Váci Hirlap, 1925 (39. évfolyam, 1-94. szám)

1925-12-16 / 92. szám

2 VÁCS HÍRLAP VÁCI DUKAMÉn ON Misztérium a két jó pásztorról Irta : Anxlbrus Zoltán. A temetésen megjelentek: két főispán, ki­lenc nagy város küldöttsége, az ezredes és sokan a tisztikarból, a tűzoltó-testület, az egy­házmegye összes papjai, a püspöki város egyesületei: a daloskor és Apc, Báránytó, Csernyus, Dávidháza, továbbá Szakolca, Ta- bajd és Nagyzerind földnépe. Reggel kilenc órakor egy megyés püspök beszentelte a kettős érckoporsót s a menet a palota kert­jéből megindult a székesegyház felé. Elől az iskolásgyermekek, aztán a kis papok, majd a papság, az egész káptalan s a megyés püspök asszisztenseivel, prépostokkal, címzetes püs­pökkel és egyéb főurakkal. A koporsót hat espeses vitte. Aztán jöttek az aula papjai, a rokonság, a küldöttségek, végül a nép. A parasztok nehézkes léptekkel haladtak előre, mintha ők vitték volna a halottat. A katona­tisztek többnyire szótlanul lépegettek s egy kicsit unatkoztak. A székesegyházban a megyés püspök misét mondott, az énekkar gyászdalokat adott elő, aztán levitték a halottat a kriptába. Ott négy liberát tartottak. Eennekutána a holttestet be­falazták az előre elkészített fülkébe s meg­kezdődött a missa gloriosa, az a rendkívüli kivételes mise, melyet csak főpapok teme­tésén mondanak. Az utolsó harangszó délben nému.lt el: ekkor volt vége a gyászszertar­tásnak. A tor egy órakor kezdődött. A káptalan öt helyen adott ebédet a küldöttségnek és a hivatalok fejeinek. A püspöki palotában, a szemináriumban, a két nagy vendéglőben és a káptalani sorházban. * A lélek pedig ezalatt nyílegyenest felrepült az égbe. A kapuk kapuja magától kitárult s Péter, kinek adománya — vagy bünkődése — hogy földi szemmel látja az égieket is, egy magas termetű, de meggörnyedt, sovány öregember alakját pillantotta meg. A jelenésen Péter szeme zöldes patinájú, kopott reverendát és viseltes téli kabátot látott, melynek több gombja hiányzott. Továbbá úgy tetszett neki, mintha az érkező magastetejű, fölötte ódon kalapot viselt volna, mely a maga részéről szintén bizonyos hallhatatlanságot arrogált. A lelkek sorából az érkező elébe sietett valaki, kinek földi arculatát Péter szelídnek, jóságosnak kereknek, de már nagyon kicsinek látta s Péter így szólt: — Lám, lám, a jó Constantinus testvér is megérkezett és lám, elődje a jó Antonius testvér üdvözli őt. Ezenközben pedig két idvezült lélek volt jelen Péter páholyában. Két egyház-doktor, kiknek megadatott, hogy az örökkévalóság­ban is folytathassák kedves vitatkozásaikat Isten szolgálatának és az idvezülésnek leg­tökéletesebb, legjobb útjáról-módjáról. A két egyház-doktor örömest élt a kapott örökjuta­lommal s Péter, kinek a földet végképpen sohasem lehetett elfelejtenie, szívesen hallgatta tudós értekezéseiket. E kegyes lelkek most így bölcselkedtek: — Égy vélem, — szólt az egyik — két kiváló érdem üdvözli egymást. De míg Anto­nius testvér a földön több szeretetet fakasz­tott, az örök szeretetnek Constantinus testvér lesz a választottja. Mert ő volt a jobbik pásztor. — Ez a vélemény nem az enyém, — felelt a másik lélek. — Nekem úgy tetszik, hogy ámbár a földön Constantinus testvér érdemeit jobban értékelték, Krisztus szerint Antonius testvér élt tökéletesebben. (Vasárnapi számunkban folytatjuk.) Megnjfilt a korcsolyapálya a Gerecskébesi A korcsolyázók örömére vasárnap meg­nyílt a VSE ligeti jégpályája. A korcsolya- osztály vezetősége az elhanyagolt pályát teljesen rendbe hozta és mindennapi öntés­sel a jeget állandóan javíttatja. A villany­világítás is elkészült és kedden este már villanyfény mellett korcsolyáztak. A melegítő helyiséget, ruhatárt szintén berendezték, a lejárókat is javítják, úgy, hogy a közönség a legnagyobb kényelemben űzheti kedvelt sportját. A vezetőség egy jégünnepély ren­dezésével Is foglalkozik, sőt vasár- és ün­nepnapokon zenedélutánokat rendez. Tekin­tettel arra, hogy hosszú korcsolyaidényre van kilátás, bérletjegyeket lehet váltani, a melynek ára tanulóknak és klubtagoknak 100,000, másoknak 150,000 korona. Napijegy hétköznap 7000, vasárnap 10,000 korona. Tanulóknak és klubtagoknak 5000 korona. A szövőgyár1 érdeklődött a Globe iránt A jobb sorsra érdemes Globe textil mű­vekben még most is egy árva petróleum- lámpa pislákol esténkint, jeléül, hogy a munkával ellátott gyárban nem dolgoznak, mert a gépek hajtásához szükséges villa­mos áram vezetékét a városi telep kikap­csolta. Úgy látszik, a szépen indult, de le­romlott vállalatból addig nem is lesz semmi, mig tőkeerős kezek nem nem nyúl­nak hóna alá és egészen uj vezetőséget nem kap. Arról értesülünk, hogy a Glóbe gazdái már régebben felajánlották gyárukat a — váci szövő-kötőgyárnak. Ez a mi régi, megalapozott nagy vállalatunk ki is küldte szakértőit a Glóbeba, hogy megbecsülje értékét. Ezek megállapították, hogy a Globe lukszusos építkezést folytatott, ellenben gépei még mindig oly kis számban vannak, hogy a befektetett tőkét alig amortizálnák. A szövőgyár túlmagasnak találta a kért vé­telárat s ezért a vásártól el ál lőtt. Lehet, hogy sikerül más, Vácon kívül álló tőkeerős csoportot összehozni s ez esetben, mint ez közgazdasági és várospolitikai szem­pontból nagyon is szükséges, zavartalanul folytathatja majd az új gyár munkáját. Pffiikor árusíthatnak a mészárosok és hentesek? A kereskedelmi miniszter újból szabá­lyozta a hentesüzletek és mészárszékek vasárnapi nyitását, melyről a hivatalos lap tegnapi számában jelent meg a hivatalos rendelet. E szerint vidéken a mészárosok és hentesek március 1 tői október 31-ig vasárnapon reggel 6 órától 10 óráig, novem­ber l-lől február végéig pedig reggel7 órától délelőtt 10 óráig árusíthatják a levágott állatok húsát. SZOMBATON pontosan | Q j és j i/29 | órakor PETROVICH SZVETISZLÁV személyesen föllép és énekel a Városé Filmszínházban Nyilt-tér Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, kik felejthetetlen jó fiunk, testvé­rünk illetve unokám temetésén részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek, ez úton hálás köszö­netét mondunk. Vác, 19z5 december 15. A gyászoló Bartal-család. özv. Psenák Pálné. AZ OLÁH GYILKOSSÁGOK A TÖRVÉNY ELŐTT Kiket fog a törvény a Népszava cikkei bizonyítására kihallgatni? A Népszava közismert három cikkének törvényszéki tárgyalásáról bő tudósítást közölt a Váci Hírlap vasárnapi száma. Nem lesz azonban érdektelen, ha felsoroljuk, hogy a törvényszék a következő tárgyalá­sokon Kiket kíván meghallgatni a bizonyí­tásra nézve. A védő tagkörű előterjesztést tett a tör­vény előtt, melyben az 1919 évi véres ese­ményeket akarsa minden oldalról megvilá­gítani. A Népszava cikkíróját azonban a magyar állam és magyar nemzet megbe­csülése elleni vétség miatt állította az ügyészség a bíróság elé, mely úgy határo­zott, hogyha kihallgatja Vác varosának ak­kori vezetőit, a kik a közhatalmat a kom­munistáktól átvették, ismerni fogja az ak­kori váci viszonyokat. A törvényszék tehát elrendelte Zádor János dr., Hornyánszky Zoltán dr., Éder Kálmán, Göndör Sándor dr., Baintner Ernő, Szalay Gyula, Podhorányi József, Pintér Ernő dr, Olló József, Mikuska János és Janosdeák Márton kihallgatását. Elrendelle Gedeon Emil ny. iegyintézeti igazgató és Kovács András fegyintézeli őrparancsnok, John Rudolf volt karhatalmi tisztnek, Krakker Kálmán dr. polgármester­nek kihallgatását is. Elrendelte ezenkívül a váci városparancsnokság 1919 augusztus 15-iki hirdetményének, melyet Cornea oláh tiszt bocsátolt ki és a kommunisták „szöké­séről“ és lelövetéséről szól és egy szolgálati jegynek felolvasását. A többi bizonyítási anyagot mellőzte. Az uj tárgyalás határnapját még nem tűzte ki a törvényszék. A WTE teaestéje A váci Testgyakorlók egyesülete tudalja tagjaival és pártolóival, hogy december 19-én esti V29 órai kezdettel a Kúrián levő helyi­ségében teaestéjét megtartja. A ki tataeozoü — szabadon rendelkezik megüresedett lakásaival! A pénzügyminiszter az építkezés előmoz­dításáról szóló törvényben nyert fölhatal­mazása alanjan úgy rendelkezett, hogy az háztulajdonos, a ki 1925-ben tatarozott és ezt tatarozási adókedvezménnyel igazolja, a házában megüresedett lakás fölött sza­badon rendelkezik. A szabad rendelkezés jogosultságát az illetékes adóhivatal iga­zolja a tatarozási adókedvezmény igazolá­sával. Olaj a Dunán A rendőrség tudatja, hogy december 1-én Vác határában a Dunából egy drb. 200 li­teres olajjal teli tett vashordót fogtak ki. Az értékes fogásért a tulajdonos jelentkezzék a rendőrségen. llávtMllMbfl Függönyök 150,000 K-tól, ágyteritök 350,000 K-tól. Kézimunka anyagok le­szállított árban. Előnyomda. Postautánvét mellett szállítunk. Weinberger Ferenc és Társa 5 Budapest, VII., Károly király-út 15. szám. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom