Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1989-11-10 / 45. szám
Közel-ke letf szél járás I Palesztinok tüntetnek Ciszjor- dániában HARCMODOR A szétkergetett tüntetőket keményen üldözik, nemritkán hazulról is elhurcolják. A gázai kórházak sebészeti és baleseti osztályai lövésektől, „vallatásoktól“ meg- nyomorodott fiatalokkal van tele - de a kö- hajigálás nem hagy alább. Az események sodrása egyébként nem abba az irányba mutat, hogy az intifada ügye összekapcsolódna valamiféle átfogó arab szolidaritással; az ilyesmi eddig is eléggé vegyes tapasztalatokat produkált. Hiszen az első, az 1948- as arab-izraeli háború azzal járt, hogy a katonai kudarc után az arab államok megkötötték a fegyverszünetet, a palesztinok meg- állam nélkül maradtak. A későbbi háborúkban pedig megszállás alá kerültek azok a területek, amelyekből most a miniállamot akarja kialakítani a PFSZ. De a vezérkari főnök nem is reális háborús veszéllyel számol, amikor nyilatkozik az újságíróknak. Fontosnak tartja emlékeztetni arra, hogy Washington és Jeruzsálem kapcsolata töretlen - külpolitikai, nemzetközi háttérnek és biztosítéknak ez éppen elegendő. A hadsereg ugyanakkor továbbra is képes megelőző csapásokra: ezt készséget nem kezdte ki az intifada sem. A preventív háború, a megelőző támadás felemlegetése viszont azt jelentheti, hogy ezúttal esetleg éppen Izrael ad majd valamiféle pánarab jelleget egy nagyobb katonai összecsapásnak. Jeruzsálemi kollégám, N. H. valamivel optimistább. - Az izraeli karhatalom egyelőre más eszközökkel próbálkozik. Kinek- kinek meglehet a véleménye arról, hogy ezek mennyire lovagiasak vagy éppen erkölcsösek. Nemrég hallottam, hogy az egyik különítményük elkobzott néhány arab rend- számtáblájú gépkocsit és taxit. Ezekkel a jármüvekkel hatolt be a megtorlásra kiszemelt arab faluba, s mire a helybeliek észbe kaphattak volna, már el is kezdődött a razzia. Nem hiszem persze, hogy az ilyesfajta trükköket sokszor meg lehet ismételni - az intifada hírszolgálata egészen kitűnő, nem nagyon maradnak titokban a hasonló próbálkozások, viszont annál valószínűbb, hogy növekszik velünk szemben az ellenszenv. Számos kollégám nem mer saját kocsival a megszállt területekre menni. Én - talán éppen azért, mert már nem egy alkalkommal forogtam életveszélyben- vendégeimmel is ellátogatok egy-egy helyre. Az is lehet, hogy nálam sokan érzékelik a jó szándékot, vagy éppen a rosszindulat teljes hiányát. Az autó egyébként jelvényes-kokárdás megjelenés. A megszállt területeken kék rendszámtáblával rendszeresítette; az ilyen autókat tüzetesen megvizsgálják a katonai- rendőri ellenőrzési pontokon. Az izraeliek rendszámtáblája sárga: ezzel az arab lakosság megvetését, nemritkán tettleges gyűlöletét lehet kivívni. Támogatná-e az izraeli közvélemény a palesztinellenes fellépés erősítését, netán egy általánosabb katonai támadást, esetleg több arab ország ellen? A meginterjúvolt tábornoknak is több ízben kellett felelnie erre a kérdésre, és Dán Somron elég furcsa, de valószínűleg helyrálló választ adott, amikor arra célzott, hogy ha előbb megteremtik a nemzeti konszenzust, akkor lényegében minden lehetséges. Az egyetértés pedig , .attól függ, hogy a politikai vezetőség milyen mértékben van tisztában a helyzettel és milyen mértékben tudja megmagyarázni a szituációt. Ha a politikai tényezőknek nem sikerül meggyőzni a népet, akkor nem lehet preventív támadást végrehajtani. Az okfejtés eléggé kacifántos, semmiféle kötelezvényt nem tartalmaz. De valódi fenyegetést sem. Mint ahogy tartózkodik attól is, hogy a közel-keleti történések fontosabb mozzanataiban törvényszerűen beleszóló nagyhatalmak esetleges szerepét eleve elutasítsa. Helyénvaló is a körültekintés, hiszen Izrael most éppen azt kívánja, hogy a nagyhatalmak - főként pedig a szuperhatalmak-„kiegyensúlyozottan“ befolyásolják az eseményeket. Amelyeknek - tetszik, nem tetszik, de mindenképpen - új irányt és új lendületet adott az intifada. KRAJCZÁR IMRE A könnyfakasztó gránát a tiltakozó akciók feloszlatásának „szelídebb“ eszközei közé tartozik (Archívum) szik: mi nem akarunk kétnemzetiségű országban élni. Egyik éjszaka taxival mentem Tel-Aviv- ból Jeruzsálembe. Alig pár kilométernyire a Szent Város előtt (a muzulmánok is annak nevezik, Jeruzsálem arab neve Kudsz, ami Szentséget jelent!) mikróbuszfáklya lobogott. Útitársam a gépkocsiban mindjárt kész volt a magyarázattal: bizonyára benzinespalackot hajítottak az autóra az arabok. Ám a támadás hírét hiába kerestem a másnapi újságokban. De találtam néhány sort egy frontális összeütközésről, amelyben egy mikrobusz azonnal lángba borult, és még a tűzoltók megérkezése előtt porrá égett. Az intifadához nemcsak a felkelés hírei tartoznak - hanem rémhírei is. HOLT SZEZON Tel-Aviv-i kollégámmal háromszor beszéltem telefonon, mielőtt elindultam volna Izraelbe. A negyedik tárcsázásra már a szállodámban került sor. Ez volt az első kérdése: hát mégis eljöttél? Hiszen itt most nem történik semmi, mi értelme van a vizitnek? Egyelőre még holtszezon van. A belpolitika békésen piheg, a hatóságok csak „folyó ügyekkel“ foglalkoznak, a kormányzat és a karhatalom pedig legfeljebb reagál az intifada kihívására. Vagy arra, amit valaki - túl- vagy éppen vakbuzgóságában - intifadának vél. A nyáron az adómorál megromlása vezetett néhány groteszk fejleményhez. Adó- végrehajtók tűntek el, ékszerészek szállítóinak útja nyúlt gyanúsan hosszadalmasra, s ilyenkor kinek-kinek más és más jutott az eszébe. Az intifadát sűrűén emlegetik: emberrablásokról, rejtélyes fogságba esésekről suttognak - vagy éppen mondanak minden eresztékében igaz történeteket. Ilyenkor a kutatások, a nyomozások nagy erővel folynak, a keresettek rendszerint megkerülnek, és néhány történet még valószínűtlenebb fordulatokkal színesedik a sajtóban. Az egyik pénzbeszedőt - állítólag - megebédeltették elrablói, majd felültették egy szamárra, úgy vitték fogsága színhelyére, egy elhagyott szakadékba. Kísérői közben gyalog mentek, de arra kínosan vigyáztak, hogy „le ne romoljon“ értékes foglyuk. Az efféléknél azért különb szenzációkkal is szolgált a politika. A minisztertanácson „keresztülment“ Simon Peresz pénzügyminiszter bürokráciaellenes terve: ezután könnyebb lesz a beruházások sorsa! És - ez áll a döntés hátterében - közpénzből ismét talpraállítják a nagy hatalmú szak- szervezeti szövetség, a Hisztadrut néhány csődbe jutott mamutvállalatát. Az igazi szenzáció azonban az a bizonyos nyilatkozat volt, amelyben a vezérkari főnök nyugtatta az újságolvasókat: nem tart attól, hogy az intifada elvezethet egy általánosabb háborúhoz az arabokkal. Dán Somron tábornok magabiztosan jelentette ki: „Az arabok tudatában vannak fölényünknek, tehát annak, hogy a háború kimenetele számukra csak kedvezőtlen lehet, emellett politikai nyereséghez sem juthatnak... Az arab államok természetesen tisztában vannak azzal, hogy háború esetén nem gumigolyókkal fogunk lőni. így nincs alapja azoknak a nálunk időről időre felmerülő kérdéseknek, hogy »hogyan fogja legyőzni a Cahal az arab hadseregeket, ha még a kódobálásokat sem tudja elhárítani«. “ Úgy látszik, Izrael fegyveres ereje annyira hasonlít a nagy hadseregekhez, hogy képes magas színvonalon megoldani a hagyományos hadviselés gondjait, ám meglehetősen tanácstalan, ha újfajta harcmodorral kerül szembe, így például a tüntetésekkel, a követ és benzines palackokat hajigáló fiatalokkal. A sajátos figyelem okát egy arab szóval lehet megjelölni: intifada. A megszállt területeken zajló palesztin felkelés neve ez, az 1987 decembere óta tartó események arab elnevezését átvette az izraeli köznyelv is. Kődobáló, tüntető fiatalok ütköznek meg nap nap után az izraeli katonákkal, rendőrökkel, határőrökkel - s az izraeli fegyveres erők már a huszonharmadik hónapja próbálják letörni a megmozdulásokat. Ám a „megszállás generációja“ - az 1967- es, úgynevezett hatnapos háborúban izraeli megszállás alá került Ciszjordánia és a Gá- zai-övezet arab ifjúsága - a megrökönyödött öregek és a megdöbbent katonai hatóságok legnyagyobb csodálkozására állja a sarat a kitünően felszerelt túlerővel szemben.- Ez már nem is felkelés. Polgárháború - mondja jeruzsálemi ismerősöm, egy nagy tekintélyű héber nyelvű lap vezető munkatársa. - Én attól tartok, hogy ha nem találunk sürgősen valamiféle politikai megoldást, a polgárháborúból könnyen válik a leghagyományosabb értelemben vett „igazi háború". Az elkeseredettség, a kilátásta- lanság mindkét oldalon növekszik, így a politika könnyen kiszámíthatatlanná, hogy azt ne mondjam, felelőtlenné válik. LESZ-E HÁBORÚ? Csakugyan létezik háborús veszély? Újra kezdődhet a vérontás a már többtucatnyi helyi háborúval felszántott közel-keleti harc- mezőkön? A nagy tekintélyű Tel Aviv-i napilap, a Maariv is feltette ezt a kérdést Dán Somron tábornoknak, az izraeli hadsereg vezérkari főnökének. A generális nem hagyott kétséget afelől, hogy a Cahal, a hadsereg bármikor kész újabo és újabb erőpróbákra, s nem habozik, hogy érvényesítse technikai, szervezésbeli, kiképzési fölényét. Könyörtelen hadviselést helyezett kilátásba. De, úgy látszik, fegyverekkel sem lehet elnyomni a felkelést. Amit kirobbanása idején néhány napig - talán konspirációs okokból - mostohagyermekként kezelt a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vezetősége, hogy aztán később, éppen az intifada eseményeire hivatkozva átdolgozza, kiszélesítse követeléseit, javaslatait, még később pedig megtegye a kompromisszumkészségről tanúskodó indítványt. A PFSZ legutóbb már arra is késznek mutatkozott, hogy elfogadja az izraeli kormányfő, Jicchak Samir által előterjesztett javaslatot és részt vegyen a helyhatósági választásokon - ha azokra nemzetközi, elsősorban ENSZ- ellenórzés alatt kerül sor, és ha konkretizálják a teljes függetlenséghez, az önálló államisághoz vezető út egyes fázisait. Megegyezés, persze, még nincs, ilyesminek a körvonalai egyelőre nem is látszanak. De sajátos módon, a kompromisszum igénye és eszméje kezd népszerű lenni mindkét oldalon, hiszen nyilvánvaló, hogy a végtelenségig nem folytatódhat az, ami most történik. Mérsékelt jobboldalinak ismert izraeli kollégám szerint most mindkét A gumigolyó - az izraeli vezetők állításaival ellentétben - nem is olyan „humánus" fegyver, ilyen komoly sérüléseket, roncsolásokat okoz fél akkor cselekedne a legbölcsebben, ha valamelyest engedne feszes tartásából, s elindulna a másik felé. A palesztin állam, a PFSZ irányításával megszerveződő ország - mondja jgyanis létrejön elóbb- utóbb. De - ha akár arab, akár izraeli oldalon - túlbecsülik az eddigi eredményeket, akkor az „engesztelhetetlenek“ elöbb- utóbb kiprovokálják a véres fegyveres leszámolást, s akkor évtizedekkel „arrébb tolják“ a palesztin államalapítást. Persze, ha palesztin államról esik szó, Izraelben nagyon sokan újjal mutogatnak - Jordániára. Árulkodó jel, hogy az országot ismét a régi, a brittektöl kapott nevén emlegetik, így: „Transzjordánia". Amely esetleg egy békefolyamat során kiegészül az egyelőre megszállt Ciszjordánia bizonyos részeivel és a Gázai-övezettel, és akkor ennek az államnak akár Arafat is lehetne az elnöke! Az Izraelben és a megszállt területeken tájékozódó újságíróknak könnyen támadhat az a benyomásuk, hogy egy ilyenszerű fejleményt szívesen látnának Jeruzsálemben. Ahol egyébként főként azok, akik a nemzetiségi ellentétektől szabdalt Kelet- Európából érkeztek, rendszerint hozzáteNincs könnyű dolga annak, aki manapság Kelet-Európából szolgálati útlevéllel Izraelbe akar utazni. Az illető számíthat a hosszadalmas mérlegelésre, a várakozásra, a bizonytalanságra, és mire megkapja a vízumot, a beutazási engedélyt, már százszor is megbánta, hogy nem turistaútlevéllel próbálkozott. Az újságírók kérelmét különleges aprólékossággal mérlegelik, és ez a megkülönböztetett figyelem tapasztalható az utazás során is. (Ha az utas Magyarországról indul, az érdeklődés már a Ferihegyi repülőtéren érzékelhető. Ott ugyanis az izraeli légitársaság alkalmazottjai, és a beszállásnál közreműködő biztonsági szakemberek felettébb részletes faggatózásai próbálják megállapítani, ki és miért vállalkozik az útra, kivel és mikor szándékozik találkozni, hol lakik majd, no és persze tapasztalatait miként kívánja majd hasznosítani. A visszaút sem könnyebb, akkor a Ben Gurion repülőtéren történik meg ugyanez, csak persze, akkor már nem a szándékok, a tervek után érdeklődnek a tisztviselők, hanem azt firtatják: kivel, hol, mikor, miről beszélt, hol volt a szállása, mivel utazott az országban, csak izraeliekkel találkozott-e, vagy arabokkal is, járt-e megszállt területeken vagy sem. És persze, mi van a csomagjában, hoz-e, visz-e ajándékot, levelet vagy más küldeményt.) I íjfjt y || ÍN
