Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
2000-04-29 / 99. szám, péntek
8 Tudomány és technika - hirdetés ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 29. Elkészült a világűr sötét anyagának első térképe Az ember immár „átlát" a Napon, így előre lehet jelezni a technikai civilizációt befolyásoló napkitöréseket Világegyetemünk végső sorsára keresünk választ ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Egy nemzetközi csillagászcsoport közzétette azt a térképet, amely az Univerzum tömegének akár 99%-át is kitevő, egyelőre ismeretlen természetű sötét anyag eloszlását és szerkezetét ábrázolja. A jelenleg széles körben elfogadott elmélet szerint az Univerzum anyagának 90-99 százaléka A sötét anyag összetételére egyelőre nem adnak választ. nem látható formában, úgynevezett sötét anyagként van jelen. Ez hordozza azt a hiányzó tömeget, amelynek gravitációja a galaxisok és galaxishalmazok anyagának együtt tartásához szükséges. A sötét anyag természete egyelőre rejtély előttünk, pedig számos jelölt akad, a neutrínóktól a kiégett csillagroncsokon keresztül a fekete lyukakig. Sokan vallják, hogy a hiányzó tömeg eddig ismeretlen, még felfedezésre váró elemi részecskékben koncentrálódik. A galaxisokban lévő sötét anyag már régóta ismert, mivel jól megfigyelhető gravitációs hatást fejt ki. A galaxisok magjától távolodva nem csökken a csillagok keringési sebessége, ami csak úgy magyarázható, hogy a fénylő spirálkarokon kívül eső, láthatadan anyag tömegvonzásának hatása alatt állnak. Az európai, kanadai és amerikai csillagászok most elkészült térképein bonyolult szálas szerkezetet láthatunk, amelyen a kék oválisok a galaxisokat, a vörös fonalak pedig a sötét anyagot jelképezik. A térkép elkészítéséhez 200 ezer galaxist fényképeztek le az égbolt két négyzetfoknyi területén. A munkához a 3,6 méteres kanadai-francia Hawaii-teleszkópra szerelt széles látószögű kamerát használták. A képeket a Párizsban lévő TERAPIX adatfeldolgozó központban analizálták, ahol egy e célra kifejlesztett komputerprogram segítségével a galaxisok alakjában fellépő apró torzulások nyomait keresték. Ezek a torzulások azért keletkeznek, mert a galaxisból hozzánk tartó fény a közbeeső sötét anyag gravitációs hatása miatt részben eltorzul, illetve eltérítődik (gravitációs-lencsehatás). Ezek az első térképek, amelyek a sötét anyagról készültek. Bár a sötét anyag összetételére nem adnak választ, de a szerkezet jól kirajzolódik: bonyolult, összekapcsolt szálakból álló hálózatot figyelhetünk meg. Az ilyen térképek sokat segíthetnek az Univerzum természetének jobb megértésében. Fény derülhet a galaxishalmazok sajátos eloszlásának okára, nevezetesen, hogy miért tömörülnek nagy falakba, fonalakba és csomókba, köztük gyakorlatilag üres térséAlapvetően befolyásolja a tágulás sebességét és idejét. gekkel. A helyes kozmológiai modellek megalkotásához is elengedhetetlen a sötét anyag mennyiségének és eloszlásának viszonylag pontos ismerete. Az Univerzum anyagmennyisége ugyanis alapvetően befolyásolja a tágulás sebességét és idejét, így Világegyetemünk végső sorsát is. (S. T.) Tanulmányozzák az űridőjárást A Nap belső szerkezete. A napkitörések során több 10 millió hidrogenbom- ba felrobbanásával egyenértékű energia szabadul fel. (Archív felvétel) / Merről fúj az űrszél? Az emberiség mostantól fogva „átlát” a Napon, így előre lehet jelezni a technikai civilizáció modem eszközeit alapvetően befolyásolni képes napkitöréseket és napfolttevékenységeket -jelentették be a napokban a csillagunkat „átvilágító” nemzetközi tudóscsoport vezetői. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A Naprendszer kutatásában mérföldkőnek számító eredmény révén állítólag immár nemcsak a földi, de az űridőjárás is jósolhatóvá válik. „A napkitörések által kiváltott geomág- neses viharok számos veszélyt hordoznak, nagy feszültségkülönbségeket indukálnak a hosszú olajvezetékekben, a nagy áramellátó rendszerekben, még inkább veszélyeztetik a mesterséges holdak, űrszondák muűszereit és fedélzeti elektronikáját” - Sir Arnold Walter Wolfendale, az Európai Fizikai Társaság elnöke tett e szavakkal széles körben ismertté, a Veszélyforrások és védő- rendszerek a kozmikus környezetben című 1998-as tanulmányában egy olyan új, eddig kevéssé feltárt veszélyeket hordozó kockázati tényezőt, amelyet éppen a technikai civilizáció robbanásszerű fejlődése hozott az emberiség fejére. A nyolcvanas évek elején lovaggá ütött tudós nem csupán hipotetikus veszélyekről beszélt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 1989. március 13-án például egy napkitörés okozta földi mágneses vihar Kanadában olyan mértékű áramingadozást indukált a Hydro-Quebec áramszolgáltató vállalat távvezetékében, hogy ennek hatására pár másodperc alatt egyszerűen összeomlott a rendszer: transzformátor-központok robbantak fel, égtek porrá, s hatmillió háztartás közel kilenc órán át áram nélkül maradt. Ilyen katasztrófákat már milliók érzékelhették, nem így az északi és déli sarkvidéken olykor tapasztalható rádiózási, navigációs problémákat, a mágneses pólusokat összekeverő iránytűk megbolondulását, a mágnesességre érzékeny víz alatti aknák látszólag minden ok nélküli felrobbanását, illetve a távközlési műholdak „önálló” pályamódosulásait. Az már régóta tudott dolog volt, hogy ezen jelenségek szinte mindegyike a napkitörésekre, több millió tonna napanyag robbanásszerű űrbe szóródására vezethető vissza. E jelenségek megértéséhez tudni kell, hogy a Nap anyaga plazma, ami azt jelenti, hogy leírására nem érvényesek a gáz- vagy folyadékdinamikai törvényszerűségek, csak az ún. magne- tohidrodinamika. E szerint a Nap anyaga és a benne lévő mágneses erővonalkötegek csak együtt mozoghatnak, és anyagáramlás is csak az erővonalak mentén történhet. A Nap tengely körüli forgása miatt ezek az erővonalak felcsavarodnak, annyira, hogy hozzávetőlegesen 22 évenként a mágneses pólusok meg is cserélődnek. Ez utóbbi annyit tesz, mint ha a Földön ilyen időközönként helyet cserélne az északi és a déli pólus. A Nap-kutatók jelenlegi ismeretei szerint az erővonalak átrendeződései okozzák a napkitöréseket. A folyamat minden esetben elektromágneses- és részecskesugárzást kelt, egyes esetekben pedig úgynevezett anyagkidobódáshoz (CME) vezet. Az űreszközökre a nagy energiájú protonok, a Földre pedig a CME-k jelentik a legnagyobb veszélyt. „Az 1995. december 2-án a Nap felé indított, Soho névre keresztelt űrszonda küldetése éppen az volt, hogy megpróbálja feltérképezni az életet adó csillag működését s sajátos, a földi tevékenységet is alapvetően befolyásoló »időjárási viszonyait« - tájékoztatott az amerikai Gary Heckman, az Egyesült Államok űrkutatási hivatala, a NASA űrmeteorológusa. Az űrobszervatórium a Naptól 1,5 millió kilométerre „lehorgonyozva” kezdte meg a nagy átvilágítást. A technikai részletek taglalása nélkül: a Soho nem egyszerűen azt látja, amit néz, hanem elemzi a Nap számunkra „láthatatlan” túloldalán zajló nukleáris folyamatokat jelző hanghullámokat is. A Doppler-jelenségre építő eljárás lényege, hogy a csillagon áthaladó hanghullámok észlelésével a Napot ugyanúgy fel lehet térképezni, belső szerkezetét és felszíni eseményeit megismerni, ahogyan azt geológusok a Földdel jelenleg is teszik. Előnye az, hogy a Nap-jelenségeket már akkor érzékeli, amikor a hagyományos csillagászati megfigyelési módszerekkel még érzékelhetetlenek. De ha észleli is, mit tehet az emberiség ilyen hihetetlen természeti erők működése ellen? Ha elegendő idő áll rendelkezésre, már eddig is elég sok mindent. A fent vázolt problémák jelentős része abból adódott, hogy a kitörések, anyagkidobódások földi, bolygóközi észlelése és az idézett kisebb-nagyobb katasztrófák bekövetkezte között mind ez ideig csak pár perc telhetett el, s így alig maradt idő a védekezésre vagy az űrsétát tartó asztronauták azonnali űrhajóba menekítésére, illetve a Földön a nagy távvezetékrendszerek áramtalanítására. (A HVG nyomán) PRVÁ STAVEBNÁ SPORITELNA Az Első Lakás-takarékpénztár Rt. kerületi kirendeltsége pályázatot hirdet Területi kereskedelmi vezetői, szaktanácsadói tisztség betöltésére a Dunaszerdahelyi járásban • és JÁRÁSI IGAZGATÓI TISZTSÉG BETÖLTÉSÉRE a Galántai járásban Követelmények: • legalább középiskolai végzettség, • kommunikációs készség, meggyőző képesség, • állandó lakhely a Dunaszerdahelyi, ill. a Galántai járásban (a területi kereskedelmi vezetői és a járási igazgatói tisztségre jelentkezők), • önállóság, szervezői és vezetői képesség, • munkacsoport létrehozására való képesség, • személygépkocsi. Kínálatunk: • lehetőséget kínálunk olyan kitűnő termék árusítására, amelyre minden embernek szüksége van, • munkatársává válhat Szlovákia második legsikeresebb bankjának, amely több külföldi és belföldi díjat nyert, • korlátlan jövedelem az elért eredmények alapján, • személyi és szakmai előmenetel lehetősége. Egyúttal külső munkatársak jelentkezését várjuk, akik szeretnének hosszú távon Szlovákia második legsikeresebb bankjának dolgozni. írásbeli jelentkezését életrajzzal együtt a Dunaszerdahelyi járásban kiírt tisztségekre 2000. május 12-ig a következő címre küldje: Prvá stavebná sporitel na a. s.. Gabriela Baloghová. Námestie Vámbérvho ÍVeza). 929 01 Dunajská Streda. írásbeli jelentkezését a galántai járási igazgatói tisztségre életrajzzal együtt 2000. május 12-ig a következő címre küldje: Krajská pobocka Prvei stavebnej sporitefne a. s„ Hlavná 5. P. 0. BOX 7.917 01 Trnava. m c? * > Vasárnap A Vasárnap és a Hang-Kép jövő heti számának tartalmából ♦ Bill Cosby Rózsahegyen - Kövesdi Károly vezércikke ♦ Illegális szexturizmus - Titokzatos látogatók járnak át a zöldhatáron Szlovákiába. Soóky László írása. ♦ Minden nyilvános, ami nem titkos-Bárdos Gyula, azMKPfrakcióvezetője szerint a hangos-féle információs törvény azt is lehetővé teszi, hogy a polgár megtudja, milyen jutalmakat osztott szét a polgármester. Malinák István interjúja. ♦ Nincs pénz a nyugdíjra -A gazdasági figyelőben arról olvashatnak, milyen gondokkal küszködik a Szociális Biztosító. ♦ Dplce vita - Martinka és Rezes módra - Míg Meciar nyaka körül szorul a hurok, kegyencei továbbra is büntetlenül élik az édes életet a császárvárosban. ♦ Vissza az értékekhez - Katarina Rachel Kraichóvich szoros szimbiózisban él a megörökítés masinájával. Szabó G. László riportja. ♦ Oscar-díj egy életműért - Andrzej Wajda művészi újjászületését ünnepelheti a Pan Tadeusszal, amely minden idők legnézettebb filmje lett Lengyelországban. ♦ A „Keselyű” ma is sportszerűen él- Emilio Butragenó, a Real Madrid egykori csillaga szerint a mai fociban is vannak Puskások. Magazinunk címlapján Claudia Schiffer német topmodell, aki állítólag hamarosan férjhez megy egy angol galériatulajdonoshoz. A vőlegényt eddig ismert playboyként tartották nyilván a nagyvilági társaságokban. ♦ Péntek délután Jiri Menzelnél - Szabó G. László írása. ♦ Ibiza varázsa - Még a legkritikusabb utazónak is el kell ismernie, hogy a sziget több mint ötven strandja a legszebbek közé tartozik a Földközi-tenger térségében. ♦ Szintézis, történeti visszatekintés, archaizálás, a népzene továbbélésének demonstrálása - ez együtt a Muzsikás együttes Bartók-albuma, amelyet jövő heti számunkban mutatunk be. ♦ A fejlett országokban a lakosság 50 százaléka szívbetegség következtében hal meg. E betegségek kialakulásáért leginkább a magas vérnyomás a felelős. Részletek következő számunkban.