Váci Hirlap, 1934 (48. évfolyam, 1-100. szám)
1934-03-14 / 21. szám
4 VÁCI HÍRLAP Öt bajnoki meccsből — három eldöntetlen Ilyen népes fntballmezőny soha nem volt Vácon. A VSE, VÁC I. és II. csapata, valamint az ifjúsági csapat játszott bajnokit. Az első két csapat eldöntetlenül mérkőzött s csak az ifjak győztek. A Reménységnek is csak a II. csapata győzött, a profi bajnokságért játszó Remény eldöntetlenül végzett. Reménység—Csepel 1:1 (1:0). Biró: Gombos. Helyi támadásokkal indul a játék. Szebbnél szebb támadások gördülnek a váci csatárok lábán. Az első 20. percben állandó Reménység ostrom van a csepeliek ellen, míg ők csak le- rohanásokkal kísérleteznek, de megtörnek a jó védelem. Most olyan fölényes a játék a váci fiuk részéről, hogy mindenki több gólos Reménység győzelmet vár. S ez meg is lehetett volna, ha a Reménység csatárai nem olyan tehetetlenek a kapu előtt. így kénytelenek voltak a váciak Tóth center váratlan lövéséből szerzett góllal megelégedni. A második félidőben a Reménység Ivőbi I. komoly sérülése miatt a csapatot felforgatja. Ezt a helyzetet a csepeliek kihasználják, veszélyesebbnél veszélyesebb támadást vezetnek a váci kapu ellen és Mezei segítségével sikerül kiegyenliteniök. Reménység amatőr—Magyarság b. 4:3 (4:0). Bíró: Oblath. Két veteránnal megfoltozott Reménység gyerekcsapata már az első félidőben megnyerte a mérkőzést, a nagy nevekből álló Magyarság ellen. VSE, VÁC — Sashalom 2 :2 (1:1) Bajnoki Sashalmon. Bíró: Fuchs. Erős iramú, durva mérkőzés, amelyben a sashalmiak exoellál- tak. Zentel lőtte a vezető gólt, a mit a sashalmiak csak a félidő végén egyenlítettek ki. E féiidő egyenlő erők küzdelme volt, bár a váciak több biztos gólhelyzetet hagytak kapu előtt. A II. félidőben Sashalom erősít s támadásai mindjobban dominálnak. A váci védelem sokat dolgozik, de biztosan állja helyét. Sashalom már az elején megszerzi a vezetést s Vác most még erősebben küzd a kiegyenlítésért, de semníi sem sikerül. Közben Sashalom egyre veszélyesebb. Már úgylátszik, Sashalmon marad a két pont, amikor Gömöri a 41. percben a kifutó kapus mellett nyugodtan kiegyenlít. VSE, VÁC 11 — Alag 1:1 (1:1) Bajnoki Alagon. Biró: Kondi. Az I. félidőben nagy szél ellen játszik Vác. Alag játsza az erősebb, technikásat)]) futballt s el is éri első gólját. Vác az utolsó percben egyenlít Csáky góljából. A második félidő mindkét részről eredménytelen. A védelem nagy és kifogástalan munkát végzett. VSE-VAC ifj—Alag ifj. 3:1 (2:0) Bajnoki Alagon. Biró: Weisz, Technikai fölényével könnyen győzött a váci csapat. Balassagyarmat mindkét csapata vasárnap Vácon Tip-versenyünk III. fordulója Amint legutóbb közöltük, az eredményeket és tip-versenyünk eredményeit is ezentúl vasárnapi számunkban közöljük. E héten csak egy eredmény ismeretlen, ám ez is sok tippet leronthat, miért is mi az összes ered- méiwek birtokában akarjuk a tippeket elbírálni. Az ismertetett feltételek mellett hirdetjük a harmadik fordulói, melynek mérkőzései szel- vényünkön találhatók. A Váci Hírlap tippversenyének III. fordulója Március 18 A következő eredményeket tippelem: I OSZT. AMATŐR-BAJNOKSÁG ; VSE-VAC—Balassagyarmat ----------Dunaharaszti—Sashalom ---------------Szolnoki MÁV—Dorog------------------Rákoscsaba — Szolnoki AK -----------Tokod — Rákoskeresztúr ---------------Magyarság—Csillaghegy ---------------II. OSZT. AMATŐR-BAJNOKSÁG: VSE-VAC/b—Bgyarmat/b---------------Fóti SE—Nagymaros -------------------Alag —Magyarság/b-----------------------Kismaros—Fóti Testv _____________, Felsőgöd—Kisalag -----------------------: II. II. PROFILIGA; Vasas- Reménység FC------------------Név-------------------------------------------Lakás----------------------------------------Széchenvi-ulca 2. szám alatt festék, háztartási, piperecikkek és építkezési anvjHjokJjj^ Állandóan nagy raktárt tartok e szakmákhoz tartozó cikkekből: festék,lakk kence,mindennemű olajok, gépzsir, kocsikenőcs, benzinek, petróleum, denatu- ráltszesz, vegyszerek, piperecikkek, szappanok, ecset, kefe. Saját készti- ményű, kiváló minőségű padlóbeeresztő, stb. A legjobb kiszolgálásról biztosítom a n. é. közönséget és szives pártfogásukat kérem. Tisztelettel: Ifj. H I R S CHFELD LÁZÁR Reisinger képviselő kivágta születési bizonyitványát és a horogkeresztesekkel hadakozott Régen volt Vácon szocialista gyűlés. Valószínűleg még sokáig nem is lett volna, ba horogkeresztesek nem jönnek, de ezek mindhangosabbak és miad- gyakrabban belekötnek a szocialistákba, úgyhogy a szocialisták kezdték érezni, hogy a talaj kicsúszik lábuk alul. A területet nem szabad átengedni! — mondották és megrendezték vasárnap régen tervezett gyűlésüket, melyen mintegy háromszázan vettek részt. A horogkeresztesek ellen szólt ez, amit az is mutatott, hogy éppen azt a képviselőt küldték ki Vácra, aki a képviselőház folyosóján összeverekedett a vezérrel, Meskó Zoltánnal. Az elnöki széket Szili Lajos foglalta el, aki mingyárt vitázni kezdett a váci horogkeresztesekkel, kiknek legutóbbi váci gyűlésén résztvett. A jelenvolt pár horogkeresztes közbekiáltásokkal akarta megzavarni Szili beszédét. Utána Kern József váci pékmunkás, a szervezet agilis tagja szólalt fel, ki a munkásság általános anyagi helyzetével foglalkozott és nem érdeklődött a horogkereszt iránt. Most jött a nagyágyú: Reisinger Ferenc miskolci országgyűlési képviselő, aki azzal a kérelemmel kezdette, hogy a horog- keresztesek hallgassák meg őt nyugodtan, mert meggyőzi őket, hogy mennyire eltévelyedettek. herogkeresztesek csendben viselkedtek, igy hát Reisinger minden közbeszólás nélkül mondhatta el vádbeszédét a horog- keresztesek ellen, akikről azt állította, hogy német elvtársaik egész a Balatonig akarják kiterjeszteni a nagygermán birodalmat. Még az se hozta ki a váci horogkereszteseket flegmájukból, hogy Reisinger sokszor gúnyosan igy aposztrofált: „no mit szólnak ehez, kedves náci barátaim?“ Eközben iratot szedett elé belsőzsebéből és szenvedélyesen kivágta azt az asztalra, hogy a hatóság jelenlevő képviselője, Görög József dr rendőrfogalmazó konstatálja, miszerint hogy ő sohasem volt „bátyus zsidó“, apja, sőt nagyapja is katolikusnak született. A rendőrfogalmazó kijelentette, hogy nem tartozik ő hozzá, mire Reisinger képviselő rágalmazók nak nevezte a horogkereszteseket. Hoszasan időzött a horog- keresztes mozgalom mellett, amelyet szerinte a német ágyúgyárosok és a porosz junkerek pénzeltek és amit a népboldo- gitásra Ígértek, abból semmit sem valósítottak meg. A képviselő beszédének ez a része hangulatos és a hallgatósága szája-ize szerint való volt. Még is érdekesebb volt külpolitikai szemléje, mellyel Európa államait jellemezte. Rátért Magyar- ország közállapotaira is és emelt hangon jelentette ki, hogy a szocialisták soha sem ismerték el a trianoni békeparancsot, ők mindig Nagy - Magyarországot akarnak, mert csak Nagy-Ma- gyarországon tud boldogulni a dolgozó munkás. Tüzet jeleztek a Hattyú-utcából Kedd este ^7 órakor megszólalt a tűzoltók szirénája. A Hatv- tyu-ulcából, Riell Viktor ny. miniszteri tanácsos házából jeleztek tüzet. Tűzoltóink rögtön a veszedelem színhelyén termettek, de tüzet nem találtak. Rövidzárlat következtében a villany zsinórja végigégett a veren- dán és mielőtt nagyobb baj lett volna, a veszedelmet elfojtották. Ha családjában haláleset fordulna ele forduljon bizalommal Nyegrán János temetkezési vállalkozóhoz Gróf Csáky-úf (Hiteiszőv. épület}) és Budapesti>főút 30 aki egyszerű és legdíszesebb temetest, haiottszáiliíást, exhumálást olcsón és kegyeletteljesen rendez. Raktáron tart: érc-, tölgy- és díszes koporsókat, selyem- és egyszerűbb szemfedőket, sir- es fejkoszorúkat, nagy választékban. v r 1-szeri hirdetés, 12 szóig, GO 2-szer 1 P 2 szoba, konyha, speiz és 1 szoba konyhás iakás azonnal kiadó. Szentháromságtér 5 Két szoba, konyhás lakás mellék- helyiségekkel május 1-re kiadó Szent Mik- Iós-tér 2. Síét szoba, konyha, fürdőszoba teljes komforttal, Budapesti-föút !1. sz. alatt azonnal kiadó. Bővebbet ugyanott. Alkalmi házeladás Deákváron. 420 Q-ölön kis parkban épült 4 szobás, 2 konyhás, 2 előszobás, fürdőszobás, teljes komfortos ház jutányosán eladó. Bővebbet Deákvári-főút 5 sz. vagy a Váci Hirlap kiadóhivatalában á Két szoba, előszoba konyha, speiz május 1-re kiadó. Mátyás király-utca 4. Kis családi ház minden elfogadható áron eladó. Rácz Pál-utca 8. alatt. Teljes fürdőszobaberendezést vennék. Kemény Gyuláné, Nógrádverőce, Árpádutca 66. Magányos ház, 3 szoba konyha, mellékhelyiségek, nagy udvarral Beniczky- utca 6 sz. alatt május 1-re kiadó. Bővebben a tulajdonosnál, Honvéd-utca 9. alatt. Gyönyörű vetőárpa eladó. Cim a kiadóhivatalban. 56 éves úrinő, rk., szoba, konyhaberendezéssel kelengyével, 1000. pengővel hasonló korú nyugdíjas úriember-férjet keres. Leveleket. »Jólelkű« jeligére a kiadóba kérek. RJütorkerékpár eladó oldalkocsis, BSA 5U0-as. Érdeklődni dr K. E., Szé- chenyi-utca 2, em. Egy jókarban levő sodronykötő-gép, teljesen felszerelve jutányosán eladó. Görögutca 10. sz. Legyen az idő esős, szép, vagy zord, takarékos vevő Heksch cipőt hord. Minden pár cipőért garanciát vállalok. Tudjátok ti tán? Hogy legjobb cipő a Titán ! Készül a váci fegyházban és kapható Heksch divatáruházában. A Kaszinó venne jó állapotban levő szépirodalmi müveket, esetleg útleírást, néprajzi ismertetést, lehetőleg újabb Íróktól. Ajánlatok a Kaszinó könyvtárosához kül- dendők^ ________________________________ Tiszt keres májusra 3 szobás, bútorozott lakást. Ajánlatokat a kiadóba. Eladó a Mező-utca 16. számú, adómentes, két szoba-konyha, speiz, kertes ház. 2000 P-s előleggel átvehető. A többi megegyezés szerint. Kétzitclte ■ l’eMtvidéki Nyonidu Víton — A nyomdáért Bénik Gyula felelő«