Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)

2004-10-08 / 233. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 8. Régió - Hirdetés 5 A mosokonyhaban szetdobaltak a parnakat, a konyhában vajjal kenték be a falakat Újabb óvodai betörés Dunaszerdahelyen Dunaszerdahely. A múlt hét végén betörtek az egyik helyi óvodába - idén ez a tizennegyedik olyan eset, hogy kifosztják, fel­dúlják a város valamelyik nevelési intézményét. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Legutóbb az Október téri óvo­dát szemelték ki az egyelőre isme­retlen elkövetők, akik után a rendőrség nyomoz. Az ablakon keresztül hatoltak be, a többi be­zárt helyiségbe pedig úgy jutottak be, hogy kifeszítették az ajtót vagy betörték az ablakot. Közben valószínűleg megsebesültek - er­ről árulkodnak a helyszínen talált vérfoltok - , így nem tudták ma­gukkal vinni az elkészített tisztí­tószereket és élelmiszert. A mosó­konyhában széthajigálták a szek­rényekből a párnákat, a konyhá­ban pedig vajjal kenték be a fala­kat, így itt festetni is kell - tudtuk meg Pázmány Annamária igazga­tónőtől. Az elkövetők a legtöbb betörést a hétvégekre időzítették. Az óvo­dák ugyan minden esetben beje­lentést tettek a rendőrségen, a nyomozást azonban bizonyítékok hiányában rendszerint beszüntet­ték. Egyetlen esetben sikerült ki­deríteni, hogy az elkövetők kisko­rúak, méghozzá 8-9 éves gyere­kek voltak. A jelek szerint nem is lopni akartak, hanem randalíro- zásra szottyant kedvük, ugyanis festékkel befújták a szőnyegeket és felforgatták a berendezést. A betörők loptak is Dunaszerda­hely tizenegy (szeptembertől ki­lenc) óvodájában. „Kedvenc” he­lyük a Halpiac téri óvoda, amely ugyan a városközpontban, forgal­mas út mellett fekszik, mégis egy­más után négy hétvégén fosztották ki. Betörők jártak a Jesensky utcai, továbbá az Október téri és a Neratovicei téri óvodában is. A ga­rázda személyek elsősorban élel­miszert és elektronikai cikkeket vit­tek magukkal. Az okozott anyagi kár tetemes, és mindez a városi ön- kormányzat zsebét terheli. Ezért is határozott úgy a városi hivatal, hogy - mihelyt lesz pénz e célra - elektronikus riasztóberendezések­kel látják el az óvodákat, (pve) Megműveletlen földterületet „szúrt ki” magának a két komáromi fiatalember Kenderültetvényt leltek Muzslán ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Nyitra/Muzsla. Kedden reg­gel az érsekújvári rendőrök tar­tóztatták le azt a két 24 éves ko­máromi fiatalembert, akik idén áprilistól egy, a község határá­ban található, megműveletlen földterületet „szúrtak ki” ma­guknak, ahol vadkendert kezd­tek termeszteni. A száztíz nö­vényről rendszeresen gondos­kodtak, szeptember elejétől az­tán megkezdték a „betakarítást” és a szárítást. A fejlett növényeket a két férfi ismeretlen személyeknek adta tovább. E hét elején a rendőrség az egész ter­mést elkobozta. A férfiak akár öt év szabadságvesztésre is ítélhe­tők - tájékoztatta lapunkat Milos Fábry nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő. Drapák Károly, Muzsla polgár- mestere elmondta, Muzslához több mint 5200 hektár terület tartozik, ebből körülbelül 2500 hektár szántóföld, de a nehezen hozzáférhető, félreeső parcellá­kon előfordulhat, hogy találnak helyet, akik akarnak. A helyi szövetkezet egyébként mintegy 1800 hektár területen gazdálkodik, de rengeteg parcel­la van magánszemélyek és bér­lők birtokában is. Az esetről Tegnap sem a községi hivatal­ban, sem a szövetkezet irodájá­ban nem tudtak, (buch) AJÁNLÓ Október 8. (péntek) Vágsellye - 18.00: Régi ha­gyomány szerint című műsorá­val lép fel a helyi kultúrházban az Ifjú Szivek Néptáncegyüttes. Az előadás része a vágsellyei táj­ház megmentését szolgáló jóté­konysági rendezvénysorozat­nak. A belépti díj nyugdíjasok­nak és gyerekeknek 60, felnőt­teknek 80 korona, (gl) Galánta - 19.00: a Galántai Kastély Klub szervezésében Uta­zás az agy körül címmel Szili Ist­ván, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Főiskolájának adjunktusa tart előadást a galántai reneszánsz kastély pincehelyiségében. A be­lépti díj 30 korona, (gl) Somorja - 9.00 és 11.00: a Bukfenc, a mesebohóc című me­sejátékot adja elő a Budapesti Napszínház a művelődési köz­pontban. (jóm) Dunaszerdahely -14.00: „Az év pedagógusa - 2004” díj át­adása a művelődési központban a Városunkért Polgári Társulás szervezésében, (jóm) Csicsó - 17.00: az aradi vér­tanúk kivégzésének 155. évfor­dulója alkalmából rendezett emlékünnepség Görföl Jenő Honvédsírok című kiállításának megnyitójával kezdődik, majd a kultúrháztól fáklyás menet in­dul a „Magyarnak maradni”- emlékoszlophoz. Balassi Bálint születésének 450. évfordulója alkalmából emlékfát ültetnek és emléktáblát avatnak a község­ben. Földes Csaba polgármester köszöntője után Kun Ferenc, a Rákóczi Szövetség alelnöke mond ünnepi beszédet, majd a Porta Színpad és a helyi énekkar emlékműsorát tekinthetik meg az egybegyűltek. A megemléke­zést koszorúzás és gyertyagyúj­tás zárja. Az esemény szervezői: a Csemadok helyi alapszerveze­te, a Porta Színpad és a község önkormányzata, (vkm) Október 9. (szombat) Lakszakállas - 17.00: a Cse­madok helyi alapszervezetének és a község önkormányzatának szervezésében emlékeznek meg az aradi vértanúk kivégzésének 155. évfordulójáról. A program Görföl Jenő Honvédsírok című fo­tókiállításával kezdődik, amely­nek helyszíne az óvoda. Innen fáklyás menet indul a kopjafához, ahol Sárközi János, a Csemadok Komáromi Területi Választmá­nyának titkára mond ünnepi be­szédet. Fellép a Csemadok ének­kara, a lakszakállasi Boncák Szín­pad és a csicsói Porta Színpad. A koszorúzás és gyertyagyújtás után 19 órától megemlékező is­tentisztelet lesz a helyi reformá­tus templomban. Közreműködik a Selye János Egyetem Reformá­tus Teológiai Karának kórusa, (vkm) Vágfarkasd - 9.00: hagyo­mányos farkasdi kirakodóvásár, amelyen az Érsekújvári Regio­nális Művelődési Központ szer­vezésében hagyományos mes­terségeket is bemutatnak. Zené­ről a Nádszegi Fúvószenekar és a Tornóci Country Zenekar gon­doskodik. A vásár vasárnap 10 órától folytatódik, (gl) Léva - 10.00: Égtájak Feszti­vál címmel folklórcsoportok szemléje lesz a Druzba kultúr­házban, a lévai Granus Polgári Társulás, a Nyitrai Kerületi Nép­művelési központ és a helyi mű­velődési özpont szervezésében, a kulturális minisztérium támoga­tásával. Fellép a zselízi Kincső, a farnadi Nádas, a nagymegyeri Megyer, a lévai Pitypang, a lévai Garam Menti Népi Együttes, a jókai Malmos, a nagykéri Mó- rinca, a tardoskeddi Váska. A be­lépés díjtalan, (fm) Farnad -16.30: a helyi katoli­kus templomban a szőgyéni színjátszók bemutatják a Magyar passió című összeállításukat. A rendezvényt a katolikus gyüleke­zet és az Érsekújvári Regionális Művelődési Központ szervezi. A belépés díjtalan, (fm) Október 10. (vasárnap) Léva -15.00: a helyi reformá­tus templomban Magyar passió című összeállításukat mutatják be a szőgyéni színjátszók. A ren­dezvényt a helyi református gyü­lekezet és az Érsekújvári Regio­nális Művelődési Központ szer­vezi. A belépés díjtalan, (fm) Nemesbori - 11.00: a lévai járásbeli település református temetőjében (Zalay Ferenc és Zalay József honvédtisztek nemrég rendbe hozott, felújított sírhelyénél), valamint a temp­lomban tartanak megemlé­kezést. A résztvevők megkoszo­rúzzák Szúdy József honvéd sír­ját is. A rendezvényen tisztelet­tel adóznak az aradi hősök em­léke előtt. (gj) Borkóstoló estek Vécékefét és mobiltelefont fognak gyártani Mosonmagyaróvári munka Vág mentieknek Budafoki pincészek bemutatója Dunaszerdahely. A borkóstoló estek harmadik évadját indítja útjá­ra a Vámbéry Polgári Társulás. Az exkluzív találkozókon hazai, ma­gyarországi és osztrák borgazdasá­gok mutatják be termékeiket, meg­ismertetve az érdeklődőkkel az adott vidék jellegzetességeit, szőlő­fajtáit és a feldolgozás módjait. Az estek állandó házigazdája Bartalos Gyula, akit borversenyek szervezé­séért, a borászat és a borkóstolói szakma fejlesztéséért Szlovákiából elsőként választották az eisenstadti székhelyű európai Borlovagrend tagjai közé. „Több újítással vátjuk a résztve­vőket” - tudtuk meg Hodossy Gyu­lától, a Vámbéry Polgári Társulás el­nökétől. - Bővítettük a borkínála­tot, és az egyes borokhoz illő étke­ket is felszolgálunk. Ezenkívül min­den alkalomkor díszvendéget hí­vunk, hazai és magyarországi köz­életi szereplőket, akik között lesz­nek politikusok, vállalkozók és ve­zérigazgatók.” A borkóstoló estek célja a minő­ségi borfogyasztás terjesztése és népszerűsítése. A nagy érdeklődés­re tekintettel havonta két alkalom­mal lesz ilyen rendezvény; jegyek és bérletek a polgári társulás szék­házában kaphatók. Az első estet ma tartják a Vámbéry Irodalmi Kávé­házban, ahol a Budafoki Magánpin- cészek Társasága mutat be hat bor­fajtát, Hevesi Attila pedig Gyürki Antal először 1861-ben napvilágot látott, s most reprint kiadásban a Lilium Aurum Könyvkiadó gondo­zásában is megjelentetett Borászati szótáráról tart előadást. GAÁL LÁSZLÓ Vágsellye. E hét folyamán a he­lyi munkahivatalban 41 munkanél­külivel kötöttek szerződést, amely­nek alapján ma megkezdhetik munkájukat mosonmagyaróvári munkahelyükön. Az Érsekújvári Körzeti Munka-, Szociális és Csa­ládügyi Hivatal vágsellyei kihelye­zett részlegének munkatársától, Nagy Líviától megtudtuk, a ma­gyarországi Emerix munkaközvetí­tő ügynökség közreműködésével két mosonmagyaróvári cégben, egy német érdekeltségű kefegyár­ban és egy svéd tulajdonú elektro­technikai üzemben kínáltak mun­kát a Vág mentieknek. Mindkét munkahelyen szalagmunka folyik, a kefegyárban fogkeféket és vécé­tisztító keféket készítenek, a másik gyárban porszívókat, mobiltelefo­nokat és mobiltelefonokhoz csatla­koztatható fülhallgató készüléke­ket szerelnek össze. A munkaügyi hivatal vágsellyei kirendeltségén két körben lefolytatott megbeszélé­sek során a mintegy száz jelentke­zőből 41-gyel kötöttek meghatáro­zott időre, december 21-ig szóló munkaszerződést. Szakmai vég­zettségre vonatkozólag semmilyen elvárások nincsenek, a magyar nyelv ismerete nem feltétel - példá­ul Mocsonakról hét olyan jelentke­zővel kötöttek szerződést, akik egy szót sem beszélnek magyarul, és ami sok munkanélkülinek új esélyt jelent, az az, hogy idősebbekkel, még ötven év felettiekkel is kötöt­tek szerződést. ÚJ KÉSZÍTMÉNY JÓ EMÉSZTÉSRE Az emésztőrendszer helyes működése nemcsak az egész­séges élet, hanem a karcsúság alapja is. Nélkülözhetetlen a többmillió hasznos baktérium, amely a bél mikroflóráját alkotja. Ha megfelelő mennyiség van belőlük, a táplálék gyorsabban halad át az emésztőrendszeren, a tápanyag gyorsabban szívódik fel, és elősegítik a vitaminok kép­ződését. Csökkentik néhány zsír szintjét a vérben, és a mérgek kép­ződését. Sajnos legtöbbünknek nincs teljesen rendben a bélmik- roflórája. Drasztikusan teszik tön­kre az étlapunkon mostanság szereplő, hőkezelt élelmiszerek, konzerválóanyagok, és a csekély mennyiségű zöldségfogyasztás. Ennek következménye a székre­kedés és felfúvódás, túlsúly, az immunrendszer gyengülése, bőr­problémák, bakteriális fertőzések és a szervezetünk veszélyes mér- geződése. Sajnos a szervezetünk nem képes ezeket a baktériumo­kat pótolni, ezért külsőleg kell megfelelő összetételben megfe­lelő mennyiséget bevinni. 9 hasz­nos baktériumtörzs kiegyensúlyo­zott kombinációját jelenleg csak az USA-ból származó BIOPRON9 készítmény kínálja. A jó emésztés és szervezetünk megtisztításá­nak nélkülözhetetlen segítsége a BIOPRON9, amely recept nélkül kapható a gyógyszertárakban. Infovonal: 02/44871191, www.valosun.com ING - minőségi színvonalú, profi szolgáltatások Jövőre valamennyien saját nyugdíjszámlánkra tehetjük félre az e célra megtakarítani kívánt pénzünket. A ING multinacionális pénzügyi csoport Szlovákiában az elsők között kapott engedélyt az ING Nyugdíjpénztár (Döchodková správcovská spoloénosf - DSS ING) keretében történő eszközalap-kezelésre. Kérdéseinkre Jana Burdová, az ING csehországi és szlovákiai szóvivője válaszolt. Miért forduljunk a DSS ING-hez? Mint ahogy bizonyára senki sem saját maga javítja az autóját, vagy nem házilag, alkatrészenként szereli össze CD lejátszóját, és a padlóburkolatot sem egyedül rakjuk le otthonunkban, a nyugdíjra félretett pénzünket sem a párna alá rejtve „kezeljük”. Magától értetődő, hogy nem amatőrökhöz fordulunk, hanem inkább profik gondjaira bízzuk pénzünket, hiszen a pénzeszközök kezelése - legyenek azok bármilyen természetűek - profi tudást igényel. Ez manapság különösen igaz a nyugdíjcélú megtakarításokra. Mi az ING DSS fó' célkitűzése? Az ING DSS elsősorban a rá bízott pénzeszközök megbízható kezelője kíván lenni. A befektetetések magasabb hozamai az ügyfelek nyereségét gyarapítják. Minél több pénzzel rendelkezik valaki, annál szabadabbnak érezheti magát, és ez nemcsak a munkával eltöltött évekre, hanem a pihenés időszakára is érvényes. Hogyan termelik meg nyereségüket a nyugdíjalapok? Az ING által a világ különböző részein létrehozott nyugdíjalapok és társaságok munkamódszerének felépítése olyan, hogy ügyfeleik kockázati kitettsége minimális legyen. A pénzeszközök kezelésének egyik legfontosabb kritériuma, hogy a megtakarítási célból pénzt elhelyező minden egyes ügyfél tisztában van azzal, hogy az alap mibe fekteti be a gondjaira bízott pénzt. Az alapok nyilvánosságra hozzák, hogy miként kezelik- azoknak a pénzét, akiknek nyugdíjéveikben szükségük lesz ezekre a pénzeszközökre. Profi színvonalon működő cégeknek egy fej­lett gazdaságban nincs okuk bármit is elhallgatni. Mi biztosítja az elhelyezett megtakarítások megtérülését? Az ING által alapított valamennyi nyugdíjalapra jellemző, hogy a piacon forgalmazott nagy számú különböző pénzügyi eszközbe fektetik a rájuk bízott pénzt. Azért fektetnek be több különböző helyre, hogy az egyik befekte­tés értékének esetleges csökkenése ne vezessen az alap teljes vagyonának gyors csökkenéséhez, hanem épp ellen­kezőleg - más pénzügyi eszközök értéknövekedése által kiegyenlítődjön. Az alapkezelő fő igyekezete a jövőbeli nyereséget garantáló befektetési lehetőségek felkutatására irányul. Ha feltesszük, hogy valamennyiünknek saját, személyes nyugdíjalapunk keretében kellene nyugdíj-megtakarításainkat kezelnünk, és önmagunknak kellene foglalkoznunk a piaci kockázatok elkerülésével, ehhez azonnal néhány tíz millió koronával kellene rendelkez­nünk. Mi a biztosíték arra, hogy a megtakarított pénzt biztonságban tudhatjuk? A nyugdíjalapok vagyonát Szlovákiában is elkülönítik az alapkezelőtől, aki nem férhet hozzá a nyugdíj-megta­karításokhoz. A biztonságot az állami felügyelet garantálja, melyet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (Úrad pre finanény trh) lát majd el. Ez utóbb intézmény a jövőben beolvad a központi jegybank, azaz a Szlovák Nemzeti Bank szerkezetébe. Az ING nyugdíjalapok tevékenységét letétkezelő bank, jelen esetben a Ludová banka fogja felügyelni. Az már ING régóta jelen van a piacon, világszerte ügyel az egyes országokban érvényes szigorú szabályok betartására. Hatvan millió elégedett ügyfél méltányolja ezt az alapelvet. INGÄi) www.ing.sk - tájékoztatással a 0800 111 464-es ingyenes telefonszámon szolgálunk Jana Burdová UP 1977 UP 1927

Next

/
Oldalképek
Tartalom