egybevág. Árva vagy te, mint magam is, Állsz pusztán a világon, Nincsen senkid, Istenen kül, A ki reád vigyázzon. Ha a szélvész ágad töri És szétszórja szirmodat, Nincsen, a ki összekösse Megtépázott lombodat. Eljösz-e majd ékességül, Ha meghalok, síromra, Mikor már a zuhogó föld Ráhullott koporsómra ? . . . Úgy szeretném, ha kinőnél Szivemnek a porából, S benned élnék, ha eltűntem Már ebből a világból. Megismerné, a ki látna Fakeresztem tövénél, Hogy te benned árvaságom Ott e földön tovább él ... . Váry Gellért. Keresd az asszonyt! (Elbeszélés.) Irta : H^Eolmár X_iász;ló. (Vége.) VI. Orgoványi látszólag megnyugodott sorsában. Nem is gondoltam arra, hogy valamint a vihart a szél-csend, úgy Orgoványinak is e megnyugvása, mondhatnám : fásultsága, a katasztrófát előzte meg. Egy ideig Cselőtey hollétét kutattuk. Adél, Bánváryné és a báró, — eme Or- goványira végzetessé vált triász — ugyanis Bécsből ismeretlen helyre költözének, s igy a legszorosabb kutatás után sem sikerült Cselöteyt kézre keríteni, rajta lovagias elégtételt veendő. azonban elephantja van, ki szorgosan őrködik s olykor körmére koppant Nro 2-nek ; van még jokey-a is, ki helyette lovagol; szóval őt tolják, mig ellenfele maga magát viszi. Vederemo! mikép sül el, — lesz-e majd „oka valaminek a virágnyelv ?“ Lesz, nehány „monopol“ lenya- kazásának. Kincseim ! ha versenyre léptetek : fuss vagy fizess! No szegény zene-dal-műkedvelők, vagy hogy is nevezitek magatokat, titeket ugyan megmosdattak! Oly .alapos' rostálás alá fogott titeket két hölgy, hogy totaliter tönkre vagytok silányitva. Hogy mi történt és mi nem nálatok a lövöldében e hó 21-én, arról egy kukkot sem tudtam, — s nem tudnék ma sem, ha a véletlen említett ütitársnőimmel össze nem hoz. Megfeledkeztetek Ceresről; meg is bosz- szulom magam, elmondom mindenkinek, a mit kineszeltem. Kedvezett a szerencse megint; (!) reggel akartam Pestre érni, s már tizenkettőkor a hajó, „Görbe Maria“ (Germania) ő nagysága, kikötött a bombatéren; ép úgy jártam, mint húsvétkor, — de a várakozás Váczon sem akkor, sem most nem volt unalmas, akkor esett, most szép idő volt; akkor úgy mint most unisono sopánkodtunk, nemkülönben mulattunk az előző nap foly- tatásakép. De mégis nem egy nyomban jártunk akkor és most; akkor a szépek ütöttek zsebükre, és fizettek nekünk, most mi ütöttünk zsebünkre, hogy fizessünk — magunknak, — s a szépek itták meg; akkor senki sem lépett ki a sorból, most Figaro „m a r ó d i" lett. Én kedves nők társaságában utaztam, — s mégis nem tartom illemtelenségnek oda nyilatkozni, hogy az én két kritikusom segített türelmetlenségünket feledtetni. Különösen egy bizonyos Feri, meg egy bizonyos Guszti urak voltak a páczban. Feri, az jó énekelt, elég erős hangja van, csinos gyerek is, de affektált arczvonásokkal bir; látszik, hogy Pesten forgolódik, mert zwi- ckert visel; kár hogy lánybosszantója nem volt, „lelöktem volna a czipőm sarkával“ — de még ének közben fölfujja magát, mint a pulyka. Guszti az kellemes fiatal ember, velem igen jól mulatott, hanem „igen nagy hunezut“ (pedig másnap, legalább tudtommal, rájuk sem nézett); megígértem neki, hogy kiment hajszálaimból parókát csináltatok részére ; énekéért azonban nem sokat adok, de azért nem utolsó volt a karban. S ez igy ment végtől végig; szeleskedtek, nagyokat mondtak, tücsökről bogárról mindenféle módon; a madárijesztő, pipaszár- lábú stb. czimek a szelidebbek közé tarE körülmény Orgoványit eleintén roppantul izgatá, de később elcsendesedett s megrontóiról szót sem szóla többé .... Ezek után nem sokára bizonyos ügyben a fővárost pár napra el kelle hagynom é3 Orgoványit egyedül hagytam, nézetem szerint már-már oszlani kezdő bánatával. Képzelhető, mily hatást tett rám harmadik napon elutazásom után, egyik napi-lap ujdonsági rovatának pár sornyi czikkecskéje mely Orgoványi öngyilkosságának hírét tar- talmazá. Rögtön vissza tértem a fővárosba; első dolgom volt a rendőrségi hivatalba menni, ahol is egy czimemre szóló levelet adtak át. Szegény Orgoványi Pista bucsu-sorait tar- talmazá és igy hangzók: „Kedves barátom! Azon erős elhatározással irom e sorokat, hogy mikorra te ezeket olvasod, én már nem leszek az élők közt. Nem én keresem a halált! A szenvedés, mely már bölcsőm felett végzetszerüleg lebegett — üldöz a halálba. Nincs erőm tovább küzdeni és miért is küzdenék a végzet ellen? A hitregebeli Atreus és Thy- estes utódjai az istenek által örök szenvedésre ítéltettek. így én is ; csakhogy mig azoknak tűrniök kellett a szenvedést örök időkig, ám én nem fogom tűrni és hitvány életem árán megvásárlóm im’ szenvedések által megkínzott lelkemnek régen óhajtott nyugalmát. Megbarátkoztam a halállal, mely rám nézve a szenvedések befejezése, pihenés, nyugalom leszen. Igaz, hogy örök pihenés és végtelen nyugalom....................................................... .... Eszembe jutnak Berzsenyinek e szép sorai : „Életünkben az a fájó, Hogy nyugodnunk ritka perez hagy, A halál meg azért riaszt, Mert nyugalma végtelen nagy . ..“ De én nem riadok vissza. Mohó vágy- gyal csüggök a halál gondolatán . . . Miért éljek tovább és leiért? Talán azon emberekért, kik jólétben, távol minden szenvedéstől a legközönbősebb hangon azt tanácsolják, hogy csak szenvedjek, tűrjek tovább és gyakoroljam magamat az önmegadás erényében. Ezekért éljek én
