Váci Hirlap, 1925 (39. évfolyam, 1-94. szám)
1925-01-18 / 4. szám
Ara 2000 korona. 39-iK évfolyam. 4. szám. Vác, 1925 január 18. VÁCI HÍRLAP Politilíai és társadalmi hetilap, megjelenik hetenkint kétszer szerdán és vasárnap Előfizetési ár : Helyben egy hóra 15000 K. Vidéken egy hóra 20000 K. Egyes szám ára 2000 korona. Előfizetéseket csak egy hónapra fogadunk el Felelős szerkesztő es laptuiajdonos Dercsényi Dezső Szerkesztőség es kiadóhivatal : Csáky-ut 4 »z. (Iparudvar) Telefon 17. Hirdetések és nyilttér milliméter soronkinl díjszabás szerint. VÁC TÁRSADALMA OLÁH TISZTEK ESTÉLVÉN Minden napvilágra kerül — Huszár Elemér pőréből: történeti okmány — Jó barát volt-e az oláh ? — Kállay Ebül és Baintner Ernő nyilatkozatai Nem fog egyhamar emléke elmú ni. Egy szombati nap délelőttjén, a proletárdiktatúra megszűnte után, vagy tiz főből álló oláh lovaspdruj ügeleit végig a főuicai kövezeten, előttük egy úri fogat. Az ország utón fogták el, fordították vissza rúdját és revolverrel kenyszeriteííék a bennülöket, hogy mutassák meg, hol találhatják „a váci biröí.“ Az oláh altiszt lovagló pálcájával a nyugodt Novák Antal polgármester elölt hadonászott és délutánra ennyi meg ennyi zabot, szalmát, fehér kenyeret, húst követelt Délutánra itt volt az oláh 2. számú rosiori ezred, melynek az oláh királyné volt a tulajdonosa, ezérl előkelőnek nevezteted.Mind egy szálig a monarchia katonai formaruhájába öltözve. Az előkelőség kötelezte őket, hogy katonai raktárainkat kifosszák és Regina Maria vitézeit a mi formaruhánkba öltöztessék. És kifent, kikent tisztjeik! A püspöki palota fái virágjában, ott, alatta tiszti étkezőjük, a szép termekben lakásaik. Berendezkedtek, mintha soha el nem akartak volna menni. Minden az övék volt, a palotától a vasúti kocsikig, azon fúl is. A mi megtetszett, vitték, nem fizettek, dor- bézoltak, adták az urat. Vác népe nagyon gyűlölte őket. És egy napon hire keli, hogy a Kúrián nagy ismerkedési estély lesz az oláh tisztek és Vác társadalma közt.Hangosan nem volt szabad, halkan háborodott fe! a magyar lélek : Hát ez a megaláztatás is hátra van? A „herceg“, a lovasezred parancsnoka akarta, hát megtörtént! Öt éve múlt már e szörnyűségeknek, de nem felejtett senki. Ha szó esik az oláh megszállásról, keserűen kérdik: Miért kellett V>’C köztiszteletben álló vezetőinek rrio solygós arcot mutatni Moruzzi miderbe szorított, kifestett arcú tiszteinek ? És eddig sehonnan sem jött válasz. Egy csúnya pernek kellett jönnie, hogy a történelem Kliója fellebentse a fáfyoit és meqmagya rázza, hogy a rabló, fosztogató, üzleteket csináló oiáh hordát vendégenként kellett fogadnunk! Huszár Elemér keszegi földbirtokos ujra- felvételt kér Mikszáth Kálmán elleni pőrében. Uj adatokat sorakoztat fel ebben az ellen a becstelenitö vád ellen, hogy ő együtt dorbézolt volna az oláh tisztekkel. Megszólaltatja Baintner Ernő ezredest, az akkori városparancsnokot, Kállay Ubul volt főispánt, akkori főhadnagy-segédtisztet és ezeknek Írásos nyilatkozatai tanúsítják, hogy a Fridrich kormány honvédelmi minisztériumának parancsára kellett jóbarátként fogadni azokat, kik kifosztották az országot, megcsonkították szép Magyarországot. A Huszár-per iratai Vác városának történeti okmányai. Meddig kellett volna várni, mig napvilágra jönnek, ha nincs ez a per! De minden kiderül, a történelem előtt nincs titok, előbb, vagy utóbb, de mindenre rásüt az igazság napja. A nyilatkozatok egy nagy vádat is kategorikusan megcáfolnak. A városban ugyanis idalakult az a nézet, hogy az oláhokat „behozták“ Vácra. Az akkori városparancsnok szavai most ezt teljesen megdöntik. Jöttek azok a rabló mohóságával, hogy minél nagyobb területen garázdálkodhassanak, Ezek az okmányok rendkívül fontosak és mindenek felett érdeklik társadalmunkat, ezért kötelességünk átadni a nagy nyilvánosságnak. ICáSBa^r SJiBaul! nyilatkozata igy hangzik: A midőn 1919 augusztus folyamán a román hadsereg Vácra bevonult, akkor én az ott állomásozó zászlóaljnál teljesítettem segédtiszti szolgálatot. Eme minőségemben jöít tudomásomra, hogy Baintner huszárezredes úr, a ki akkor Vácon városparancsnok volt, a románok bejövetele előtt telefonon kérdést intézett a honvédelmi minisztériumhoz, hogy a románok bejövetelekor velük szemben milyen magatartást tanúsít son ö és a Vácon állomásozó katonaság. Baintner Ernő városparancsnok úr velünk azt közölte, hogy a honvédelmi minisztériumtól kapót! utasítás szerint a románokkal mint vendégekkel kell bánni és mindenki forduljon hozzá parancsért, ha bármily alkalomból folyó!ag a románokkal érintkezésbe kerül. Mi tehát valamennyien alkalmazkodtunk ehhez a parancshoz és annak értelmében jelentünk meg úgy a rendezett ismerkedési estélyen, valamint más hasonló érintkezési alkalmakkor. Minthogy pedig a felsőbb utasítás azt irta elő, hogy a románokkal vendégekként kell bánni, ezért Baintner városparancsnok úr célszerűségi okokból telefonáltatott Keszegre Huszár Elemér úrnak, hogy szíveskedjék azonnal bejönni. Mikor azután Huszár Elemér úr Budapestről megjött, tőlem tudta meg, hogy a városparancsnok úr utasítása folytán valamennyiünknek el keli mennünk az ismerkedési estélyre és én közöltem Huszár Elemér úrral a városparancsnok úrnak azt az üzenetét, miszerint nagyon kéri őt, hogy feltétlenül jöjjön el ö is és legyen neki segítségére nehéz helyzetében. A magam részéről nem kívánom bírálat tárgyává tenni a honvédelmi minisztériumnak akkori magatartását és a részünkre adott parancsot. Re : kell mutatnom azonban arra, hogy a vet! felsőbb utasításnak a lakosság és általában a közérdek szempontjából igen nagy előnyei keletkeztek. Ugyanis kizárólag Baintner városparancsnok úr helyes érzékének és tapintatos fellépésének lehetett köszönni, hogy a lakosság semmiféle zaklatásnak azon a vidéken kitéve nem volt, rablások az ott állomásozó románok részéről nem foganatosítanak és — a mi a közérdek szempontjából fölötte fontosnak minősítendő — a karhatalmat a románok egész ittlétének ideje alatt a magyar csapatok fegyveresen gyakorolták és a rendel is a magyar csapatok tartották fenn Baintner Ernő városparancsnok rendkívül érdekes nyilatkozata ezeket mondja : 1919 augusztus 9. napján, szombaton délelőtt a románoknak Budapestre történt bevonulása után — a honvédelmi minisztériumnak egyik osztályfőnöke felhívott engem, mint Vác város akkori parancsnokát telefonon és közölte velem, hogy egy román iovasszázad indult Vácra. Vácon ugyanis nehéz helyzetben voltunk, mert a visszaözöniő vörös csapatok és ezek közölt különösen az u. n. nemzetközi zászlóalj több napig ott tartózkodott és félő volt, hogy valamilyen kísérletet tesznek. Megjegyzem, hogy midőn előzőleg e tárgyban a honvédelmi minisztériummal telefonon érintkeztem, közöltem, hogy bízom embereimben és a rendet segítség nélkül is fenn tudom tartani. A román század Vácra történt kiküldetése tehát semmieseíre sem vezethető vissza az én magatartásomra. Mikor a telefoni beszélgetés közben felvetettem azt a kérdést, hogy az itteni helyőrség milyen magatartást tanúsítson, akkor határozott felelet az volt, hogy tekintettel arra, miszerint az adott esetben a románok lényegileg a proletárdiktatúra letörésében való segédkezés miatt mennek ki, feltétlenül szívesen fogadandók és barátságosan kezelendő!«. Minden félreértés elkerülése céljából megismétlem azt, hogy ez a hivatalos felsőbbségerntöl utasítás és r ,^ancs volt, a melyet természetesen hivat.. állásomból folyólag alárendelijeimme is közölni tartozom. A románok megérkezése után természetesen többféle perlekedéseink támadtak velünk, a melyeket igyekeztünk a kapott parancs értelmében lehetőleg barátságosan elsimítani. Ez többnyire sikerült is, de mindig úgy, hogy midőn valami kérésünket előadtuk', akkor ők mindjárt kívánságokkal állottak elő és ha mi az ö kívánságaikat teljesítettük, akkor viszont ők eleget tettek kérelmünknek. A megérkezés után kb. 10 napra a beérkezel! román lovasszázadot kiküldték Rétságra és mással vallották föl. Az újonnan érkezett csapatokkal jött Vácra Moruzzi ezredes, a ki az összes környékbeli csapatoknak — melyek egy ezredet tettek ki — volt a parancsnoka. Moruzzi érkezése után történt és pedig kb. két hét múlva a románok első bevonulása után, hogy mi a románoktól 120 fegyvernek a kiadását kértük a karhatalmi őrségünk részére. Cornea román áhomástiszt nem akart csak haí- vanat engedélyezni. Erre fordultam Moruzzi ezredeshez, a ki kérésemet meghallgatta, de egyelőre választ nem adott. Beszélgetésünk közben Moruzzi említette elöltem, hogy Huszár Elemér ural, a kiről tudja hogy itt a környéken lakik, még békeidőből jól ismeri és a lóversenyeken többször találkoztak. Moruzzitól egyelőre válasz nél-
