Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

A végállomás – Veszprém

Mindenesetre átmenetileg viszonylag emberi körülmények közé kerültünk. Már amennyiben a háborús állapotot emberinek lehet nevezni.

Veszprémi gyereket egyet sem ismertem. Szüleim is nagyon tartózkodóak voltak. Abban az ordas időben célszerű volt minél szürkébbnek és ismeretlenebbnek maradni. Bár nekünk semmiféle „bűnünk" nem volt, nem tudhattuk kiben mi lakik, s egyetlen elejtett szót ki hogyan facsar ki, és ad tovább esetleg a pribékeknek.

Az emberek beszéde is szokatlan volt a fülemnek, a „vaszprémi- es" kiejtést még meg kellett szoknom. Néhány szót, mint például „tik" (tyúk), meg sem értettem.

Meglepett, hogy a helybelieknek mennyire nem volt „szókincsük" a káromkodáshoz. Erről akkor győződtem meg, amikor a lakásunk előtt egy kocsisnak nézeteltérése támadt a lovával. A vita tárgyát a „menni, vagy nem menni" egyáltalán nem filozófiai indíttatású kérdése képezte. Mivel a kocsi elé a ló volt befogva, elitélendően maradi álláspontot képviselt, ellentétben a kifejezetten progresszív szellemű kocsissal. Az utóbbi szóbeli „érvelése" egészen lesújtott. Egyetlen trágárságot ismételgetett szakadatlanul. Elképzeltem, mit hoztak volna ki ebből a szituációból a székely legények. Ok akár percekig is tudták cifrázni anélkül, hogy ismétlésekbe bonyolódtak volna. Szégyellni kezdtem magam a ló előtt. Már arra gondoltam, hogy kölcsönzők néhány „szakkifejezést", amikor az ostor csattanás „argumentumai" mégiscsak meggyőztek szegény párát, hogy a választás lehetősége itt csak elméleti, ő összesen egy közül választhat, haladóvá kell válnia. Az egy közül választás magasabb rendű demokráciáját később nekünk, emberszabásúaknak is alaposan be kellett gyakorolnunk.

A ház német oldalán állandó népvándorlás volt. A lakást ugyanis a frontra menő, vagy onnan visszatérő katonák átmeneti szállásként használták. A katonák a Wiking páncélos hadosztály egységeihez tartoztak.

Gyakran bejöttek hozzánk is, ezt-azt kérdezni vagy kérni. Előfordult, hogy valamelyikük rossz fát tett a tűzre. Szokásuk volt a jéghideg verandán, ugyancsak hideg vízben derékig megmosdani. Minket a gondolattól is kirázott a hideg. Egyszer anyám tetten érte egyiküket, amint a kérdezetlenül kölcsönvett mosogatótálban tisztálkodott. Ráripako- dott: „Das ist de Mode im Deutschland? (Ez a szokás Németországban?) A „bűnös" pedig úgy hallgatott, mint a rajtakapott csintalan gyerek. Pedig amikor felvette a zubbonyát, a kitüntetések hosszú sora bizonyította, hogy találkozott már anyámnál veszedelmesebb ellenfelekkel is.

Láttam közöttük velem körülbelül azonos korú gyereket. Hallottam, hogy éjszaka sírt, és az anyját hívta. A veteránok - legfeljebb húsz éve81