Új Szó, 1994. január (47. évfolyam, 1-24. szám)

1994-01-24 / 18. szám, hétfő

KALEIDOSZKÓP . ÚJ SZÓ A 1994. JANUÁR 24. Ha munka lenne, minden rendben lenne... A KÖRBETARTOZÁS BÉKLYÓJÁBAN A KOMÁROMI CIPŐGYÁR IS A gyár sorsa tavaly áprilisban dőlt el. A partizánskej vállalat legnagyobb fióküzeme akkor már a klinikai halál állapotában volt. Korábban kivitele 80 százalékban a szovjet piacra orientálódott, és ez a piac a rendszerváltás után egyszerűen semmivé lett. Több száz millió korona értékű leszállított áruért a mai napig egy fillért sem láttak. Ez a tény, valamint az, hogy a partizánskej vállalat a szovjet piac kiesését nem tudta pótolni hazai vagy nyugati megrendelésekkel, padlóra küldte a gyárat. Mivel munka nem volt, úgy nézett ki, bezáiják az üzemet. 1993. június l-jén mintegy ezer munkás kapta meg a felmondást. A háromhónapos felmondási idő leteltével azonban mégsem kerültek mind az utcára, szeptember elsejével ugyanis az időközben megalakult OZK-SIPOX Kft. bérbe vette a gyárat. - A pozsonyi SIPOX Kft. és a volt vállalat két vezetője által létrehozott társaság azzal vette bérbe az üzemet, hogy megmarad a gyártás profilja, és ők szereznek megrendeléseket. A gyártás fokozatosan be is indult, igaz, a tervezett öt műhely helyett csak négyben. A termelés 80 százaléka újra kivitelre megy, mégpedig az orosz piacra - ismerteti a pillanatnyi helyzetet Lázár András, az üzem szeptember elsejével kinevezett új közgazdásza. - A munkások hetven százalékát az új vezetés visszavette - folytatja. - A leépítés főleg az adminisztrációt és a gyártáson kívül dolgozókat érintette. Jelenleg 720 alkalmazottja van az üzemnek, ebből 580-an dolgoznak a termelésben. A legjobb munkásaink maradtak, akiket elbocsátottak, azok vagy fölöslegesek voltak, vagy vétettek a munkafegyelem ellen. A munkafegyelem azóta javult, az emberek jobban megbecsülik, hogy van munkájuk. Kétségkívül már az is eredmény, hogy a gyárat mégsem zárták be, hogy az a 720 ember legalább nem maradt állás nélkül. Állásuk ugyan van, de munkájuk? - Munka hol van, hol nincs - mondja Czifra Imre, az alsórészmegmunkáló részleg mestere. - Ezen a részlegen korábban negyven-negyvenöt ember dolgozott. Szeptembertől huszonötén maradtak, de ők sem járnak be rendszeresen. Nincs miért. Ez, persze, rossz hatással van az emberekre. Elkedvetlenedtek, kilátástalannak látják a helyzetüket. Mi lesz a jövő, kérdezik - és én nem tudok nekik válaszolni. A jelekből ítélve a gyár helyzete szeptember elseje után sem lett jobb. A két és fél millió pár lábbeli készítésére képes géppark csak töredékében van kihasználva. Az okokat számba véve Lázár András mérnök a régi és új problémák felgyülemlésére hivatkozik. - Bár a megrendeléseknél már óvatosabban jártunk el, mert előre ra is rendszertelenül járnak munkába. Egy hétig dolgoznak, azután kéthárom napig otthon vannak. Ez a rendszertelenség, persze, az anyagiakban is megmutatkozik. A gyárban ma az átlagkereset 3450 korona. De ha nincs munka, akkor az emberek ennek is csak a hatvan százalékát kapják. - Tény, hogy a minimálbért akkor is megkapjuk, ha nem dolgozunk - mondja Szénásy Edit, a varrórészA komáromi cipógyár termékei mindig minőségi áruk voltak. Remélhetőleg, találkozunk még velük a hazai boltok polcain... (TA SR-felvétel) kértük az érték bizonyos (30-50) százalékát, ennek ellenére most is van sok olyan átvevő, aki nem teljesíti a kötelezettségét, ami újra nehéz helyzetbe hozta a vállalatot. Ugyanis az áruért nehéz behajtani a pénzt, részletekben fizetgetnek a megrendelők, viszont nekünk az alapanyagért előre kell fizetnünk, és a teljes összeget. Ha pedig nem fizetünk, nincs alapanyag, és nincs munka sem. Ráadásul sok tételt Csehországból hozunk be, vagy mert olcsóbb, vagy mert csak ott gyártják, és az átutalás hosszadalmas és komplikált. Ez az őrült anyagi függőség a legnagyobb akadálya a termelésnek. Az orosz piac tehát szintén megbízhatatlannak bizonyult (kérdés, hogy a szovjet tapasztalatok után miért esett rá mégis a választás), nagy a körbetartozás, akadozik az anyagellátás, így a termelés is. Karácsony előtt például a munkások két hétig voltak kényszerszabadságon. A vállalat vezetősége abban bízott, hogy januárban befutnak a kinnlévőségek, de reményeik csak részben teljesültek. így a helyzet az új évben sem változott. A munkások továbbleg dolgozója. - De ez a kereset nagyon kevés. Mi annak örülnénk, ha lenne munkánk és dolgozhatnánk. Reméljük, hogy az új vezetőség mindent megtesz a helyzet minél előbbi javulásáért. -Abból a bérből, amit kapunk, bizony nehezen tudunk kijönni - teszi hozzá kolléganője, Juhász Jolán. - Sok az olyan család, ahol például a férj munkanélküli, és ott fizetés előtt bizony jó, ha kenyérre és tejre jut. - 1977-től dolgozom ebben a gyárban. Ezt a pénzt akkor is megkerestem, de az árak azóta három-négyszeresére emelkedtek. Nem csoda, hogy most nehezebben élünk - panaszolja Sebők Margit. - Az a legnagyobb baj, hogy nem dolgozunk folyamatosan. A férjem például ebben a hónapban még csak 12 órát dolgozott... Milyen lehet egy ilyen helyzetben lévő üzemben a munkahelyi légkör? Bizony nem jó. - Egymásra vagyunk ugrasztva - jellemzi a hangulatot Sebőkné. - Korábban soha egy rossz szó nem esett köztünk. Most meg mindenki amiatt veszekszik, hogy nem tud megélni abból, amit keres. Más munkát találni pedig egyszerűen lehetetlen. - A bizonytalanság a legrosszabb - veszi át tőle a szót Janovics Ilona. - Mert minden rendben volna, ha lenne munkánk. Akkor többet is keresnénk. De hát az a helyzet, hogy ma dolgozunk, holnap nem. Csalódottak az emberek? Hogyne lennének azok. Ennek ellenére nem a régi rendszert sírják vissza, hanem az akkori szociális biztonságot, állítja Czifra Imre. Hiába alakult újjá például a szakszervezet is, a lehetőségeik minimálisak. Nincs már vissza nem térítendő kölcsön, kamatmentes hitel, jó ha a megszorultaknak ezerezerötszáz korona gyorssegélyt tudnak adni. -Áprilistól elveszik még a kompenzációs segélyt is. De fő, hogy a családok éve van - mondja keserűen Sebőkné. - Mindenhol azt halljuk, legyünk nyugodtak, mert az életszínvonal emelkedik. De hol? - teszi fel a kérdést, ám választ nem vár rá. A komáromi cipőgyár dolgozói leginkább egyetlen kérdésre szeretnének választ kapni: mikor lesz már végre rendes munkájuk. S kitől mástól várnának választ, mint az üzem vezetésétől. - Ez azelőtt egy nagyon prosperáló üzem volt, és ha megmaradt volna az orosz piac, most is az lenne - véli Lázár mérnök. - Jövője van, de amíg ez az átkos körbetartozás meg nem szűnik, addig nehéz lesz előrelépni. - Nem volt azért az is hiba, hogy a szovjet tapasztalatok után a termelést az orosz piacra építették? - Rizikó nélkül nincs üzlet - válaszolja a közgazdász, aki úgy tűnik, a nyilvánvaló nehézségek ellenére is bízik a jövőbe. A jövőben, mely azon múlik, mikor születik meg végre a döntés a partizánskei vállalat privatizálásáról, ugyanis a komáromi részleget jelenleg üzemeltető kft. (melyben ugye érdekelt a vezetés két tagja is) szeretné azt megvenni. Szerinte az új tulajdonos mindent meg fog tenni azért, hogy ez a gyár újra felvirágozzék. A közgazdász mérnök arcán látszik: lelkiismeretesen igyekszik el is hinni azt, amit mond. A kívülállónak csupán az nem világos, hogyan fogják elérni a gyár talpra állását, ha ugyanazok az emberek lesznek a gyár .tulajdonosai, akik most vezetőként képtelenek erre. És vajon hisznek-e ebben a munkások? - Gondoskodjanak a munkáról, mi a többit megtesszük! - feleli a többiek nevében is Juhászné. Aligha rajtuk múlik, tényleg talpon marad-e ez a gyár. S. FORGON SZILVIA Vágai vállalkozói körökben találkoztam vele. Cakó Sándor azonban Szereden fejti ki tevékenységét. Húsz alkalmazottat foglalkoztató varrodájában farmer alapanyagú ruhadarabok készülnek. Négy-öt színváltozatban. Két esztendeje szinte a nullpontról indult. Úgy érezte, van, lesz igény e menő árucikkre, belevágott hát családi vállalkozásába. Egyelőre Szlovákiába és Csehországba szállít. Új gépek vásárlását tervezi, így javítaná termékeinek minőségét, növelhetné előállított mennyiségüket. Akár már meg is vehette volna a korszerűbb masinákat, ha kapott volna rá hitelt. Áruinak állítólag olyan piaca van, hogy száz nőt is foglalkoztathatna. De nincs elég gépe. Lassú a felfutás, mert csak saját pénzét forgathatja, más támogatáshoz nem jut hozzá. Saját üzlete nincsen, mind a butikusok, mind a nagykereskedők vásárolnak tőle. . Nyolcvan-száz állandó megrendelőt tart számon, s az újabbak érdeklődését is szívesen várja a feltüntetett telefonszámon. És hogyan ismerhetjük fel termékeit? Egy női cowboy-fej látható rajtuk, piros és aranysárga szín dominál benne, s mellette ott díszeleg a Cakó cégnév. Hogy mire büszke? Kissé eltöpreng a kérdésen, aztán rávágja: mindenekelőtt arra, hogy sikerül lépést tartania a divattal, alkalmazottai elégedettek. Mint vallja, nem célja a hirtelen meggazdagodás. Szerinte - az a fontos, mindenkinek jusson valami. Az arányos nyereségelosztás az alapja vállalkozói filozófiájának. Pénzének jelentős hányadát - fölöslegesen - a farmeranyagba kényszerül fektetni. Gyártója, a lévai Levitex ugyanis nem győz eleget szállítani belőle, s ha nem készít be előre, előfordulhat, éppen akkor hiányzik a raktárban, mikor neki van rá szüksége. Ilyen kockázatot aligha vállalhat, hisz a termelés kerülhetne veszélybe. Vállalkozásának éltetője pedig éppen a szüntelen farmerkészítés. (j. mészáros) TÁJÉKOZTATÓ egy induló rádióműsor-sorozatról A „Miska bácsi levelesládája" a Magyar Rádió legrégibbi — immár több mint 45 éves múltra visszatekintő — gyermekműsora. A műsor az utóbbi években a határainkon túl élő magyar gyermekek és ifjak fóruma. A szerkesztőséghez sok olyan levél érkezik, melyeknek írói szeretnék alaposan megismerni Magyarország történelmét, melyről többnyire csak hézagos ismereteik vannak. Úgy véljük, minden embernek - éljen bármely országban, s tanulja az iskolában saját országa történelmét - joga van megismerni népe, a magyar nemzet történelmét. Ezt kívánjuk elősegíteni 100 részes MAGYARORSZÁG KRÓNIKÁJA című sorozatunkkal. Az egyes részek január 29-től kezdődően hangzanak el a „Miska bácsi levelesládájában". A műsor minden szombaton 19.40-kor kezdődik a Kossuth Rádióban. Az első félév anyaga a magyarok eredetével kezdődik, és 1301-ig, az Árpádház kihalásáig terjed. A rendszeres, az adásokat jól megjegyző hallgatók, a törzshallgatók május folyamán tesztlapot kérhetnek, s bizonyságot adhatnak tudásukról. A legjobbak közül többen magyarországi táborozást, százan pedig könyvjutalomban részesülnek. A részletes feltételek a január 29-i és a további műsorokban hallhatók. Örülnénk, ha minél többen élnének a lehetőséggel, hogy megismerjék népünk történelmét, s a műsor törzshallgatóivá válnának. Minden érdeklődőt szeretettel várunk szombatonként 19.40kor a Kossuth Rádió adása mellett. PADISÁK MIHÁLY szerkesztő és munkatársai FELHÍVÁS A Lakitelek Alapítvány és Népfőiskola, a Lakiteleki Általános Iskola és más társrendezők meghirdetik a Tisza Menti Gyermekszínjátszók II. Találkozóját, melyet 1994. április 29 és május 1 között rendeznek Tiszasason és Lakiteleken. A rendezők várják a határokon túli magyar gyermekszínjátszók jelentkezését. Részt lehet venni az általános iskolás korúak érdeklődésének megfelelő színjátékkal, műfaji és tematikai megkötés nélkül. A műsoridő nem haladhatja meg a huszonöt percet. Jelentkezési határidő: február 15, az alábbi címen: Általános Iskola Lakitelek, Kiss J. u. 1. (6065), tájékoztatást az alábbi címen lehet kérni: Lakitelek Általános Iskola, Harmatos Áronné igazgató. Levélcím: 6065 Lakitelek, Pf. 2, telefon: (76) 342 077. Komáromi cipőgyár. 1994 januárja. A hatalmas csátották az üzembőt, még többen maradtak ottvarrómúhelyben alig pár asszony munkálkodik, hon munka híján, kényszerszabadságon. A kísérA csarnok elárvult gépei mögül nem igazolatlanul tetgyár híven érzékelteti az egykori szocialista ipar hiányoznak az emberek. Egy részüket végleg elbo- mai állapotát...