Vasárnap, 1991. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1991-04-19 / 16. szám
fl Uasärnap 1991. IV. 19. RafSIO^cűBB Először 1984 nyarán utaztam Kelet-Szlovákiába. Amikor kiszálltam Eperjesen, az állomási söntésnél férfiak álldogáltak s egymás után hajtották fel a féldeciket. Felszálltam a következő vonatra Bártfa, Svidník irányába. Először jártam ezen a vidéken, megfordultam olyan helyeken, ahol ma is a patakban mosnak, s ahol néhány an ma is szabad tűzhelyű viskókban Ez elvi kérdés, amely a prágai vagy a pozsonyi lakosnak mellékesnek tűnhet. De azok az évtizedek, amelyek alatt ez a vidék mindenkié és senkié sem volt, zűrzavart okoztak annak megítélésében, kihez, hová is tartoznak hát e táj lakói. Beszéltek a ruténokról, de csak halkan. Ukránok-e, vagy sem? Ók maguk azt állítják, hogy sohasem voltak ukránok. Nemrégen megalakult Mezőlaborcon a „Rutén Újjászületés“ (Rusínska obroda) elnevezésű szervezet, amelynek a célja a rutén nemzetiség megújítása. Ebben az összefüggésben újabban szárnyra kapott a popart világa első emberének, Andy Warholnak a legendája. A híres művész rutén kivándoroltak gyermeke. Még néhány hónappal ezelőtt szülei hazájában nem sokat tudtunk róla. Legközelebélnek. bi hozzátartozói is csak annyit, hogy egy rokonuk Amerikában sokra vitte a festészetben. Amint „olvadni kezdett ajég“, Mezőlaborcon és környékén egyszer csak felfedezték Warholt. Andy a rutén identitás, önállóság szimbólumává vált. A csehek és a szlovákok ragaszkodása a személyéhez furcsának tűnhet. Róluk tud a világ, nekik volt Come- niusuk, a szlovákok is magukénak mondhatják Stúrt vagy Ste- fánikot. De a ruténoknak egészen mostanáig nem volt senkijük. A világ számára ők is szlovákok voltak, mert Szlovákiában éltek. Minden iskola szocialista! Ha a ruténokat valaríii sújtja, akkor az mindenekelőtt az asszimiláció. A rádió eperjesi részlegének ukrán szerkesztősége közvélemény-kutatást szervezett, amely szerint hazánkban hivatalosan 38 ezren élnek, vagyKik azok a ruténok? • Sikerül-e magukra találniuk? • Újkori vallási háború • Egyesülhetnek-e egyszer? is ennyien vallják magukat ruténnak. (Az 1980-as hivatalos népszámlálási adatok szerint 36 850 — K. T.) Nagy részük Szlovákia északkeleti csücskében él. Nem hivatalosan az itt élő ruténok számát 150-200 ezerre becsülik. Az ország minden részén megtalálhatók. De vajon ruténok-e még? Minden valószínűség szerint igen. Őrzik nyelvüket, de lassan és biztosan elnyeli őket a környezetük. Gyermekeik szlovák iskolába járnak. Rutén iskolák nem léteznek, a szlovák iskolákban a rutén vidékeken heti két- -három órában tanulnak ruténul, illetve ukránul. Valamikor a hetvenes évek elején Vasil Bi- l’ak egy kassai konferencián kijelentette, hogy „a szlovák iskola is szocialista iskola“, s így megfosztotta a ruténokat anyanyelvűk megőrzésének lehetőségétől. A rutén nyelv kérdése máig is vitatott. A szocializmus időszakában hol szlovákul, hol ukránul, vagy éppen oroszul tanítottak az itteni iskolákban. Egymásba olvad néhány nyelv és nyelvjárás. A ruténok nem tudják elfelejteni az ukránokból alakúit SS Galícia divízió garázdálkodását a második világháború idején. Erre ugyan már csak az idősebbek emlékeznek, de árrá elég, hogy az ukrán nyelvet ne vallják a magukénak. S negatív hatása volt ebből a szempontból az 1968-as megszállásnak is. Az emberek elmennek, a sírok itt maradnak A Snina környéki táj gyönyörű. De mindenkit meglep az itteni emberek életmódja. It# mintha megállt volna a civilizáció. A Szlovákia északkeleti csücskében meghúzódó falvak már évek óta néptelenednek. Innen az emberek még a háború előtt tömegesen vándoroltak ki Amerikába munka után. Véletlenül egy idős ember temetésére is eljutottam egy kis rutén faluba Stará Lubovna környékén. A görög katolikus pap talán negyedórát olvasta azok nevét, akik részvéttáviratot küldtek. Csupa Chicago, New York, Vancouver, Montreal, Denver, Detroit és így tovább, csak a végén néhány hazai. A következő elnéptelenedési hullám a második világháború alatt következett be. Elmentek innen a magyarok, a lengyelek meg a zsidók. Az utóbbiakat Tiso elnök jó pénzért a gázba küldte. 1948 után megkezdődött Szlovákia iparosítása. A munka- lehetőségek a városokba koncentrálódtak, ami egyben a falvak elhanyagolását jelentette. A földművelés itt nem gazdaságos. A hadiüzemek termelésének csökkenése talán néhány év múlva azt eredményezi, hogy visszatérnek a falvakba azok, akik innen egy-két évtizede a nagyvárosokba vándoroltak. De egyelőre a falvakban üresen állnak a házak, köztük olyanok is, amelyeket alig néhány éve építettek. A határátkelőhelyet s a felszabadító szovjet hadsereg emlékművét belepi a fű, a gaz. Az egész vidéken sehol senki és semmi, csak sírok és temetők. ítélkezni, igazságot tenni ebben a kérdésben szinte lehetetlen. Hol van itt az igazság? A Labore menti Brestov községnél kezdődik nálunk a huszadik századi vallásháborúk területe. A görög katolikusok harca a pravoszlávokkal. Ennek az összeütközésnek a gyökerei még a 17. századba nyúlnakj amikor Róma ki akarta terjeszteni uralmát a pravoszlávokra is. A mi körülményeink között, amikor az egyház az állam fennhatósága alá került, sikerült az állam- és pártbürokráciának a meglevő ellentéteket még jobban felszítani. Az ötvenes években a görög katolikus vallást betiltották, a hatvanas évek végén újra engedélyezték. Nem oldották meg a mai napig a vagyonjogi kérdéseket: kié a templom, amelyet sok helyen a hívők maguk építettek? Mind a két fél a maga igazát bizonygatja, s ez nemegyszer kocsrtiai verekedéssel végződik. Vodka? Rum? Borovicska? Gin? Kelet-Szlovákiában fogy az alkohol. Itt a kocsma - a „zaku- szocsna“ — az egyedüli kulturális intézmény. Vannak, akik itt ülnek reggeltől estig, nap mint nap. Nová Sedlicán, a néhány száz lakost számláló legkeletibb községben a kocsmáros havi forgalma meghaladja a százezer koronát. Mozi nincs, sok helyen tévé sincs. Mi mást is csináljanak? A férfiaknak (egyelőre) van elég pénzük, elsősorban azoknak, akik az ostravai bányákban vagy a szlovákiai gépgyárakban dolgoznak. Vásárolni nem nagyon tudnak mit, így hát elisszák. Iszik itt minden korosztály. Mindent, ami folyékony, de elsősorban a borovicskát. A sört csak úgy, kísérőnek. A literes üres pálinkásüvegek nemcsak a szemétben, de az erdei utak mentén is hevernek. Az utóbbi hetekben sokat beszélnek Kárpátalja — Podkar- patszka Rusz - Cseh-Szlovákiá- hoz való visszacsatolásáról. Különösen dr. Sládek, a Csehszlovák Republikánus Párt elnöke hallatja a hangját. De vannak elképzelések egy önálló rutén állam létrehozásáról is, amely Ukrajna nyugati részének egy területéből, továbbá Kelet-Szlo- vákia, valamint Lengyelország délkeleti, sőt Románia északi területeinek egy-egy részéből állna. Egyre fogy a rutén-ukrán sajtó előfizetőinek a száma. Még hallgatják ugyan az anyanyelvükön sugárzott rádióadást, de előfordulhat, hogy végül is elnyeli őket a környezet. Úgy, mint ahogy Amerikában elnyelte az indiánokat. A ruténok elnemze- tietlenítése főleg Sztálin érdeme, Kárpátalját a Szovjetunióhoz csatolta, s rájuk erőszakolta a szovjet állampolgárságot. Ezek most vissza akarnak térni. Nem mindnyájan, azonban elég sokan. De hová? (A Signál nyomán: K. T.) Húszmilliós tévedés A történet még 1978-ban kezdődött. Luigi, a tizennyolc éves segédmunkás és Tina, a tizenhét éves tanonclány - mindketten padovaiak - egymásba szerettek. Szenvedélyes szerelmük nem maradt következmények nélkül... A kétségbeesett Tina kérelmezte a terhesség megszakítását, s ezt a hivatal engedélyezte is. A padovai kórház orvosa, aki a műtétet végezte, valamilyen orvosi műhibát véthetett; alig egy hónappal a terhesség megszakítása után meglepetéssel tapasztalta, hogy méhében egy új élet születik. A nőgyógyászati vizsgálat igazolta a feltevést. Luigi nyomban feleségül vette, s 1979 tavaszán Tina egészséges fiúgyermeknek adott életet. A fiatal család nagy nincstelen- ségben élt, hiszen csak a férj keresett... Az üzemi jogász, aki értesült a történtekről, azt tanácsolta a fiatal párnak, hogy perelje be a padovai kórház orvosát, mivel a terhességmegszakítást nem szakszerűen végezte el, s így ő az oka a nem kívánt gyermek megszületésének. A tárgyalás Padovában zajlott, a bíróság az orvost az ügyben tényleg vétkesnek találta, s 100 millió líra kártérítésre ítélte. Az orvos nem volt hajlandó az összeget megfizetni, s fellebbezett az ítélet ellen. A feljebbviteli tárgyalás Velencében zajlott, s egészen ez év elejéig halasztgatták. A bíróság elismerte a fiatal anya kártérítési igényét a sikertelen terhességmegszakításért, viszont nem száz, hanem csupán húsz millió líra összegben állapította meg a kártérítés összegét, ami a mai olasz- országi árakat figyelembe véve egyáltalán nem sok. Mellesleg: Luigi, a „bírósági kereslet tárgya“ már maholnap tizenkét éves! Pénzt vagy vért! Gregory Hollows, a kaliforniai Sacramento város tiszteletre méltó bírája eredeti újítással gazdagította az igazságszolgáltatást. Figyelemre méltó újítására január második felében került sor, amikor két emlékezetes ítéletet hozott. Az első esetben egy tizenkilenc éves külvárosi fiatalembert ítélt el, aki a bevásárló- központban - már nem először - lopni próbált. A másik elítélt egy sacramen- tói fiatalember volt, aki - szintén nem először - nem volt hajlandó a városi rendőrségnek megfizetni a gyorshajtásért kiszabott bírságot. Hollows a vádlottakat mind a két esetben bűnösnek találta, s ezután következett a meglepetés: mindkettőjüknek azonos büntetést szabott ki, s nem is egyet, hanem kettőt:- Vagy megfizetik a kétszáz dollár pénzbüntetést, vagy - vért adnak a városi kórház számára! 24 órányi gondolkodási időt adok arra, a két büntetés közül melyiket választják! Érdekes, hogy az elítéltek közül egyik sem használta ki a gondolkodási időt, mind a ketten a véradás mellett döntöttek. A nem mindennapi ítélet híre a sajtó és a rádió útján gyorsan bejárta az Egyesült Államok egész területét, s szinte mindenütt pozitív visszhangot váltott ki. Az újságíróknak, akik felkeresték a találékony bírót, Gregory Hollows kijelentette:- A városi kórházban már hosszabb ideje panaszkodnak, hogy egyre kevesebb önkéntes véradó jelentkezik. így hát eszembe jutott, hogy mint ítélőbíró segíthetnék valahogy ezen az állapoton ... S amikor az újságírók azt kérdezték tőle, hogy ítéletei nem ellenkeznek-e az önkéntes véradás elveivel, a bíró így érvelt:- De hiszen én egyetlen elítéltet sem kényszerűek a véradásra! Választhatja mindenki a másik büntetést is... Ha valaki tehát a véradás mellett és nem a pénzbüntetés mellett dönt, az az ő szabad, önkéntes elhatározása! A tiszteletre méltó Gregory Hollows bíró pedig Sacramento városában az enyhébb büntetésekben továbbra is hozza újszerű ítéleteit: pénzt vagy vért! S az elítéltek többsége így azután önkéntes véradóvá válik. (Külföldi lapok nyomán K.T.)
