Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2000. (Szombathely, 2000)

4. szám - MŰHELY - Bariska István: „Mindenhol lehet tisztességesnek maradni" - Beszélgetés Vértes Ernő amatőr csillagásszal -

közművelődésben. Pedig anyagilag rosszabbul jártunk. Egzisztenciánk, baráti kapcsolataink jelentős részét is ott hagytuk Veszprémben. Negyven évesen éreztem meg, hogy milyen nehéz az idős fát átültetni. Egy új élteimiségi körrel kellett megismerkedni, és magamat elfogadtatni. Ez egy évtizedbe is belekeríilt. Volt ennek haszna is? Persze. Nem volt hiábavaló. Tettem egy köil az országban a szombathelyi középiskolával, a soproni és a veszprémi munkahellyel, valamint a közbülső győri katonasággal. Hi\sz év után tértem haza Kőszegre két szép gyerekkel, feleséggel. Tulajdonképpen hazajöttein és azóta is boldog embernek érzem magam. Világlátásodat mennyire határozta meg a családi indíttatás? Az apám reálember volt. Mindkét lábával a földön járó iparos ember. Négy polgáríja volt, de amennyire vissza tudok emlékezni, nem tudtam tőle olyat kérdezni, amire ő ne tudott volna válaszolni. Ha mégis volt ilyen, felütötte az Uj Idők Lexikonát, és engem is rászoktatott, amikor már olvasni tudtam, a könyvek használatára. A humán dolgok iránti érdeklődésemet pedig anyámtól örököltem. A ő családjában két pedagógus volt. Benne is lehetett pedagógiai véna, hiszen négy gyermeket nevelt az értelmiségi pályára, noha az élet akkor nagyon nem akarta, hogy a Vértes-gyerekek azok legyenek. Aztán amikor kirepültünk, kérte a felvételét a kőszegi múzeumba. Teremőr lett, több mint két évtizedig nagy hasznára volt az intézetnek. Noha tökéletesen beszélt magyarul, ugyanakkor anyanyelvi szinten beszélt németül és szlovénul. Apai ágról is hasonló volt a helyzet, nem? Apám német anyanyelvű volt, de akcentus nélkül beszélte a magyart. „Ez a család ennek az országnak a kenyerét eszi, tehát magyar'" - mondta ezt az apám 1956-ban, aki csak kilenc éves korában lett Vértes Ernő, de még Enist Wurst névre keresztelték. Pedig az a bécsújhelyi rokon, akinek ezt mondta, külön teherautót küldött Kőszegre értünk. Minek minősítették a családot, hogy a gyerekek tovább tanulása olyan nehéz lett? Osztályidegennek. Nemcsak az önálló ipar miatt. A dolog messzebbről datálódott. Apai nagyapám hiába magyarosította 1913-ban Vértesre a család nevét, a kitelepítéskor német származásúnak vették. Miként a Schlögl nagymamát is. Hiába volt a család szívében magyar. Meg is jelent a család négy gyerekkel a kőszegi vasútállomáson a kis pakkokkal. A szerelvény azonban aznap megtelt. Mire visszaküldték, már ott volt a házban a Felvidékről kiutasított másik család. Anyám járta ki, hogy a közös konyhahasználat mellett legalább egy szobát visszakaphassunk. így maradtunk itthon. Hátiil a házba azonban az oroszok vették be magukat. Sokszor elképzelem, vajon mi talpra tudnánk-e állni, ha, ne adj Isten, egy ilyen történelmi fordulat köszöntene reánk. 6