Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-02-09 / 6. szám
Tizenhatodik évfolyam. 6. szám. Vác. 1902. év február 9. Előfizetési árak : Egész évre ...... 12 korona. Negyedévre ........................ 3 korona. Egyes szám ára .... 24 fillér. Megjeleli minden vasárnap. VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: Kovách Ernő. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség es kiadóhivatal: Papnövelde-utca 6. szám alatt. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér. A siketnéma-intézet jubileuma és a város. Vác, február 8. A múlt vasárnapon tárgyalta a városi képviselőtestület közgyűlése a siketnéma- intézetnek jubileumára vonatkozó átiratát, melyet a folyó évi első számunkban mi is ismertettünk. A pénzügyi bizottság a tanácscsal egyetemben legmelegebben figyelmébe ajánlta a képviselő testületnek az intézet jubileumát s minthogy az átirat a jubileum teljes programmját nem tartalmazza, azon indítvány terjesztetett a képviselőtestület elé, hogy az csak akkor hozzon végleges határozatot e nagy jelentőségű ügyben, mikor már a jubileum teljes pro- grammja erre alapul szolgálhat. Senki ez elvi jelentőségű határozaton kivid — legalább egyelőre egyebet a képviselőtestülettől — nem remélt és nem várt; a mi azonban e határozat hozatala után, vagy talán közben történt, ez már a tájékozatlanok előtt nagyon alkalmatos arra, hogy a város és a siketnéma-intézet között a jubileum dolgában kanapépört támaszszon. Ugyanis Csávolszky püspök úr szólásra jelentkezvén, tőle szokatlan és egyáltalán nem vart hangon azt igyekezett nyilvánvalóvá tenni, hogy az esetben, ha a jubileumra egybesereglő vidéki vendégeket a város volna kénytelen elszállásolni és megvendégelni, akkor a város fogná vinni a házigazda szerepét s mint ilyen ő és nem az intézet hívná meg a vendégeket. Hát, hogy az érkezendő vendégek elszállásolása és megvendégelése alkalmával feltétlenül a városé a házigazda szerepe, az kétségtelen. Ezt senki nem fogja vitatni. De bármily pontosnak és nélkülözhetetlennek lássék is az, hogy a város ez alkalommal a helybeli siketnéma-intézet érdekében áldozatot hoz, ezzel még nem formálhat jogot arra, hogy a jubileumra a vendégeket is ő hivja meg. Mert a kik az időre ide fognak jönni, azokat nem a vendégeskedés, a népünnepély, a kirándulás, a város kivilágításának láthatása, hozza ide — bár ezek mind jelentős tényezők, nagy mértékben biztosítják az ünnep sikerét s az érke- zendők bizonynyal számítanak is rá — hanem ide hozza őket a lényeg, a jubileum, mely az intézet falain belül fog lefolyni. És a mini az intézet nem hívhat vendéget a város asztalához, azon- képen a város sem hívhat vendéget az intézetbe. Az intézet azokat, a kiket programújába felvett, megfogja hívni feltétlenül. Mert az intézet nem vendégeket, hanem ünneplőket vár falai közé. S azok az ünneplők, a kiket, idehoz az ember- szeretet, semmi- esetre sem fognak várni az intézettől egyebet, mint azt, a mit az intézet programúja szerint adni fog. Mikor e programm kimerül, — melyben tudtommal a városnak is illő szerep van biztosítva, — akkor a város átveheti folytatását, hogy a feltétlen szükséges lényeget a nem kevésbbé szükséges kellemessel folytassa. Ha átveszi, az ország előtt övé a dicsőség ; ha nem veszi át, . . . talán abból nem támad háború. Az elmondottakból talán kiérzik egy A titkárról. Irta és felolvasta a váci dalegyesület február 8-án tartott koronás dalestélyén Bárdos Ernő. Hölgyeim és Uraim! Nagyon jól tudom — kérem, — hogy az estélyek ieggyűlöltebb alakja a vaskos paksa- métákkal fölszerelt felolvasó, a ki rendesen jó fél óra hosszáig szokta a közönséget untatni száraz előadásával. Hogy az, a mit most én e lapokról le fogok olvasni, nem lesz száraz, azért nem állok jót, de hogy rövid leszek, azt Ígérem (Egy hang : Fogják meg.) Csak eresszenek el — kérem, — nem akar ez rossz vicc lenni. Megmutatom, hogy szavamnak ura is vagyok. íme, hogy ezt bebizonyítsam, mindjárt rátérek felolvasásom tárgyára és elárulom, hogy egy szegény, sokat sanyargatott titkár barátom titkári szenvedéseiről akarok Önöknek egyet s mást elmondani. Nem hivatalbéli titkárt értek ám — kérem alásan, — hanem a társadalmi élet különböző egyesületeinek, köreinek titkárát. — Egyben az igaz, — hogy megegyeznek valamennyien, t. i. nem kell semmiféle titkot titokban tartaniok. Hölgyeim és Uraim! Az a titkár, a kiről én beszélni fogok személyes ismerősöm s igy elhihetik, hogy a mit mondok az mind való. Önök az egyesületi titkárok életét bizonyára minden göröngytől mentes rózsás útnak gondolják. Mert hiszen a titkár az egyesületek belügyeiben benfentes, tud mindent előre, nem kell neki — kíváncsiskodni, — hogy uram fia, milyen programmot is fog adni a dalárda abolond estélyén. Hát még a mi a szivnek olyan jól esik. Gyönyörködni abban, hogy a legfelső fokra csigázott kíváncsiság a nem avatottakat majd megöli. Haj-haj! Ez mind szép. De van ám ennek a gyönyörűségnek árnyoldala is. íme hallják csak, hogy mi minden félét kellett az én kedves barátomnak elszenvednie. Barátom igen szorgalmas látogatója volt szülővárosa minden társas körének. A dalos körnek, a kaszinónak, a torna klubbnak, a szegényvédő egyesültnek stb. Történt pedig hogy mind e körökben egy időtájt titkár válság állott be és hogy valamennyi az en pajtásomat szemelte ki titkárjuknak. A kiszemelést, tett is követte, minek folytán ő kelme több- szöéös — hm — titkár lett. — Iszonyú nagy kedvvel és munkaerővel fogott hozzá uj tisztségei ellátásához. Szaladgált fühöz-fához, gyű- lésezett, mindenütt uj életet akart teremteni, sok embernek tele beszélte a fejét jó tanácsokkal, sok ember tele beszélte az ő tejét még jobb tanácsokkal stb. stb. Szóval lázas munkásságot fejtett ki. Szemei előtt mindig az egyesületi szabályok, jegyzőkönyvek, névsorok futkároztak, úgy hogy már lassan kínossá kezdett az élete válni. Igaz, hogy csak az életének ébren töltött része, tehát a nappalai, mert álmát még nem háborgatták e szörnyek. De elérkezett ennek is az ideje. Hölgyeim és Uraim ! A lélektanból tudjuk, hogy azok a dolgok, eszmék, melyek az ember agyát betöltik, melyekkel egész nap foglalkozik és azok az események, melyek agyára nagyon erős benyomást tesznek éjjel sem hagyják nyugodni, hanem lelkét pihenésében is zavarják. így keletkeznek az álmok, melyek igen sokszor nagyon furcsa változatban mutatják be a napi eseményeket. Az én titkáromnak is több éjjen keresztül furcsa álmai voltak, melyekből kettőt ime elmondok, Mikor teendőit és vacsoráját végezve a dohány füsttől keserű illatú legényszobába megérkezett első dolga volt a kályhába, második a pipájába tüzet rakni. — Mikor mindezzel készen volt, egyetlen — de nem a legjobb egészségnek örvendő karos székét a hályhához húzva beletelepedett a kályha ajtóval szemben s a lobogó tűzbe bámulva elkergette magától a földi gondokat és rózsás ábrándokat szőtt az ő búzavirág szemű szőke angyalkájáról. Mert Ferencz-József keserűviz az egyedül elismert kellemes izű természetes hashajtószer.
