Új Szó, 1988. január (41. évfolyam, 1-24. szám)
1988-01-12 / 8. szám, kedd
Ma rajtol a műkorcsolya- és jégtánc-Eb Több mint negyedszázad után ismét Prága ÚJ szú (Munkatársunk, URBÁN KLÁRA telexjelentése) - Szép hazai sikerrel zárult az 1962-ben megnyílt prágai sportcsarnok első nagy nemzetközi rendezvénye, a még ugyanabban az évben lebonyolított műkorcsolyavilágbajnokság. A premieren a Roman testvérpár a jégtáncban aranyérmet nyert, s ezüstérmes lett a férfiak mezőnyében Karol Divín is. A legnagyobb optimizmus mellett sem várható, hogy a több mint negyedszázaddal későbbi kontinensviadalon megismétlődjön a siker, hiszen hazánk jelenlegi mükorcsolyasportjában nincs olyan egyéniség, akitől érmet várhatnánk. Petr Barna a legjobb esetben az első hat közé verekedhet magát, és hasonló szándéka van a tavalyi negyedik helyezett Knapová-Novotný párosnak is; tekintettel, hogy Prágában a Szarajevóinál jóval erősebb a mezőny. Ha már a mezőnyöknél tartunk, talán még annyit. 20 ország (az ISU európai tagországai közül csak Hollandia és Luxemburg maradt távol) vesz részt az Európa-bajnokságon, a legtöbb induló - 27 - a nőknél lesz, 24 a férfiak száma, miután a bolgár fiú sérülés miatt az utolsó pillanatban visszalépett; 18-an vannak a jégtáncosok (itt a magyarok második kettőse, Wertán-Demeter nem indul), s legkevesebben, 11-en a párosok állnak rajthoz. Tegnap már nagyüzem volt a kiscsarnokban és a versenyek színhelyén is, reggel a párosok, majd a jégtáncosok tartották edzéseiket. A környezettel vala- mennnyien elégedettek, a csarnokban kellemes, 17-18 fokos a levegő és a szolgaltatások is jól működnek. Az idén először újdonságot vezettek be, a közönség a helyszínen vásárolhat virágot kedvenceinek. A pon- tozóbírák és a közönség tájékoztatását a WIGE-DATA cég két nagy eredményjelző táblája biztosítja, s a dohányzás ellenségei nyilván örömmel üdvözlik azt az intézkedést, hogy a csarnok területén tilos a dohányzás. A tegnapi sajtóértekezleten Petr Prűsa, a szervező bizottság elnöke azt is elmondta: az esemény iránt A Szovjetunió részt vesz az 1988-as nyári olimpián (ČSTK) - Moszkvában tegnap délután ülésezett a Szovjetunió Olimpiai Bizottsága, s úgy döntött, hogy a szovjet sportolók részt vesznek a XXIV. nyári olimpiai játékokon. A Szovjetunió Olimpiai Bizottsága, amely figyelembe veszi az olimpiai eszméket, nagyra értékeli a nemzetközi olimpiai mozgalom egységét, és további megszilárdítása mellett foglal állást. Egyben hangsúlyozta, hogy tá- mogatja az 1988Q99a„Sa;yaá7NDKPS V-'' Dél-Korea általi közös rendezését, amely összhangban van az Olimpiai Chartával és az olimpiai eszmékkel. Hárman még versenyben (sr) - Holnap a 3. forduló első mérkőzéseivel folytatódnák a küzdelmek az európai röplabdakupákban (a visszavágókat egy hét múlva rendezik). A négy csehszlovák csapat közül még három versenyben van a döntőbe jutásért. Az Aero Odolena Voda férfiegyüttese a BEK 2. fordulójában előbb 3:2-re legyőzte a CSZKA Szófiát, majd a bolgár fővárosban 3:0-ra kikapott, és kiesett. A három állva maradt csehszlovák csapat idegenben lép pályára. Az RH Praha férfigárdája (KEK) Athénban a Panathinaikosz ellen, az RH Praha női csapata (BEK) a Ravenna ellen, mig a Slávia UK női együttese (KEK) a tavalyi győztes Minszk elien mérkőzik. Hilda Mazúrová és Dušan Blahuta edzők a következő játékosokkal utaznak Minszkbe: Trnková, Dubcová, Voleko- vá, Slováková, Jakšová, Koseková, Brenznenová, Kasašová. Betegség miatt Chrtianska és Murová nem utazhat, Toltová sérült, Mikušová pedig a junior válogatottal Bulgáriában tartózkodik. A SAZKA 2. játékhetének telita- lálatos szelvénye: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 222211120 2 2 2 0 (ČSTK) Sevillában a Kaszparov - Karpov világbajnoki páros mérkőzés szervezői kihasználták az alkalmat több más sakkrendezvény lebonyolítására, s így a mérkőzés egy-egy unalmasabb döntetlenje után leköthették a látogatók érdeklődését. A legjelentősebb ilyen seregszemle Sevilla város nyílt tornája volt, melyen a 210 résztvevő között 11 nagymester, 31 nemzetközi mester és 11 Fide-mester is a táblához ült. Meglepetésre az izraeli Muray lett az első, fél ponttal a magyar Sax, az angol Hodgson, a szovjet Szokolov és a spanyol Tallabera előtt. Bemutatjuk a nyílt torna egyik nem hibátlan, de fordulatokban gazdag játszmáját: Szicíliai védelem Világos: Martin (spanyol) - Sötét: Carlier (holland) 1. e4 c5 2. Hf3 Hc6 3 d4 cd4: 4 Hd4: Vb6 (ritkább folytatás, mely a sheveningi rendszerre jellemző állásokhoz vezet) 5. Hb3 e6 6. Hc3 Hf6 7. Fd3 Fe7 (7. .. Fb4-re 8. Fd2! majd f4 és Vf3 esélyes királyszárnyi támadással) 8. 0-0 d6 9. Fe3 Vc7 10. f4 a6 11. Vf3 0-0 12. a3 (erélyesebb a rögtöni 12. g4) 12...Bb8 13. Kh1 (13. g4! b5 14. g5 Hd7 15. Vh5 a Bf3 és Bh3 fenyegetéssel) 13.. b5 (14. Vh3 b4 15. ab4:? (14. He2!) 15... Hb4: 16 Hd4 (16. e5-re Hd3:17. ef6: Ff6:! stb.) 16 Hd3: 17. cd3: Bb2: 18. Bac1 Vb7 19 Bf3 Fd7 20. Bg3 Kh8 21. Hf3 Bc8 22. e5 (22. Hg5-re Bc3:! 23. Bc3: Bb1+ 24. Fg1 Bg1:+ 25. Kg1: Vb1+ 26. Kf2 Vb2+ és nyer) 22.. Hd5? (22... Bc3:! 23. Bc3: Hd5 után fordult volna a kocka...) 23. Fd4 Hf4:? (ez már veszít, meg kellett kísérelni 23... Bc3:-at) 24. ed6:! Ff8? (24... e5! 25. Vh6ü gh&: - 25... Hg6-ra 26. He5: gh6: 27. Hg6: + Kg8 28. He7+ nyer - 26. He5: Fg5! 27. Hd7:+ Kg8 28. Hf6+ döntetlen, Mattra vezet 24.. . Hh3: 25. Fg7:+ Kg8 26. Ff6+ Kf8 27. Fe7: + ) 25. Vh6! e5 (Hg6-ra 26 Hg5) 26. Fe5: Bg2: (nincs jobb, f6-ra 27 Vf6:! is megy) 27. Fg7:+ (nem 27. Hg5? Ff5) 27.. Kg8 28. Vf4: Bg3: 29 Vg3 Fg7: 30. Bg1 Fg4 31. Vg4: f5 32. Vf5: Bf8 (vagy 32... Bc3: 33. Ve6+ Vf7 34. Hg5!) 33. Vd5+ Vd5: 34. Hd5: és sötét feladta, 34... Bf3:-ra 35. d7 Bf8 36. He7 f és Hc6 nyer. 1546. SZ. FEJTÖRŐ G. Giudelli (,,Good Companion“ 1917 I. díj) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kh5, Vg1, Bf8, Hd5 és f4, Fh8 és d4 (7 báb). Sötét: Ke4, Va4, Bb5, Hh6, Fd2, gy: a5, b4, c7, e7, f3 és h3 (11 báb). A megfejtés beküldésének határideje, január 18. A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk“ megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között minden héten két könyvet sorsolunk ki, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1544. sz. fejtörő (L. Iszajev) megfejtése: 1. Hh3! Az e heti nyertesek: Agócs Gyula, Gömöralmágy (Gém. Jablonec), Kluch Miklós, Dunaszerdahely (Dunajská Streda). DELMÁR GÁBOR nagy az érdeklődés, mint az általában lenni szokott. A vasárnap délutáni gálaműsorra elővételben már minden belépőjegy elkelt, a legtöbb nézőt a jégtáncversenyre várják. Igyekeztek megoldani azt is, hogy a kötelező és a rövid programok alatt se legyenek üresek a lelátók, különböző iskolákba ingyenes jegyeket küldtek, s így remélhetőleg a sportszerető diákok kellemes légkört teremtenek maid a csarnokban. A szervező bizottság tagjai az elmúlt napokat a repülőtéren vagy a pályaudvarokon töltöttek a versenyzőkre és edzőikre, a bírákra, a szakvezetőkre várakozva. A verseny előestéjére a résztvevők nagy része már megérkezett a csehszlovák fővárosba, szinte utolsóként Katarina Witt is, aki ma délelőtt már jégre lép a reggel kezdődő női kötelezőkben. Prága vendége az olasz Paulsen, a Nemzetközi Műkorcsolya- és Jégtánc Szövetség (ISU) elnöke, aki egyenest a repülőtérről hajtatott az Intercontinental Szállóban lebonyolított esti sorsolásra. A párosok és a jégtáncosok után délután a nók és a férfiak foglalták el a sportcsarnok jegét. Az edzésekre sok ember volt kiváncsi, főként a nagyok gyakorlatai váltottak ki elismerést. A férfiverseny címvédője, a szovjet Alekszandr Fagyejev keltette a legnagyobb szenzációt, aki talán az ellenfelek megijesztésére, vagy inkább a pon- tozóbírák ,,előkészítésére“ négyfordulatos leszúrt Rittbergert is bemutatott - hibátlanul. Talán sokan emlékeznek még, hogy az ugrás premierjét az 1986-os koppenhágai Eb-n Jozef Sabovčík tartotta. A gyengébb nem képviselői sem tétlenkedtek. Fagyejev honfitársa, Kira Ivanova ugyancsak az ugrásokat gyakorolta, a tripla Lutz harmadszorra hibátlanra sikeredett. Kíváncsian várjuk, vajon a két dobogóesélyes szovjet műkorcsolyázó a versenyprogramjába is beiktatja-e a két nehéz ugrást. Az edzésről a csehszlovák bajnoknő, Iveta Voralová sem maradt távol, aki teljes kürjét lefutva elégedetten távozott az öltözőbe. Elégedett volt edzője, Vlasta Koprivová is, tanítványa egyetlen ugrást sem rontott, magabiztos benyomást keltett: „Remélem, hogy Iveta egészséges önbizalma a mai kötelezők után sem csappan meg“ - sóhajtott föl az edző a tréning befejeztével. Míg a kontinensbajnokság résztvevői benn a csarnokban szorgosan rótták a köröket a jégen, fehér lepel borította el a várost. Megérkezett az első hó, mintha csak a „jegeseknek“ küldött üdvözletként... Katarina Witt az utóbbi öt évben valamennyi Európa-bajnoksá- gon aranyérmet szerzett. Reméli, hogy Prágában a hatodik is sikerül... (ČSTK-felvétele) Labdarúgó-Eb Sorsolásra várva (sr) Düsseldorfban ma délben tartják a labdarúgó Európa-baj- nokság nyolcas döntőjének (június 10-25.) sorsolását. A csapatokat két négyes csoportba osztják, a csoportok élén az NSZK és Anglia szerepel. Hollandia és Olaszország válogatottja is kiemelt. Az Európa-bajnokság 15 mérkőzésére 900 000 jegyet nyomtattak, s a rendezők véleménye szerint a nyolc stadion minden egyes alkalommal legalább 70 százalékra megtelik. Ebben több mint 200 000 jegy kelt el, elsősorban a nyitómérkőzésre és a döntőre. A szervező SPORTHÍRADÓ • MA REGGEL Tunéziába utazik a csehszlovák utánpótlás labdarú- gó-válogatott: Vahala, P. Herda, Zá- leský, Slabý, Šilhavý, Litoš, Frýda, Vandas, Molnár, Némeček, Nemec, Bittengel, Staŕičný, Maroši, Bros, Tittel. A válogatott a Görögország elleni Európa-bajnoki negyeddöntőre készül. • MÁR CSAK két jelentkező maradt az 1992. évi labdarúgó Európa- bajnokság döntőjének megrendezésére: Svédország és Spanyolország. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szervező bizottságának ülésén ugyanis e két ország megerősítette jelentkezését, míg a Szovjetunió visszavonta azt. • SZÓFIÁBAN JÁRT az Európai Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szervezetének (AENOC) kéttagú bizottság elnökének, Hermann Neubergernek szavai szerint mintegy 100 000 külföldi turistát várnak az NSZK-ba, legtöbbet, 25-25 ezret Dániából és Hollandiából. Elsősorban a dán szurkolók körében óriási az érdeklődés az Euro '88 iránt. Ezt igazolják a dán válogatott középpályás Lerby szavai is: ,,Apám még sosem járt külföldön, de most azt állítja: az Európa-bajnokságról nem hiányozhat“. vizsgáló bizottsága, hogy szemügyre vegye az 1994-es téli olimpiai játékok megrendezésére pályázó bolgár főváros előkészületeit. Jacques Rog és Hans Jungwirt elégedetten nyilatkozott a látottakról. • KITÜNŐEN SZEREPELT Amszterdamban a Budapesti Spartacus vízilabdacsapata. A nemzetközi torna utolsó fordulójában 11:8- ra verte az NSZK válogatottját, és a házigazdák mögött a második helyen végzett. • ENZO FRANCESCOLI, az uruguayi labdarúgó-válogatott csatára bejelentette, hogy nem kíván ttovább a francia Racing Paris csapatában játszani. • NÉHÁNY NAP MÚLVA edzésbe áll az osztrák II. ligás Vorwárts Steyr csapatában Oleg Blohin, az 1975-ös aranylabdás szovjet válogatott labdarúgó. „Másfél évet írtam alá“ - mondta Blohin. MAGABIZTOS ÉLLOVASOK • HAŠEK, A VARÁZSLÓ • BAJBAN VAN A SLOVAN • KIESÉSI RANGADÓ - POFONOKKAL • MA ÚJRA A BAJNOKI PONTOKÉRT Egyhónapos szünet után a hét végén három nap alatt két fordulót rendeztek az I. jégkorongligában. Rakétarajttal kezdődött tehát a bajnokság második, párospáratlan sorozata. Ma este ismét jégre lépnek a csapatok, majd a válogatott olimpiai felkészülése következik. A pont- vadászat a calgaryi ötkarikás játékokat követően (51 napos szünet) március 4-én a 27. fordulóval folytatódik. Kitünően kezdték az új évet a tabella éllovasai, mindhárman két-két győzelmet arattak. Legnehezebb dolga a 3. helyezett Spartának volt, amely mindkét mérkőzését idegenben játszotta Bratislavában alacsony színvonalú mérkőzésen félgőzzel nyert (2:1), Kladnóban azonban alaposan össze kellett magát szednie, hogy két ponttal távozhasson az igen lelkes újonc otthonából (4:2). Remek formában van a prágaiak válogatott kapusa, Šindel, aki több gólnak látszó lövést is hárított a Slovan stadionjában, s nagy érdeme van abban, hogy a prágaiaknak két gól is elegendő volt a győzelemhez. Majdnem pontot vesztett Kassán (Košice) a második helyen tanyázó exbajnok az utolsó előtti Gottwaldov elleni találkozón, ám a hajrában a házigazdák kapitánya megszerezte a győztes gólt (3:2). Libának ezen az egy pontot érő gólján kívül nem sok említésre méltó sikerült a 60 perc alatt De nemcsak ő, hanem a csapat többi tagja is árnyéka volt önmagának. A meglepetésekre képes Plzeň otthonában aztán összeszedte magát a kassai csapat, küzdelmes mérkőzésen fegyelmezett játékának köszönhette a két pontot (4:3). Különösebb megerőltetés nélkül, a helyenként sziporkázó játékkal aratott fölényes győzelmeket a listavezető; igáz, ellenfelei a mezőny leggyengébbjei voltak. Pénteken Lála, vasárnap pedig Caldr is hiányzott a Motor csapatából. A két gólerős játékos távolléte ellenére Bratislavában bemutatót tartott az éllovas a modern, gyors jégkorongból. A második harmad elején pár perc alatt padlóra küldte gyenge ellenfelét, melynek játékosai a harmadik gól után csak céltalanul korcsolyázgattak a jégen. A Brnóhoz hasonlóan (5:1) a Slovannak is megkegyelmezett a Č. Budéjovice. Ezért lett csak 7:1... Igaza volt Jiŕí Holečeknek, az egykori kitűnő kapusnak, amikor egy hónappal ezelőtt azt mondta: Hašekkal megkétszereződik a Pardubice ereje. Lám, egy fecske is csinál nyarat az I. jégkorongligában. Nem az első eset ez Tavaly ugyanis a veterán ivan Hlinka volt a varázsló a Litvinov együttesében. Régen korongozott olyan magabiztosan és ötletesen a bajnok, mint pénteken Trenčínben (7:1). Bajban van a Slovan - mondogatták többen is vasárnap este a Č. Budéjovice elleni kiütéses, 7:1 -es vereség után. Nem jártak messze az igazságtól.. Három nap alatt készer kikapni hazai pályán, nem valami kellemes dolog, ám tragédiaként sem kell elkönyvelni. Az viszont elszomorító, hogy milyen teljesítményt nyújtottak a kékek. Sem a Sparta, sem pedig a Č. Budéjovice ellen egy épkézláb akciót sem vezettek. Elképzelés nélkül, az összjátékot teljesen nélkülözve korongoztak, inkább csak kergették a korongot és az ellenfelet. Emberelőnyben sem tudtak helyzetet kidolgozni, de még kapura lőni sem. Ez önmagáért beszél! A napokban 50. születésnapját ünneplő Jozef Golonka edző szebb ajándékot várt játékosaitól, akiknél a küzdeni akarással is baj volt. Még a kapitány, Dušan Pašek is csődöt mondott: mindkét mérkőzésen sokat szabálytalankodott és állandóan reklamált. Golonka igen szűkszavú volt: „Mit mondjak, látták?“ Ringbe illő ökölvívócsatákat is láthatott a közönség a két sereghajtó brnói mérkőzésén, mélyet végül is a szerencsésebb gottwaldoviak nyertek meg (4:3). Az indiszponált Brada játékvezető 16 játékost (9:7) két-két, Otoupalíkot tíz, Čiklt, Paškát (Brno), Venerát és Maruškát (Gottwaldov) öt-öt percre állította ki. A két ,,bokszbajnok“ (Paška, Maruška) már a mérkőzés közepén mehetett zuhanyozni. Hatvan perc alatt hatvankét perc büntetés és két kiállítás végleg! Több mint valószínű, a kiesési rangadónak még lesz folytatása a zöldasztalnál. A vétkesek eltiltására csak a mai, az olimpia előtti utolsó, 26. forduló után kerül sor. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Az I. jégkorongliga hétvégi fordulói után Két vereség — születésnapra