Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)
2008-10-01 / 227. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. OKTÓBER 1. Régió-hirdetés 5 Cirill és Metód a Fő térre, Széchényi György városalapító és Anton Bernolák nyelvész társaságába kerül Kétméteres bronzszobrot emelnének a hittérítőknek Érsekújvár. Az idei költség- vetésből 2,5 millió koronát (82 985 c) hagytak jóvá a képviselők a Cirill és Metód szoborcsoport elkészítésére. A tervezett alkotás ára azonban többszörösen meghaladja ezt az összeget. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A szlovák képviselők szerint Cirill és Metód hozzájárult Európa építéséhez nemcsak a vallás terén, hanem civil és kulturális vonalon is, ezért a város többi jelentős személyisége között, a főtéren a helyük. „Jelképesen, ugyanabban a percben adtuk át Széchényi György esztergomi érsek, városalapító és Anton Bernolák érsekújvári esperes, a szlovák irodalmi nyelv első kodi- fikátorának szobrát a Fő téren. Nem zárkózom el a Cirill-Metód Nem a városé a kopjafa , A városnak nincs semmi köze az emlékoszlophoz, nem mi fedeztük a felállításával járó kiadásokat” - fejtette ki lapunknak Gejza Pischinger. A fából faragott kopjafa a város több civil szervezetének összefogásával, az Alap a Kultúra és Művelődés Fejlesztésére pályázat jóvoltából készült el. Egy évig kerestek méltó helyet az emlékoszlopnak a szervezők, köztük az érsekújvári Széchényi György Baráti Kör tagjai. Végül a rendezetlen tulajdonviszonyok miatt nem a tervezett helyre, a Mihály-bástya dombjára állították az oszlopot, hanem a református templom melletti parkba, (száz) szoborcsoporttól sem” - tájékoztatott Gejza Pischinger, Érsekújvár polgármestere. Jana Garajová független képviselő a legutóbbi testületi ülésen nehezményezte: a város vezetése máig nem hirdette meg a versenypályázatot a szobor elkészítésére. A szlovák önkormányzati képviselők szerint is úgy járnak majd, mint a légionáriusok szobrával és emléktáblájával, hiszen egyik sem készült el. Két évvel ezelőtt botrányba fulladt a légionárius-emléktábla október 29-re tervezett átadása, mivel a főtéri ünnepségen kiderült: tulajdonképpen nincs is mit leleplezni. A pozsonyi Tomáš Aich alkotása nem készült el a meghatározott időre, erről Helena Bohátová, a kulturális bizottság akkori elnöke, és Ágh Péter, a városi hivatal elöljárója tájékozatta az egybegyűlteket. Aich a megrendelt tábla helyett egy megrepedt gipsz- és egy ócska plasztik öntvényt hozott, amit a város nem volt hajlandó átvenni. A szlovák képviselők és a Szlovák Megújhodási Mozgalom nyitrai és érsekújvári tagjai méltatlankodtak a történtek miatt. Érsekújvárban 1922. június 4-én helyezték el a városban és környékén 1919-ben elesett 92 cseh légionárius emlékoszlopának alapkövét. Ľudovít Okánik akkori nyitrai ispán kijelentette: a szent sírhalom lesz a biztosíték arra, hogy az elmagyarosított Érsekújvár rövidesen ismét egészen szlovákká válik. A képviselők eredetileg félmillió koronáért emlékművet terveztek állítatni, de a magyar lakosság petícióban tiltakozott. A kölcsönösség elvére hivatkozott néhány szlovák képviselő, amikor felvetette: bezzeg a kommunizmus áldozatainak állított emlékoszlopot megépítették, és őket meg sem hívták az átadásra, (száz) Már az emlékoszlop leleplezése is komoly harcot jelentett Berényi József számára, a lepel ugyanis sehogyan sem akart lehullani (Csuport István felvétele) Szoborharc a kölcsönösség jegyében A kommunizmus áldozatainak számítanak a testi, lelki szoronga- tottságban élők és üldözöttek, köztük a deportáltak és a kitelepítettek. A szlovák képviselők egy része csak abban az esetben kívánt foglalkozni a kopjafa elhelyezésével, ha ismét terítékre kerül a cseh légionáriusok emléktáblájának kérdése, amelynek elhelyezéséről már tavaly döntöttek. Az önkormányzat 500 ezer koronával (16 597 €) támogatta a szoborpark létrehozását - a padok és a zöldövezet telepítését, a pénzt azonban nem a Cirill-Metód szoborra szánt keretből vették el. (száz) A homlokzat felújítása látványos változást hozott, most az egész udvar körbeépítését tervezik Új köntösbe öltöztetik a galántai múzeumot A tervek szerint az egész udvart körben beépítenénk - mutatja a látványterveket Keppert József múzeumigazgató (Szócs Hajnalka felvétele) GAÁL LÁSZLÓ Galánta. Folyik a Galántai Honismereti Múzeum homlokzatának felújítása, de már készülnek a tervek az épület nagyszabású kibővítéséhez is. Keppert József múzeumigazgatótól megtudtuk, a homlokzat felújítását még idén szeretnék befejezni, az épület bővítéséhez pedig azért készítik a terveket, hogy amint megjelennek olyan uniós pályázati kiírások, amelyekkel ilyen beruházásra lehet pályázni, azonnal lépni tudjanak. A pályázatot nem a galántai múzeum, hanem a fenntartó, a Nagyszombati Megyei Önkormányzat nyújtja be. Az igazgató elmondta, az utóbbi években nagyon jó az együttműködés a két intézmény között, a megye minden lehetséges támogatást megad a múzeumnak. Ezt bizonyítja az is, hogy a homlokzat felújításához a megyei költség- vetésből utaltak ki 2,5 millió koronát (83 ezer €). A múzeum munkáját és szakmai érdemeit is elismeri a megye, ezt pedig az bizonyítja, hogy Keppert József idén tavasszal kitüntetést vehetett át Tibor Mikuš megyei elnöktől. Az igazgató azt is elmondta, az épület felújítása 1990 óta folyik. Először a tetőt hozták rendbe, a második lépésben ablakokat cseréltek, azt követte a villanyvezetékek cseréje, a parketta felújítása. További lépés volt a bejárati rész szecessziós mennyezetének restaurálása. Kétségkívül a homlokzat felújítása lesz a leglátványosabb. Olyan lámpákat is szeretnének felszerelni, amelyeknek fényében a megújult épület éjszaka is szép látványt nyújt. Az ingatlant városi műemlékként tartják nyilván, az igazgató elárulta azon fáradoznak, hogy az országos műemlékek jegyzékébe is bekerüljön. Az említett bővítést úgy képzelik el, hogy az utcafronton álló épület mögötti udvart beépítenék, az emeleti részen körben kiállítóhelyiségek lennének, a földszinten konzervátorműhelyt, garázst alakítanának ki, de lenne itt vendégszoba is, ahol például a szakmai konferenciára érkező vendégelőadókat vagy a múzeumban kutató szakembereket szállásolhatná el. A beépített tetőtérben lenne a könyvtár és a szakdolgozók irodái. A tervben szerepel az egész udvar befedése is, átlátszó üvegbúra borítaná a körben zárt udvart, ahol szabadtéri kiállításokat vagy koncerteket és egyéb kulturális rendezvényeket is tarthatnának. A bővítés előzetes költségvetése kb. 30 millió korona (1 millió €) erre szeretne a megye uniós forrásokból támogatást szerezni. AJÁNLÓ Október 2. (csütörtök) Dunaszerdahely - 17.00: Beszéljünk róla! Daganatos betegségek a harmadik évezredben Vili.: Az amit a tüdőrákról tudni kell című előadás a művelődési központban. Előadó Csóka Tibor klinikai onkológus, (jóm) Október 3. (Péntek) Csicsó - 18.00: A helyi Csemadok alapszervezet, valamint az önkormányzat szervezésében kerül sor az 1849. október 6-án kivégzett aradi vértanúk emlékünnepségére a Magyarnak maradni emlékparkban. Program: fáklyás felvonulás; a helyi Csemadok alapszervezet mellett működő asszonykórus fellépése. Köszöntőt mond Földes Csaba mérnök, Csicsó polgármestere; történelmi beszámolót tart Varga László, a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia tanára; a Porta színpad emlékműsora; koszorúzás és gyertyagyújtás az aradi 13, valamint a község hősi halottja, Lukáts József és a harcoló honvédek emlékére, (vkm) Érsekújvár - 19.00: Sztárparádé lesz a felújított főtéri kultúrházban. A műsorban fellépnek: Csonka András, Oláh Ibolya, Csala Zsuzsa, Bagi-Nacsa és az Extrává Dansa. (száz) Október 3-5. (péntek-vasárnap) Komárom - kisállat-kiállítás a Ferencesek utca 21. szám alatt. A kiállítás pénteken délután 14 és 18, szombaton 8 és 18, vasárnap pedig 8 és 14 óra között tekinthető meg. (vkm) Október 4. (szombat) Pozsonyeperjes - 17.00: nemzetközi dalostalálkozó a művelődési házban. Fellépnek: a Liszt Ferenc Vegyeskar Lébényből, az Ajka-Padragkúti Bányász Férfikar, Völgyifalu dalosköre, a nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyeskar, a pozsonyeperjesi Kis Duna vegyeskar. (jóm) Komárom - 18.00: A Szent Korona eszme és az Aranybulla - Varga Tibor jogtörténész előadása a Csemadok székházában; a rendezvény a XVII. Harmonia Sacra Danubiana egyházzenei és egyházművészeti fesztivál része, (vkm) Csáb - 16.00: Hajnalok völgye - kortárs nemzetközi kórusfesztivál a helyi római katolikus templomban a Szeder Fábián Dalegylet szervezésében. A rendezvényen fellép a galántai Kodály Zoltán Daloskor, az ipolysági Musica Aurea Énekegyüttes, valamint a Halastó és a Városmi- nor Kamarakórus Magyarországról. A meghívott együttesek műsorán szerepelnie kell egy ősbemutatónak, amely darab zeneszerzőjét is magukkal kell hozniuk a rendezvényre. A felcsendülő új kórusművek közül a szakmai zsűri és a közönség is választ egy-egy darabot, amely elnyeri a fesztivál nagydíját, illetve a közönségdíjat. További információk a www.dal- egylet.com honlapon találhatók. (vkm) Érsekújvár - 8.50: IV. Érsekújvári Kolbászkészítő Verseny a főtéren. A népszerű rendezvény vendégei lesznek a régióbeli hagyományőrzők, köztük a perbetei mazsoret- tek, a szőgyéni Iglice, a mar- tosi folklórcsoport, a tardos- keddi citerások és a ZSEB együttes; 16.00: a verseny kiértékelése; 18.30: a békéscsabai Hevesi Imre La Bomba című műsora, (száz) Érsekújvár - 9.00: VI. Grand Prix Érsekújvár modellező verseny lesz a Matica slovenská érsekújvári alapszervezetének a székházában. A versenyzők tizenhat kategóriában mérik össze tudásukat. (száz) MEGEMLÉKEZÉS Összetört a lelkünk, megsebzett a szívünk, Most van egy éve, hogy elmentél tőlünk. Azóta szomorú és üres a házunk, Most sem hisszük el, hogy hiába várunk. Nálad nélkül már nincsenek ünnepek, Pótolni téged már soha nem lehet. Szomorú szívvel emlékezük 2008. október 1-jén, halálának 1. évfordulóján SZAKÁL RUDOLFRA (Vajka). Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá ezen az évfordulón. Emlékét örökké szívükben őrzik felesége, valamint gyermekei családjukkal BR-8-14292 Soha el nem múló szeretettel emléke zünk drága édesanyánkra, BÓZSING ISTVÁNNÉ szül. KISS ETELKÁRA, aki immár 20 éve, és drága édesapánkra, BOZSING ISTVÁNRA (Vízkelet), aki 1 éve, hogy elköltözött egy szebb világba. Míg éltek szerettek, míg élünk, szeretni fogjuk őket