Új Szó, 2003. október (56. évfolyam, 225-251. szám)

2003-10-21 / 242. szám, kedd

6 Külföld ÚJ SZÓ 2003. OKTÓBER 21. Rendkívül kegyetlen háborús bűnökre derült fény az Egyesült Államokban Nem vizsgálják újra a vietnami vérengzéseket Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter legújabb könyvével, az emlékirataival ajándékozta meg tegnap Prágában Václav Klaus államfőt. A cseh származású Albright asszony tegnap a Vencel téri Luxor Palotában tartotta könyvének bemutatóját, amelyen a díszvendég természetesen a korábbi államfő és nagyon jó barát, Václav Havel volt. (ČTK-felvétel) Bush kész írásos garanciát adni Észak-Koreának Viták az APEC-csúcson Irán-IAEA megegyezés Teherán. Megállapodásra ju­tottak az iráni atomszakértők a Nemzetközi Atomenergia-ügy­nökség (IAEA) képviselőivel egy „kölcsönös egyezményről”, amely utat nyit afelé, hogy Te­herán elfogadja atomlétesít­ményeinek és nukleáris tevé­kenységének fokozott ellenőr­zését. A megállapodást a szombaton és vasárnap Tehe­ránban folytatott tárgyaláso­kon sikerült elérni - közölte tegnap Ali Akbar Szalehi, Irán LAEA-képviselője. „Kiiktattuk a szöveg kétértelműségeit, el­oszlattunk minden lehetséges félreértést a tárgyalások folya­mán” - tette hozzá. (MTI) Tony Blair szívpanaszai London. Szívpanaszokkal kór­házba szállították vasárnap a brit kormányfőt, akit kezelés és megfigyelés után este hazaen­gedtek, de az orvosok legalább 24 órás pihenőt írtak elő neki. A Downing Street-i miniszter- elnöki hivatal vasárnap esti közleménye szerint Tony Blair néhány órát töltött délután a londoni Hammersmith kórház koronáriás őrzőjében, miután szívritmuszavarok léptek fel nála. Nem hivatalos értesülé­sek szerint az orvosok öt-hat órán át kezelték a brit kor­mányfőt. Blair déltájban lett rosszul chequersi rezidenciá­ján. Mellkasi fájdalmakra pa­naszkodott, ezután hivatali ko­csijával szállították a kórházba. A Downing Street közölte, hogy Blair tegnapi házon kívüli programjait törölték, így a kor­mányfő nem vett részt a parla­ment ülésén, ahol az eredeti menetrend szerint ismertette volna a képviselőkkel a múlt heti brüsszeli EU-csúcson tör­ténteket, majd részt vett volna az erről a kérdésről rendezen­dő vitán. Londoni megfigyelők éles összecsapásra számítottak Blair és a konzervatív ellenzék vezére, Iain Duncan Smith kö­zött a csúcs fő témájáról, az új uniós alkotmány tervezetéről. A toryk népszavazást követel­nek a tervezetről, a munkás­párti kormány azonban ezt me­reven elveti. Az első londoni kommentárok emlékeztettek arra, hogy Tony Blair mögött rendkívüli megpróbáltatások­kal terhes év áll. (MTI) Tony Blairnek nem szívrohama volt - közölte tegnap nyoma­tékkai a londoni miniszterelnö­ki hivatal (Reuters) Kártérítést fizet Japán Tokió. Japán 300 millió jen (2,3 millió euró) értékben kár­térítést fizet azoknak a kínai­aknak, akiknek hozzátartozói a második világháborúból kí­nai területen maradt japán mustárgáztól haltak meg, illet­ve azoknak, akik mustárgáz- mérgezéstől megbetegedtek. A japán sajtó tegnap közölte, hogy az ügyben kétoldalú megállapodás jött létre Pe- kingben magas rangú japán és kínai illetékesek között. Peking állandó nyomást gyakorol To­kióra, hogy minél hamarabb gyűjtse be és szállítsa el kínai területről az otthagyott japán harcigáztartályokat és az ilyen töltetű lövedékeket. (MTI) Washington. Egy újság tény­feltáró riportja nyomán min­den eddiginél kegyetlenebb, Vietnamban elkövetett hábo­rús bűnökre derült fény Amerikában. A Pentagon nem indít újabb vizsgálatot az ügyben, arra hivatkozva, hogy a bűntettek mára elé­vültek. ORIGÓ Több száz fegyvertelen vietnami civilt kínzott és ölt meg az USA egyik különleges alakulata Viet­namban, 1967-ben - derítette ki a Toledo Blade című lap. Az egység neve Tiger Force volt, a 101. ejtőer­nyős hadosztály önként jelentke­zőiből hozták létre, és a vietnami Központi Fennsíkon végeztek fel­derítő tevékenységet. A negyvenöt amerikai katona több száz civilt kínzott és ölt meg a felde­ÖSSZEFOGLALÓ Bukarest. A szavazóhelyiségek 90 százalékában leadott voksok össze- számlálása után a román Központi Választási Iroda közölte, hogy a szombati-vasárnapi népszavazáson 55, 16 százalékos volt a részvétel. A referendum részvevőinek pedig kö­zel kilencven százaléka mondott igent az alkotmány módosítására. Markó Béla, az RMDSZ elnöke sze­rint a magyarok megértették, hogy számukra létkérdés volt a népszava­zás sikere. „A romániai magyarok szavazatai nélkül nem lett volna ér­vényes az alkotmánymódosító refe­rendum.” Mint mondta, ha hallgat­tak volna azokra, akik arra biztatták őket, hogy maradjanak távol a nép­szavazástól (itt Markó az RMDSZ belső ellenzékére utalt), akkor meg­hiúsult volna az alkotmánymódosí­MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Gáza/Jeruzsálem. Öt órán belül három támadást hajtott végre teg­nap az izraeli légierő Gázában. Há­rom palesztin életét vesztette, leg­alább 24 megsérült. Jeruzsálemben azt közölték, az izraeli hadsereg ala­kulatai nagyszabású akciót indítot­tak azoknak a palesztin fegyveresek­nek a felkutatására, akik megöltek három izraeli katonát vasárnap a ciszjordániai Rámalláh közelében. Móse Kaplinszki, a Ciszjordániát magában foglaló központi katonai körzet parancsnoka vasárnap este közölte, hogy a megtámadott négy­tagú izraeli járőr életben maradt tagja is megsebesült, miután négy terrorista hátba támadta őket az Ofra zsidó telep melletti Ein-Jabrud faluban. A támadók elvették a kato­nák fegyvereit, majd elmenekültek. A Jasszer Arafat palesztin elnök ve­zette Fatah mozgalomhoz kötődő, al-Aksza Mártírjainak Brigádjai ne­vű szélsőséges szervezet bejelentet­te, hogy tagjai hajtották végre a tá­madást, megtorlásul az izraeliek ál­tal a Gázai övezet déli részén vég­hezvitt múlt heti rajtaütésekre. A tegnapi harmadik izraeli légitá­madás hatalmas robbanást idézett elő Gázának ugyanabban a külváro­sában, amely az első támadásnak is célkörzete volt. Egyes szemtanúk beszámolói szerint egy kisebb épü­letre, mások szerint egy gépkocsira lőttek ki két rakétát Apache típusú helikopterekről. Az utóbbi változat szerint az egyik rakéta eltalálta és összezúzta a gépjárművet, a másik elhibázta a célt, és egy közeli mezőn csapódott be. Az autó utasai elhagy­rítés hét hónapja alatt. Emberek le­vágott füleit aggatták a nyakukba cipőfűzőn. A civileket minden ok nélkül lőtték le, gránátokat dobtak olyan óvóhelyekre, ahol tudták, hogy nők és gyerekek rejtőznek. „Ti­zennyolc éves srácok kezébe gép­fegyvert adsz, majd ötven fokban bezavarod őket a dzsungelbe, és azt mondod nekik, hogy menjenek föl a hegyekbe és lőjenek mindenre, ami mozog... Nagyon könnyen húztuk meg a ravaszt” - összegezte a Tiger Force által elkövetett atrocitásokat Doug „Doc” Teaters, az alakulat egyik veteránja az ohiói Toledo Bla- de-nek. „Senki, akinek egy csöpp esze volt és ott volt, nem remélte, hogy túléli. Az életben maradás egyetlen módja az volt hogy öltünk, mert a halottak miatt már nem kel­lett aggódni” - mesélte egy másik veterán, William Doyle, a Tiger Force egykori őrmestere. Az alakulat egyik tagja hét évvel le­szerelése után, 1975-ben kezdemé­tás, ennek pedig felmérhetetlen kö­vetkezményei lettek volna. A kudarc visszavetette volna Románia euro- atlanti integrációját, a romániai ma­gyarság számára pedig egy időre be­zárultak volna jogaik bővítésének lehetőségei. A részvételi arányt ille­tően nagy különbségek vannak a kü­lönböző megyék, akárcsak a váro­sok és a falvak között - állapította meg Markó, aki szerint nagyon so­kat számított, hogy kik és hogyan dolgoztak a kampány során, hogyan tájékoztatták a lakosságot az alkot­mánymódosítás fontosságáról. Har­gita megyében nagyon jó volt a sza­vazók aránya, csaknem elérte az 57 százalékot, vagyis meghaladta az országos átlagot. Kisebb, mindössze 46 százalékos volt a részvételi arány Kovásznában. Csak a későbbiekben, az adatok lebontása során lehet majd kideríteni, mi lehet e nagy kü­ták az utasteret, mielőtt a rakéta fel­robbant. Kevéssel korábban Gáza belvárosában semmisítettek meg egy járművet izraeli harci helikopterek­ről kilőtt rakétákkal. E támadás kö­vetkeztében életét vesztette a Hamász szélsőséges palesztin szer­vezet katonai szárnyának, az Ezze- din al-Kasszám Brigádoknak két tag­ja, valamint egy járókelő. A teherau­tóra kilőtt rakéták robbanása követ­keztében megsebesült tíz, egyes for­rások szerint 12 járókelő, köztük több gyermek is. Az akció helyszíne közelében található ugyanis egy óvo­da és egy általános iskola, ahonnan a foglalkozások, illetve a tanítás végez­tével éppen kiengedték a gyerekeket. Az AP úgy tudja, hogy a sebesültek közül négynek az állapota súlyos. Az első akció célpontja egy épülőfélben lévő ház volt, amelyben a hadsereg értesülése szerint titkos fegyvergyár­tó műhely és fegyverraktár műkö­dött. Izraeli vadászgépek több raké­tát lőttek ki az épületre, s nagyrészt lerombolták. Az izraeli hadsereg nyezte a katonai ügyészségen, hogy indítsanak vizsgálatot a Tiger Force által elkövetett háborús bűn­tettek felderítésére. Az Egyesült Ál­lamok törvényei miatt csak hadbí­róság foglalkozhatott az üggyel, amely nem ítélkezhet civilek felett. Ekkorra azonban az alakulat negy­venöt tagja közül márt csak hár­man voltak szolgálatban, őket bi­zonyíték hiányában felmentette a hadbíróság - írta a BBC News. Az ügyre ismételten fényt derítő Toledo Blade a veteránokkal és a vérengzések vietnami túlélőivel folytatott beszélgetések után meg­kereste a Pentagont, és kezdemé­nyezte, hogy újítsák fel a vizsgála­tot. Az amerikai védelmi miniszté­rium azt közölte, hogy az esemé­nyek több mint harminc évvel ez­előtt történtek, és továbbra sem ér­zik elegendőnek a bizonyítékokat ahhoz, hogy vizsgálatot indítsanak a több száz vietnami civilt legyilko­ló egység ügyében. lönbség oka a két székely megye kö­zött - mondta, örömmel nyugtázva ugyanakkor, hogy Szatmár megyé­ben is jó volt a megjelenési hányad az urnáknál. Az RMDSZ a kampány során arról igyekezett meggyőzni a romániai magyarokat, hogy nem az alkotmány egészéről kell állást fog­lalniuk (amelyet 1991-ben az RMDSZ nem szavazott meg a Romá­nia nemzetállamként való meghatá­rozása miatt), hanem csak a módo­sító törvényben foglalt szövegvál­toztatásokról, illetve a kiegészíté­sekről. Ezt az értelmezést azonban elutasította az RMDSZ - Tőkés Lász­ló királyhágómelléki református püspök nevével fémjelzett - belső el­lenzéke, amely azt állította, hogy aki igent mond a módosításra, az az egész alkotmányra mond igent, va­gyis szentesíti Románia nemzetálla­mijellegét. (m, t) szerint egyebek között Kasszám tí­pusú rakétákat áhítottak elő a mű­helyben. (Ilyen tíz küométeres ható- távolságú rakétákkal támadják gyakran palesztin földről az izraeli területeket.) A háztól alig 200 mé­terre található az Iszlám Dzsihád ve­zetőjének, Abdullah Sáminak az ott­hona, ő azonban - az AP szerint - sérteden maradt. A Palesztin Ható­ság elítélte az izraeli légierő akcióit. Ahmed Koréi kormányfő szerint a légitámadások rontották annak esé­lyeit, hogy az izraeliek és a paleszti­nok tárgyalásokat tartsanak az erő­szak beszüntetéséről. Száeb Erakat palesztin főtárgyaló az erőszakhul­lám újabb kiterjedésének és a béke­folyamat megtorpanásának veszé­lyéről beszélt. Koréi kormányfő tegnap bejelentet­te, hogy kormánya 2004júniusában választásokat rendez a palesztin ön­kormányzatú területeken. Az AFP szerint Koréi hozzátette, hogy egy­szerre tartanak elnök-, törvényhozá­si és helyi választásokat. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Bangkok. George Bush amerikai el­nök tegnap az orosz és a kínai állam­fővel együtt részt vett az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együtt­működés (APEC) kétnapos bangko­ki csúcsértekezletének megnyitóján. Előzőleg Bush Bangkokban az észak-koreai atomfegyverprogram körüli krízis rendezésére irányuló kompromisszumos elképzelésről be­szélt dél-koreai kollégájával, Ro Mu Hjonnal együtt elköltött reggelije közben. Mint egy vezető amerikai tisztségviselő a thaiföldi fővárosban feltárta: Bush vasárnap Csin-tao kí­nai elnöknek világosan értésére ad­ta, hogy az USA kész Kínával és má­sokkal együtt írásos biztonsági ga­ranciákat adni Észak-Koreának, ha az cserében kötelezettséget vállal atomfegyverprogramjának felszá­molására. „Ezek a biztonsági garan­ciák csakis többoldalúak lehetnek, Moszkva. A Vlagyimir Putyin orosz elnök elleni állítólagos merénylet­terv részvevői és egyéb érintett sze­mélyek egymásnak ellentmondóan nyilatkoztak a tegnapi orosz sajtó­ban. Putyin lett volna a célpontja annak a Scotland Yard által felfedett állítólagos merénylettervnek, amely mögött a The Sunday Times londoni lap szerint az egykori KGB egyik tisztje állt. Az újság szerint az ügybe Borisz Berezovszkij, az évek óta Londonban élő orosz müliárdos nagyvállalkozó, Borisz Jelcin volt elnök egykori legfőbb bizalmasa is belekeveredett: rá kívánták bízni a merénylet finanszírozását. Bere­zovszkij - akinek Nagy-Britannia nemrég adta meg a menedékjogot - azonban értesítette a brit rendőrsé­get, s azt mondta, tőrbe akarták csalni. A brit rendőrség csak rész­ben erősítette meg a The Sunday Ti­mes hírét: annyit közöltek, hogy két embert őrizetbe vettek, akiket azon­ban már elengedtek. A Kommer- szant tegnap Berezovszkij megaka­dályozta a Putyin elleni merényletet címmel számolt be az ügyről. Maga Berezovszkij úgy nyilatkozott az orosz napilapnak, hogy „a brit sajtó­ban írottak nagyon közel állnak a valósághoz”. A The Sunday Times értesülése szerint a KGB egy volt őr­nagya (bizonyos P. őrnagy) egy má­és nem függhetnek csak az Egyesült Államoktól” - mondta Bush kínai kollégájának. Az elnök előzőleg megerősítette: formális meg nem tá­madási szerződést Amerika tovább­ra sem hajlandó kötni a kommunista Észak-Koreával. Az APEC-csúcs tegnap heves viták­kal kezdődött. A nézeteltérések leg­főbb tárgya Bushnak az a törekvése, hogy a szervezet a terrorizmus elleni harcot állítsa együttműködésének középpontjába. A 21 tagállamot tö­mörítő együttműködési fórum szá­mos részvevője követelte, hogy a tö­mörülés maradjon meg annak, ami­ért létrejött: olyan együttműködési szervezetnek, amelynek célja a tag­államok gazdasági fejlődésének elő­mozdítása. A ma elfogadandó záró­nyilatkozat tervezete kompromisz- szumot próbál teremteni a két felfo­gás között, ugyanis a terrorellenes harc és a gazdasági fejlődés össze­függését hangsúlyozza. sik orosszal együtt úgy tervezte, hogy Putyinnal valamely külföldi útján egy orvlövész végez. P. őrnagy szerint a végrehajtást csecsen szeparatistákra. kellett volna bízni. A Scotland Yard a KGB utódszerve­zete, a Szövetségi Biztonsági Szol­gálat (FSZB) egy dezertőr tisztjétől, Alekszandr Litvinyenktól kapta az információt. Litvinyenko három éve telepedett le Londonban, s tízolda­las jelentést adott át a brit rendőr­ség különleges ügyosztályának a tu­domására jutott összeesküvésről. A lap szerint a volt KGB-s azt kérte Litvinyenkótól: szervezzen meg ta­lálkozót Borisz Berezovszkijjal, akit a terv finanszírozására kértek vol­na. Berezovszkij a Kommerszant- nak megnevezte a brit lapban csak P. őrnagyként szereplő volt KGB- tisztet. Az illető, Andrej Ponykin a grani.ru orosz internetes hírportá­lon azt mondta: nem járt London­ban, nem találkozott Litvinyen- kóval, és az egész ügy egy beteg em­ber agyszüleménye. A Kommer- szant szerint az állítólagos orosz összeesküvők azt mondták Litvi- nyenkónak, az FSZB-n belül egyre nő az ellenérzés Putyinnal szem­ben: attól tartanak, hogy az elnök, miután leszámolt az oligarchákkal, a biztonsági szolgálat körében fog tisztogatást végezni. Állítólag ezért született meg a terv Putyin meggyil­kolására. Korlátozzák az emberi jogokat Amman. Egyes arab rendszerek a 2001. szeptember 11-i merényle­teket ürügyül használva korlátozták az emberi és polgári jogokat - állapította meg az ENSZ idei, Arab Emberi Fejlődési Jelentés című dokumentuma. A 180 oldalas jelentést arab értelmiségiek és egyete­mi tanárok állították össze. A dokumentum hangsúlyozza: az arab országok a terrorizmusnak igen széles értelmezését fogadták el, túl­ságosan széles körben és kétes helyzetekben használják, ennek alap­ján alkalmazzák a cenzúrát. Ez az értelmezés továbbá nem tiltja az önkényes letartóztatásokat, a kínzásokat, és nem teszi lehetővé a törvényes fellebbezést az őrizetbe vételek ellen, nem tiszteli a ma­gánéletet. A beszámoló különösen a palesztin területeket, valamint Irakot pellengérezi ki. (MTI) Közel kilencven százalék mondott igent a román alkotmány módosítására Létfontosságú magyar voksok Júniusban egyszerre tartanának elnök-, törvényhozási és helyi választásokat Majdnem-háború dúl Gázában Putyinnal valamely külföldi útján végeztek volna Zavaros merényletügy MTI-JELENTÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom