Váci Hirlap, 1935 (49. évfolyam, 1-99. szám)
1935-02-10 / 12. szám
4 väci hírlap Rablóvezér a Nászasszony barlangjában a Nagyszálon A fővárosi lapok tele vannak egy rablógyilkos-vezér elfogatá- sával, mely a Csepel-szigeten történt, de a hírhedt rabló, működési területétői távol, Vác környékén iakott. Minden turista ismeri Nász- asszonybarlangját a Nagyszál északi oldalán, A mai napig még egészében teljesen ismeretlen barlangban valamikor emberek laktak. A tatárjárás után ide- menekültek a váciak, majd a török többször elfoglalta Vácot és népe megint menekülni volt kénytelen. Ekkor megint benépesült a Nászasszonybarlangja, amelyről Trayor Ignác könyvében még egy regét is olvashatunk, hogy honnan nyerte elnevezését. Az utóbbi évtizedekben ez a barlang már csendes volt és csak a denevérek tanyájává lett. Legfeljebb a turisták keresték fel, de azok sem tudták, hogy annak sötét mélyén olyan veszedelmes ember lakik, akit a csendőrök már régóta keresnek. De miután Vác környékén bűntettet nem követett el, senki sem tudta róla, hogy azonos azzal a rablóval, aki Csepel szigeten rettegésben tartja a lakosságot Körülbelül másfél évvel ez- előit követte el Szemeti István a sorozatos betörések után első nagyobbszabású bűncselekményét. A csavargó egy betörés után lelőtte Szírt Ferenc halászmestert. Szemeti megszökött az üldöző rendőrök elől s azóta is sikeresen bujkált. Pár héttel ezelőtt Molnár Mihály felügyelőhelyettes egy rendőrtársával elhatározta, hogy felkutatja Szemeti búvóhelyét s véget vet a vakmerő bandita garázdálkodásának. A két rendőr tudta, hogy Szemeti gyakran megfordul vadházastársánál, egy Bauer Ilona nevű leánynál, aki 250| 1933. vht. sz. Árverési hirdetmény Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. te. 102. §-a alapján közhírré teszem, hogy a váci kir. jbiróságnak 1932 évi Pk. 10.029 sz. végzése alapján tlr Konkoly Elemér ügyvéd által képviselt özv, Hoizmatin itárolyné végrehajtatnak alperes ellen 1932. évi nov. 29-én foganatosított kielégítési végrehajtás alkalmával le- és felülfoglalt és ki nem igényelt 2047 P-re becsült szobabútorok, rádió, gramofon, íróasztal és egyéb ingóságokat hátr. 429 P 17 f töke erejéig végrehajtató ügyvéd levélbeli jelentése folytán Alay, 1. Andrássy-utca, 11. Eöt- vös-utcában 1935. éws február hó 13. napján d. u. 4 órakor végrehajtást szenvedett lakásán, üzletében nyilvános bírói árverésen a legtöbbet Ígérőnek, készpénzfizetés mellett, szükség esetén a becsár Vj-áért is elfogom adni. Ezen árverést a t. c. 70. §-a alapján; dr Somló Sándor ált. képv Magyar Lajos javára 400 P, dr Gere László által képv. Sommer és Fein javára 24 P 12 f, dr Somló Sándor által képv. Fischmann Andor és Pollák javára 1000 P, dr Somló Sándor által képviselt Fischmann Andor és Pollák javára 100C P, dr Somló Sándor által képviselt Fischmann Andor és Pollák javára 1000 P, dr Gusztáv Kornél által képviselt Gr. Károlyi Imre javára 340 P, dr Osztern Lipót által képviselt Vilcsek Vilmos javára 3 x 100 P. dr Gusztáv Kornél által képviselt gr. Károlyi Imre javára 210 P erejéig, mint felülfoglaltató javára is elrendelem. Vác, 1935 január 18-án. Muth János'kir. bir, végrehajtó nek a csepeli Király-erdő mellett van a lakása. Kézben tartott revolverrel hatoltak be a detektívek a leány lakására, ahol a rendőrkutyák türelmetlenül szimatolva az egyik ágy alá ugrottak. Nagy halom ócska ruha kö zül nyugtalan morgással ránci- gálták elő a régóta körözött ban dilát. A rendőrök pillanatok alatt megbilincselték s előállították a főkapitányságra. A bandita egykedvűen mondotta el, hogy már évek óta csaknem kizárólag rablásból él. & munkások már szavazhatnak! Hái a munkaadók ? A Szakszervezeti Tanács kiküldötte vasárnap délután 4 órakor a Hlinicky vendéglőben az OTÍ választásokkal kapcsolatosan népgyűlést tart, melyre az OTI tagokat meghívja az elő készitő bizottság. A rádiódíjai búzában és rozsban is Sebei fizetni A rádió népszerűségét mutatja az a kis értesítés, amelyet a postahivatal váci főnöksége küldött be hozzánk. A rádió min dentitt el van terjedve s ma már egyedül álló kis pusztai házban is megtaláljuk. Szegény, gazdag szórakozását találja meg. A rádióelőfizetési dijak behajtása azonban mind nagyobb nehézségbei ütközik, mert a szegény embernek erre a célra havonta nincs 2.40 P-je. Ezért a postaigazgatóság most lapunk utján is közli, hogy a rádió előfizetési dijak ezentúl terményben is fizethetők. Búzát, rozsot, esetieg árpát is elfogadnak a piaci árakon előfizetési dij fejében. Akit ez érdekel, az forduljon a váci postahivatal főnökéhez. islwáíítwiek továbbra is Rákospalstéhoi tartozik Rákospalota Istvántelek nevű városrésze legutóbb Újpesthez való átcsatolását kérte Pestmegye törvényhatóságától. A belügyminiszter elutasította Istvántelek kérelmét. 107 éíses diploma és 140 éves halotti levelek Egy öreg, dohossza gú régi szekrény belsejéből került elő ez a négy, elsárgultbetüs antik emlék. Alig olvasható tintairás, nehezen érthető szövegű nyomtatott betűk a vastag, érdesfelületű foliánsokon .. . Mester István rézműves fedezte fel a padláson, takarítás közben. Mint előtte értéktelen holmit a kony hára adta, begyujtópapirnak. Itt találta aztán meg egy hozzáértő, ki elolvasta a latinul irt diplomát és felfedezte, hogy ez régészeti szempontból értéket képvisel. A filozófiai könyv 1818-ból való, Verseghy Ferenc esztergomi pap, a „Filozófiának és a’ Szép Mesterségeknek Doctora“ irta. A leletet a váci Muzeum Egyesületnek fogják adományozni. Miért nem hirdet a Váci Hírlapban piac, kevés vevő A szent Istvántéri piac árai február 8-án Pénteki hetipiacunk jóval nagyobb volt, mint a téli piacunk bármelyik napon. Mindenből volt bőséges felhozatal, válogatni is lehetett, de általánosságban az árak kialakulására nem voltak nagy hatással. Legtöbb piaci árú szilárdan igazodott a pesti árakhoz, vagy legalább is annak megfelelően mozgott. Gabonapiac: Búza 17.50—18, rozs 14 — 14.50, árpa 18—20, tengeri 13 50—14.50, zab 17 Zöldségpiac: Burgonya 6—7, káposzta 18—20, vöröskáposzta 14, cékla 8, zöldség 8 — 10, hagyma 8—10, vöröshagyma 12 fillér kilónkint. Sertéspiac: Angol választott párja 10—14, öthónapos párja 45-50, egyébként féléves malacoktól kezdve nagyobbrészt súlyra vásároltak. Élő malac kilója 78—80 fillér között ingadozott. Fapiac: Ilyen hatalmas fa piacra nem emlékezünk. Három kocsisor állott rendezett vonalban. Érdekes, hogy piríli és vágott hasáb volt az uralkodó fa. Hasáb, dorongfa csak elvétve volt látható. Piríli 8—10 fillér, vágott kétéves cser tölgyfa 2 — 2.30, ugyanez a fa hasábban 2.20- 2.30. Takarmánypiacon is hosszú sorban állottak a megrakott ko csík. Úgyláíszik, most minden honnan előkerül a télre jól elraktározott takarmány, hogy most, amikor a legdrágább, hozzák forgalomba. Lucerna 8.50— 10, széna 7—8, szalma 4—4.20, porciózva is volt szalma és széna is, természetesen itt is aránytalanul emelték az árakat Váci leány, hiHanfaniió Az idő halad, vele együtt a kor szelleme is. Minden kornak meg van a maga eszméje. Ennek hatása alól senkisem tudja kivonni magát. így a legkonzervatívabb őrt. zsidók is hódolni kénytelenek és alávetik magú kát a kor kívánalmainak, tizétől! az volt a felfogásuk, bog felesleges a lányokat hittantn dásra okiatm. Viszont miután a vall ástál ans ág, ezzel karöltve a erkölcstelenség erősen terjedtél, rájöttek arra, hogy ezt csak a vallásos élet tudja ellensúlyozni erre pedig kizárólag a bit és hií tantudás képesít. Ezért az égés világon az ortliodoxoknál újabban a lányok alapos hittanlani- tásával kezdtek foglalkozni. Magyarországon is tért hódit ez a : eszme. Amint értesültünk, Balassagyarmaton Deutsch főrabbi, isi Silberstein váci főrabbi sógora, kezdeményezésére egyik legelső ilyen lányhittaniskola ala kult, melynek vezetésével több pályázó közül városunk szülöttét Lővy Margilol, Lővy Herman volt váci kereskedő leú- nyát bízták meg. Lővy Margit nem ismeretlen Vácon. A mull évben a helybeli ortli. izr. nőegylet felkérésére a »leánynevelésről« előadást tartott. Lővy Margit megkezdte már működését, melyben ő az úttörő szerepet viszi. BPRÚ HIRDETÉSEK Figyelem! Friss pászka (macesz) csak az üzemben kapható állandóan. Révköz 1. alatt (Dunakorzó). Csak „Kohn Ignác és fia“ cégjelzéssel ellátott csomagok kerülnek tőlünk forgalomba. Rozs«szalmát, minden tételben a legmagasabb napi áron vásárolok. Neumann- ecetgyár. Hattyú-u. 26. Raktár gabonának, vagy lisztnek igen alkalmas, azonnal kiadó. Cim a kiadóban. Magányos ház 3 szobával, mellékhelyiségekkel, gyümölcsössel, májusra kiadó. Báskay fényképész. Két szoba, konyha, fürdőszoba mellékhelyiségekkel május 1-re Budapesti-főút 11 sz. alatt balra a járásbíróság közelében kiadó. ____ Elveszett egy fehér drótszörü foxi. Megtaláló hozza haza, Pulímann ügy vedhez, ahol jutalomban részesül Gyors- és gépiróna jó kézirású, szerény állást keres Cim a kiadóba. Horthy íkiikiós-út 8. sz. ház elköltözés miatt eladó. Ugyanott lakások is kiadók. 2 szoba, konyhás és 1 szoba, kony- hás lakás kiadó. Szentháromság-tér 5. Kussuth-utcáhan a Váradi ház, május 1-re kiadó Bővebbet Kubinyi kereskedőnél. I, 2S 5 szobás Jakások azonnal, vagy májusra olcsón kiadók Deákvár, Nógrádi-utca 16. sz. Összecsukés vaságyat jókarban veszek Csáky-út 7. Blau üzlet. Bejárónőnek tiszta, rendszerető, fiatal asszony ajánlkozik. Cim: Bajtai-fűszer- üzlet, bérpalota Heveset használt pemsavagy Ar- gaman szőnyegek különböző méretekben megvételre kerestetnek. Cim a kiadóhivatalban. 2 szoba, elöszobás utcai lakás azonnal kiadó. Eötvös utca 14 sz alatt. Ugyanott egy bútorozott szoba is kiadó. _____ 4 szobás teljesen komfortos szép úri lakás 1935 május I-re kiadó. Szent János- utca 1 sz. alatt. Kurdi Lászióné és kiskorú Gubacsi Margit tulajdonát képező ingatlanok február 16-án délelőtt 11 i rakor a községházán nyilvános önkéntes árverésen eladatnak Az ingatlan áll egy új lakóházból,, melyben üzlethelyiség és 4 szoba és mellékhelyiség van és 1 i hold föld. A feltételek a tulajdonosoknál megtudhatók. * 3 ízletes házi koszt kapható! Diétás is ! Özv. Bikkyné. Görög-utca 10 ajtó 2 sz. Mindenesnek rendszerető, erkölcsös, fiatal lány, kisebb családhoz ajánlkozik. Cim: Bajtai-fűszerüzlet, bérpalota. _________ Lakást keresek májusra, vagy augusztusra, 4 esetleg 3 szobás, száraz, komfortos lakást. Kosdi-utca 7. ______________ Telek és földek az új vásártérnél eladók, Bővebbet Rádi-út 6. Egy szoba május 1-re kiadó. Görögutca 10. _____ _____ 3. esetleg 4 szobás lakást keresek május 1 re. Leveleket „ komfortos“ jeligére a kiadóba kérek. _____________________ Hattyú-utca 4. sz. kertes családi ház eladó. Azonnal beköltözhető. Bővebbet ifj. Grósz Ármin kereskedésében a Szent- Miklós-'éren _______ _______‘___________ Magányos ház, Beniczky-utca 6 sz. alatt, 3 szoba, konyha és mellékhelyiségek, nagy udvar gyümölcsfákkal, május 1-re kiadó. Érdeklődni a tulajdonosnál, Honvédutca 9 alatt a hentesüzletben. _______ Részlet fizetéssel havi 2.40 ellenében előfizethet Spatz Sári üzletében a Tündérujjakra és megkapja az értékes ajándékot. ________________________________ Eladók s Elköltözés miatt bútorok, szekrény, ágy, stb., takarektüzhely, függő lámpa, olcsón. Megtekinhető: Báthory-u. 11. Néniét mindeneslányt keresek, esetleg csak délutánra,‘gyermek mellé. Vály Imréné, Konstantin-tér 18 6 éves árva fiúcskát jobb csáládhoz örökbe adnánk. Érdeklődni leheti etöfi utca 20. sz. alatt. _____________________________ Komplett csoniszinü hálószoba- bútor, teljesen új, azonkívül mahogoni sza- lón külön is eladó. Cím a kiadóban. Kitűnő angol anyasertés, tenyészállat, Fürdő-utca 5 sz. alatt eladó. Készítette * 1’fNtvlilékl Njoi.wln Yfteon — A nyomdáért tténik Gyűl« felelős