Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)

1902-08-03 / 31. szám

mint az országos nőképző-egyesület elnöke is külön iratban nyilatkozott. Az emléktáblát Holló Barnabás művész készíti. Ércbeöntött mű lesz az, Veres Pálné domborművű arcképével a kö­vetkező felírással: VERES PÁLNÉ született Beniczky Herminnek magasabb nőnevelésünk úttörőjének, Nógrádvármegye örök büszkeségének EMLÉKÉRE állította a megye közönsége a nógrádmegyei tanitóegylet kezdeményezésére 1901 Az emléktáblát szeptembdr havában fogják ünnepélyesen leleplezni. Az ünnepély prog- rammját már legközelebb meg fogják ala­pítani. — Méltó elismerés. Mlinkó István egri siketnéma-intézeti igazgatót igen szép ki­tüntetés érte a héten. Wlasics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter levélben fejezte ki elismerését Mlinkónak a fáradságos és nagy szorgalommal elért szép eredmény fölött, mit felmutatott a derék igazgató a vezetése alatt álló intézet növendékeinek sikeres vizsgája al­kalmával. Nem lep meg bennünket Mlinkónak eme kitüntetése, mert régen ismerjük szaktu­dását, ügyességét és szorgalmát, hanem inkább gratulálunk neki a jól megérdemlett magas elismeréshez. — Eljegyzés. Schoepflin Lajos budapesti m. kir. posta és táviró tiszt tegnap jegyezte el Vácon Pesti Ferenc budapesti belvárosi elöljárónak es nejének szül. Libasinszky Maliid úrnőnek nevelt kedves leányát Böhm Irénke kisasszonyt. — Elhunyt ref. lelkész. Hosszú és gyötrő szenvedés után hunyta le örökre szemeit Batta Mihály a kir. országos fegyintézet lel­késze. Évek óta betegeskedett s ő betegsége idejet onnan dalálta, mikor egy fegyenc rá­rohant és az ágyból kiszakított vasdarabbal úgy megsértette, hogy tietekig kellett feküdnie. Az utóbbi időben már annyira sulyosodott baja, hogy folyton ágyba fekvő volt s alig — Ott kaptam a Tolvajostól jobbra. Az ügyvéd nagyon megörült neki s megint adott 5 frtot. Mindig sűrűbben jelent meg az atyafi az ő fekete gyémántjaival: — Mikor jön már ki a nagyságos úr? — Most nincs időm rá, hanem a jövő héten kimegyek. Egyszer csak megjön a geológusa. Dr. Nagy Dezső Budapestről. — Nézze csak milyen nagy bőségben fekszik a szén fönt a Hargitán — mutatja neki nagy örömmel a széndarabokat. — Nem lehet az, — mondja fejét csóváivá a tudós, becsapta a tolvaj nagyságodat. Hogy állítása igazságáról meggyőzze, kirán­dult vele a Hargitára egy délutánon. A szé­kelyt is fölrendelték. — Mutassa meg mostan, honnét ásta ki a szenet ? Emberünk nagy komolyan hozzáfog a mun­kához és egy fenyőfa alól csakhamar előkotor nehány darab szenet. Nagy Dező mosolyogva mondja: — Ásson csak mélyebbre, lejjebb még több­nek kell lenni! — és hagyják őt egy órahosz- szat izzadva kapálni. Végre is csak megszánja az ügyvéd: — Hagyja el, mert hazugságon kaptuk. Vallja be inkább, honnét hozta ide a szenet? — A vasútról instálloin. — Tudja-e hogy ezért megbüntethetném ? — Szegény ember úgy keres, a hogy tud, instállom. (Vége következik.) , vett magához ételt. Múlt hó 30-án 57 éves J korában váltotta meg a halál szenvedéseitől. Temetését Fábián János hittanár végezte es a gyászháznál gyönyörű beszéddel búcsúzott el a halottól. Azután a holttestet felvittek a re­formátus templomba, a hol Szeles József mon­dott megható beszédet. Általánosan feltűnt, hogy a fegyházi tisztviselő temetésén a fegy­intézet hivatalosan képviselve nem volt. — Grófpüspökünk a váci henger­malomban. E hó 30-án délután hat órakor I grófpüspökünk váratlanul a helybeli hen- i germalom gyártelepét tüntette ki látogatásá­val. A tisztviselői kar élén Grindrieh József igazgató fogadta és üdvözölte az igazgatóság nevében a püspököt ki, Gossmann Ferenc titkár kíséretében érkezett. A tisztviselők bemutatása után az igazgató kalauzolása mellett a kazán és gépház után az üzemben volt malom bel­sejét apróra összejárták mindvégig meleg ér­deklődéssel szemlélve az őrlést, az egyes fél­termények, mint derce, dara szép tisztaságát, megelégedésének szép szavakban adva kifeje­zést. Különösen meglepte a püspököt a min­taszerű tűzveszély elleni berendezés ; az eme­leteken elhelyezett erős nyomás alatt álló ön­működő fecskendők, a menekülő nyílások a vaslétrákkal. Még a nagy gőzzel működő tűz- fecskendő helyeztetett üzembe, a melynek ha­talmas sugarai három emeletnyi magasságig hatoltak fel. Dacára a nagy hőségnek, a gróf­püspök nagy kitartással járta meg az összes helyiségeket is az igazgató kertjében tartott pihenés után ötnegyedórai ottartózkodás után távozott. — Előléptetés és kinevezés. A kul­tuszminiszter Valek János siketnéma intézeti tanárt a X ranfokozat 3 ik osztályába léptette elő, Kondra Mihály véglett tanfolyamhallgatót pedig a váci intézethez nevezte ki a XI ran­fokozat 3-ik osztályában levő fizetéssel.- Közgyűlés a városházán. Ma dél­után lesz a varos nyári közgyűlése a követ­kező tárgysorozattal : 1. Közgyűlési jkv. kite- letésére határnap kitűzése és a hitelesítő tagok megválasztása. 2. Polgármester jelentése a má­jus havi — 3, u. az a junius havi — 4. u az a julius pénztárvizsgálatok eredményéről. 5. Polgármester jelentése a „Pokol“ korcsmaépü­let és a hozzátartozó területek megvásárlásá­ról s előterjesztése a vételi ügyletnek — ér­demleges tárgyalás és az a felett való névsze­rinti szavazás megejtese céljából az 1886. évi XXII. t.-c. 110. §-a rendelkezésének megfele­lően — újabb közgyűlés napirendjére tűzése iránt. 6. Polgármester előterjesztése a legtöbb adót fizető képviselők 1903. évi névjegyzékének összeállítása céljából 3 képviselőtestületi tag­nak kiküldése tárgyában. 7. A városi tanács előterjeszti a váci kir. járásbíróság telekáten­gedése iránti kérelmi ügyét — érdemleges tár­gyalás és az a felett való névszerinti szavazás megfelelően — újabb közgyűlés napi rendjére tűzése iránt. 8. A városi tanács előterjeszti Abramovits Lázárnak Vác város kötelékébe való fölvétele kilátásba helyezése iránti kérel­mét. 9. A városi tanács határozata a siket­néma intézet Eötvös-utcai épületéről lefolyó esővíz és az épület árnyékszékei tartalmának a Chászár András-utcai közcsatornába való bevezethetése tárgyában. 10. U. a. a siketnéma intézet igazgatóságának utcaszabályozási vonal kijelölése és 75-25 m2 köztér átengedése iránt beadott kérelme tárgyában 11. U. a. a váci iparos- és kereskedő tanonc iskola 1902/3. tanévi költségvetésének jóváhagyása és az államsegély iránti kérvényének felterjesztése tárgyában. 12. U. a. a legjobb apa-állattartó gazda megjutalmazása iránt. A városi tanács j és a pénzügyi bizottság együttes véleményes előterjesztése: 13. A Vác—Verőce—Drégely- palánki h. é. vasútra a 39/901. sz. közgy. határozattal magszr.vázolt hozzájárulási összeg­nek 64000 koronára kért fölemelése tárgyában ; 14. a „Váci Muzeum Egylet“ indítványa foly­tán Vác város ismertetését célzó füzetek nyom­tatási költségeinek fedezése iránt; 15. a „Váci önkéntes tűzoltó-testület“ szerelvényeinek jobb elhelyezése céljából a város tulajdonát képező nagymészárszék épület ingyenes átengedése tárgyában ; 16. a Mező- és Malom utcák ren­dezése tárgyában; 17. Kossuth Lajos 100-ik születésnapjának méltó megünneplése iránt. Bár a közgyűlés nyári, de oly fontos tárgyak szerepelnek a tárgysorozaton, milyeneket régen tárgyaltak a városatyák. — Útmutató Vácról. Ily című hí­rünkre vonatkozólag azt a kijelentést nyertük a muzeumegyesület vezetőségétől, hogy haj­landó Vácról és vidékéről terjedelmes ismer­tetést is írni, de akkor a nyemdaköltség is nagyobb s igy a városnak mai közgyűlésén megszavazandó 200 koronás szubvenciója ke­vés lesz. — Állami iskolák Dunabogdány- ban. Dunabogdány község elöljárósága leg­utóbb tartott tanácsülésében tudomásul vette úgy a kormány, mint a törvényhatóság jóvá­hagyását a képviselőtestületnek az állami iskola és óvoda fölállítása ügyében hozott határoza­tára nézve és átirt úgy a dunabogdányi róm. kath., mint az ev. ref. iskolaszékhez aziránt, hogy azok saját hatáskörükben a felekezeti iskolákat, 1903. évi szeptember hó 1-étől kez- dődőleg szüntessék be, illetve azokat törvényes alapon megszűntnek nyilvánítsák. Egyben javaslatot terjeszt a képviselőtestületi közgyűlés elé aziránt, hogy a község a saját erejéből fentartott óvodát 1903. évi szeptember hó 1-étől kezdődőleg szüntesse be, illetőleg azt törvényes alapon megszűntnek nyilvánítsa. A képviselőtestület által a telekvásárlásával és az építkezés vezetésével megbízott hetes bizottsá­got sürgős és permanens működésre utasította. — Váci fiú Gödöllő főjegyzője. Pénteken volt Szondy Lajos lemondásával megürült gödöllői főjegyzői állás betöltése. Választásra nem került a sor, mert az összes jelöltek mind visszaléptek kivéve egyet: Heinisch Ferencet, kinek nagy pártja volt. Ennélfogva a Heinischt Gödöllő megválasztutt főjegyzőjé­nek jelentette ki az elnöklő Kapcsy Vilmos főszolgabíró. Az uj főjegyző váci fiú. fia Hei­nisch Richárd kéményseprőmesternek. Öt ev előtt végezte a helybeli főgimnáziumban ta­nulmányait s kitűnő eredménynyel tett érett­ségit, Mácsára került, a hol hamar megszeret­ték s most mikor megürült a mácsai jegyzői állás is, komoly jelölt volt ott is. Mácsáról ment két év előtt Gödöllőre helyettes jegyző­nek s a két esztendő alatt megismerték benne a szolgálatkész, munkás tisztviselőt, kit azzal jutalmaztak a gödöllőiek, hogy egyhangúlag főjegyzőjüknek választották meg. Heinisch Ferenc ma Pestvármegye legfiatalabb jegyzője, ki emellett igen jövedelmes, de tekintélyre is szép állást tölt be. Örvendünk az alig 24 éves ifjú gyors karriérjének, mely úgy még szebb volna, ha az igazi nagy munkát a magyar városban magyar névvel is kezdené meg. —Az önkéntes tűzoltók mulatsága. Egy igen derék és mindenkor pártolásra méltó egyletnek szépen sikerült mulatságáról kell be­számolnunk. Szívesen teszszük ezt annál is inkább, mert a jelen mulatság referálásáról föl vagyunk mentve attól, hogy a sablonos „kevés de válo­gatott* publikumról, „a csekély anyagi, de

Next

/
Oldalképek
Tartalom