Új Szó, 2004. január (57. évfolyam, 1-25. szám)

2004-01-28 / 22. szám, szerda

6 Külföld ÚJ SZÓ 2004. JANUÁR 28. A Hutton-jelentést Nagy-Britannia egyik legtekintélyesebb bírája készítette el Tony Blair kötéltánca Blair pályafutásának legveszélyesebb napjait éli (Reuters-felvétel) Három amerikai és két iraki vesztette tegnap életét Megtámadták a lengyeleket RÖVIDEN Százezer zsidó Németországban Berlin. A bizalom jeleként értékelte a német parlament alsóházának elnöke azt, hogy csaknem hatvan évvel a II. vi­lágháború után ismét százezer zsidó él Németországban, a németországi zsidó közösség létszámát tekintve a harmadik Európában. Wolfgang Thierse tegnap, a náci önkényuralom áldozatainak emléknapján be­szélt a Bundestagban. Az em­lékülésen megjelent az összes német közjogi méltóság, s Ger­hard Schröder kancellárral az élen teljes létszámban a kor­mány is. A vendégek között foglalt helyet Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Thierse bírálta, hogy a német társadalomban - manifesztálódva, avagy csak látensen - ismét teljed az anti­szemitizmus. (MTI) Újabb feszültség keletkezhet Berlin. Veszélyesnek nevez­te az USA katonapolitikáját tegnap a német kormány egyik minisztere. Heidemarie Wiec- zorek-Zeul, a fejlesztési segé­lyek minisztériumának ve­zetője a biztonságpolitikai akadémián Berlinben kijelen­tette: a megelőző csapás elve, amelyre Washington akár az ENSZ jóváhagyása nélkül is jo­got formál, ellentétes a nem­zetközijoggal, biztonságpoliti­kai szempontból pedig az ere­deti szándékkal ellentétes ha­tást vált ki. Szerinte ez a mód­szer „ajtót s ablakot nyit az ön­kény előtt”. (MTI) A NATO iraki szerepvállalásáról Brüsszel. Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár bízik abban, hogy Franciaország és Németország is részt vesz a NATO esetleges iraki katonai szerepvállalásában, ha azt egy legitim iraki kormány kéri. A holland politikus reméli, hogy július elseje, azaz az iraki kor­mányzatnak való hatalomáta­dás után e két ország nem csu­pán engedélyez egy NATO-ak- ciót, de maga is bekapcsolódik abba. Hozzátette: szeremé, ha az arab országok is nagyobb segítséget adnának Irak stabi­lizálásához, s mind ezt, mind a francia-német álláspont mó­dosulását mindenképp segíte­né egy új ENSZ-határozat. A NATO jelenleg csak nagyon korlátozott szerepet játszik Irakban (Lengyelországnak nyújt logisztikai segítséget), de brüsszeli hírek szerint felme­rült a lehetőség, hogy esetleg átveszi Lengyelországtól az Irak középső részén állomáso­zó nemzetközi hadosztály ve­zetését. (MTI) Jaap de Hoop Scheffer sze­rint a NATO prioritása to­vábbra is Afganisztán ma­rad (Képarchívum) London. A közel hét éve miniszterelnök Tony Blair számára rendkívül nehéz volt a tegnapi, és az lesz a mai nap is. Kormányfői bársonyszéke még soha nem forgott olyan veszély­ben, mint most. ÖSSZEFOGLALÓ Mindez akkor is igaz, ha tegnap, alig néhány órával a sorsdöntővé előlépett felsőoktatási tandíjre- form-tervezet alsóházi végszavazá­sa előtt visszaállt a sorba a brit kor­mányt első parlamenti vereségével fenyegető munkáspárti frakciólá­zadás vezére, javítva a munkáspár­ti kabinet győzelmének és Tony Blair miniszterelnök hatalmon ma­radásának esélyeit. A végszavazást tegnap este nyolc óra utánra - azaz már lapzártánk utánra - jelezték. Megfigyelők úgy vélték, hogy ha a tandíjreformvitát túl is éh Blair, nem biztos, hogy a mai napon is szerencséje lesz. Ma hozzák ugyan­is nyilvánosságra a Hutton-jelen­tést, amely a David Kelly tanácsadó halála ügyében folytatott vizsgálat megállapításait tartalmazza. Blair korábban bejelentette: ha a jelen­tés megállapítja az ő személyes és közvetlen felelősségét a tragédiá­hoz vezető eseményláncolatban, akkor lemond. A népszerűtlen tandíjreform­tervezet ellen - amely tanévenként 3 ezer fontig terjedő, diplomázás MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Teherán. Mohammed Hatami reformpárti iráni elnök biztos ab­ban, hogy a kiírásnak megfe­lelően, februárban megrendezik a parlamenti választásokat. Annak ellenére, hogy a papokból és jog­tudósokból álló konzervatív Őrök Tanácsa kizárta a jelöltek közül a választásokra nevezettek jó ré­szét. „Megköveteljük, hogy legye­nek szabad, tisztességes és a nyílt versenyre lehetőséget adó válasz­tások, és a kormány minden bi­zonnyal fog is ilyen választásokat tartani az arra kijelölt napon” - je­lentette ki tegnap az államfő új­ságírók előtt. Hatami a lapok sze­rint elutasította annak a több tu­catnyi kormánytisztviselőnek a le­mondási kérelmét, akik az utóbbi napokban távozással fenye­getőztek a képviselőjelöltek töme­ges kizárása miatt. Az egyik kor­MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Bukarest. Az RMDSZ és a kor­mányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) további együttműkö­dését jelentősen befolyásolja majd, hogy az aradi Szabadság­emlékmű és a Babes-Bolyai Tudo­mányegyetemen létrehozandó két önálló magyar kar ügyében mi­lyen megoldás körvonalazódik a következő hetekben. Ezt Markó Béla elnök közölte hétfőn este, a két szervezet együttműködését szabályozó egyeztető bizottság ülése után. A 2003-as együtt­után, utólag behajtandó tandíj ki­rovását tenné lehetővé az állami egyetemeknek - a véglegesnek tűnő adatok szerint 155 munkás­párti képviselő, az alsóházi kor­mányoldal létszámának több mint harmada lázadt fel. A parlamenti matematika alapján ennek alig több mint a fele, 81 is elég a beter­jesztés - és Blair - megbuktatásá­hoz, akkor, ha az összes ellenzéki képviselő nemmel szavaz. Tegnap délben azonban Nick Brown, a La- bour-frakció lázadóinak fővezére bejelentette: a kormányt fogja tá­mogatni a késő esti voksoláson, mányszóvivő hétfőn bejelentette, hogy a kormány fontolgatja a vá­lasztások lemondását az Őrök Ta­nácsával fennálló viszály miatt. Tegnap a többségében reformerek alkotta parlament visszavonta a választójogi törvény megreformá­lásának sürgősséggel tárgyalt ter­vezetét, amely arra kényszerítette volna az Őrök Tanácsát, hogy vizsgálja felül a választásokra ne­vezett 8157 jelölt közül több mint 3600-nak, főleg reformszel- leműeknek a kizárását. A parla­ment vasárnap első olvasatban megszavazta a választójogi tör­vényhez benyújtott két módosí­tást, amelyeknek értelmében az Őrök Tanácsának ezentúl jóvá kellene hagynia minden olyan személy választási jelölését, akiről a helyi megbízottak megáll­apították, hogy lojális az iszlám­hoz és az iráni iszlám hatalom­hoz. Az Őrök Tanácsa azonban működési megállapodás mérlegét tekintették át, ez egészében véve kedvező, de megoldatlan maradt az említett két nagyon fontos kér­dés. Az RMDSZ azt szeretné, ha a két egyetemi karral kapcsolatosan mielőbb megszületne egy kor­mányhatározat. Ami az aradi em­lékművet illeti, továbbra is ragasz­kodnak ahhoz, hogy a szoborcso­portot a Tűzoltó-téren állítsák fel, nem pedig a román fél által java­solt aradi várban. A PSD egyik alelnöke tegnap azt hangoztatta, hogy pártja az idei parlamenti választások után is szó­mért a tervben eszközölt, vele csak tegnap ismertetett könnyítéseket elégségesnek találja. Londoni kommentárok szerint valószínűsít­hető, hogy Brown - aki korábban chief whip, vagyis a képviselőcso­port szavazási fegyeleméért felelős frakciótisztség viselője volt - sok lázadót visszavihet magával a kor­mányoldalra, de továbbra sem volt világos, hogy azok száma elég-e a kabinet győzelméhez. Tegnapi londoni közlés szerint a David Kelly halálával kapcsolatos Hutton-jelentést ma délután is­mertetik a nyüvánossággal. hétfőn megvétózta a tervezetet, arra hivatkozva, hogy az ellenke­zik az iszlám törvénykezéssel, és sérti az alkotmány egyes pontjait is. A parlamentnek az állami rádió által közvetített tegnapi ülésén a képviselők úgy döntöttek, hogy visszavonják a módosító indít­ványt, és hat hónapig nem is tér­nek rá vissza. Ennek az a veszélye, hogy a reform süllyesztőbe kerül. A parlament ragaszkodhatott vol­na a reformok keresztülviteléhez, vagy úgy, hogy a törvénymódosí­tást változatlan formában beter­jeszti a legfelsőbb politikai döntőbírósághoz, amely azonban szintén konzervatív személyisé­gekből áll, vagy figyelembe vehet­te volna az Őrök Tanácsának ész­revételeit, és megpróbálhatott volna így szavazni róla mindad­dig, amíg törvényerőre nem emel­kedik. De a törvényhozás egyik­nek sem látta értelmét. vetségesként számít az RMDSZ-re. Serban Mihailescu kijelentette: a PSD munkahipotézisként abból in­dul ki, hogy a választások után a re­mélhetőleg ismét kormányalakítási helyzetbe kerülő Szociáldemokrata Pártnak „az RMDSZ kell hogy le­gyen a szövetségese”. A PSD szá­mára szerencsének mondotta, hogy az eddigi közvélemény-kuta­tások eredményei is ezt a változatot mutatják a leghitelesebbnek. Le­szögezte, „mindenesetre egy dolog biztos: a PSD semmiféle szövetség­re nem léphet a szélsőségesen naci­onalista Nagy Románia Párttal”. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Bagdad/Párizs. Három ameri­kai katona vesztette életét tegnap az iraki Haldíja városban elkövetett nagy erejű robbantásos merénylet­ben. Kórházi források szerint két iraki is meghalt, egy negyedik ame­rikai katona súlyosan megsérült a Bagdadtól nyugatra elkövetett me­rényletben. Az amerikai szóvivő nem tudott közelebbit mondani a robbantás jellegéről. Szemtanúk szerint két robbanás történt: az első egy amerikai katonai oszlop el­haladásakor, a második valamivel később, amikor megérkezett az erősítés a helyszínre. A robbanások után több személygépkocsi kigyul­ladt. Fegyveres iraki felkelők támad­ták meg hétfőn este Kerbela városá­ban azt a szállodát, amelyben a len­MTI-HÍR Moszkva. Nem fenyegetik Oroszországot azok az új támasz­pontok, amelyek az USA európai csapatátrendezése keretében léte­sülnek - hangoztatta az amerikai külügyminiszter. Colin Powell teg­nap az Eho Moszkvi rádió élő adá­sában rámutatott, hogy az Európá­ban állomásozó amerikai erők lét­számát csökkentik, és a megmara­dókat ésszerűen osztják el. Az új támaszpontok ideiglenes létesít­mények lesznek, amelyek gyakor­latokban, csapatátdobásokban működnek közre. Hozzátette: ezek a bázisok nem alkotnak Oroszor­szágot bekerítő hadsereget, és az átrendezést nem szabad a hideg­MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Peking/Hanoi/Jakarta/Bang- kok/. A madárinfluenza milliók életét is kiolthatja, ha a legveszé­lyesebb vírustörzs egyesül az em­beri influenza Ázsia felé közeledő változatával - figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet. A WHO nyugat-csendes-óceáni iro­dájának vezetője, Sigeru Omi azt mondta tegnap Hanoiban: fennáll a lehetősége annak, hogy a kétféle vírus találkozik, mutációt képez és világméretű járványt, úgynevezett pandémiát okoz. Az illetékes sze­rint ezért égetően fontos megaka­dályozni, hogy létrejöjjön ez a mo­lekuláris szintű mutáció. Utalt rá: Strasbourg. Nagy szükség lenne arra, hogy az Európa Tanács dol­gozzon ki egy európai autonómia­chartát, amely egyértelműen leszö­gezné: az autonómiatörekvések nem az elszakadás, hanem a fe­szültségek kezelése, a stabüitás felé hatnak. Ezt Németh Zsolt, az Or­szággyűlés külügyi bizottságának vezetője jelentette ki hétfőn Stras- bourgban. Németh az emberi jogok érvényesülését és a demokratikus intézményrendszer működését vizsgáló Európa Tanács parlamenti közgyűlésének ülésszakán szólalt fel, abban a vitában, amelyet az ET emberi jogi biztosának éves beszá­gyel békefenntartó erők főhadiszál­lását rendezték be. Mint a helyi rendőrség szóvivője tegnap el­mondta, a támadást a rendőri ala­kulatok tűzharcban visszaverték. Egy iraki rendőr meghalt, két tám­adót letartóztattak. A lengyel kato­nák közül senki sem sérült meg. Kofi Annan ENSZ-főtitkár teg­nap Párizsban bejelentette: kül­döttséget meneszt Irakba, hogy az országot megszálló koalíció kérésé­re tanulmányozza egy átmeneti parlament megválasztásának le­hetőségeit. „Amint meggyőző-döm arról, hogy a koalíció ideiglenes ha­tóságai megfelelő biztonsági intéz­kedéseket hoztak, küldöttséget me- nesztek Irakba, ahogyan kérték” - mondta. Annan szerint az ENSZ konstruktív szerepet játszhat Irak­ban azzal, hogy kiutat talál a jelen­legi zsákutcából. háború szellemében szemlélni. Orosz és amerikai üzletemberek­kel találkozva Powell hasonlókat mondott a Közép-Ázsiában lévő amerikai bázisokról is. „Fenyeget­nénk Oroszországot? Természete­sen nem, hiszen együtt harcolunk a drogcsempészés és a terrorizmus ellen” - hangsúlyozta. A Németor­szágban lévő amerikai NATO-bázi- sok tervezett áthelyezéséről Igor Ivanov orosz külügyminiszter megjegyezte: a terrorizmus elleni harc közös érdekével logikaüag alá lehet támasztani új bázisok telepí­tését Dél-Európa Közel-Kelettel ha­táros részein, de semmiképp sem Lengyelországban, amelynek kör­nyezetében semmilyen újfajta biz­tonsági kockázat nem jelentkezik. az emberi influenzának jelenleg Európában és Észak-Amerikában észlelt H3N2 törzse Ázsia felé köze­ledik. A WHO szerint valós veszélyt jelent, ha ez az emberi vírustörzs találkozik a madárinfluenza leg- gyilkosabb változatával, az Ázsiá­ban már legalább 8 halált okozó H5N1 törzsével. Ázsiában tegnap tovább gyorsult a madárinfluenza teijedése. Immár Kína és Laosz is hivatalosan jelentette a betegség feltűnését, és ezzel 10-re nőtt a kór legsúlyosabb formája által érintett ázsiai országok száma. A járvány ri­asztó mértékben tetjedt az elmúlt három napban, és legalább 8 em­ber életét oltotta ki: hatét Thaiföld- ön, kettőét pedig Vietnamban. mólójáról tartottak. Leszögezte: Romániában alapvető szemléleti változásra lenne szükség az emberi jogok, s ezen belül a kisebbségi jo­gok kezelése terén. Ennek példája­ként említette az autonómiatörek­vésekre adott román választ, azt, hogy a hatóságok a Székely Nem­zeti Tanács létrehozásában részt vevő aktivistákat tartóztattak le, röplapokat koboztak el tőlük, meg­sértették alapvető emberi jogaikat. A kidolgozandó autonómiacharta kapcsán az MTI kérdésére úgy véle­kedett, hogy egy üyen dokumen­tumban meg kellene határozni azt a közös minimumot, amely segíte­né a már meglévő autonómiák működését, s újak létrehozását. Hatami reformpárti elnök biztos a februárra kiírt választások megrendezésében Elhúzódik a válság Iránban Megoldatlan maradt az aradi emlékmű és a két önálló magyar kar ügye Egyeztet az RMDSZ és a PSD Semmiképpen sem fenyegetik majd Oroszországot Powell az új bázisokról Ha a madárinfluenza egyesül az emberi influenzával Világméretű járvány Németh Zsolt javaslatot tett Strasbourgban Európai autonómiacharta MTI-ELENTÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom