Petrik Iván: Helytörténeti tanulmányok (Válogatás a Pápai Levéltári Napok előadásaiból) - A Pápai Levéltár kiadványai 2. (Pápa, 2011)

I. Intézménytörténet - Somfai Balázs: Néhány szó a pápai fióklevéltárról (Történeti előzmények, jelenkori fejlemények, távlati elképzelések)

és a kőszegi fióklevéltár - ha praktikusan tekinthettük is őket akár városi levéltáraknak is - atipikus esetek. Veszprém megyében szintén a megyei rendszerbe illeszkedő általános területi levéltár működött és működik, amelynek területi, mondjuk: járási vagy városi alapú széttagolása korábban sosem vetődött fel. Ami mégis valamely pápai székhelyű közlevéltár létrejötte felé mutatott, az az a váratlan, de logikus fejlemény volt, amikor a járások 1983-ban történt megszüntetése után a gazdát­lanná válás veszélyének, az iratanyag széthullásának elkerülésére a megyei tanács azt határozta el, hogy a járási szintű tanácsi közigazgatási szervezetek iratait egyben tartja, éspedig az egész megyében egy helyen, méghozzá Pápán. így jött létre 1984 áprilisában, vagyis az előadás évében épp 25 esztendeje a megyei levéltár részintézményeként a Megyei Iratközpont, melynek helyéül a korábbi járási tanácsi székházat, az egykori Városháza ódon épületét szemelték ki az illetékesek. Ez tehát megyei szintű intézmény volt, kimondatlanul magában foglalva a továbbfejlődés ígéretét. A továbbfejlődés, természetesen, a megyei levéltár területi alapon történő tagolása, magyarán: valamely városi levéltárnak vagy a város anyagát is magában foglaló területi részegy­ségnek a szervezése felé mutatott. A rendszerváltás idején ez nyíltan meg is fogalmazódott az egyik párt programjában, lokálpatrióta köve­telésként.4 Köztudott dolog, hogy a mindent központi irányítás és kontroll alatt tartani akaró múlt politikai rendszer nemigen szívelte a tőle független kezdeményezéseket, és még a legártatlanabb művészeti, tudományos vagy városszépítő szerveződést is gyanúval figyelte, pláne a helyi, területi érdekűeket. Pápa város sok évtizedes hátrányos politikai helyzete szinte közhelynek számított Veszprém megyében. Kétségtelen, hogy a patrióta városi polgári szerveződés első sikereit Pápán a Jókai­kor mondhatja magáénak, mely egyesület egy eredményes országos TV- vetélkedő révén született újjá.5 Nagyon sokat tett az ilyen irányú 4 A Fidesz help programjáról van szó. Bár a szöveg a levéltárat először „irattárként" említi, utána tisztázza, hogy levéltári intézményről beszél. Ld.: PL 1990. 5 A Magyar Televízió országos méretű vetélkedőt szervezett 1983-1984-ben - halála 80. évfordulója alkalmából - Jókai Mór tiszteletére. Ennek során az elődöntőre három helyszínen került sor, körbekapcsolással, az MTV-1 egyenes adásában, 1983. december 2-án. A felkészülés sikerén felbuzdulva, a pápaiak ekkor a nagy nyilvánosság előtt jelentették be elhatározásukat a Jókai-kör újjászervezésére. Ld: HUSZÁR 2003. 21-22. A fejleményekről még a megyei hírlap is írt: Sz.N. 1984. 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom