Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1998. (Szombathely, 1998)

2. szám - MŰHELY - Feiszt György: „A tehetség, személyiség és a bizalom varázsában ..." - Beszélgetés Bariska Istvánnal -

ez választás annyira tudatos lett volna. Sokkal inkább érzelmi és látensen családi döntés volt ez. S akkor is így lett vohia, ha ismertem és értettem volna Szondi Lipót sorsanalízisét. Pedig a miértek akitor is, most is jobban érdekeltek. A döntés mégis félig felszabadított. De éreztem, hogy lesz egy második elhatározás: tisztán az enyém. Mit adott ehhez az iskola ? Az iskola - gondolom sokan így vannak vele - mindenekelőtt tanító- és tanáregyéniségeket jelentett. A szombathelyi Ziinyi Ilona utcai Általános Iskola (1949-1957) számomra mindenekelőtt Both Bélát, Budai Istvánt, Endrődy Alfrédet, Járai Antalt, Lázár István és Volperné Simon Ilonát jelentette. És azt, hogy a folyosó falán ott „függtek" Ék Sándor szénrajzai az egész magyar irodalomról. A Nagy Lajos Gimnáziumban (1957-1961) Bokor Géza, Czapáry Endre, Danes János, Kocsis Gyula, Kővári Ferenc, Nagy József és Szabó József hagyott kitörölhetetlen nyomokat. Fizikusok, irodalmárok, karnagyok, nyelvészek, matematikusok, tanítónők, tornatanárok, történészek. Kivétel nélkül azok, akik bíztak a tehetségben és a egyéniségben. Mert maguk is azok voltak. Ilyen önző a gyerek. Hadd ne felejtsem ki a sorból a kereskedelmi tanárát, Gayer Gyulánét, akinél alfélé magánórákat vehettem. A gimnáziumban az Aradi-vértanúk falára, Zala György bámulatos falkompozíciójára ma is meghatottan gondolok vissza. Felnőtt koromra aztán kétszer veszítettem el ezt az alma matert. Először akitor, amikor 1972-ben egy felújítás után eltűntették a régi tablókat a folyosóról. Ez igen nag>' hiba volt. Aztán akkor, amikor jó húsz évvel később átköltözött az iskola a Dózsa György utcába. Az egykori premontreisek lehettek így, amikor a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium megalakult. Bizony, fájó szívvel gondolok most erre „a mai gimnáziumi hontalanságra". Ezek szerint várható volt egy személyes döntés is a pályád alakításában? Igen. Határozottan tudtam ezt, de nem voltam még kész rá. Ehhez azonban cl kellett menni Szombathelyről. Persze, ki tudja azt előre megmondani, mi vár rá, amikor elhagyja először a szülővárosát. Az sokkolta az embert leginkább, hogy kikerült a védettségből és hogy abból a szempontból nem ismerte saját magát, hogy miitént reagál erre. Alapvetően „fészeklakó" vagyok. Miska bátyám példának okáért tipikusan „fészekhagyó". Csak Ázsiában és Ausztráliában nem élt még. Nekem Szeged is (1961-1962), Budapest is (1962-1966) nagy élmény volt, de idegen maradtam bennült. Valószínű másutt is ez lett volna a sorsom. Az, hogy 1967ben véglegesen Kőszegre kerülhettem, az azt jelentette, hogy a szülőváros környezetében maradhattam, még ha most Szombathely kezd számomra egy kicsit idegen lenni. 1962-ben Pestre azért kértem fel magam, mert 24