Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-26 / 22. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JANUÁR 26. Régió 5 Nagy visszhangot váltott ki a döntés a pedagógusok, a szülők és az internetes fórumozók körében Harc az elsősökért Dunaszerdahely. Nagy vi­hart kavart a Csallóköz központjában a duna- szerdahelyi önkormány­zatnak az a döntése, amelynek értelmében a területileg korábban ille­tékes Kodály Zoltán Alapiskola helyett a Sza­bó Gyula Alapiskola nyit kihelyezett első osztályt a Keleti lakótelepen. Többen szándékos leépí­tésre irányuló törekvést sejtenek a háttérben. LŐR1NCZ ADRIÁN Dunaszerdahely képviselő­testülete 2002-ben rendeletbe foglalta a városban működő oktatási intézmények területi illetékességét - tehát azt, hogy az egyes iskolák vonzáskörzete mely utcákra, városrészekre terjed ki. A Keleti lakótelepet a Komenský utcában működő Kodály Zoltán Alapiskolához sorolta, amely egy évtizede a gyerekek ezer főt meghaladó létszámával az ország legna­gyobb magyar iskolájának számított. Az oktatási intéz­mény a Jilemnický utcai szlo­vák tannyelvű alapiskolában működtetett kihelyezett ma­gyar osztályt, amely időközben A Kodály Zoltán Alapiskolát EU-s forrásból újították fel, öt évig „érinthetetlen" (A szerző felvétele) megszűnt. Mivel a Keleti lakó­telepen igény mutatkozik ez iránt, és a megfelelő épület is rendelkezésre áll, 2012-ben mindhárom városi fenntartású magyar alapiskola kérvénnyel fordult a városi hivatalhoz. A szakmai egyeztetések során ki­derült, hogy a Kodály Zoltán Alapiskola - bár szakmailag meg tudná teremteni a kihe­lyezett osztály működteté­sének feltételeit - anyagi gon­dokkal küzd, a Vámbéry Ármin Alapiskola pedig később vissza­lépett; így egyedül a Szabó Gyula Alapiskola maradt ver­senyben. Mindez a pedagógu­sok és a szülők körében jelen­tős visszhangra talált, összees­küvés-elméletek sokasága lá­tott napvilágot. A. Szabó László, Dunaszer­dahely alpolgármestere szerint prózai oka van, hogy a Kodály Zoltán Alapiskola nem nyithat kihelyezett első osztályt a Kele­ti lakótelepen. „A szóban forgó tanintézményt az Európai Unió támogatásának köszönhetően 2011-ben felújították - közöl­te. - Ez azzal is jár, hogy a pro­jekt megvalósításától számított öt éven keresztül, amíg moni- torozzák a támogatás felhasz­nálását, az intézmény semmi­lyen változtatást nem vezethet be. Márpedig ha kihelyezett osztályt nyitna, módosítaniuk kellene az alapító okiratukat, miáltal módosulna az a keret, amelyre a támogatást az in­tézménykapta.” Az ügy kapcsán Hájos Zoltán polgármester január 22-ére összehívta a képviselő-testület soron kívüli ülését, amelynek legfontosabb napirendi pontja az iskolák területi illetékessé­géről szóló, 2002-ben életbe lépett rendelet módosítása volt. Ennek értelmében azokat a környező falvakból érkező gyerekeket, akiknek felvételét más iskolák a kapacitás hiányá­ra hivatkozva elutasítják, a Smetana ligeti szlovák, illetve a Kodály Zoltán magyar tan­nyelvű alapiskola köteles fel­venni. A. Szabó László közlése szerint a város így próbál segí­teni a létszámhiánnyal küzdő tanintézményeken. „Tudom, nem mindenki viszonyul pozi­tívan a döntéshez, ám a legke­vésbé sem állja meg a helyét az a nézet, hogy a városvezetés így valójában lehetőséget te­remt más iskoláknak arra, hogy úgymond elhalásszák a Kodály Zoltán Alapiskola elől a jó képességű, tehetséges gyere­keket. Azzal sem értek egyet, hogy ez az intézkedés a kör­nyékbeli falusi kisiskolák le­épülését vonja maga után. Utóbbiak alapvető problémája az, hogy a normatív támoga­tásként folyósított pénzösszeg­ből lehetetlen fenntartani eze­ket az iskolákat, az önkor­mányzatoknak saját forrásból kell kiegészíteniük az összeget, amit nem minden település tud megengedni magának” - tette hozzá. Egy magánszemély számtalan szlovákiai város esetében óvást emelt a járási ügyészségeken Módosítani kell az általános érvényű rendeletet ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Guta. Ügyészi tiltakozás mi­att kell módosítaniuk a legkö­zelebbi, hétfői ülésükön két ál­talános érvényű rendeletet az önkormányzati képviselőknek. Az egyik a kutyatartásra, vala­mint a kutyasétáltatásra, a má­sik a szeszes italok árusításá­nak és közterületen való fo­gyasztásának tiltására, illetve korlátozására vonatkozó álta­lános érvényű rendelet. Nem Gúta az egyedüli tele­pülés, ahol módosításra szo­rulnak ezek a szabályozások, egy magánszemély ugyanis számtalan szlovákiai város ese­tében óvást emelt az illetékes járási ügyészségeken a helyi rendeletek ellen. „Az ügyész ál­tal emelt kifogások elsősorban arra vonatkoznak, hogy a szó­ban forgó két rendelet több te­rületet szabályoz, mint amire kiterjedhetne egy ilyen rende­let hatásköre - magyarázta Németh Iveta hivatalvezető. - Azon paragrafusokat kell ki­hagynunk belőlük, amelyeket más törvények amúgy is szabályoznak.” A kutyatartás­ról szóló általános érvényű rendelet például az állat-egész­ségügyi, a kutyamenhelyekről szóló vagy éppen a büntetések­ről rendelkező törvényekben egyébként is benne foglalt feje­zeteket is tartalmazott. Az ügyész azt is kifogásolta, hogy a rendelet szerint az egész bel­városban csak pórázon lehet vezetni a kutyákat: ezen túl itt is ki kell jelölni kifutókat az ebek számára. A 2010-ben elfogadott sza­bályozás tiltotta a szeszes ita­lok árusítását a töltőállomá­sokon a hét minden napján 22 és 5 óra között, továbbá az is­koláktól, óvodáktól, egész­ségügyi központoktól 50 mé­teres körzetben található élelmiszerboltok, gyorsétter­mek és speciális borkimérések esetében hétfőtől csütörtökig és vasárnap 5 és 23 óra kö­zött, pénteken és szombaton 5 és másnap 4 óra között. A közterületeken való alkohol- fogyasztásra pedig teljes tila­lom volt érvényben, szilvesz­tert és január elsejét kivéve. „Az ügyészi figyelmeztetés szerint nem adható ki az év minden napjára vonatkozó árusítási korlátozás, csak limi­tált formában teheti ezt az önkormányzat” - magyarázta Németh Iveta. Az új általános érvényű rendeletek csupán a törvényben megszabott terü­letekre korlátozódnak majd. ,A kutyatartás esetében pél­dául egy komplex, közel 10 oldalas rendelete volt a vá­rosnak, az új két-három oldalt tesz ki csupán” - tette hozzá a hivatalvezető, (vkm) Folytatódik a beiratkozási program Indul a szombati szöszmötölő GULYÁS ZSUZSANNA Párkány. Játszóházba várja ma az iskolaköteles gyerekeket a párkányi Ady Endre Alapisko­la. A szombati szöszmötölőnek nagy sikere volt korábban is - lehetőséget adott az iskolával való ismerkedésre nemcsak a gyerekeknek, hanem szüléink­nek is. „Három éve hirdettük meg az első iskolakóstolgatót. Novem­bertől februárig minden szom­batra jutott egy-egy foglalko­zás, amelynek keretében a gye­rekek megismerhették az alsó tagozatos pedagógusokat és az iskolai életbe is belekóstolhat­tak. Idén kicsit módosítottuk a programot. Ma és február 2-án játszóházba várjuk a gyereke­ket. Többféle foglalkozás lesz, amelyekből kedvükre válogat­hatnak. A kézműveskedés mel­lett dramatizációs játékokban és különféle sportvetélkedők­ben vehetnek részt” - tájékoz­tatta lapunkat Himmler Zsófia igazgatóhelyettes. A párkányi régió legnagyobb iskolájának jelenleg 706 tanu­lója van. Idén három első osz­tályt indítottak, de volt olyan év is, amikor négy első osztállyal kezdték a tanévet. „Ismét há­rom első osztály indításával számolunk. A hagyományos osztály mellett lesz egy sport­osztály is. Sikeres az egész na­pos oktatási forma, amit három éve vezettünk be. Ezt a hagyo­mányt is szeretnénk tovább­vinni” - mondta az igazgatóhe­lyettes. Az iskola hagyományos ren­dezvényei közé tartozik a Ma­zsola-nap is, amelyen a város óvodásait látják vendégül. A sport- és különféle ügyességi versenyek mellett a gyerekek ilyenkor találkozhatnak az is­kola kabalafigurájával, Sün Samuval is. Az idei Mazsola-nap fő attrakciója is Sün Samu, az iskola kaba­lája volt (Képarchívum) i csütörtöki csőtörés elhárításán még tegnap délben is dolgoztak - a lakosok főleg; Több köbméter víz veszett kárba (A szerző felvétele) Több száz GULYÁS ZSUZSANNA Párkány. Csőtörés miatt ismét ivóvíz nélkül maradt több száz háztartás. Sokan nem tudták, miért és meddig szünetel a vízellátás, mivel a városban nem működik a hangosbemondó. A város polgármestere a Facebookon értesítette a vá­ros lakosait. A lakáskezelés­sel megbízott Enerbyt válla­lat a honlapján közzétett fel­hívásban tájékoztatta az érintetteket az aktuális hely­zetről. háztartás maradt víz nélkül A csőtörés csütörtökön dél­után történt. A Szent István utca, a Szövetkezeti sor, a Jesensý utca és a Gesztenyesor lakóházaiban 17 órától szüne­telt, illetve akadozott a vízellá­tás. A vízművek dolgozói csü­törtökön nekiláttak ugyan a hiba elhárításának, de a tény­leges javítást csak tegnap dél­előtt kezdték el. Az éjszaka fo­lyamán több köbméter víz folyt el, miközben az érintett háztartásokban nem volt sem meleg-, sem hideg víz. Az ivó­vizet szállító cisztemás autók tegnap délelőtt kezdték járni a várost. A vízművek párkányi il­letékesétől tegnap délben megtudtuk, hogy dolgoznak a hiba elhárításán. „Nem tudom megjósolni, mikorra fejezzük be a munkát” - jegyezte meg. „Ha a hiba elhárítása nem fe­jeződik be 16 óráig, 15 órakor az ivóvizet szállító tartálykocsi ismét végigjárja azokat az ut­cákat, ahol szünetel a víz­ellátás” - tette közzé délben honlapján a lakáskezelő válla­lat. A párkányiak leginkább a hiányos tájékoztatásra pa­naszkodtak. „Nincs minden­kinek számítógépe vagy Fa- cebook-oldala. Azok, akiknek nincs internete, csak szóbe­szédből tudták meg, hogy mi történt. Emellett az sem volt egyértelmű, mikor áll helyre az ivóvízellátás” - háborogtak többen. Párkányban legutóbb novemberben szünetelt több napig az ivóvízellátás. Ekkor a Muzsla közelében meghibá­sodott főnyomócső miatt több ezer háztartás maradt víz nélkül Párkányban és kör­nyékén. Sok párkányi már ekkor a hiányos tájékoztatás­ról panaszkodott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom