Új Szó, 2005. augusztus (58. évfolyam, 177-202. szám)
2005-08-27 / 200. szám, szombat
12 Családi kör ÚJ SZÓ 2005. AUGUSZTUS 27. MINDENNAPI KENYERÜNK Kétségek közt ÉDES ÁRPÁD Ige: „Ezek után a hűségesen véghezvitt dolgok után eljött Szanhérib asszír ktály, és betört Júdába. Ostrom alá vette a megerősített városokat.... Ekkor Ezékiás király meg Ézsaiás próféta imádkozott, és segítségért kiáltott az ég felé. Az Úr pedig angyalt küldött... ” (2Krónika 32,1,20-21.) Gyakran előfordul még magukat keresztyénnek vallók között is, hogy téves elképzeléseket alakítanak ki az Istenről, vagy az Istennel kapcsolatban a hívőkről. Sokszor úgy gondoljuk, hogy az Isten olyan, mint egy esernyő, amit jó elővenni, ha esik az eső, mert megvéd az elázástól. Egyébként meg kicsire összecsukva alig zavar a táskában, sőt hajó időt jósolnak, akár otthon is hagyhatom minden kockázat nélkül. Mert hát minek cipelni olyankor is. Csak akkor veszem elő, ha szükségem van rá. Máskor meg valami kávéautomatához hasonlónak gondoljuk az Istent, amibe ha bedobjuk a megfelelő pénzérméket, s kiválasztjuk a megfelelő gombot, akkor kiadja a várt szolgáltatást. Ha úgy akarom keserűn és erősen, de ha éppen másként szeretném, akkor habosán és édesen. Néha úgy gondoljuk, hogy lekenyerezhetjük, lefizethetjük az Istent egy kis imádsággal, jócselekedettel, és ő már ugrik is, hisz becsületbeli kötelessége, hogy segítsen nekünk, kéréseinket meghallgassa. Csakhogy az Úristent nem lehet sem segédeszközzé degradálni, sem szolgáltatássá deformálni. Jól példázzák ezt számunkra az ószövetségi királyok történetei is. A Biblia történeti könyveinek olvasása során kevés olyan hűséges királlyal találkozunk, mint Ezékiás. Politikailag, erkölcsileg és vallásilag is romokban volt az ország, amit örökölt. Egész élete a helyreállításról szólt. Megtisztította a templomot, helyre állította az istentisztelet rendjét, a papokat és lévitákat újra szolgálatba állította, sőt az ország többi területén is megszüntette a bálványkultuszt. Mégis, hirtelen azt látjuk, hogy az Isten megengedte az asszír csapatok Jeruzsálemig vonulását, az ország és a király teljes létbizonytalanságát. Ha szerette a hűséges királyt, akkor mért engedte meg ezt a hatalmas próbát? Egyáltalán az Isten embereinek az életében miért van szükségük az ilyen próbatételre? Isten mindenhatóságának titkait feszegetjük az ilyen kérdésekkel, s ha megvizsgáljuk, mindenek fölött a megtartó Isten diadalmaskodik a történésekben. Hiszen a király utat talál az Isten kijelentéséhez, Ézsaiás prófétához, könyörgésüket meghallgatja az Úr, és szabadítót küld. Hitéletünk sokszor akkor inog meg, amikor valami nem várt, számunkra kellemetlen vagy fájdalmas esemény történik. Mi is hajlamosak vagyunk az Istent vádolni, számon kérni rajta próbatételeink létjogosultságát, és felelőssé tenni Őt esedeges kudarcainkért. Pedig ezekben nem kötelezően a kölcsönösség elve érvényesül. Jaj lenne nekünk, ha az Isten mindig cselekedetünk és érdemünk szerint fizetne! De Isten nem emberi logika szerint gondolkodik. Próbára teheti a legállhatatosabbakat is, és könyörülhet a legelvetemültebbeken is. Az igaz Jób életében megengedte a csapásokat, de a hal gyomrában is könyörült az engedetlen Jónáson, és Jézus Krisztus irgalommal fordult a megtérő latorhoz. A hívő embernek nem minden problémától mentes, kísértésektől megkímélt életet kínál az Isten. Ellenben azt mondta, erőt ad a megfáradtnak, és erejét megsokasíija, azt ígérte, hogy próbáinkban mellénk áll, és velünk lesz a világ végezetéig. Azzal bátorít, hogy ha megsebez, meg is gyógyít, és abban a küzdelemben, amelyben emberi erővel nem tudnánk megállni, helyünkre áll. Együtt szenvedett a gázkamrákban levőkkel, ott volt a .délszláv mészárlások áldozataiban, és megáll a mi halálos ágyunknál is, sőt hitünk szerint általvisz a halálból az életbe. A szerző református lelkész CSALÁDI KVÍZ Kedves Olvasó! Nem kell mást tennie, csak figyelmesen elolvasni hétvégi magazinunk írásait. A megfejtést levelezőlapon küldje be a Családi Kör címére, de ne feledje el feltüntetni a sajátját sem. Mert ha velünk játszik, nemcsak hogy jól szórakozik, kis szerencsével az AB-ART ajándékát is megnyerheti. Beküldési határidő: augusztus 31. 1. Ki írta az Óda a magyarokhoz c. francia verset? a) Zay Imre b) Radvánszky György c) névtelen szerző 2. Mit csent el apjától 1956- ban Gyuri? a) Verhovinát b) Detvát c) Bystricát 3. Miről tudósítottak a 13- ai edinburghi újságok? a) hídépítésről b) kulturális napokról c) a tenger alatti világról 4. Honnan tudósított 13-ai hétvégéjéről Molnár Miriam? a) Brooklynból b) Nagymegyerről c) Dunaszerdahelyről Augusztus 20-ai Családi kvízünk helyes megfejtése: lb, 2c, 3b, 4c, 5a. Az AB-ART ajándékát Busánszky Alica hegyétei kedves olvasónk nyerte. HÉTVÉGI OLVASMÁNY Kukoricán térdepelve olvasni? BODNÁR GYULA A négy fiú 1956-ban izgatottan nézte Gyurit, amint benyúl az évek óta haldokló öreg barackfa odvába, miközben méhek húztak el előttük, majd landoltak édes terheikkel a közeli kaptárak kijárom.- Ha nem visztek magatokkal, megmondlak apunak - hasított bele a hétéves Évus hangja a zsongásba, 1956-ban, a meggyfa alól. A nyár éppen készülődött kiköltözni a kertből. A fiúknak, akik valamennyien nyolcadik életévükben jártak, egyikük rövidnadrágban, másikuk piros -atlétagatyában, elterjedtebb nevén trenirkában, amilyenben a szpartakiádbemutatókat is tartották, csaknem elállt a lélegzetük. Gyuri mozdulata is félbemaradt.- Aztán mit mondanál meg? - kérdezte a levélfüggöny mögül előbújó húgától.- Azt, hogy cigizni akartok. Láttam, amikor tegnap elloptál egy doboz Verhovinát apu szekrényéből, és eldugtad a barackfába. Apjuk sokat dohányzott, de soha nem halmozott fel cigarettát a lakásban, csak a zsebében, fillérek csörgő almán illatozott mindig egykét doboz Lipa, Globus, Máj, Letka, Bystrica, amire éppen rákapott, és ha mégis megszorult, fiát szalasztotta a kocsmába. 1956-ban, a szóban forgó időszakban azonban az történt, hogy apjuk húga, Nelli, magas, gyönyörű nő, hosszú ujjakkal, hosszú lábakkal, igazi dáma - aki az egyik hajnalon, könnyű hálóingben suhanva át a keleti égbolt palettájáról vöröses színbe öltöző szobán, elbűvölte a dunyha alól leskelődő nyolcéves Gyurit -, náluk tartózkodott néhány napig. Kőkemény határon jött át a férjével, kötelező meghívó levélre, és ki tudja, miféle átvilágítások, nyomtatványok kitöltése, gyűrődések átszenvedése után, a Szovjetunióból, Munkácsról, vagyis a szomszédból, mégis mintha ezer kilométernyi távolságból, hogy végre magához ölelhesse sok-sok esztendeje nem látott bátyját és családját. A nagynéniék ajándékaként került tehát az ukrán Verhovina a házba, vagy harminc dobozzal, a dobozokon magasba emelkedő kopott kék fenyőfákkal. Ebből lopott el Gyuri egyet abban a hiszemben, hogy „apu úgysem veszi észre”, ő viszont nagyot nőhet a barátai szemében. A Detvához képest a Verhovina nemcsak, hogy újdonság - ó, már a neve milyen fenségesen hangzik!, Verhovina hanem maga a titok, föléje lehet hajolni, összedugni a fejeket, majd felszáll a füst, új aromákkal, illatokkal, s követik örömös tekintetek. Évus, egyáltalán nőnemű személy, sehogyan sem illett ebbe a képbe, mely a Gyuri fejében szertartásként élt. Nem bírta tovább. Ujjai megmozdultak, elérték a cigarettát, rázárultak a dobozra, melyet óvatosan fahúzott a fa odvából. A négy fiú közelebb lépett.- Na, mehetek veletek, vagy sem? - kérdezte Évus.- Nem - mondta határozottan nyolcéves bátyja, mire Évus eltűnt a meggyfa csaknem földig érő sötétzöld lombja mögött. Az öt barát azon nyomban elindult a kertből. Gyuri, aki tudta, hogy az apja éppen otthon van, erősen dobogó szívvel, a kebelébe rejtett Verhovinával haladt a kis csapat élén, baromfiröppentő tempóban keresztül az udvaron, majd a kerítés mentén sárgálló birsalmákkal díszített szűk utcácskában a szőlőhegy déli lejtőjén épülő, nekik egri várat, indiántábort, husziták szálláshelyét és csatamezejét, sorsdöntő tárgyalásokat jelentő kórház falai felé vették az irányt. Ám nem jutottak messzire.- Fiam - hallotta Gyuri az apja hangját, mely a hátsó kert fái között áttörve is megőrizte erejét. - Gyere csak vissza! 1956-ig kétszer verte meg az apja. Valójában nem volt az verés, csak egy-egy pofon, mely ott helyben leterítette, de utána szabályozta magaviseletét, csavargásokkal együtt rendszert és fegyelmet vitt az életébe, a tanulást is beleértve. Gyuri amúgy büszke volt az apjára, példaképének tartotta, és nem félt tőle, hiszen a szeme fénye volt ő neki a húgával együtt, most mégis remegő lábakkal fordult meg. Tudta, határt sértett. Abban a „fiamban”, a „gyere csak visszában” ugyanis érezte, hogy Évus, aki tulajdonképpen Feri miatt szeretett volna anynyira velük menni, elárulta őt. Feriék abban a pillanatban eltűntek, nem látták, ahogy a birsek között repül az ukrán cigaretta a szomszéd kertjébe. Gyuri befordult az udvarra, képzeletében a Verhovina körüli rituálé helyett egészen más képek jelentek meg közeledvén az apjához, akinek az alakja szinte az égig magasodott, amint állt ott fent a gang tetején. A következő pillanatok részletes leírása helyett legyen itt annyi elég, hogy Gyurit a harmadik pofontól az anyja mentette meg, aki lefogta a hatalmas kezet, és Évus, aki átkulcsolta a két hatalmas lábat, könyörögve: „apu, ne bántsd!” És apu nem bántotta Gyurit, aki bevallotta bűnét, de a bűnhődés nem maradhatott el, olyasmire kényszerítette a fiát, amire soha azelőtt, és soha azután.- Hozz egy tál morzsolt kukoricát - fordult a feleségéhez -, a szobában szórd le a padlóra, a rekamié elé, aztán térdeljen rájuk, közben két órán keresztül olvasson. Úgy is történt. Illetve nem egészen. Amikor az apja elment otthonról, hol az anyja, hol Évus futott be a szobába, és szedegették ki Gyuri térde alól a kukoricaszemeket, akinek ugyan enyhítették ezzel a kínját, olyannyira hogy helyenként oda tudott figyelni a mesék cselekményére, de leckének így is ugyanannyit jelentett ennek a büntető-, egyszersmind nevelési módszernek a váratlan bevetése, mintha minden szem végig a térde alatt marad. Később Gyuri megkérdezte Évustól, ha egyszer elárulta őt, akkor miért segített neki mégis, a húga csak annyit mondott, „eszembe jutott az a két pofon, amikor bedagadt a szemed, felrepedt a szád”. Az a doboz Verhovina soha nem került elő, kopott kék fenyők formájában sem. Nagy esők jártak akkoriban, 1956- ban, ki tudja, talán még aznap éjjel szétázott a szomszéd kertjében, valahol a birsek alatt. EMBERNEVELŐ A tekintélytiszteletről MARKÓ EMIL Talán meglepődik a kedves olvasó azon a kijelentésen, hogy a gyermekére leselkedő legfőbb, s akár egész életét beárnyékoló veszély nem egyéb, mint önnön haragja. A rosszul kezelt harag sérülést okozhat a gyermekben, sőt tönkre is teheti. Valamennyi jelenlegi és jövőbeni problémája - kezdve a gyönge tanulmányi eredménytől a megromlott kapcsolatokon át egészen az öngyilkosságig - összefügghet azzal, hogy nem tud megfelelően bánni a haragjával. Az erőszak felőrli a családokat és a társadalmat. Egyedül nekünk, szülőknek áll hatalmunkban megtanítani gyermekeinket arra, mit kezdjenek a haragjukkal. A legtöbb családban, ez mégsem történik meg; otthon a gyermekek általában a harag levezetésének helytelen és éretlen formáit sajátítják el. Ennek oka, hogy a szülők többsége maga is helytelen módszereket hozott hazulról, és ugyanezeket örökíti át gyermekeire. Mivel a gyermekek alapjában véve kiszolgáltatottak, keresik a módját, miként vehetnék saját kezükbe életük irányítását. Ahogy növekednek, egyre inkább érezni és éreztetni akarják függetlenségüket. Ez önmagában nem baj, de fontos, hogy az önállósodás mindig életkoruknak és -helyzetüknek megfelelően történjék. Szeretnénk, ha gyermekeink megtanulnák tisztelni embertársaikat és a tekintélyt. Ehhez tudniuk kell, hogyan oldják meg a konfliktusokat, amelyek immár nem egy játékszer, hanem megállapodások, emberi kapcsolatok és egyéb kényes kérdések miatt támadnak. Minthogy a harag helytelen levezetése népbetegség, az egyetlen remény gyermekeink számára, hogy a szülői házban megtanulják a helyes formákat. Minden bizonnyal azt a múltát fogják követni, amit otthon látnak. Sem a társadalom, (Lukács Erika felvétele) sem a televízió nem fog nekik jó példát mutatni. Nyüván azt is szeretnénk, ha gyermekünk szüárd jellemű emberré válna, azaz józan gondolkodású, megvesztegethetetlen, érett, becsületes és kiegyensúlyozott volna. A szilárd jellemű ember lénye egységes, minden helyzetben ugyanazokat a jellemvonásokat mutatja. A szilárd jellem kialakítását gyermekeinknél már kicsiny koruktól tanítgathatjuk, attól kezdve, hogy nyüadozik az értelmük. Azután, ahogy növekednek s mi kitartóan ismételgetjük, egyre mélyebben megértik és alkalmazni tudják majd az életben. A szilárd jellemű ember mindig ♦ igazat mond, ♦ megtartja ígéretét, ♦ felelősséget vállal a magatartásáért. Régebben olvastam valahol, hogy Károly herceg’ egy róla szóló könyvben úgy nyüatkozik, házastársi esküjét eleve nem azzal az elhatározással tette, hogy mindenáron meg is tartsa... A könyv megjelenése után egy anglikán egyházi méltóság a televízióban megkérdőjelezte, hogy ezek után Károly lehet-e egyáltalán Anglia királya. Ha ugyanis Isten előtt tett esküjét egyszer semmibe vette, mi a biztosítéka annak, hogy máskor nem teszi? Gyermekeink ugyan nem tesznek királyi esküt, de az ő ígéreteik ugyanolyan fontosak, hisz magatartásuk hatással van társaikra, sőt a következő nemzedékekre is.
