Új Szó, 1996. október (49. évfolyam, 229-255. szám)

1996-10-01 / 229. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1996. OKTÓBER 1. RÉGIÓ 3 •fe'•: w^A'Wt • V i •»••>• ^ •• :•;; •ídfW. foyjotffB; VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: NAPOS IDÖ, 18-22 °C E K ECS ŠAJDÍKOVE HUMENCE KASSA DIÓSPATONY KÉMÉND Szüreti ünnepség ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Bár a múlt hét szombatján sokan az őszi termés betakarításával foglalatoskodtak, aránylag nagy érdeklődés kísérte Kéménden a polgármesteri hivatal és a Cse­madok-alapszervezet közös ren­dezésében sorra került szüreti napok nyitóprogramját, a hangu­latos felvonulást. Kurtaszqknyás lányok-asszonyok és ünneplőbe öltözött legények feldíszített lo­vasfogatök kíséretében, vidám zeneszó mellett vonultak végig a község főutcáján. Kora este a templomban az esztergomi Ars Musica adott élményszámba menő hangversenyt, majd szüre­ti bált tartottak. Vasárnap dél­előtt a helyi plébániáról szóló első írásos emlék 800., illetve a törökdúlás idején lerombolt Ár­pád-kori templom alapjaira épült mostani templom felszentelésé­nek 250. évfordulója tiszteletére Gál Endre, az esztergomi szemi­nárium rektora celebrált szent­misét. Délután népművészeti műsor volt a művelődési házban, szerepeltek az óvodások, az isko­la növendékei, a modern táncok kedvelőit a párkányi Rocky és Ritmus Táncegyüttes bűvölte el. Nagy sikert aratott a Csemadok helyi szervezetének Gyöngyös­bokréta éneklő- és tánccsoportja, és Halandzsár humorológus vi­dám történetek mesélésével szer­zett derűs perceket a közönség­nek. (bodzsár) KÖZ LE Aft É N Y A Magyar Kereszténydemokra­ta Mozgalom parlamenti képvi­selőinek klubja felhívja azon polgármesterek, vállalkozók és idegenforgalmi szakemberek fi­gyelmét, akik komolyan ér­deklődnek az agroturizmus dél­szlovákiai hálózatának létreho­zatala iránt, hogy párt-, illetve világnézeti hovatartozástól füg­getlenül jelezzék érdeklődésü­ket az MKDM frakcióirodájá­ban, Bohony Beáta titkárnál (tel.: 07/395 164). A komoly érdeklődők számára november­ben nemzetközi szemináriumot szervezünk, a jelentkezőknek bővebb információkat adunk. K-181 Egy magazin ~ csak Neked és N Önnek, szóval £ és képpel, jf mindenkinek! 2. A tartalomból: • A hónap témája: Bakavilág K' Vélemények, emlékek a katonaságról oe U Kényes -Ki gyilkolt Hrusóban? 2. ü Exkluzív - Jacko Budapesten ü A2 aradi vértanúk utolsó órái a • Poszteren a FLASH zenekar i­1 Az IFI Pozsonyban a Media-Press standjain is kaphatói Lajos bácsi szeptember elsején ünnepelte százegyedik születésnapját. Összejött az egész rokonság, és a falu polgármestere is tiszteletét tette. Sokan koccintottak az egészségére. (Archív felvétel) Lajos bácsi, a 101 éves egykori cári lovász a nyugdíj-kiegészítést várja templom épül Megégett fiú a vagon tetején Tragikus véget ért egy nyolcéves kisfiú játszadozása a Szenici járásban fekvő község vasútállomásán. A fiú az állomáson veszteglő tehervagonok tetején ugrált, majd ismeretlen okból megfogta a magasfeszültségű vezetéket. Erős áramütés érte, ruhája pedig azonnal meggyulladt. A fiúcska égő testét a sze­nici tűzoltók eloltották, de a helyszínre érkező mentőorvos már csak a halál beálltát állapíthatta meg. TA SR Anyósülésre ne üljön férj Figyelmetlen vezetés miatt történt közúti baleset szombaton délután. Egy 35 éves pozsonyi hölgy Nagyfödémesen belehaj­tott egy parkoló Liaz tehergépkocsiba. Fiat Uno márkájú autójá­ban 40 ezer korona kár keletkezett. Legrosszabbul az anyósülé­sen utazó fétj járt, aki előreláthatóan négy hétig nyomja a kór­házi ágyat. A feleség jogosítványát bevonta a rendőrség. TA SR NÁMESZTÓ Lányával fajtalankodott az erdőben Az Alsókubini járási rendőrség elfogta azt a námesztói férfit, aki szeptember 22-én sétálni vitte hároméves kislányát az erdőbe, majd közösült vele. Turisták zavarták meg a szexuáli­san aberrált apát, aki elmenekült a helyszínről, és néhány na­pig bujdosott, míg végül letartóztatták. TA SR PARTNER ­spol. s r. o. U. szelvény 1996. október 1 Nemzetközi gépipari kiállítás Szlovákiából, Oroszországból, Ukrajnából, Ausztriából, Ma­gyarországról, Lengyelországból, Csehországtól, az USA-ból és további államokból mintegy 800 cég termékeit mutatják be a Szepsi úti sportcsarnokban ma kezdődő STROJEXPO CAS­SOVIÁ nemzetközi gépipari kiállításon. Ugyancsak ma kezdődik Kassán az INTERMETAL nemzetközi kohóipari se­regszemle is. (g-f) Júliusban volt a legtöbb fertőzés A járási járványügyi hivatal tájékoztatása szerint a nyár folya­mán a bártfai régióban számos helyen fordult elő szalmonella­fertőzés. A legtöbb eset júliusban volt, ekkor 55 személyt ápol­tak a járás egészségügyi intézeteiben. Megtörtént, hogy négy családot kellett egyszerre kórházba szállítani, (kat) Katolikus Dióspatonyban a katolikusok évszázadok óta templom nél­kül vannak. Jelenleg Szentmi­hályfára járnak misére. A protestánsoknak hatvannyolc óta helyi összefogás ered­ményeként már van temp­lomuk. Négy évwel ezelőtt a helybeli Végh Árpád kezdeményezésére meg­kezdődött a templomépítés. A tervdokumentációt Ravasz Marián építészmérnök és Makovecz Imre készítette. 1992. november 24-én tették le az alapot, és a falu közös összefogásával láttak hozzá a 7 milliós mű építéséhez, (krascsenics) Most már lesz katolikus temp­loma is a falunak (A szerző felvétele) Golyóval a szíve alatt DUNASZERDAHELY Kultúrház I.emelet 17-es ajtó 0709/525-751, 33-m. KOMÁROM Hotel DANUBE Dun. Nábrežie 1165 0819/44-91, 24-m. PÁRKÁNY Szabadidőközpont Hlavná 32 0810/511-239 KASSA Csemadok székház Kováčska 38 Kedd-csűt. 12-16 ú. 095/622-1313 095/622-1815 Lajos bácsi szikár öregúr. Még mindig élvezettel pöfé­kel, de már két botra tá­maszkodva lépked. Szep­tember elsején ünnepelte százegyedik születésnapját. pen begyógyult, a testében hagyták a lövedéket. Az egykori szakaszvezető nem felejtette el a szibériai fogság­ban töltött kemény időszakot, a sok nélkülözést, a farkasordító hideget, de azokat a hónapokat sem, amikor az orosz cár lová­sza lett. Lajos bácsi élete nem volt könnyű, de hívő ember lé­vén sosem lázadozott a sorsa el­len. Feleségét 1965-ben veszí­tette el, gyerekük nem született. Egy fedél alatt él 90 éves húgá­val és keresztlányával, Eszter­rel, aki 1978 óta nagy odaadás­sal gondozza. Kedvence, a más­fél éves dédunoka, a kis Márió. Hetvenöt éves koráig a szövet­kezetben dolgozott, állatgondo­zó, később őr volt. Nyugdíjazása után sem tétlenkedett, végezte a ház körüli munkát. - Kár, hogy a látásom az utóbbi években so­kat romlott. Amióta megműtöt­ték a szememet, a tévénézés sem az igazi. Az olvasásról is le kellett mondanom. Legfőbb szó­rakozásom a rádióhallgatás. A szentmiséket sohasem mulasz­tom el. Templomba már csak rit­kán megyek, ezért örülök, hogy legalább a rádióból hallhatom a szentbeszédet. De figyelemmel kísérem még azt is, mi történik itthon és a nagyvilágban. Hal­lottam például, hogy a kormány jóváhagyta Keltošová miniszter asszony javaslatát, mely szerint a százévesnél idősebb polgárok nyugdíját megtoldják 400 koro­nával. Ennek már jó ideje, azóta is várom a plusz pénzt. Eddig hi­ába... -ordódy­GALÁNTA Városi Könyvtár Mierové nám. 4 0707/38-82 - Szívesen táncoltam volna, de a lábam már nem bírja. Pedig ki­lencvenévesen még kaszáltam ­mondja az ekecsi Kacz Lajos bá­csi, aki 101 esztendejével talán az egész Csallóköz legidősebb polgára. Még egy különleges­séggel dicsekedhet: vagy hetven esztendeje a szíve alatt egy pus­kagolyót hord. A műtétet az első világháború alatt túl veszélyes­nek találták, és mivel a seb szé­Jt&S&VÉJflp d! hotLuCan. aiát uugyonatapi íötvinyiil ti! (^bxjkxpűs JVcAJTUJVKiojooo J(ö<=/?ÖJVcAO éj?. cAi adja U axon aU. niutitiiui ft/hint it lötvinyti! C 7i i mwt kjooo tt. Ho./if ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A NAP kel 05.53 - nyugszik 17.29 órakor. A HOLD kel 20.18 ­nyugszik 10.34 órakor. A DUNA vízállása: Pozsony: 340, apad; Medve: 240, apad; Komá­rom: 320, apad; Párkány: 245, apad. 'zmmmmMmmmmm^mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm&mms Túlnyomóan napos idő, he­lyenként meg­növekedhet a felhőzet, de szá­mottevő csapa­dékra nem kell számítani. A kora délutáni hőmér­séklet 18 és 22 fok között alakul. A változó irányú szél csak időnként élénkül meg kissé. Holnap jobbá­ra felhős lesz az ég, és gyenge eső is előfordulhat. Holnapután csök­ken a felhőzet. A legalacsonyabb hőmérséklet ma éjszaka 8 és 12, holnap éjszaka 12 és 16 fok között várható. A legmagasabb nappali szerdán 12 és 16, csütörtökön 14 és 18 fok között alakul. Általában ked­vező frontha­tásra számít­hatunk. A job­bára napos idő pozitívan befo­lyásolja az em­berek közérzetét. Csupán az ala­csonyabban fekvő helyeken, illet­ve az iparvidékeken rosszabbod­hat a légzőszervi betegségek (asztma, szénanátha stb.) állapo­ta, ezért kerüljék a szabadban va­ló hosszabb tartózkodást. A szív­betegek óvakodjanak a meg­erőltető munkától és stresszhely­zetektől. A magas vérnyomással küszködő személyek esetében fej­fájás és hányinger léphet fel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom