Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-11-05 / 85. szám
2 VÁCI HÍRLAP megmutatom én, hogy mit lehet Vácon produkálni! és elvitte Csoríost, Somlait, a főváros két hivatott művészét s a közönség — nem tudott megbocsájtani, nem volt kiváncsi. Itt a hiba, a nagy, szembeszökő hiba, a mely a fővárosi művészek előtt a látszatot Halász javára billenti. Alert ha az igazgató társulatának gyengesége, szervezetlensége, fegyelmezetlensége az első két-három előadás után kitűnik, ám maradjon otthon a közönség, negligálja a színházat, tegye lehetetlenné részvétlensége által a további működést, korbácsolja ki a társulatot, de Ítéletet mondani, kivégezni valakit mielőtt meghallgattuk volna, nem igazság, nem méltányosság s nem fér össze Vác hagyományos vendégszeretetével, kulturérzékével. Fülem hallatára volt alkalmam részesedni Vác kigúnyolásáról, leszólásáról, amely különösen az utóbbi időben bő táplálékot nyújtott arra, hogy az ott történt dolgokkal országos hírnévre tegyen szert. Opponáltam, debahálíam, korrigáltam s lehetőleg argumentáltam is, de már ott, annál az igazságos pontnál el kellett némulnom, mikor neves kollégáim azt mondották: hogy Halász Alfréd miatt nem szabad a vendégek iránt ilyen udvariatlannak lenni (ők nem igy mondták!) mert hiszen most már az az eset sem állott fenn, hogy bárki is egy fillért előlegezett volna Halásznak és az összes rizikó abból állott, hogy egy előadásra 2—40 fillér erejéig áldozott volna akár a színészet, akár Halász Alfréd, akár a vendégek, akár a maga szórakozására — és ez igaz, százszorosán, ezerszeresen igaz! Bántó, sőt fájó dolog, ha egy olyan eleven lelkű, lüktető városkáról, ahol olyan nagy az intelligencia, mint Vácon, hivatott és neves emberek mondanak balvéleményt, terjesztik a rossz hirt, amely különösen a keresztény iníe!ligenc-a színház iránti nemtörődömségéről beszél. A felületesek talán megmosolyogják a művészi érzékenykedést; a ,,Fütyülök a kritikájukra és véleményükre“ cimű zártkörű társaság, amely a szinházat és a színészeket még ma is csűrben játszó vándor komédiásoknak tekinti, Molnár Ferencet pedig valami tolnamegyei vízimalom háthordó legényének, talán köp is egyet Csortos és társain, de már az úgynevezett igazi színházi úri közönség kell, hogy gondolkodóba essék és belássa, miszerint a színházi bojkott alkalmazása ilyen esetben, ebben a formákban nem méltó az ő Ízléséhez, egyéni felfogásához, mert köny- nyen megeshetik, hogy a Halász-féle bojkottáláshoz hasonló precedensek inkább a szinházbajárás obligója alóli kibúvást, mint a jogos felháborodást és az igazgató megbüntetését jelentik. Adja a jó Ég, hogy ne igy legyen! Pintér Imre. Hirefe. Hivatalos vizsgálat. Wéber Tibor pénzügyminiszteri osztálytanácsos, dr. Oposzky Pongrác pénz ügyi gazgató-helyetles és Bálint József dr. titkár múlt hó 30-án Vác varos adóügyi osztályának működését és a pénztári kezelést behatóan megvizsgálták. A vizsgálat befejezésével Wéber osztálytanácsos Fóti Gyula tanácsosnak teljes elismerésétismerés.ét fejezte ki. — A liceum uj clKlusa. Páratlanul szép és érdekes műsort állított egybe Galcsek György dr. a liceum fáradhatatlan elnöke a liceum-egyesület 11-ik ciklusára, mely a jövő héten kezdődik és jövő év márciusáig tart. A jól ismert előadók mellé a tudományok fényes nevű művelői csatlakoztak. Most, a midőn az érdekes meghívók szétküldés előtt állanak, a műsort dátumszerflleg is közölhetjük. November 12-én. Dr. Galcsek György prelátus kanonok elnöki megnyitó. — Dr. Berrár Mihály főiskolai tanársegéd : Kínai úti emlékeim. November 19-én. Dr. Sik Sándor főgimnáziumi tanár: Az olvasásról. — Dr. Kovács Jenő tanár: Hollandia. November 26-án. Dr. Károly János főgimnáziumi tanár: Régi kövek a Vágvölgyében. — Dr. Farkas Géza főiskolai ny. r. tanár: Táplálkozási anyagok. December 3-án. Dr. Sztrakoniczky Károly iró: Az irodalom és művészet magyarsága. — Gerely Józsa Jolán tanárnő : Gyermektanulmányozás. December 10-én. Dr. Károsi Sándor kegyesrendi ujoncmester: Miért és hogyan zarándokol a modern ember rég letűnt korok emlékeihez. — Dr. Pékár Mihály a magy. tud. egyetem élettani intézetének adjunktusa: A magasság élettani hatása. December 17-én. Dr. Czettler Jenő miniszteri titkár: A'fezőgazdasági szociál politika. — Dr. Verdon Lajos íeol. tanár: Erkölcs és boldogság. Január 7-én. A „magyar társadalom tudomány“ társaság előadása. — Dr. Borovi- csényi Nándor szentszéki ülnök: Oratorium zeneműfaj. — Ezen egy alkalommal az előadás d. u. 5 órakor kezdődik. Január 14-én. Göttl Mária, a Magdolna otthon igazgatónője: A társadalom kötetességei a leánykereskedéssel szemben. — Schultz Aurél főgimnáziumi tanár: A Szaharában. Január 20-án. Dr. Kestler István püsp. titkár: A világbéke. — Dr. Wildmann Béla theol. tanár: Monismus. Január 28-án. Dr. Schandl Károly magyar gazdák szövetségének titkára: Szociális mozgalmak különös tekintettel Marx tanaira. — Szepessy László főgimnázium tanár: Rákosi Jenő színművei. Február 4-én. Hevessy Sándor a m. kir. opera főrendezője: Komikum. — Zalánífy Gizella tanárnő: A nevelés eszményei. Február 11-én. Dr. Szladics Károly a kodifikáló bizottság tagja, egyetemi m. tanár: A polgári törvénykönyv javaslatának vezéreszméi. — Dr. Pethő Sándor fögimnáziumi tanár: Napoleon. Február 18-án. Dr. Riedl Frigyes egyetemi ny. r. tanár: Petőfi halála. — Dr. Kisparti János főgimnáziumi tanár: A művészet értéke. Február 21-én. Flangverseny. Február 25-én. Dr. Andor György miniszteri tanácsos: A nőkérdésről. — Dr. Meisz- ner János ügyvéd: Modern társadalmi élet. Március 4-én. Schachta Margit a szociális missió-társulat alelnöknője: A lelki siketnémák. — Szegh Dezső iró : Albánia. Március 11-én. Dr. Weszely Jenő főigazgató: A nevelés legújabb irányai. Baintner Ernő honv. huszár őrnagy: Balkáni háború. —• Dr. Galcsek György prelátus, kanonok: Záróbeszéd. — Mennyit gyűjtÖtteh a tüdőbete* geKneK ? Fényes eredménynyel végződött az idén a József kir. szanatórium-egyesület váci urna-gyűjtése. Más években alig háromszáz koronát szolgáltattak be Vácról, most a gyűjtés ötszáz koronái is meghaladta. Szombaton, e hó elsején négy helyen buzgólkodtak a hölgyek: az alsóvárosi temetőnél 103 K 78 fillért gyűjtöttek, a középvárosi temetőnél 73 K53 fillért, a városháza előtt 70 K 17 fillért, a vasútnál pedig 64 K 20 fillért. Vasárnap már csak két urna volt künn : a városház előtt 87 K 7 fillér, a vasútnál 112 K 12 fillér jött össze. Az összes gyűjtés eredménye 510 korona 87 fillér, melyet a váci fiók a központnak szolgyáltatott át. PüspöK a — huszártiszteKneK. Ma rendezik a váci állomás tisztei a Hu- beríus-napi versenyeket s ebből az alkalomból kellemes meglepetésben volt részük a grófpüspök részéröl. A főpásztor ugyanis a napokban Pintér őrnagynak egy gyönyörű szent-György-szobrot küldött át azzal a kérelemmel, hogy a verseny egyik győztesét díjazzák vele. A tisztikar örömmel fogadta a püspök szép diját s azt kül- döttségileg fogja megköszönni. Itt említjük meg, hogy a versenyek résztvevői részére tizenhat értékes dij van, a melyek között kitűnik az az aranyóra, melyet a földművelésügyi miniszter küldött a váci huszártisztek versenyére. — Választási harc Sződön. A vidék egyetlen választó kerületében sem lesz egyhangú megyebizottsági tagválasztás november 11-én. Még Sződ festett úgy, hogy a legcsendesebb választásra van kilátás, mert csak Kállay Ubul nevét emlegették. Az utolsó napokban megváltozott itt is a helyzet, mert Gajáry Géza sződi földbirtokos kijelentette, hogy ő is pályázik a megyebizottsági tagságért s nem sokára Tragor Ernő csörögi szőlőbirtokos is akcióba lépett, hogy ellenzéki programmal megyebizottsági tag lehesen. Így tehát Sződnek is már három jelöltje van s ott is nagy lesz a választási harc Szuper Géza megüresedett tagsági helyéért. — Kinevezések. A kereskedelmi miniszter Hoffmann Ferenc hivatalnokot ellenőrré, Csongor Gergely dr. fogalmazógyakornokot fogalmazóvá, Gottschall Gyula állomás felvigyázót hivatalnokká nevezte ki a magyar kir. államvasutak státusában. — Eltávozott főkertész. Borhy Sándor főkertész, kinek rokonszenves egyénisége igen sokjóbarátot szerzett Vácon, felbontotta a magyar-belga kertgazdasági részvénytársasággal kötött szerződését és elhagyta a betgakerteí. Mint értesülünk, Borhy most a dr. Csohány-féle kistétényi kertgazdasághoz lépett be s ott társtulajdonosi ér dekeltséget vállalt. A nagy kertgazdaság azalea, gyöngyvirág és rhododendron — tenyésztésre rendezkedik be már az idén s a jövőre részvénytársasággá alakul át, mely a külföldön is jónevű fiatal szakembert műszaki kertészeti igazgatójává fogja megválasztani, — Ünnepi vereség. A football-láz nem hagyott pihenőt sem halottak napján, sem vasárnap: a sertéspiaci pálya szokott közönsége lelkesedett és — búsult. Első napon volt a lelkesedés, mikor a máv. gépgyári labdarúgó csapatot 4:3-ra verték meg a váci fiuk Haraszti Ernő bíráskodása melleit. Vasárnap azonban már a búsulás kö-