Váci Hirlap, 1903 (17. évfolyam, 1-46. szám)

1903-03-15 / 11. szám

Váci H i r l a !’ — Vizsgálat a városházán. Dubra­viczky László tb. megyei főjegyző az elmúlt hét elején megvizsgálta a városházán az ipar- ügyek elintézését. Minthogy mindent a legna­gyobb rendben talált, Bárdos Ernő fogalma­zónak, iparhatósági biztosnak elismerését fe­jezte ki. — A püspöki palota és városunk villamos világítása. Gróf Csáky Károly megyés püspök elhatározta, hogy addig is, mig a városi villamos telep megkezdi működését, egy kisebb, provizórikus telepet állíttat. A gróf püspök e hó 10-én személyesen is meglátogatta a Ganz-gyár igazgatóságát s Asbóth Emil vezér- igazgató es Pipka Ferenc igazgatósági titkár kíséretében megtekintette a gyárat a hol több stillszerű csillárt választott ki lakosztálya részére és melegen érdeklődött városunk villamos vilá­gítására vonatkozó tervek iránt is, melyeket most készít a Ganz-gyár. A püspök villamos telepe, mely holnap kerül üzembe egy 3 lóerejű benzinmotorból, dinamó és akkumulátor battériából áll. A telep a dolgozószoba 12 ágú csillárján s az íróasztal álló lámpáján kivül a hálószoba csillárját s a fürdő és öltöző szoba 1—1 lámpását fogja világítani. Az íróasztalon egy legújabb rendszerű Nernst-lámpa világit majd, mely a mellett, hogy rendkívül szép fehér tényt ád, igen kevés villamos áramot fogyaszt. A telep berendezése Philipp Ferenc mérnök vezetése alatt történt. — A pestvidéki törvényszék épü­lete. Pestvármegye közigazgatási bizottságá­nak csütörtöki ülésén újra szóba került a pestvidéki törvényszék elhelyezésének sok visz- , I szassaga. A vármegye közönsége, mint már több ízben tette, most is rámutat azokra a hátrányokra, a melyek abból származnak, hogy a pestvidéki törvényszék a vármegye épületé­ben van elszállásolva. Ezzel kapcsolatosan Halász Lajos királyi ügyész, a legnagyobb anomáliának mondja, hogy a pestvidéki tör­vényszék esküdtbirósága az alkotmány-utcai palotában tartja az üléseit. Sokszor az ügye­ket nem tárgyalhatják le, mert a terem nem mindig áll rendelkezésre. Ezért külön esküdt­széki tárgyalóteremről kell gondoskodni annál is inkább, mert a pestvidéki törvényszék épü­letében levő helyiségek a közegészségügyi kö­vetelményeknek nem felelnek meg. De a királyi ügyész szóbeli előterjesztése szerint arra is szükség van, a környékbeli községekben állami­rendőrséget szervezzenek. — Fokról-foki’a. Egy francia romanti­kus iró drámája ismétlődött városunkban : fokról-fokra a citne. Egy kis menet, gyász­menet ment ki tegnap a temetőbe, vitték Vadkerty Lajos holttestét. Mindenki ismerte, tragédiáját is tudták városunkban. Soha sem volt állhatatos, ha jó sora volt, nem éppen a jobbra törekedett, de elhanyagolta köteles­ségét, mely a szerencsétlenségbe sodorta. Mint­egy tiz évvel a városnál volt pénztáros, mely tisztségre alulról emelkedett fel. Hivatalában bizony nem volt a legnagyobb rend s egy al­kalommal megtörtént, hogy a pénztárvizsgá­lat hiányt konstatált. Akkor elment, eitünt, betöltötték állását s néhány hónap múlva visszakerült, Nikitits Sándor ügyvéd szánta meg régi barátját s irodájába vette. Bizony nem volt ott dolga, de megesett mégis, hogy nem törődve az iroda ió hírével, (elpakolt egy két forinttal s ment a világnak, mig a pénze el nem fogyott. Azután megint vissza­került, Nikitits Sándor újra és újra megbo­csátott neki, nemcsak visszafogadta, de lakást és teljes ellátást biztosított neki házánál. Minthogy az előbbi eset többször ismétlődött, a jó szivű ügyvéd levette kezét róla s Vad­kerty Lajos most jutott igazán szomorú sorsra. Nem volt otthona, nem volt mit ennie. A li­getben aludt és régi jó barátai segítették meg egy-két koronával. Télre behúzódott Kalec védelme alá a börtönbe, ott aludt. Mikor tavaszodott, a kórházba került. A napokban az alsóvárosi iskola előtt találták meg össze­esve. Bevitték a kórházba ismét, de nem gyó­gyult fel, pénteken meghalt. Eltemetéséről legközelebb állói nem akartak gondoskodni, ezért a város adott a szerencsétlen ember holttestének koporsót, a végső tisztesség költ­ségeit pedig Nikitits Sándor viselte. — Az ipartestület betegsegélyzője. Az ipartestületi betegsegélyző pénztár összes segédtagjaiból, közgyűlésre 40 tagot küld ki. A választás ma délelőtt tiz órakor lesz az ipar­testet hivatalos helyiségében. — A Fürge itthon. Teli tartózkodási helyéről a kis Fürgét a múlt héten hozták haza, azóta teljesiti is az átkelési szolgálatot a Pokol és Vác közt. Egyik olvasónk, ki ál­landóan a Dunapartot figyeli, arra figyelmez­tet, hogy a kis propeller átfestésére már nagy szükség lenne. — Köszönetnyilvánítás. A váci taka­rékpénztár ez idei közgyűlése a helybeli evangélikus iskola javára harminc korona adományt utalványozott ki, miért ez úttal is hálás köszönetét mond az iskola elöljárósága. — Személy- és gyorsvonatok meg­állása. A város tanácsa szokás szerint meg­újította az államvasut igazgatóságához ama kérvényét, hogy a délelőtti zsolnai gyors- és az esti bécsi személyvonat álljon meg állomá­sunkon. A vasút igazgatósága most válaszolt a kérelemre, melyből egyet teljesíthet: a nyári menetrend alatt a zsolnai gyorsvonat 9 óra 0.8 perckor meg fog állani. Az esti bécsi vo­natot nem állíthatják meg leszállásra, mert az átmenő utasok más Budapesten teljesen igénybe veszik s a helyi utasok elhelyezése a legnagyobb nehézségekkel járna. Közii egyben az államvasut igazgatósága, hogy az 1403-as számú zsolnai személyvonat a nyári menet­rendben 10 óra 40 perc helyett 10 óra 30 perc­kor indul Budapestről. A mi véleményünk szerint ez is kárára lesz a színházat látogató kö­zönségünknek. Ezt a vonatot leginkább a fő­városi színházakba ránduló közönségünk veszi igénybe s ha tekintetbe vesszük, hogy már a tavasz kezdetén fél nyolckor kezdik hét óra helyett a fővárosi színházak előadásaikat, bi­zonyos, hogy nagyon kevés darabot lehet majd végignézni egészen a nélkül, hogy a ko­rábban induló vonatról le ne késsünk. — A jövő évi kép viselő választók. Az 1904 ik évi országgyűlési képviselőválasz­tásra jogosultak névjegyzékének hivatalból való kiigazítását a megye központi választ­mánya elrendelte s ez e hó 28-án délelőtt 10-től 12-ig és délután 3 tói 5 ig megy végbe a városházán. A küldöttség előtt bárki jogo­sítva van választási joga igazolására szemé­lyesen megjelenni. A küldöttség elnöke dr. Freysinger Lajos, tagjai Csávolszky József és Fóti Gyula, póttagja dr. Morlin Zsiga. — Iskolaszék ülése. A helybeli róni. kát. iskolaszék tegnap délután Pucsek István elnöklete alatt a következő tárgysorozattal tartotta ülését: 1. Elnöki jelentés. 2. Gond­noki jelentés. 3. Kérvények. 4. Folyó ügyek. — A betegsegélyző egy éve. A váci kerületi betegsegélyző pénztár tizedik évi be­számolóját adta most nyomtatásban közkézre, melyből a következőket közöljük: A pénztár­nak 1902. év végén volt 1148 férfi és 501 nő tagja, összesen 1649. Az összes beteg tagok száma 1423 volt, a betegségi eseteké 2042, a 1 betegségi napoké 13315, gyermekágyi segély­ben 46 nő részesült. Befolyt a múlt évben 21419 K 51 fill., mig közel 24 ezer koronát kellett a pénztárnak gyógykezelések, segélye­zések, fizesések stb. címén kifizetni, a mit telje­sítettek is a nélkül, hogy a tartalékalaphoz hozzányúltak volna, mert a nem számított járu­lékokból nagyobb összeg folyt be. Egyúttal táblázatban is közli a pénztár tiz évi állapo­tát. Ebből látjuk, hogy a tagok száma 1893- ban volt a legkisebb (1150), legnagyobb 1899- ben (1944), de a legnagyobb kiadás 1902- ben volt. — Jubilált takarékpénztári igaz­gató. Mohácson, mint lapunknak jelentik, a szép ünnepség folyt le az ottani takarékpénz­tárban, midőn Tanszik Antal takarékpénztári igazgató munkásságának negyedszázados év­fordulóját ünnepelték. Az igazgatóság disz- gyülést tartott, hol az elnök szép beszéd kísé­retében gyönyörű mivű ezüst emléktárgyat nyújtott át a jubilánsnak, ki formás szónok­latban, meghatottan mondott köszönetét Az egész megyéből elhairózták üdvözlettel az ér­demdús igazgatót, ki szakbéh tudásával és vasszorgalmával az intézetet virágzásra emelte és társadalmi szereplése révén is széles körben közbecsülésnek örvend. A takarékpénztár ün­neplésében az egész város is osztozkodott. A siketnémaintézet ünnepe. A helybeli siketnémaintézetben házi ünnep folyt le e hó 13-án. Ekkor adták ki ugyanis két siketnémának kisteleki Lévay Henrik alapít­ványának kamatait. Az ünnepségen a növen­dékek és a tanári kar tagjai vett részt s meg­jelent ott a két siketnéma iparos Garay Jenő keszthelyi könyvkötő és Kotzó Sándor buda­pesti állattömő, kik 500—500 korona segélyt nyertek üzleteik berendezésére. Az ünnepi be­szédet a kitüntetettekhez Kondra Mihály tar­totta. Ivotzót városunk közönsége is jól ismeri. A siketnémaintézet jubileuma alkalmából ké­szült kiállításon közfeltűnést keltett a dísz­teremben kitömött állatcsoportozat, mely az ügyes siketnéma állattömő munkája volt. — Szerencsétlenség a Luczen- bacher-tanyán. Mindeki ismeri vonatról azt a földhányást, mely a Mária-udvarhoz tartozik, sokan történeti maradványt látnak benne s a mely most szőlővel van beültetve. Luczenbacher Jenő ezt a területet planiroztatja s több rádi napszámos vállalta el a munkát. Tegnapig rendben ment a dolog, de pénteken délután nagy szerencsétlenség történt ott. Két napszámos alulról bontotta a földhányást, mely aztán rájuk szakadt. Az egyik munkás nagy nehezen, súlyos sebekkel borítva kimá­szott a rájuk zuhant földtömeg alól, de a másikat már úgy kellett kiásni. Halott volt már. A rendőrkapitány vizsgálatot indított, terhel-e valakit mulasztás. — Mindenki tudja, hogy a Mauthver- íeleimpregnált takarmányrépamagalegnagyobb termést adja, hogy konyhakerti magvaibó! a legjobb főzelék és zöldség terem és hogy virág- magvaiból fakad a legszebb virág. Szóval a Mauthner-féle magvak a legjobbak,, készletei a legnagyobbak és árai igen olcsók. — Élőkerités. Kinek olcsó, örökös és teljesen áthatlan kerítésre szüksége van, azt csak Gledischia (koronatövis, krisztustövis vagy tüskés lepényfa) csemetékből készítheti legbiz­tosabban. Nagyobb és kisebb birtokok, hegy­községek, legelők, udvarok, majorok, kertek, temetők stb., stb., a legolcsóbban úgy kerit- hetők körül, hogy teljesen kulcscsal zárhatók. Ezer csemete elegendő kétszázméter kerítéshez. Minden rendeléshez rajzokkal ellátott ültetési utasítás mellékeltetik. Színes fénynyomatú diszse

Next

/
Oldalképek
Tartalom