Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)

1913-04-30 / 33. szám

VÁCI HÍRLAP 3 — Ha vége jó: minden jó. A keres- kedőifjak egyesülete az utolsó hetekben majd hogy el nem jutott a szomorú fel­oszláshoz. A visszavonás ütött tanyát a Kossuth-téri otthonban, a tagok két pártra oszlottak: egyik Jelinek Ágoston elnök, a másik része Vojcsek János titkár mellett foglalt állást. Kezdődött az ártalmas harc azzal, hogy egy szép napon Kubinyi pénz­táros kije'enteile, hogy nem tud fizetni, mert nem folynak be a tagdíjak. Ezért el kell adni a házat. Egy csoport, melynek látható feje a titkár volt, pénztári elszámo- ásokat követelt, a mivel az elnököt sértet­ték meg mélyen. Tudni kell, hogy eddig, éveken át Jelinek Ágoston a sajátjából nagyon sokat költött az egyesületre s ha segíteni kellett, az elnök mindig ott volt a pénztárcájával. A múlt hetekben aztán a a választmányi gyűlésen ütközött össze a két párt. Most a választmány többsége az elnök mellé állott, Vojcsek János, le­vonta a konzekvenciákat és lemondott a titkári állásról, mit Raj Nándor indítványára tudomásul vettek. Most azután megtörténi az egyesületek életében szokatlan eset: a kereskedőifjak egyletének fiatalsága, mely Vojcseket vallja vezérének, rnegfe lebbezte a választmány határozatát és rend­kívüli közgyűlést kellett összehívni. Ez a gyűlés vasárnap délután folyt le páratlan érdeklődés mellett. A pártatlan szemlélő­nek úgy tetszett, hogy most fog összeom- lani az agilis egyesület, .de máskép történt, úgy, hogy minden jóbarátja kivánia a ke- reskedőifjaknak. Egymás után állottak fel az érdekeltek, magyarázatát adták visel­kedésüknek, a végén pedig felkérték Voj­csek titkárt, vonja vissza lemondását, Je­linek elnöknek pedig a legteljesebb bizal­mat szavaztak. A pártok összebékülnek s beigazolódott egy rövid félóra alatt a ma­gyar közmondás : ha a Jégé jó — min­den jó. — Aváci Kertváros telekkönyvi ügye teljesen rendeztetett, ennélfogva a település megkezdése kedvéért kivételesen, mintegy 25—30 telek a legszebb részen, teljesen kedvezményes feltételek meiett, 50o/o áren­gedménnyel eladó. Akár közvetve, vagy közvetlen, az előleget felvételével és szer­ződéskötéssel dr. Morlin Zsiga ügyvéd úr bízatott meg. Az eladó. — Az utolsó 48=as váci honvéd. A következő nyilatkozatot kaptuk: Igen tisz­telt szerkesztő úr! A „Váci Hírlap“ f. é. 27-én megjelent 32. számában a napihirek között egy cikk jelent meg, amely Rácskay Ferenc 1848-as tűzmester halálát jelenti s megemlíti, hogy „vele az utolsó váci 48-as honvéd is itíhagyta városát“ és „pár évvel ezelőtt hárman voltak a nagy idők tanúi.“ Az igazság kedvéért családunk nevében ki kell jelentenem, hogy anyai nagyatyám: galsai Kovách Ernő ny. 1848-as őrnagy 73/4 évi aradi fogsága után, 1856-tól kezdve (körülbelül 15 évi megszakítással) állandó váci lakos. Az ő személyének teljes mellő­zése ezen esetben valóban érthetetlen. Érdemeinek felsorolását jelenleg felesle­gesnek tartom. Hiszen ő is teljes joggal vácinak mondhatja magát (bár nem váci születésű) miután érdemdús élete legna­gyobb részét Vácon töltötte. Lehetetlen rosszhiszeműséget feltételeznem 88 éves nagyatyám tiszteletre méltó személyisége ellen, itt csakis helytelen mondatfűzésről, vagy tájékozatlanságról lehet szó, melyek jelen felszólamlásomra okot szolgáltattak. Azon meggyőződésben, hogy jelen soraim­nak közlésével, vagy ezek alapján b. lap­jában hozandó hírrel az igazságnak meg­felelő tényállás helyreigazítható, tisztelettel vagyok: Budapesten, 1913. április 28-án miskei és csertői Gajáry György joghall­gató A nyilatkozatban van a megfejtés is: félreértették a vasárnapi hírünket. Nagyobb, őszinte tisztelői Kovách Ernő 48-as őrnagy­nak a Váci Hírlapnál és munkatársainál nincs. Ha ez az újság az ő nagyrabecsült személyéről ir, azt a legnagyobb tisztelet hangján teszi. Minapi hírünk azonban a váci származású honvédekről szólt, Gajáry György fenti nyilatkozata pedig elismeri, hogy Kovách Ernő nem Vácon született. Jogosan írhattuk tehát, hogy az utolsó váci születésű 48 as honvéd is megtért a szebb hazába. Kovách Ernőt, a ki pedig vácivá lett, tartsa meg a jó Isten városunk büsz­keségére még igen sokáig! — A főgimnázium labdarúgöinaK első szereplése. Május elsején, áldozó csütörtök délutánján mutatkozik be a váci főgimnázium fotball-csapaía a közönség­nek. Mindjárt az első szereplése Budapest középiskolai csapatainak legjobbjával, a budai í. kér. főgimnázium foíballistáinak válogatottjaival lesz. A játék rendkívül ér­dekesnek ígérkezik, mert a mi diák csapa­tunkban fognak működni Síhal, Weiszbarí I., Dudás elismert jó játékosok s a kitűnő­nek mondott Molnár kapus. A kapuban Molnár véd, hátvédek: Tamásy és Szarka, fedezők Glatz, Weiszbarth, Szemlits, csatá­zok Weiszkopf, Krakker, Dudás, Stahl és Csuka lesznek. A diákmérkőzésí, mely fél 3-kor kezdődik, a V. S. E. I. csapatának a budapesti Merkur-ral való barátságos meccse fogja követni. A Merkur állítólag egyike a legerősebb fővárosi II. osztályú csapatoknak s mint maguk is Írják, nem akarnak vereséséget szenvedni az elismert váci csapattól, azért tehát ők is a legjobb válogatottjaikat küldik Vácra. — Halálozás. Az irgalmasrend váci házának ismét gyásza van: Kékis Ambrus rendházi gazda hosszas szenvedés után fiatalon, 26 éves korában meghalt. Az el­hunyt rendíagot hétfőn temették a közép­városi temetőben levő irgalmasrendi krip­tába. Ny. b! — Tilos a pecézés. Április 10-től egész junius 10-ig bezárólag tart a halászati tilalom, mely idő alatt úgy halászni, mint pecézni tilos. A napokban tartott evégből a rendőrség szigorú vizsgálatot a halászok közt, hogy vájjon respektálják-e a törvé­nyeket a halászok. Egyúttal a rendőrség különös frgyelmeztetéssel óva int minden­kit a halászástól és pecézéstől, mert az ellene vétőket a legszigorúbban és kérlel­hetetlenül fogja büntetni. Tehát a sportoló pecézők junius 10-ig legyeket mehetnek fogdosni pecézés helyett, vagy pedig szú- nyogvadászaíra valamelyik szigetre. — Nem oldjáK fel a KobraK-cső- döt! Ismeretes, hogy Kelemen Samu dr. ügyvéd a királyi táblához fordult a törvény­szék csődelrendelő végzésével szemben, hogy a tábla oldja fel a csődöt. Sokat vár­tak ettől. Értesülésünk szerint a Kobrak- gyár csődje nem lesz feloldható, miután a nagybankok, különösen a Kereskedelmi Bank, Egyesült Fővárosi Takarék és Lipót­városi Takarék rideg magatartása minden békés megoldást kizár. A bankok azonnali fizetési követelnek, a minek következmé­nye előreláthatólag tizennyolc cipőüzlet csődje lesz. A hazai ipar támogatása te­kintetében a nagybankok ismét teljesítették kötelességüket. — Tengerész Katonaszökevényt fogtaK. Hugya Zoltán váci származású tengerész-katona Pólában szolgálta katonai idejét. Múlt hónapban szabadságol kapott s azóta itthon töltötte a nap minden óráját vidám mulatozással. Nem csoda iiát, hogy elfelejtett visszamenni A haditengerészet­nél azonban nem feledkeztek meg Hugya Zoltánról, sürgönyt küldtek a csendőrség­hez, tartóztassa le a szökevénynek nyil­vánított tengerészt. Egy óra múlva szuro­nyok közt vitték a városházára Hugyát, a kit kihallgatása után katonai kisérette útnak indítottak Póla felé. — Nápdalárda PüspöKszilágyon. Nem régiben alakult meg Püspökszilágyon is a népdalárda, mely május 18-án hang­versennyel egybekötött mulatságot rendez a szilágyi erdőben. Belépő dij személyen- kiní egy korona, a tiszta jövedelmet a da­lárda céljaira fordítják. — Száz Koronás az öt éves gyer= meKnél. Apró kis gyermek állított be teg­nap Torday Jenő üzletébe s ott egy száz koronás bankót adott át, hogy adjanak érte három — zsemlét. A dolog gyanús volt, rendőrt hívtak, ez alatt az apróság szépen megszökött. De utolérték és bevitték a rendőrkapitány elé. A szigorú bácsi előtt sehogy se akart vallani, de végre is elmon­dotta, hogy otthon, a liliom-utcában nyitva találta a szekrényt és mert nagyon sok pénz volt benne, egyet elvett, úgyse tud­ják meg. Furtek Juli a neve az öt éves csemetének. — TejesKannáK tisztán tartandóK. A földmivelési minisztérium szakközegei reájöttek, hogy az állatbetegségeket pisz­kos tejkannákkal nagyon terjesztik. Ennek folytán szigorú rendeletben utasította az illetékes hatóságokat, hogy ezt ellenőriz­zék és a hanyag gazdákat és tejkereske­dőket megbüntessék. — A váci hengermalom részvény» társaság lisstárai 50 KgKént. Buzaőr- lemény: Asztali dara AB szám 16 K 80 fill. — Asztali dara C szám 16 K 50 fill. — Király liszt 0 sz. 16 K 60 fill. — Lángliszt 1. sz. 16 K 30 fill. — Elsőrendű zsemlye­liszt 2. sz. 16 K 00 fill. — Zsemlyeliszt 3, sz. 15 K 70 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 15 K 40fill. —Középkenyérliszt 5. sz. 15 K 10 fill. — Kenyér liszt 6. sz. 14 K 80 fill. — Barnakenyérliszí 7. sz. 13 K 80 fill. — 7x/2 sz. 12 K 40 fill. - TU 11 K 40 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 8 K 40 fill. — F. sz. 6 K 70 fill. — Ocsú 8 K 00 fill. 50 kilo- gramként. Nyilt=tér. Köszön «^nyilvánítás. Szeretett édesanyánk, néhai Dobó Istvánné halála alkalmából megnyilat­kozott jóleső részvétet hálásan kö­szönjük. Köszönetét mondunk mind­azon jóbarátnak, ismerősnek és rokon­nak, kik a végső tisztességatláson meg­jelentek, valamint a váci dalegyesület­nek, mely gyászénekkel búcsúzott sze­retett halottunktól. Vácon, 1913 április 28. A gyászolók nevében: dr. Dobó László.

Next

/
Oldalképek
Tartalom