Váci Hirlap, 1937 (51. évfolyam, 1-95. szám)

1937-06-02 / 40. szám

jelentette, hogy a szónok a váci magyar szivek nemes gondolatát öntötte szavakba. Még Leimpeg Antal szavalt hatással, a Re­ménység énekelt és diszfelvonu- lással tisztelegtek a csapatok a Hősi emlék előtt. Június 4-én, pénteken lesz 17 éve, hogy Trianonban aláírták a békeszer­ződést, amely Csonka-Magyarország- nak lett szülőanyja. Azóta minden ma­gyarnak vágya, legszebb álmának be­teljesülése lenne az ezeréves, csonki- tatlan, integer Magyarország, a leg­nagyobb, általános öröm a magyar Feltámadás. E napon többször tegyük össze kezeinket imára, fordítsuk tekin­tetünket erősebben s mélyebben az Ég felé s dolgozzunk még keményeb­ben, acélos akarattal s még szivósabb kitartással a trianoni határok mielőbbi összeomlásáért, az Igazság diadaláért, minden magyar ember szivének össze- dobbanásáért, vágyainak megvalósu­lásáért. Fogadjuk meg e napon újra, hogy nem szűnünk meg úgy dolgozni azon a helyen, amelyre a magyarok Istene állított, mely szorgos, kitartó, becsületes munka csakis a teljes si­kerhez, a magyar Feltámadáshoz ve­zethet. Emlékeztessen e szomorú nap arra is, hogy hibák, gyarlóságok, szét­húzás vezettek a nagy tragédiához s csakis erényeink és főleg az össze­tartás vezethet el a sikerhez, álmaink Magyarországához. 1. Június 4-én aki teheti: menjen el a templomba és kérje az Egek Urának segítségét nehéz napjainkhoz. 2. Gyermekeink, növendékeink előtt beszéljünk Trianonról s arról, hogy melyik út vezet a Feltámadáshoz! írják meg a magyar tanulók ezen a napon, levélben vagy dolgozatban, hogy mi­képpen érhetjük el a magyar igazság diadalrajutását, hogyan mozdíthatjuk elő ennek mielőbbi eljövetelét! 3. Június 4-én gyászlobogót tegyünk ki a magyar házakra, középületekre! A Magyar Revíziós Liga nevében : Szentgyörgyi Gusztáv ü. v. igazgató át Marx-birtok kezelése A »Váci Hírlap« szerkesztő­ségének tudomására jutott, hogy a Marx-birtok kezelését dr Csá­kányi Marx Gábor úr vette át, aki a birtokot a legkorszerűbb módon akarja vezetni. A »Váci Hírlap« húsvéti szájmában meg­jelent vezércikk természetesen nym. vonatkozik dr Csákányi Marx Gábor úrra. Előadó-est a Nagysörházban Buday Ilonka előadó művész­nő ma, szerdán este félkilenc órai kezdettel előadói estét ren­dez. Műsoron lesz többek közt Ady, Szép Ernő, Karinthy, Mécs László és modern irók prózái, versei. Be fog mutatni vidám so­rozatot is. Kedvező feltételek mellett: Üzleti folyószámlád Betétek SCttil- és beifeSd? átutalások Kölcsönök VRCI EGYHÁZMEGYEI TAXIRÉKPÉNZTáR R.T. Hcgyefi Alapítványok KezelSaége KONST ANTIN-TÉR Tragor Ignác új könyvet írt Az emberi élet Vácon és vidékén Városunk művelt közönsé­gének a Váci Múzeum Egye­sület négy évtizedes műkö­dése emlékére Az emberi élet fejlődésének vizsgálatával, kezdve a legré­gibb időktől, már igen sok tu­dós foglalkozott belföldön és külföldön egyaránt. Oly munka, mely ezt egy kisebb területen,' helyi vonatkozásban vizsgálja, már ritkább. Ha csak ezt ven­nénk figyelembe kiváló tudó­sunk és nagynevű történészünk könyvének kézbevételénél, már is meg kellene hajtani az elis­merés zászlóját népszerű egyé­nisége előtt. Művében az őskor­tól kezdve fej löd ésszerűen végig vezet bennünket az ember életé­nek minden mozzanatán. Fog­lalkozásunkat, gazdasági élelün­ket, műveltségi viszonyainkat, az itteni telepítés és települést, la­kás, életmód, vallás és egyházi viszonyainkat, kereskedői műn­ket és szórakozásainkat stb. sib. részletesen ismerteti. Népszoká- sokról és hagyományokról is ig ui bő részletekben számol be. Hosszabb fejezetben ismerteti szeretett városának a háború alatti és utáni borz almás napjait és örömteli szívvel a válságok utáni hatalmas fellendülést min­den téren. E könyvről és annak néprajzi értékéről nagyon sokat írhatnánk. Itt csak felhívni óhajtjuk mindenki figyelmét e műre, felbecsülhetetlen értékére, amiről elolvasása után szemé- lyes tapasztalatai alapján győ­ződhetik meg mindenki és ne járjunk úgy, hogy valamelyik neves néprajzi kutató, vagy tu­dós professzor hívja fel rá a fi­gyelmet. Legyünk büszkék, hogy a jó Isten kegyelméből ily nagy férfiúnk van, akinek münden könyvéből kitűnik hűsége, sze- retete ősi városa iránt. Felesle­ges is talán említeni, hogy a ki­váló mű a Váci Könyvek szoká­sos kiállításában jelent meg és írója történetírói és kutatói ala­possággal, mindenki számára él­vezhetőén, lebilincselő nyelve­zettel irta meg hézagj)ótló mun­káját. Mint eddigi műveit, úgv ezt is jellemzi, hogy el van tel­ve a jobb jövő reménységével s számos buzdító sorai az illusz­tris írónak igen komoly erköl­csi felfogását tükrözik vissza. Városunkat könyvének befejező soraiban ahhoz a sziklához ha­sonlítja, mely a tenger közepén jáll s melybe hullámok beleütőd­nek vagy rajta átcsapnak, de azt helyébői kimozdítani képtele­nek, mert van élniakarásunk és önbizalmunk. Élni akarunk és nem: esünk kétségbe, mert erős a hitünk és megdönthetetlen a meggyőződésünk, hogy lesz még egyszer ünnep a világon, lesz megint feltámadás és szeretett városunk újból virágzó, boldogs dicsőséges lesz, mint volt nem egyszer a múltban. Dr. Sz. G. la érdekeset tud közölje velünk levélben, telefonon. Titoktartók vagyunk! Örömhír a háztulajdonosoknak Háború óta a ház-ingatlan a legnagyobb közterhet viseli, úgy­hogy némelyik ház már nem is éri ;meg, hogy gondozzák, hiszen az adótartozások minden jöve­delmét felemésztik. A háztulaj­donosok szövetségbe tömörültek, hogy együttesen vívják ki a nagy adóteher alól való tel szabadul á- sukat. Ezirányban most nagy lépés történt. Eabinyi joénzügy- m'iniszter szombaton Pécsre ér­kezett és olt nagy beszédet mon­dóit legközelebbi nagy -munká­járól. Erről írjanak a politikai napilapok, de minket és más vá­rosbelieket egyaránt érdekel a miniszternek az a határozott ki­jelentése, hogy július elsejétől a házadó pótlékát 20o/0-rói 10 százalékra engedi le. Ez az ör­vendetes hir azt jelenti, hogy minden háztulajdonos a követ­kező évnegyedben már csak fele adópóllékol fog fizetni. tfáci eleadó a szegedi kongresszuson A faj állattenyésztők idei kon­gresszusukat Szegeden tartották a kiállítás és a hősök kapujá­nak felavatása idején. Tomecskó Mihály országoshirű tenyésztőt az a kitüntetés érte, hogy a kon­gresszus elnöksége előadás tartá­sára kérte fel. Tomecskó Mihály eleget tett a kérésnek és a ma­gyar tenyésztő egyesületek sor­sáról tartott nagy figyelemmel fogadott előadást, amit az is iga­zol, hogy utána nagy vita indult, melyben az ország leghíresebb tenyésztői vettek részt. Az ötödik légoltalmi előadást Zeller Tibor dr hétfőn tar­totta ötödik légoltalmi előadását az Urániában. Kb. százfőnyi hallgatóság előtt. Bizony, vala­hogy könnyen veszi a közön­ségünk ezeket az ismertető elő­adásokat. Pedig, amit most is mondott, hasznos tudnivaló volt. Első segélynél, balesetnél, égési sebnél jó ezeket az ABC mód­jára elsajátítani. Mit kell tudnia minden polgárnak légitámadás esetén? Ez volt az előadás címe. Az asztal teli üvegcsékkel s meg­tudjuk, hogy a házi patikát kb. 5 pengőn mindenki berendez­heti. Diákjai imajd mind egy lá- dikóban összeállították, miért nem: csinálhatja meg ezt minden váci család? — kérdezzük. Szenl- györgyi Gusztáv igazgató kö­szönte meg Zeller Tibor fárado­zását s kérte a hallgatóságot, hogy jöjjenek el jövő hétfőn is mind és teljék meg a terem, ami­kor jön vitéz Németh Károly ny. tábornok, hogy beszéljen a polgárság megszervezéséről a légvédelemben. A hallgatók me­leg tapssal köszönték meg az elő­adó fáradozását. Nyilt»tér Nyilatkozat Feleségemért, Szikora Józsefné szül. Csernák Juliannáért semmiféle anyagi és erkölcsi felelőséget nem vállalok. Szikora József szövőgyári munkás SAJÁT SZÉKHAZÁBA X ~! rtci nuitirtiziii A Magyar Nemzeti Bank. mellékhelye Vác, KonMnntin-t«r 15. Telefon: 6S Kölcsönöket kedvező .feltéte­lekkel folyósít Elfogad betéteket és azokat aranyéríékben fizeti ki Exportálók részAi-e tanúsítványok feladása Vác és környékére fölül Sa>fagy8alfe«»t A váci MANSz értesíti tagjait, hogy június 3-án este 9 órakor a Nagy sorház különtermében rendezi idei első fagylaltestjét, melyre az egyesület tagjait és vendégeit ezúton hívja meg és szeretettel várja az elnökség. — Előtte 1/29 órakor rövid megbe­szélés lesz, melyre kérik a vá­lasz limányi tagok pontos meg­jelenését. Itie vigyél pénzt a Dunára! Ezt ugyan Schiller nem vallja, okulásul azonban el kell mon­dani az alábbi esetet: Egy kis hölgytársaság, amelynek férfi tagja Glück Andor volt, vasár­nap délután csónakázásra ka­pott kedvet. Lementek tehát az egyik csónakdába és mindany- nyian helyet foglaltak a kényel­mes csónak evezőspadjain. Alig indultak el, az egyik hölgy fel- sikitolt és a sikitás pillanatában valamilyen nehezebb tárgy cup- pant a Dunába. A következők derültek ki: A kisasszony, aki sikoltolt, a hóna alatt tartotta retiküljét. Úgy látszik, elfeledke- zetlrólas karját egy pillanatra felemelte, mire a nélkülözhetet­len női felszerelés a Dunába eseti. Eddig még nem lenne nagy baj, de a retikülben arany ciga­rettatárca volt, egy csom'ó bank­jegy és hogy még súlyosabb le­gyen, 80 pengő ezüstben. Azt mondják, hogy a csinos kis szükségesség testvérek közt is megért 400 pengőt, persze, tar­talmával együtt. Még aznap ha- lásztatták a hűtlen retikült, jó pénzt Ígértek annak, aki a viz fenekéről felhozza, dé eddig még nincs eredmény. 400 pengő az iszapban, a fenéken hever. Ta­lán, ha a nagy viz leapad, elői- kerül. Ki találja meg? yáROSI FILMSZÍNHÁZ Pénteken 7—9, szombaton 5—7—9, vasárnap 3—5 -7—9 órakor, 20—80 fillérig. — Csak 3 napig. — A Rádius-filinszinház nagysikerű magyar filmje! — Csatlió Kálmán regénye: PÓKHÁLÓ Erdélyi Mici, Füzes Anna, Németh Romola, Gombaszögi Ella, Ráday Imre, Pethő Atilla, Pethes Sándor, Szakáts Zoltán, Lévay Béla. Híradóban az olasz király fogadtatása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom