Új Szó, 2009. október (62. évfolyam, 226-252. szám)
2009-10-06 / 230. szám, kedd
14 Régió-Csallóköz ÚJ SZÓ 2009. OKTÓBER 6. www.ujszo.com AJÁNLÓ Október 6. (kedd) Pozsony-13.00: Emlékezés az aradi vértanúk emléknapján a Kecske-kapui evangélikus temetőben. Ünnepi beszédet mond Duka Zólyomi Árpád, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának elnöke, (jm) Pozsony - 18.00: Kovács László történész, tanár, a JAIK, a Fórum Intézet és a Pozsonyi Casino közös estjén tart előadást Az aradi vértanúkra emlékezünk címen a Pozsonyi Ca- sinóban (Klarisszák u. 7). (jm) Október 7. (szerda) Somoija - 19.00: a sziget- szentmiklósi Sziget Színház a Viktória című operettel vendégszerepei a városi művelődési központban, (as) Október 6-8. (kedd-csütörtök) Galánta - a Galántai Városi Hivatal előcsarnokában október 8-áig tekinthető meg A magyarok tárgyi emlékei a szlovákiai múzeumokban c. kiállítás, amely bemutatja azokat a délszlovákiai régiókban működő intézményeket, amelyek a szlovákiai magyarság kulturális emlékeinek felkutatásával, gyarapításával, gondozásával, megőrzésével és bemutatásával foglalkoznak, (jm) Október 8. (csütörtök) Szene - 18.00: Christoph SokJan és a Moyzes kvartett koncertje a kultúrházban. (jm) Pozsony - 18.00: Vadnyugat! Vajon mit ettek a vadnyugati emberek? Kíváncsiak rá? Ploczek Erzsébet elárulja, sőt, különleges recepteket is fog ajánlani a Pozsonyi Casinóban. Aki otthon kipróbálná, hozzon magával papírt és ceruzát, (jm) Dunaszerdahely - 19.00: a győri Forrás Színház Moliere Képzelt beteg című komédiájával vendégszerepei a városi művelődési központban, (as) Október 9. (péntek) Szene - 18.00: XL. Szenczi Molnár Albert Napok, koszorú- zási ünnepség a Szenczi Molnár Albert-szobomál a városi hivatal előtti parkban; 19.00: Dolán György festőművész kiállításának megnyitója a . városi művelődési központban, (jm) Október 10. (szombat) Somorja - 9.00: A Föld sóhaja 2009 - environmentális fesztivál a városi művelődési központban. (as) Szene -10.00: Almás búcsú. Saját készítésű almás ételeket várnak a kultúrház elé, amelyeket árusítani lehet majd. A területhasználatért nem kérnek pénzt, (jm) Dunaszerdahely - 10.00: IV. Tarka Lepke Bábfesztivál előadások sorával a városi művelődési központban, (as) Negyed - 13.00: Szüreti felvonulás és bál. Az este nyolckor kezdődő bálra a negyedi újságárusnál vagy a helyszínen lehet jegyet vásárolni, (jm) Oktobern, (vasárnap) Pozsonypüspöki - 15.00: Van, aki forrón szereti: zenés színjáték a jókai színjátszók előadásában a Vetvár Művelődési Házban, a XXIII. Városi Kulturális Napok keretében. (as) A szülők kezdetben ódzkodtak ettől a megoldástól, most már többen maguk jelentkeznek Haverok, buli, már a nulladikban (A szerző felvétele) Dunaszerdahely. Az alapiskolákban néhány évvel ezelőtt azért nyitották meg a nulladik osztályokat, hogy azok a gyerekek, akik már elmúltak hatévesek, de még nem iskolaérettek, fokozatosan szokjanak hozzá az iskolai rendhez. Szlovákiában ugyanis iskolaköteles az a gyermek, aki augusztus 31-ig betölti hatodik életévét. SZ1LVÁS1 TIBOR Ha a gyermekorvos vagy a gyermekpszichológus igazolja, hogy a gyerek még nem iskolaérett, beiskolázása egy évvel elhalasztható, vagy óvodába jár továbbra is, vagy nulladik osztályba adható. A dunaszerdahelyi Pedagógiai és Pszichológiai Tanácsadó és Megelőző Központban Belko- vics Judittól megtudtuk, az egyik feladatuk az, tanácsot adjak a szülőknek. A pszichológus elmondta, a kisgyerekek többféle képességét tesztelik, a felmérések alapján tesznek javaslatot. „Javarészt szociálisan hátrányos közegből érkező gyerekek szüleinek javasoljuk, hogy gyermeküknek a nulladik osztályt válasszák” - nyilatkozta Belkovics Judit. A nulladik osztály gondolata egyre népszerűbb. Dunaszerdahe- lyen: a Kodály Zoltán Alapiskola egy, a Szabó Gyula Alapiskola pedig az idei tanévtől két osztályt működtet. A nulladik osztály létszáma kisebb, mint a hagyományos első osztályé vagy az óvodai csoporté, legfeljebb 11-12-en járnak oda. „Legtöbb esetben olyan gyermekek kerülnek a nulladik Kisdiákok „nulladik" osztályképe osztályokba, akiknek valamelyik képességük gyengébb, mint a többieké” - mondta a pszichológus. Mivel kevesen vannak, a pedagógus mindenkivel egyénileg tud foglalkozni. Mint az alapiskolákban, itt is tanítási órákra van bontva a nap. Pente Krisztina, a Szabó Gyula Alapiskola tanára elmondta, elsősorban kézügyesség-fejlesztő gyakorlatokat végeznek, valamint a pszichikai funkciókat fejlesztik az órákon. A negyvenöt perces órából harminc perc foglalkozás, amely az íráskészség elsajátítása, a nyelvi készség (szókincs), az emlékezőkészség, a szociális érés (közösségben való lét, feladattudat, érzelmi érettség) fejlesztésére irányul, tizenöt perc pedig lazább, játékosabb tevékenységekkel telik. Belkovics Judit hozzátette, a tevékenységek egy része az óvodaihoz (szabadabb, játékos foglalkozás), másik része pedig az iskolaihoz (iskolapadhoz kötött fejlesztő gyakorlatok) hasonlít. A Szabó Gyula Alapiskola nulladik osztályának felépítése is eltér a hagyományos osztályokétól. Egyszemélyes, kicsi padok vannak itt, több a játék, és a színek az óvodára emlékeztetnek. Pente Krisztina tanárnő megmutatott néhány könyvet, amelyből oktatják a gyerekeket. Mindegyik a nulladik osztályoknak, az 5-7 éves gyerekeknek készült. A tanárnőtől megtudtuk, hogy a szülők a korábbi években ódzkodtak attól, hogy a nulladik osztályba írassák gyermeküket, most azonban többen maguk jelentkeznek. Belkovics Judit pszichológus hangsúlyozta, ezzel a tízéves iskolakötelezettség kérdése is megoldódik, ugyanis a nullacjik év is beleszámít a tíz évbe, így az alapiskola kilenc évfolyamának elvégzése után a diák nem köteles folytatni tanulmányait. Egy kezdeményezéssel azt szeretnék elérni, hogy a kilencedik osztály helyett vezessék be a nulladikat, ezzel hidat építenének az óvodai és az iskolai rendszer közt tátongó szakadékfölé. Segíthet az asszisztens is Borsányi Márta, a vásárin alapiskola igazgatónője arról számolt be, hogy hosszabb ideje pedagógusasszisztenst alkalmaznak, aki egyénileg foglalkozik a segítségre szoruló gyerekekkel. „Az első osztályban két pedagógus van, az asszisztens itt csak egy tanulóval foglalkozik. Előfordul, hogy a kisdiákkal ki kell menni, egy kicsit sétálnak, labdáznak, és utána újra visszamennek az osztályba és bekapcsolódnak a munkába” - osztotta meg tapasztalatait az igazgatónő. Az asszisztens foglalkoztatását a megye finanszírozza, alkalmazását ott kell kérvényezni. Ha a diák nem igényli az egész napos asszisztensi segítséget, a pedagógus más feladatokat is elláthat. Vásárikon eddig kétszer nyitottak nulladik osztályt, nyolcas létszámmal. A pedagógusok rendkívül jónak tartják és úgy vélik, a nulladik osztályt végzett gyerekek sokkal felkészültebbek az iskolakezdésre, (jéem) A DUNASZERDAHELYI JÁRÁSI MUNKAÜGYI HIVATAL AJÁNLATÁBÓL Eladó (1) - légi élelmiszer- boltba keresnek dolgozót, munka pénztárgéppel. Tel.: 0903245592. Vasazó (2), kőműves (2), ács (2) - nagymegyeri építőipari cég keres munkaerőt min. 3 év gyakorlattal, B típusú jogosítvány feltétel. Tel.: 031/5553855. Autó-villamosműszerész (1) - tehergépjárművek javításával foglalkozó dunaszerdahelyi cég keres munkaerőt. Tel.: 0911/106614. Autószerelő (1) - tehergépjárművekkel foglalkozó dunaszerdahelyi cég keres munkaerőt IVECO, MAN, DAF típusú teherautók és gumiabroncsok javításához. Tel.: 0903/717225, 031/5521246. Darus (1) - somoijai cég keres képesített darukezelőt. Tel.: 0905/609690. Pincér (2) - játékterembe keresnek pultost kétműszakos munkára. Tel.: 0914/119146. Pincér (1), szakács (1) - dunaszerdahelyi vendéglátóhely keres munkatársakat - kizárólag szakirányú végzettséggel. Tel.: 0911/319115. Pincér (2) - várkonyi vendéglátóhely keres munkatársat. Tel.: 0918/384133. Pincér (1) - dióspatonyi vendéglátóhely keres felszolgálót. Tel.: 0905/565350. Pincér (2) - hegyétei vendéglátóhely keres alkalmazottakat. Jelentkezni a 0907/711315 számon lehet. Fejő (1) - munkalehetőség a várkonyi szövetkezetben. Munkaidő: 3.00-8.00 és 15.00-18.00; három nap munka után két szabadnap. A jelentkezéseket a 0908/436091-es számon várják. Villanyszerelő (1) - a Somor- jai Lakáskezelő Vállalat keres magasfeszültséggel dolgozni képes villanyszerelőt. Tel.: 031/5622761. Villanyszerelő (1) - felsőpa- tonyi vállalat keres dolgozót. Tel.: 031/5520000. Villanyszerelő (2) - munka Dunaszerdahelyen és környékén. Feltétel: a munkavállalónak engedéllyel kell rendelkeznie, hogy 1000 V-ig és önállóan dolgozhat. Tel.: 0918/710168. Pénzügyi tanácsadó (3) - a Grupama biztosító keres érettségizett munkatársakat. Tel.: 0911/430004,035/7851127. Grafikus (1) - a Pannonwork Slovakia keres grafikust somorjai munkavégzésre, a német vagy az angol nyelv ismerete feltétel. A részletekről a következő számon érdeklődhetnek: 031/5511844, 0915/995618. Központifűtés-szerelő (1) munka Dunaszerdahelyen: nap- kollektorok szerelése. Feltétel: hegesztőigazolvány. Tel.: 031/5529704. Szigetelő szakmunkás (2) pozsonyeperjesi cég keres dolgozókat lapostetők szigetelésére, 6 hónapra. A munkavégzés helye: Szlovákia és Magyarország. C típusú jogosítvány feltétel. Tel.: 031/5591220. Fodrász (1) - somoijai szalon keres munkatársat. Tel.: 0905/696418. Szakács (2) - a dunaszerdahelyi Thermalparkba keresnek szakácsokat. Tel.: 0907/891902. Szakács (1) - nagymagyari pizzéria keres munkatársat. Tel.: 0904/662058. Angol lektor (2) - a lektorok feladata angol nyelvi foglalkozások vezetése óvodáskorú gyerekek számára. Tel.: 035/7730952. Szobafestő (1), szakmunkás (asztalos, ács, bádogos, 2) - lakókonténerek gyártásával foglalkozó sárosfai vállalkozás keres dolgozókat, tel.: 0911/251972. Kőműves (1) - kandallók, cserépkályhák építésével foglalkozó vállalkozás keres munkatársat. Érdeklődni a 0907/985740-es számon lehet. Bérelszámoló (1) - az életrajzokat a tmstav@tmstav.sk e-mail címen váiják, bővebb tájékoztatást a 0905/315069-es számon adnak. Kereskedelmi és műszaki tanácsadó (1) -felsőpatonyi vállalat keres érettségizett munkatársat adminisztratív munkakörbe (ügyvitel, tanácsadás, árajánlatok készítése). A jelentkezéseket telefonon váqák: 031/5520000. Területi képviselő (1) - elektromos kerékpárok és mopedek forgalmazásával foglalkozó cég keres képviselőt egész Szlovákia területére. Érdeklődni a 0905/805315-ös számon lehet. Pék (1) - lehet betanított is, min. 3 év gyakorlat feltétel. Kétműszakos munka Dunaszerdahelyen. Tel.: 031/5523363. Pék (2) - vásárúti pékség hirdet felvételt. Tel.: 0915/790857. Eladó (1) - dunaszerdahelyi elektrotechnikai szaküzlet keres szakképzett eladót. Tel.: 0903/758031. Munkás (3) - teherautók gumiabroncsainak javítására szakosodott macházai szerviz keres dolgozókat. Tel.: 0908/666584. Eladó (2) - somorjai bútorüzlet keres dolgozókat kárpitos végzettséggel. Tel.: 0908/600038. Nevelőszülő (4) - a dunaszerdahelyi gyermekotthon keres nevelőszülőket, akik otthoni környezetben gondoskodnak a rájuk bízott gyerekekről. A feltételekről a 0315522470-es számon adnak tájékoztatást. Nevelőszülő (2) - a nagyma- gyeri gyermekotthon keres nevelőszülőket (házaspárt), akik a Polárka otthonban gondoskodnak a gondjaikra bízott gyerekekről. A feltételekről a 031/5551623-as számon adnak tájékoztatást. Tervező (1) - dunaszerdahelyi cég közlekedési infrastruktúra tervezésére keres érettségizett munkatársat (műszaki ellenőrzések, mérések, tervezés, piackutatás). Tel.: 0907/300525. Munkás (2) - illésházai húsipari cég hirdet felvételt. Tel.: 0907776017. Munkás, éjjeliőr (2) - hviez- doslavi vállalat keres dolgozókat a környékről. Tel.: 0915/995794. Raktáros, árubeszerző (1) — királyfiakarcsai vállalat keres munkatársat, feltételek: a szlovák nyelv tökéletes ismerete, B kát. jogosítvány, gyakorlat az adott területen. Az életrajzokat a vetis@vetis.sk e-maü címre várják. Tel.: 031/5514112. Pszichológus (1) - a medvei szociális otthon keres pszichológust részmunkaidőre. Tel.: 031/5541105. Asztalos (1) - mihályfai cég keres dolgozót beépített szekrények, konyhabútorok gyártásához és szereléséhez. Tel.: 0903/427354. Asztalos (2) - pozsonyepeije- si cég keres dolgozókat műanyag burkolatok szerelésére. Tel.: 0905/655068,031/5591125. Technológus, minőségellenőr (2) - kétműszakos munka Dunaszerdahelyen. Feltétel: vegyészeti vagy élelmiszer-ipari szakközépiskolai érettségivel, 7 év gyakorlat. A jelentkezéseket telefonon váiják: 031/5524362, 031/5527028. Pénzügyi tanácsadó, alkusz (10) - munka Dunaszerdahelyen, érettségizett jelentkezőket várnak. Tel.: 069/2034020. Munkás (5) - dunaszerdahelyi üvegipari cég keres munkaerőt alapfokú végzettséggel is, a betanítást vállalják. Érdeklődni lehet a 0915/912577-es telefonszámon. Munkás (50) - a Human Rent Slovensko ügynökség toboroz munkaerőt alapfokú végzettséggel, a munkavégzés helye a Jasplastik, Galánta. Tel.: 0907/347437. Kertész (1) - munka Dióspa- tonyon. Tel.: 0907/545479. Egészségügyi nővér (1) - a légi szociális otthon keres munkatársat, a 031/5524526-os számonjelentkezhetnek. Hegesztő (2) - munkalehetőség Dióspatonyon határozott időre, a feladat medencék szerelése. Tel.: 0907/545479. Szerelő, hegesztő - dunaszerdahelyi vállalat hirdet felvételt, a műszaki rajzok ismerete feltétel. Az érdeklődők a munkaügyi hivatalban kérhetnek bővebb tájékoztatást a 031/244 0410-es számon. Pályabíró (5), takarító (2) - a dióspatonyi Slovakia ring hirdet felvételt, az érdeklődők a munkaügyi hivatalban jelentkezhetnek a 031/244 0410-es számon vagy az alábbi e-mail címeken: karol.hodosy@upsvar.sk, maria.ganyovicsova@upsvar.sk.