Vasárnapi Új Szó, 1989. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)

1989-11-10 / 45. szám

„Energiatárlat“ után - de nem róla „Békét, kenyeret és energiát“ - olvashattuk az október végén Szlová­kia fővárosában megrendezett energetikai szakkiállítás mottói között. Bármennyire bizarrnak tűnjék is az első látásra-hallásra, eme közlés nagyon is a realitások talaján fogant. Mi még, szerencsére, a fenti „hármas követelmény“ utolsó tagjának hiányát nem nagyon tapasztal­hattuk, ami - figyelembe véve a térség egyes országainak ellenkező előjelű tapasztalatait - nem csekélység. Csínján az energiával, merthogy forrásai nagyon is végesek, hallhat­juk azonban lépten-nyomon, s mi tagadás, a sok figyelmeztetés ellenére sem vesszük túlságosan komolyan. Pedig ideje lenne. Ugyanis a helyzet korántsem rózsás - mondhatjuk „közhelyesen“ -, mert az energiafo­gyasztás nem legjobb szándékaink szerint alakul. Pedig erre az ötéves tervidőszakra radikális változ(tat)ást hirdetünk meg: öt évre terveztünk akkora fogyasztásnövekedést, amekkora korábban egy-egy év alatt bekövetkezett. Nos, a jó szándék kevés! Pedig az eszközei sok esetben megvolnának, hogy hatékonyabbá, de leginkább: ésszerűbbé tegyük az energiafelhasználást. Láthattuk ezt a fentebb már jelzett, az idén először megrendezett nemzetközi kiállítá­son a RACIOENERGIA ’89-en is. Ezzel szemben az energetikai helyzet olyan, amilyen. Hogy mégis milyen? Alábbi írásaink ezt szándékoznak tükrözni. A teljesség igénye nélkül... Nincs más út... Biztos láncszem Egy energetikai rendszer megbízhatósá­gának igazi próbája mindig az energetikai főszezonban, télen következik be. Igaz, erről legutóbb valójában három évvel ezelőtt volt lehetőségünk meggyőződni, mert az 1986-87-es zord telet követően két enyhe hideg évszak következett, s ha hinni lehet a meteorológusoknak, akkor az idén még enyhébb lesz a tél, mint tavaly ..Azaz a kilátá­sok ebből a szempontból nem rosszak, s az energetikai szakemberek azt ígérik, hogyha normális tél lesz, akkor semmilyen fennaka­dásra sem kell számítanunk, a gázellátásban pedig még mínusz 20 Celsius-foknál sem. Arról pedig az utóbbi évtizedben - éppen az 1986-87-es tél kapcsán - meggyőződhet­tünk, hogy az energiagazdaság megbízható láncszeme a népgazdaság egészének. Vo­natkozik pedig ez az állítás a bányászattól kezdve az energiatermelés minden szaka­szára, beleértve a világítógázt is. Nem fordult elő az elmúlt évtized során, hogy számottevő fogyasztáskorlátozásra került volna sor a ter­melésben, a lakossági hő-, melegvíz-, ener­gia- vagy gázszolgáltatásról nem is beszélve. Igaz, a megbízható energiagazdaság kié­pítése nem csekély anyagi eszközöket kíván. Sót, sokat. Vegyük például az Észak-Cseh­országi Barnaszénmedencében, vagy a so- kolovi szénmedence külszíni- bányáiban használatos óriásgépeket, amelyek rengeteg pénzbe kerülnek, s az sem mellékes, hogy egy-egy óriás kotró-, vagy tömedékelögép saját energiafogyasztása annyi, mint egy kö­zepes nagyságú falué... Persze a drága energiaforrások közé szá­míthatjuk a nukleáris erőműveket is - első­sorban építésük kerül sokba, de üzemelteté­sük sem olcsó. Arról nem is szólva, hogy mibe kerül, amíg a nyíltszíni bányák szén­készletét „kitakarjuk“, hogy eltávolítjuk a fö­lött levő talajrétegeket, közben nemegyszer falvakat, településeket költöztetve át koráb­ban megépített lakónegyedekbe... De nézzük Déldául a már említett sokolovi Kisebb levéltári részlegre lenne ahhoz szükség, hogy tároljuk ama sajtótermékeket, amelyek azzal foglalkoztak, hogy széles e ha­zában mennyi energiát lehetne megtakarítani- pontosabban meg se termelni... -, ha bevezetnénk a lakások hófogyasztásának (vagy hóigényének?) mérését. Ráadásul e kérdéssel már foglalkoztak szinte minden szinten: lakástulajdonosoktól hóhivatalokig. Hiába. Pedig tény: a hazai hőszolgáltatási rend­szer alacsony színvonalú. Nos ez a tény mintha a jelzett igény megvalósítását hátrál­tatná. Ugyanis a szakemberek jelentős része éppen ezért azt vallja, hogy előbb korszerűsí­teni kell a hőtermelést és -átvitelt, s számára a lakások höfogyasztásának esetleg a radiá­torok hőjének mérése - és szabályozása- fölösleges. A kérdés ilyetén „komplex“ felvetése esetén igazuk van, hiszen jelentő­sek a veszteségek a fűtómúvekben, kazánhá­zakban, a hövezetékekben az átvitel során. „energiavidéket“, amelyről a közelmúltban többször is hallhattunk (igaz, a környezetvéde­lem kapcsán). Korábban itt termelték ki a ha­zai barnaszénszükséglet egyötödét. Aztán az eredeti elképzelésekkel szemben a 7. ötéves tervidőszak során tovább fokozták a szénki­termelést, s számottevő csökkenés a jelenle­gi ötéves tervidőszak során is csak a legutób­bi időszakban kezd bekövetkezni a szénfej­tésben. Ennek ellenére új külszíni bányákat kell nyitni, mivelhogy a korábbiak éppen ki­merülőben vannak. Ezzel egyidöben nemcsak a többi népgaz­dasági ágazatban lépett fel az ésszerű ener­giafelhasználás fokozottabb igénye, hanem az energiahordozók kitermelésében is a mennyiségi követelményeket ésszerű módszereknek kell felváltania. Mint például a szóban forgó területen, ahol a tisovái hőerő­művet úgy üzemeltetik, hogy annak széntáro­zóját a szomszédos bányából közvetlenül látják el fűtőanyaggal a szállítószalagok kilo­méterei segítségével. Nem kell vasút, sem vagonok, amelyekben esetleg a szén befagy­na, ha nagy a hideg. Persze, a két évvel ezelőtt törvénybe ikta­tott központosított hőellátás is az egyik módja a racionális energiaellátásnak és -felhaszná­lásnak, s így egyszerűbb a fokozott követel­mények betartása is. Merthogy ami ésszerű, annak a jövőben nemcsak gazdaságosnak, hanem ökológikusnak is kell lennie. (Más kérdés, hogy ez valójában mindig is így volt, csak éppen fütyültünk rá...) Persze, minden vitán felül áll az a követel­mény, hogy az energetikának a jövőben is a gazdaság megbízható láncszemének kell lennie. Ez a jövőben sem lesz olcsó mulat­ság ... Ezért is válltak állami vállalattá a leg­nagyobb bányavállalatok is, no meg azért is, hogy a beruházási eszközök összpontosítá­sának lehetőségén túl azok gazdaságos fel- használása fokozottabban kerüljön előtérbe. Egyéb összefüggéseivel együtt pedig tár­sadalmi igény annak elbírálása, vajon a szén- kitermelés jelenlegi színvonalának emelése vagy szinten tartása helyett nem lenne-e sokkal célszerűbb - ha drágán is -, megte­remteni a jelentős energiaigény-csökkenté­sének feltételeit, hogy a meglévő szénkészle­tek élettartamát minél jobban emelhessük. E „szónoki kérdésre“ adandó válasz na­gyon is egyértelmű! Ráadásul nem is új... Csakhogy... A hőszolgáltatási láncnak az elejétől a vé­géig több gazdája is van. Más fejleszti a hőt, s megint más gazdálkodik vele. Ezért aztán a korszerűsítésről ugyan mindenki beszél, de egyúttal arra is vár, hogy a» csak kezdje az a másik... Pedig - papíron - mindegyiknek feladata, hogy a munkát úgy szervezze és végezze, hogy a szén szállítási veszteségei minimálisak legyenek, az égés hatásfoka pe­dig maximális, s a megtermelt hő ne szökjön meg a hibás vezetéken. Pedig egyetlen módja van csak annak, ahogy a hőtermelőket és -szállítókat lépés- kényszerbe hozzuk: a lakásokat el kell látni hőmérőkkel. Három-négy éve például az NSZK-ban 45 millió (!) ilyen műszert szereltek be a lakásokba, s így 15-20 százalékos fűtőanyag-megtakarítást értek el. így ugyanis különválaszthatóvá vált a laká­sok ablakain és a vezetékeken fölöslegesen ... mindenesetre ezt állítják az ener­getikai szakemberek az atomenergiáról, ha szóba jön a (közel)jövö energiaellátá­sának kérdése. Van ugyan, ahol a köz­vélemény másképp vélekedik, azonban aligha lehet véletlen, hogy a világ negy­venegy országának van tudományos megalapozottsággal kidolgozott atom- energetikai programja. A világ energia- termelésének mintegy 15 százalékát az atomerőművek kb. 324 működő atomre­aktora 240 ezer megawattnyi teljesít­ménnyel termeli. Ami az egyes országok atoménergia- termelését illeti, az első helyen Francia- ország áll. Ott a teljes energiamennyiség több mint 70 százalékát termelik atom­erőművek. A második helyezett belgáknál sincs ettől messze a nukleáris energia részaránya: mintegy 67 százalékot tesz ki. Eddig a hosszú távú atomenergetikai programot idehaza is teljesítjük, még ha az egyes erőművek esetében csúsznak is a határidők. Igaz, nemegyszer teszik fel a kérdést - a legtöbbször laikusok miért kell Nincs olyan, az energetikával kapcso­latos sajtóértekezlet, amelyen valami­lyen módon ne jönne szóba a kis vízi erőművek építése. Sót, már van vagy fél tucat olyan brosúrám, amelyből megta­nulható, miként kell azt megépíteni. Már csak egy bővizű patak kellene telkemen keresztül... Még mielőtt „humoromat" minősíte­nék, ki kell jelentenem, hogy az energe­tikai szakemberek szerint a kis vízi erő­művek villamos energiája korántsem le­becsülendő a hazai energiamérleg javí­tása terén. Sőt. A mintegy 21 százalék­ban kihasznált hazai vízienergia-poten- ciál lényegében úgy javítható elsősor­ban, ha mindenütt építenek ilyen erőmű­veket, ahol lehet. Javult ugyan az utóbbi időszak mérlege, de nem annyira, mint azt az illetékesek szeretnék, mégis az itt termelt villamos energia révén az utóbbi években csaknem 700 ezer tonna bar­naszenet takarítanak meg. Számuk tavaly elérte a hatszázat, és elsősorban a magánszemélyek körében számítanak közkedveltnek, kevésbé a mezőgazdasági és ipari üzemeknél. Megfontolás tárgyát képezné tehát, ha az utóbbiakat arra ösztönöznék, hogy megépítsék a maguk erőművét, ahol lehet. Esetleg azáltal, hogy csökkentik a részükre kiutalandó energia felső ha­tárértékét. És persze még túl sok a bü­rokratikus akadály az építkezés engedé­lyezésének útjában. Pedig Prerovban már a kisturbinák javítására szerelőcsarnokot is építettek távozó hőmennyiség - veszteség. A fogyasz­tó ugyanis csak az előbbiért fizetett... A prágai Energetikai Kutatóintézetben (is) mintha fölöslegesen szerkesztették volna azokat a hö(mennyiség)méróket, amelyekkel mérhető a radiátorok és a lakások hő- sót melegvízfogyasztása is. A numerikus kijelzé­sű műszerek alkalmasak önálló mérésre, és csatlakoztathatók egy számítógéphez is - például a házkezelőségeken... Ráadásul olcsó, hazai alkatrészekből szerelhetők össze, csak éppen az érdeklődés minimá­lis... Egy biztos: nem a hötermelök és -szállí­tók fogják bevezetni. Ugyanis ezek révén azonnal kiderülne, hogy hol vannak a távfűtés hibái - ha úgy tetszik, tartalékai. Ez pedig aligha lehet érdekük, amíg más fizet. így aztán „hógazdálkodás“ nem nagyon folyik. A veszteséget fizeti az állampénztár. Ezért továbbra is több millió tonna szénnel kell a bányászoknak többet fejteniük, s miköz­ben az elég, kéndioxid felhők tarkítják az eget. önveszélyes felelőtlenség! a zöld réten éppen hatalmas erőműve­ket létesíteni? Nyilván ugyanígy merült fel a kérdés más országokban, így a már említett Belgiumban is. A Csehszlováki­ától több mint négyszerié kisebb ország­ban nagyon is sűrűén kellett őket felépí­teni. Kénytelenek voltak: a szénbányák gazdaságtalanná váltak - bezárták őket. Az atomerőmű-építést alapos isme­retterjesztő munka és társadalmi vita előzte meg. Azóta az foglalkoztatja a belgákat, hogyan tenyésszenek bizo­nyos halakat az erőművek hulladékvizé­ben, miként hasznosítsák a hűtőtornyok hulladékhőjét, mi lehet az energetika új fejlődési iránya. Merthogy ma még nincs rfiás. Ezért is furcsállották a hazai illetéke­sek, amikor szóba jött, még meg nem kezdett atomerőmüvek építését (pl. Ke- cerovce) későbbre halasztanák a terve­zettnél. Félő ugyanis, hogy a máig kiépí­tett (atom)erőmúépítési ágazat műszaki­gazdasági bázisa felaprózódik, szellemi­tapasztalati potenciálja a szakemberek szétszéledésével megszűnik, kárba vész. Túl nagy volna a kár, még egyszer meg kellene fontolni! a Járási Ipari Vállalatnál, Tynec nad Sázavouban pedig egy új gyártócsarno­kot. A blanskói CKD pedig a nagyobb kiserómúvek turbináira szakosodik. Ha biztos lehetnék abban, hogy segít, mozgalmat hirdetnék: építs magadnak erőművet! Ahol lehet... „ Van annak, ki el nem issza...“ - tartja a mondás, s ez vonatkoz­tatható az energiafelhasználásra is. Az „energiamegőrzés“ igényét pedig intézményesítettük. Van a 02-es állami célprogram - min­denekelőtt. Aztán szinte minden intézmény kötelességének tartja, hogy az energiafogyasztásra fel­ügyeljen. Papíron minden­képpen. Versenyt ír ki a szakszervezet (az egyes üzemrészlegek között), az illetékes nemzeti bizottságok és még tömegszervezetek is megtehetnék... A gond akkor merül föl, amikor az ilyen versenyt értékelni kell! Epilógus Ugyanis a verseny kérdőívét leg­inkább a „legilletékesebbel“, a(z) (fő)energetikussal töltetik ki, mivel hogy ő ért hozzá c leg job­ba n(?) A tárgyilagosságnak felté­teleit senki sem vitatja. Pedig le­hetne... Ugyanis kiderülhet, hogy olyan szervezet érhet el előkelő helyezést, amelyik nem teljesítet­te a 02-es állami célprogram kö­vetelményeit. Sőt, volt már arra is példa, hogy dicsérték az olyan vállalatot - merthogy energiai ta­karított meg -, amelyik nem telje­sítette tervfeladatait. (Igaz, ha igyekszik, akkor sem teljesítette volna, de több energiát fo- gyaézt...) így aztán felmerülhet a kérdés: Mi legyen a cél? Mert az aligha lehet az energiatakarékosság. Az mindenekelőtt a gazdaságosság lehet, ahhoz viszont jó eszköz lehet az energia-takarékosság is. Ezért: ne keverjük a szezont a fazonnal... Az oldalt írt^: MÉSZÁROS JÁNOS Csináld magad! .....Ráérünk arra még?!‘

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom