Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-21 / 268. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 21. Vélemény és háttér 7 Hogyan „kvalifikáljuk" magunkat a miniszterelnök-helyettesi posztra Vážny exminiszter előléptetése Ľubomír Vážny régóta vár a miniszterelnök-helyettesi posztra, de ennek hamarosan vége. A születés pillanatában levő miniszterelnök-helyettes már kidolgozta saját maga számára, hogy mivel is kellene foglalkoznia a Fi- co-kabinetben. MARIÁN LEŠKO Ha a kormány is jóváhagyja a statútumot, Vážny kezébe kerülnek az uniós alapok eu- rómilliárdjai és a nagy állami befektetések is. Beosztása, súlya és lehetőségei messze felülmúlják majd azokat, amelyekkel az első Fico-kormány- ban rendelkezett. Történik mindez annak dacára, hogy 2006 és 2010 közötti ténykedése alkalmatlanná teszi bárminemű kormányzati pozíció betöltésére. Közlekedési miniszterként lehető tette, hogy „gyerekkori barátja”, Vladimír Poór cégei kapják meg a pozsonyi repülőteret. Amikor Ján Fígeľ lett a közlekedési miniszter, a következőképpen írta le a repülőtéren tapasztalt állapotokat: A Fico-kormány Vladimír Poór cégeinek játszotta át a repülőteret, a számlát pedig az állam és az egész társadalom állja. De nem csak a nagyszombati vállalkozó - aki a Smer szponzora és támogatója - volt az egyetlen, akinek érdekében Vážny angazsálta magát. A minisztérium átvétele után íziben kijelentette, hogy a PPP- projektek keretében „ötven- hetven százalékkal drágább az autópálya-építés, mint ha állami beruházás keretében”. Megbízatási idejének második felében mégis mindent megtett annak érdekében, hogy PPP- projektek keretében épüljenek az autópályák, méghozzá pontosan olyan drágán, ahogy ő azt az elején megmondta. Az építéseket végző konzorciumVažnyt 2006 és 2010 közötti ténykedése alkalmatlanná teszi bárminemű kormányzati pozíció betöltésére. ban pedig jelentős szerephez jutott volna Juraj Široký cége. Aki nem tudná, ő a Smer szponzora és támogatója. Közlekedési miniszterként Vážny felelt az elektronikus útdíj bevezetésére kiírt versenypályázatért is. Az a konzorcium nyert, amely 200 millió euróval többet kért a kivitelezésért, mint a többi jelentkező - akiket kizártak a tenderből. A győztes konzorciumnak tagja volt az Ibertax társaság is, amelynek homályos tulajdonosi háttere idővel tisztázódott, és fény derült rá, hogy összeköttetésben áll a J&T befektetői csoporttal. Az Európai Bizottság még vizsgálja ezt az ügyet, de az eredmény nem lesz megvárva, Vážnýt egykettőre kinevezik. Vážny mulasztásai súlyosak, mert közlekedési miniszterként nem úgy járt el, ahogy azt a közérdek megkívánta volna. Ha mindez a miniszterelnökhelyettesi székbe juttatja, nos, akkor ez sem a köz érdekében történik. A szerző a Trend hetilap belpolitikai kommentátora (Cartoonized/TASR)- Szerencsére úgy hívnak, ahogy a pártomat... NOVA (Daniel Lipšic) párt pártelnök. JEGYZET Álom és demokrácia VERES ISTVÁN Azzal van tele a sajtó, mennyire nem ünnepli senki november 17-ét, a rendszerváltás ünnepét (hivatalosan a diákság napja). Fico szóra se méltatja, Paška nosztalgiából csempézik, a többiek pedig siránkoznak, hol rozsdásodik az asokkulcs, ami 1989 novemberében az emberek kezében csörgött az utcákon. Ajónép meg észre sem veszi, hogy ünnepelni kellene valamit, kivált ilyenkor, amikor a munkaszüneti nap szombatra esett. Milyen érdekes, hogy azokat az eseményeket, amelyeknek már nem érezzük közvetett hatását, grandiózusán megünnepeljük. Magyar államalapítás, 1848-as forradalom, aradi vértanúk, 1956-os forradalom (hogy csak a magyar nemzeti ünnepeket említsem) .Ezek ugyan mind fontos mozzanatok voltak, de valljuk be, az államalapítást leszámítva egyikkel se mentünk sokra. De hát ilyen a magyar lélek: a két elbukott forradalmát nagy erőkkel ünnepli, a sikeres bársonyost pedig nem. Talán mert azon nincs mit szomorkodni. Bár az emberek közül sokan szomorú eseményként tekintenek a rendszerváltásra. Rengeteg a munkanélküli, eladták az állam vagyonát, a külföldi cégek pedig azt csinálnak velünk, amit akarnak. Erre volt jó ’89 novembere? Mit ünnepeljünk ezen? Érdekes, hogy ez a hozzáállás sokkal jellemzőbb a szlovákokra vagy a csehekre, mint a magyarokra. Csehországban a kommunista párt nagyon népszerű, Magyarországon sokan azt sem tudják, létezik-e ilyen. Báraszlovákkommunis- tákról sem igazán hallani, itt mégis többen sírják vissza a szocializmus éveit, mint Magyarországon. A sör olcsó volt, az állam pedig gondoskodott róla, hogy az emberek ne akarjanak többet, mint ami van. Talánmajdhaaz iskolákban a történelmet nem az őskortól, hanem a legúj abb kori esemé- nyektőlkezdik tanítani, meg- változikvalami. Ali. világháború utáni eseményekre ugyanis a kilencedik, vagy a középiskola negyedik évének végén már alig marad idő. Egy ismerősöm hároméves volt, amikor Komáromban ’89-ben elkezdték kiabálni az utcán, hogy demokrácia, demokrácia. így ment ez egész nap, majd estefelé azt mondta ez a hároméves kislány: mikor lesz már vége ennek a demokráciának, nemtudoktőle aludni. Ezzel sokan ma is így vannak, ezért nem mennek ünnepelni. KOMMENTAR Zajedno helyett Tölgyessy-feladvány SZOMBATHY PÁL Miért szorul be, s nem tágul egyelőre Magyar- 5 országon a józan politikai közép? Az LMP esete ■ engem nem annyira a Fidesz egykor átmeneti- 1 leg önsorsrontó dacosságára, inkább Tölgyessy WS“? Jp Péter 1994-es SZDSZ-elnöki kalandjára emlé- wmm keztet. A jobbra is nyitott vidéki bázis támogatását bíró Tölgyessy akkor pirrhuszi győzelmet aratott az antikommunista helyett éppen megszülető anti- jobboldali liberális eliten. Most ugyanaz a hang, ugyanaz a dühödt tónus érzékelhető Schiffer Andrásék zöld különutas- ságával szemben, befelé a házasságba felkiáltással, leorbá- nistázva minden húzódozót. Magyarországon a hangos közéleti értelmiség, az Elfogultak parlamenti megváltópártokra vágynak. Ezért tolják az LMP-t is bele az Együtt fene se tudja még, mi lesz belőle 2014-ig koalíciójába. (De mi van, ha Baj- nai rontott ütemet, mikor az MSZP-székház helyett foghíjtelken kopogtat? És miért lenne messiás egy korábbi ügyvezető?) E szemlélet azt üzeni: evidencia, hogy középen semmi hely, az lerombolva, anyagilag kiürítve, tessenek onnan eltakarodni, ott (oda) lőnek. Vagyis mindenki döntsön: bemene- kül-e a mi várunkba, mert aki nem, azt kénytelenek vagyunk az ellenséghez tartozónak tekinteni, s lőni rá Zajedno. így jár majd az LMP új irányvonalával, mert nem hajlandó már most választási szövetségre lépni. Hozzátenném: Tölgyessy egykori gyors bukása miatt nem tudjuk, mi lett volna, ha; azt viszont igen, mi lett az őt eltakarítókkal: riválisai történetét a sírig ismerjük... Illetve hát politikailag nem veszett el az úgynevezett liberális tábor, csak átalakult. Ki ide, ki oda. A baílibek most a bajnaizmusban látják a feltámadás esélyét, ami számukra politikai fal jobbra, gazdasági pedig a vaíódi balra előtt. Magyarország maradt az indulatok országa, ezen Orbán Viktor sem akart változtatni; hogy tudott volna-e, az a Töl- gyessy-dimenzió titka marad. „Tudni való, hogy a jó bolond magyar egy megtérő eltévelyedettnek jobban örül, hogysem mint kilencvenkilenc igaznak, akik sosem tévedtek” (Jókai Mór: Az új földesúr). Ezért szeretik mindkét oldalon egyformán a Debreczeni József-féle megtérteket/áttérteket: hisz egyszerűen átjönnek a frontvonalon és mondják ugyanazt; csak előjelet váltanak, logikát nem. És ezért lesz áruló, ügynök, bérenc a jelen mainstreamjével szembehelyezkedő, rendszerszerűen mást akaró magyar. A szerző magyarországi publicista FIGYELŐ Nem aggódnak a komcsik miatt A csehek többségét nem nyugtalanítja, hogy a kommunisták rendkívül sikeresen szerepeltek az októberi regionális önkormányzati választáson. A STEM közvéleménykutató intézet adatai szerint a megkérdezettek 56%-át a kommunisták jelentős előretörése nem nyugtalanítja és nem zavarja. Ä szociológusok szerint meglepetés, hogy a 29 éven aluliak 54%-ának is ez a véleménye. A cseh sajtóban általános vélekedés, hogy a baloldalt, főleg a kommunistákat inkább az idősebb generációk támogatják, míg a fiatalok inkább a jobboldal hívei. ,A felmérés bizonyította, hogy ez nem egészen van így” - jegyezte meg a novinky.cz hírportál elemzője. A megkérdezettek 17%-a úgy vélte: a kommunista párt ma Csehországban az egyetlen, amelynek neve nem kapcsolódik semmiféle korrupciós botrányhoz. A választásokat a Cseh Szociáldemokrata Párt nyerte 23,58%-kal, a kommunisták (KSČM) 20,44 %-ot kaptak. A jobboldali kormánypártok támogatottsága messze elmaradt a baloldalétól. A felmérés szerint az emberek 57%-a elégedett a választás eredményével. (MTI) Az uniós pénz terhe A Financial Times Deutschland német üzleti lap az Európai Unió 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó költség- vetésével kapcsolatban azt írta : az unió a 2 7 tagállam közül Magyarországon vesz részt a legnagyobb mértékben az állami beruházásokban, ezért Magyarországot fenyegeti a legnagyobb veszteség, ha „takarékosabban” állítják össze a hétéves költségvetési keretet. Ugyanakkor a jelenlegi költségvetési keretből Magyarország a neki szánt 25 milliárd euróból még csak 12 milliár- dot volt képes felhasználni - az uniós forrásokat kezelő adminisztráció gyakran túlterhelt. (MTI)