Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)

2010-10-02 / 227. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. OKTÓBER 2. Régió 5 Várhatóan több száz új munkahelyet alakít ki a városban az autóalkatrészek gyártásával foglalkozó vállalat Német befektető készül Galántára Galánta. A németországi, autóalkatrészek gyártásá­val foglalkozó Peguform vállalat terjeszkedni sze­retne. Értesüléseink sze­rint a vállalat háromszáz új munkahelyet hoz létre a városban. JUHOS MELINDA Vladimír Príbelský, a Galántai Munka-, Szociális és Családügyi hivatal igazgatója egyelőre nem tudta megerősíteni az értesülést. „Hivatalos információ még nem érkezett a hivatalhoz ezzel kap­csolatban. A közelmúltban vi­szont egy másik helyi vállalat, az SKH plastic jelezte, hogy száz­harmincöt alkalmazottra lenne szüksége. Ezen kívül egy másik, Galántán jelenlévő olasz vállalat, az autóipar egyik beszállítója to­vábbi száz munkahelyet hoz létre a városban” - nyilatkozott a hiva­tal igazgatója. Marián Jánošík, a Szlovák Befektetési és Kereskede­lemfejlesztési Ügynökség (SARIO) szóvivője lapunknak el­mondta, hogy a beruházásokkal kapcsolatban csak a végső dönté­sek után nyilatkoznak. A bötzingeni székhelyű, több mint ötven éve működő Peguform vállalatot sikerült telefonon elér­nünk, munkatársuk megerősítette értesüléseinket, miszerint a válla­lat Galántán szeretne terjeszked­ni. Kíváncsiak voltunk egyebek mellett arra, milyen stádiumban van az említett befektetés, mikor­ra tervezik a telephely beindítá­A német Peguform a Volkswagen egyik beszállító vállalata sát, milyen munkahelyek létesül­nek a vállalatban. Ezekre a kérdé­seinkre egyelőre nem válaszoltak az illetékesek • Juraj Borgula, a Gépipari Szö­vetség igazgatótanácsának tagja szerint több oka is van annak, hogy éppen Szlovákiát választja a német befektető. Szlovákia, pon­tosabban Galánta mellett szól, hogy a Peguform cég már évek óta együttműködik a városban működő Jasplastik-SK vállalattal. Szakács Árpád mérnök, a vállalat egyik tulajdonosa elmondta, a galántai telephely létrehozásá­nak ötlete tavaly merült fel. Sza­kács mérnöktől megtudtuk, je­lenleg a Peguform szlovákiai részlegének előkészítése folyik. „Egy külföldi beruházás telepíté­se során nem csak csarnokok fel­építésére van szüksége, hanem a gépek, gyártósorok honosítására, (Peter Žákovič felvétele) különböző engedélyek, például az építési engedély biztosítására, ezt követően kerülhet csak sor a munkaerő-toborzásra, és az al­kalmazottak betanítására” - nyi­latkozott Szakács Árpád. Hozzá­tette, a Peguform galántai részle­gének beindítása után várhatóan a Jasplastik-SK leányvállalatá­nak, az SKH plasticnak is további, akár százötven munkatársra is szüksége lesz. Még legalább három évet kell várni a terelőút megépítésére - tárgyaltak az útdíj bevezetéséről is Szenvednek a kamionforgalom miatt a város lakói A munkaértekezleten a város vezetése és a közlekedésügyi tárca képviselői az útdíjról és a terelőútról tár­gyaltak (Csuport István felvétele) SZÁZ ILDIKÓ Vágsellye. Munkaértekezleten találkozott Ivan Švejna közleke­désügyi államtitkár és Peter Matuška, a közlekedésügyi főosz­tály igazgatója Martin Álföldivel, Vágsellye polgármesterével. A megbeszélésen szó volt az egyre sűrűbb forgalom miatt szükséges terelőút megépítéséről és arról, hogy az 1/75-ös útszakaszon is be kellene vezetni az útdíjat. A találkozót követő sajtótájé­koztatón Ivan Švejna elmondta, személyesen akart meggyőződni a helyzetről, és tájékoztatni fogja Ján Figel közlekedésügyi minisz­tert a helyiek gondjairól. „Bízunk abban, hogy még a jelenlegi kor­mány idejében megkezdik a tere­lőút építését, mert a városban elvi­selhetetlen a teherforgalom” - hangsúlyozta Jozef Mečiar alpol­gármester. A terelőút 2013 és 2015 között épülhet meg, más környékbeli településeket-Vágki- rályfát, Vágtomócot és Vág- hosszúfalut-érintve, 12,6kilomé- teres szakaszon, a beruházás érté­ke meghaladja a 66,5 millió eurót. Matuška közlése szerint ilyen nagyságrendű beruházáshoz a kormány beleegyezésére van szükség. Martm Alföldi elmondta: tárgyaltak arról is, hogy bevezet­nék az útdíjat a várost is érintő I/75-ös szakaszon. Az illeték beve­zetése Matuška szerint problémás, mivel a közlekedési cégek kérésére néhány szakaszon továbbra is térí­tésmentesen közlekedhetnek a te­hergépkocsik. A terelőút megépí­tésével kapcsolatban megtudtuk: a tervek készen vannak, hátravan még az építkezési engedély kiadá­sa és a telekfelvásárlás. „Az út­használati díj országos bevezetése óta ötven százalékkal nőtt a kami­onforgalom a városban. A terelőút megépítéséről 2004 óta folyik a vi­ta, a szakemberek hét variánsból választották ki a megfelelőt, 2007-ben a nyilvánosságot is be­vonták a tervezet megvitatásába” - hangsúlyozta Alföldi. A kamion- forgalomtól a Štúr utcában élők szenvednek leginkább, megrepe­deztek a házfalak, eladhatatlanná váltak az ingatlanok, pokollá teszi az ott lakók életét a szmog és a zaj. Elkeseredésükben tiltakozásba kezdtek, péntekenként hajnali öt­től este hat óráig lassították a for­galmat. Az egyirányú út mindkét oldalára személygépkocsikat állí­tottak, így a tehergépkocsik veze­tői kénytelenek voltak araszolni a csúcsforgalom idején. Švejna el­mondta, a vágsellyei sztrájkbizott­ság a minisztériumhoz is eljuttatta kérelmeit, régóta tudnak a gondja­ikról. Martin Alföldi tárgyalt a re­gionális útkarbantartó vállalat és a közlekedésrendészet szakembere­ivel arról, hogy az egyirányú utcá­ban az eddigi kettő helyett csupán egy sávban közlekedjenek a gép­kocsik. A lakosok flészben elégedettek az eredménnyel. A tervek szerint az egysávos út mindkét oldalán parkolóhelyek lesznek, a 3,5 ton­nánál nehezebb tehergépkocsik számára tilos lesz megállni. Ladi­slav Sedlák, a tiltakozás szervezője elmondta: áthidaló megoldásról van szó, amíg meg nem épül a tere­lőút, emellett kérik az útdíj beve­zetését minden első osztályú úton, vagy helyette az úthasználati díj teljes eltörlését, és a negyven ki­lométeres sebességkorlátozás be­vezetését. Elkerülik a fizetős szakaszokat Amióta egyirányúsították a forgalmat a Štúr és a Vágkirályfai ut­cában, Vágsellyén haladnak át a Galánta és Pozsony irányába tar­tó, valamint innen érkező gépkocsik. A sűrű forgalom oka, hogy a Pozsony és Losonc közötti útvonalon közlekedő gépkocsivezetők­nek a fizetős útszakaszok elkerülésével sikerül megtakarítaniuk az útdíjjal kapcsolatos kiadásokat, (sz) Dán, belga, spanyol, cseh diákok érkeznek a városba Nemzetközi találkozó a párkányi gimnáziumban GULYÁS ZSUZSANNA Párkány. A jövő héten dán, belga, spanyol és cseh fiatalokat lát vendégül a párkányi gimná­zium. A diákok öt napot töltenek Párkányban, hogy megismerjék országunkat, kultúránkat, ha­gyományainkat és szokásainkat. A párkányi gimnázium először kapcsolódik be a több éve futó Comenius projektbe. „A világhá­lón találtam ezt a felhívást. A kezdeményező egy török iskola volt. A sors fintora, hogy végül nem kaptak állami beleegyezést ahhoz, hogy részt vegyenek a projektben, amelynek nagy ré­szét ők dolgozták ki. így végül csak öt ország: Dánia, Belgium, Spanyolország, Csehország és Szlovákia vesz részt a kétéves programban” - mondta Gora Ad- rianna, a párkányi gimnázium pedagógusa. A projekt a nemze­tek közötti különbségek mellett a párhuzamokra és hasonlóságok­ra is próbál rámutatni. „Címe is ezt tükrözi: Miben vagyunk egy­formák, és miben különbözünk? A cél az, hogy a fiatalok megis­merjék és megtanulják elfogadni a különféle kultúrákat és az elté­rő nemzetiségű embereket. Ezt elsősorban a helyi folklór, a kul­túra és a szokások bemutatásával szeretnénk elérni. Fontos szere­pet kap majd a helyi ízek, a nem­zeti konyha megismertetése is” - magyarázta Gora Adrianna. A résztvevő országok közül első­ként Szlovákia látja vendégül a fiatalokat. „Úgy gondoltuk, a párkányi Simon-Júda napi vásár idejére időzítjük a találkozót. Bí­zom benne, hogy a vásár hangu­lata, nemzetközi jellege jó be­nyomást kelt majd. Terveink kö­zött szerepel a környék bemuta­tása is. Ellátogatunk Esztergom­ba, Budapestre, megnézzük a bé- nyi rotundát” - tette hozzá a pro­jekt párkányi szervezője. A fiatalok közösen készítik el a projekt lógóját, az országokat bemutató prezentációkból pedig egy brosúrát állítanak össze. A tervek között szerepel egy CD kiadása is, amely a résztvevő or­szágok himnusza mellett népda­lokat is tartalmaz majd. A Co­menius programba bekapcsoló­dó diákok márciusban Csehor­szágba, májusban Spanyolor­szágba utaznak. A következő tanévben pár napot Dániában és Belgiumban töltenek majd - a projekttel járó anyagi támoga­tásnak köszönhetően teljesen ingyen. AJÁNLÓ Október 2. (szombat) Szepsi - 13.30: program- sorozat az árvízkárosultakért az Aréna Sportcentrumban. Az est sztárvendége Pély Bar­na. (kov) Komárom - 10.00: Egy­ház és közösség - konferen­cia a Duna Menti Múzeum­ban, a Prudentia Társulás szervezésében. Előadók: Elek László (A fiatalok keresztény szellemben váló nevelése kö­zös felelősségünk), Farkas Zsolt (Keresztény fiatalok a nemzet szolgálatában), Sza- lay György (A bencés rend közösségi tevékenysége és restitúciós igényei), Karaffa János (Küzdelem a szlovákiai magyar püspökségért), Ma­darász Róbert (Magyar tannyelvű egyházi iskolák je­lene és jövője Szlovákiában), Molnár László (Human In­ternational karitatív szerve­zet bemutatkozója), (vkm) Csicsó - 17.00: emlékezés az 1849. október 6-án kivég­zett aradi vértanúkra a helyi kultúrházban. Közreműködik a kisbajcsi énekkar, a csicsói Porta színpad és a csicsói asszonykórus. Fáklyás felvo­nulás a Magyarnak maradni emlékparkba, koszorúzás és gyertyagyújtás az aradi 13 és a közég hősi halottja, Lukáts József, valamint a harcoló honvédek emlékére, (vkm) XXIV. Városi Kulturális Napok keretében szentmisével (Szent Miklós-plébániatemp- lom) egybekötött koszorúzás lesz az iskolakertben álló em­lékoszlopnál. 15.00: a dió­szegi Hahota színjátszócso­port Holdvilágos éjszakán című zenés darabja a Vetvár Művelődési Házban. Október 4. (hétfő) Pozsony - 19.00: a Komá­romi Jókai Színház Primadon­nák című előadása a ružinovi művelődési házban, (jm) Rimaszécs - 8.30 és 10.00: a Kicsi Hang versének­lő együttes koncertje a kul­túrházban. (ú) Október 5. (kedd) Pozsony - 18.00: Gazdag József Bethlen-díjas erdélyi tanár, író, szociográfus elő­adása az aradi vértanúkról a Pozsonyi Casinóban. (ú) Losonc -12.30: a Kicsi Hang verséneklő együttes koncertje a pedagógiai középiskola épüle­tében. (ú) Október 6. (szerda) Nagymegyer - 16.30: Meg­emlékezés és koszorúzási ün­nepség az aradi vértanúk napja alkalmából Dr. Szaiff József hónvédorvos sírjánál a nagy­megyeri római katolikus teme­tőben. (la) Margonya - 12.00: az Dunaszerdahely - 17.30: aradi vértanúkra és a Margo- Július Šipoš kardiológus, bel- nyán nyugvó Dessewffy gyógyász előadása a Perfects Árisztidra emlékeznek. Reg- Energy klubban (Erzsébet téri gél 9 órakor autóbusz indul a épület, 4. emelet, 406-os aj- helyszínre a Thália színház tó). Téma: a nők egészségi elől. (mm) problémái a változókorban, szív és érrendszeri betegsé- Október 3. (vasárnap) gek, és a megelőzés fontossá- Pozsonypüspöki - 8.00, a ga. A belépés ingyenes, (ú)

Next

/
Oldalképek
Tartalom