Új Szó, 1980. július (33. évfolyam, 153-179. szám)
1980-07-07 / 158. szám, hétfő
I Ötödször is Borg Wimbledonban szombaton délután véget ért a teniszezők nem hivatalos világbajnoksága. De térjünk vissza néhány szó* val a pénteki női döntőhöz, mely lapzárta után ért véget és így csupán az eredményt tudtuk közölni. Evert-Lloyd és Goolagong-Cawley már nem tartoznak a fiatal teniszezők közé és meglepetésnek számított, hogy ők játszották a döntőt. Evert 1974-ben és 1978-ban nyert Wimbledonban, Goo- lagong pedig 1971-ben egészen fiatalon bizonyult a legjobbnak. Most kilenc évvel később ismét bebizonyította kivételes képességeit, nomeg azt, hogy korai volt öt „leírni". A két nagytudású teniszező remek csatát vívott különösen a második játszmában. Az elsőben ugyanis Evert-Lloydnak sok gondja volt tenyeres ütésével és elsősorban remek két- kézzel ütött fonákjainak köszönhette, hogy Cawley méltó ellenfele lett. Az ausztrál teniszezőnő meglepően remek erőnlétről tett tanúbizonyságot, mindkét oldalról pontosan és erőteljesen ütött. A döntő játszmában fej-fej melletti küzdelem alakult ki, s az utolsó rövidített játékig bizonytalan volt ki- lesz a győztes. Régen látott színvonalas, élvezetes döntő szemtanúja lehetett a wibledoni központi pálya közönsége, nomeg azok, akik a televízió képernyőjén szemlélték a világ legjobb teniszezőinek gigászi küzdelmeit. Egészen rendkívüli érdeklődés előzte meg a férfi egyes döntőjét, s mindenki kíváncsian várta vajon Borg ötödször is a legjobbnak bizonyul-e. Az utóbbi évek egészen kivételes tehetségű és képességű férfi teniszezője bebizonyította, hogy nem véletlenül tartják — immár jóideje — a világ első számú játékosának és nem a szerencsének köszönhette 'eddigi sikereit, Wimbledoni négy győzelmét. Természetesen ezúttal is őt tartották az elsőszámú esélyesnek, annál is inkább, mivel egy nap pihenőhöz jutott, míg ellenfele McEnroe pénteken csak ádáz küzdelem után tudta legyőzni elődöntőbeli ellenfelét Connorsot és biztosítani döntőbe jutását. A fiatal amerikai ennek ellenére egyáltalán nem keltette fáradt versenyző benyomását, sőt nagyon sok kellemetlen percet szerzett Borgnak. McEnroe ellenfelét egészen rendkívüli teljesítményre kényszerítette és a puszta eredményből is kiviláglik, hogy győzelme egyáltalán nem volt könnyű, hihetetlen küzdelemben született. A szakembereik véleménye szerint az eddigi legszínvonalasabb férfi döntőt láthattuk. A két kiválóság a teniszezés magasiskoláját mutatta be, remek adogatásokat, röptéket, technikai trükköket produkáltak. Borg végül páratlan sikert ért el, ezúttal sorrendben ötödször győzött Wimbledonban, amiért mindca elismerést megérdemel. A párosok küzdelme sem múlt el megjepetések nélkül. A vegyespárosban az ausztrál Fromlioltz—Edmondson kettős a fiatal Austin testvérpárban méltó ellenfélre talált. A mérkőzés érdekesen alakult. From- holtzék az első játszmát 6:1- re nyerték és a másodikban már 4:l-re vezettek, de Austi- nék nagyon feljöttek, egyenlítettek és 7:6-ra ők győztek ebben a játszmában. A harmadik is kiegyensúlyozott küzdelmet hozott s végül a fiatal testvérpár nyerte a bajnokságot. A döntők eredményei — férfi egyes: Borg—McEnroe 1:6, 7:5, 6:3, 6:7, 8:6. Férfi páros: McNamara, McNamee—Lutz, Smith 7:6, 6:3, 6:7, 6:4. Női páros: Jordan, Smith—Casals, Turnbull 4:6, 7:5, 6:1, Vegyespáros: Austin testvérpár—Edmondson, Fľomboltz 4:6, 7:6, 6:4. (k) SPORTHÍRADÓ • Gerd Steinkogler, a nyugatnémet Werder Bremen labdarúgócsapatának osztrák játékosa visszatér hazájába. Ősztől az Austria Wien együttesében szerepel. • Luis Cesar Menotti, az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az olasz- országi Európa-bajnokságról hazatérve kijelentette: „A világbajnoki csapatba számításba veszem az Európában játszó Kempest, Bertonit és Ardilest.“ • Világbajnoki selejtező mérkőzésen: Tunézia—Nigéria 2:0, Kamerun—Malawi 3:0. Sakk Björn Borg a svédek teniszkiválósága sorozatban ötöd- • szőr nyert wimbledoni bajnokságot, azzel is igazolva, hogy még mindig ö a világ legjobbja (ČSTK felv.) Ä KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA A Szovjetunió labdarúgő-baj- nokiságának eredményei: Szpar* tak Moszkva—CSZKA Moszkva 0:1, Dinamó Tbiliszi—Dinamó Kijev 0:1, Rosztov—Dinamó Moszkva 1:1, Zenit Leningrád— Lvov 1:0, Ararát Jereván—Cser- nomorec Ogyessza 1:1, Kajrat Alma-Ata—Baku 2:1, Pahtyakor Taskent—Krasznodar Kubány 1:1, Sahtyor Donyeck—Dinamó Minszk 2:0, Torpedo Moszkva— Lokomotíva Moszkva 1:2. — A bajnokság éllovasa a Szpartak Moszkva 23 ponttal. A második helyezett Kijevnek 22 pontja van. A szófiai nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna elődöntőjében Prága 5:4 arányban (tizenegyes rúgásokkal) vereséget szenvedett a CSZKA Szófiától. A harmadik helyért vívott küzdelemben a fiatal prágai labdarúgók l:0-ra győztek Budapest ellen. A döntőben a Lokomotíva Szófia tizenegyes rúgásokkal 5:4- ra verte a CSZKA Szófiát. Labdarúgó VB-selejtezőn Nairobiban Kenya 3:1 (1:1) arányban legyőzte Tanzániát. A FIFA elkészítette a labdarúgó VB afrikai selejtezője következő fordulójának sorsolását: Líbia—Zambia mérkőzés győztese Egyiptom ellen, Algéria—Szudán, Niger—Szomália győztese Togo ellen, Libéria a Guinea—Lesotho mérkőzés győztese ellen, a Kamerun— Uj csehszlovák csúcs Moszkvában (ČSTK) — A moszkvai Luzsnyiki stadionban rendezett Znamenszkij fivérek atlétikai emlékverseny eredményei igazolták ennek az olimpia előtti vetélkedőnek jelentőségét. A 200 méteres női síkfutásban Natalija Bocsina 22,45 mp-cel megjavította saját ifjúsági világcsúcsát. A másodiknak célba érő Jarmila Kratochvílovának 22,80 másodpercet mértek és ez 12 század másodperccel jobb az eddigi csehszlovák csúcsnál. Tizennégy ország versenyzői álltak rajthoz abban a stadionban, ahol nem egész két hét múlva megkezdődnek az olimpiai küzdelmek. A verseny első napján figyelmet érdemel Szvetlana Kracsevszka 21,23 méteres eredménye a női súlylökésben, amellyel megjavította egyéni csúcsát és az olimpiai aranyérem egyik esélyese lett. Az első nap döntői közül kimagaslik még Kondratyeva 11,21 mp-es győzelme a 100 méteres női futásban, amit csak az utolsó métereken biztosított a kitűnően hajrázó Bo- csinával szemben, akinek ideje 11,22 mp volt. Az örökifjú Viktor Szanye- jev 16,78 méterrel jutott a hármasugrás döntőjébe, ott azonban csak negyedik lett. Anyi- kin 17,07 m-rel győzött. A női gerelyhajításban a román Ra- duly-Zörgő 68,80 méterrel túlszárnyalta a közelmúltban felállított román csúcsot, de nagy harcot kellett vívnia az elsőségért. Meglepetést keltett a 30 éves Jadviga Putyina, aki 67,84 méterrel ugyancsak túlszárnyalta az eddig érvényes szovjet csúcsot. Nagy küzdelem folyt a kalapácsvetésben és végül a 24 éves észt Jurij Tamm szerezte meg az elsőséget, aki kétszer is túldobta a 80 métert. Eredmények: Férfiak — 100 m: Szidorov 10 49, 200 m: Sztaszevics 20,65, 1500 m: Molozemlin 3:37,0, hármasugrás: Anyikin 17.07, távol: Podluzsnij 804, kalapácsvetés: Tamm 80,40, gerely: Makarov 89,26, 10 000 in: Peter (NDK) 28:01,6. magas: Grigor- jev 230, Nők — 100 m: Kondratyeva 11,21, súly: Kracsevszka 21,23, 200 m: 1. Bocsina 22,45, 2. Kratochvílová 22,80 — új csehszlovák csúcs, 400 m gát: Sztorozseva 54,93, magas: Sziszojeva 193, gerely: Raduly- Zörgő 68,80. A drezdai atlétikai versenyen Lutz Dombrowski 845 cmrel beállította a távolugrás Európa-csúcsát. A csúcsot 1975 óta a jugoszláv Sztekics tartja. A hátszél nem lépte túl a megengedett erősséget és Dombrowski két kitűnő ugrással, 831 és 834 cm-essel tanúsította jó formáját. Személyi csúcsát 14 cm-rel javította meg. További eredmények — férfiak — magas: Lauterbach 221, 1^00 m: Busse 2:18,1, gerely: Weiss 85,92. Nők — 1000 m: Warten- berj 2:33,6 távol: Wujak 672, magas: Krist 191, gerely: Pot- reck 62,98. Beilschmidt sérülése után először állt rajthoz és 210 cm-t ugrott. # • * Leichlingenben Ploghaus 76,16 méteres eredménnyel nyerte a kalapácsvetést. * * « Maria Verbova-Petkova bolgár diszkoszvető Szófiában 70,60 mőterrol minden idők második legjobb eredményét érte el. A világcsúcsot az NDK-beli Jahl tartja 71,50-nel. t • * Potsdamban Bever l:45,5-tel nyerte a 800 méteres futást, Brus 4:01,0 perccel az 1500 méteres női futást. • • • Oj olasz csúcsok születtek Pisában. Dorio 1:57,66 perccel új olasz női csúcsot állított fel 800 m-en és Di Giorgio ugyancsak új olasz csúccsal, 229 cm-rel nyerte a férfi magasugrást. 100 méteren az amerikai Williams 10,37 mp-cel legyőzte Menneát, akinek 10,43- at mértek. A női magasugrást Simeoni 190 cm-rel nyerte, míg a magyar Mátay és a kanadai Brill 188 cm-et ugrott. • • • Hágában az amerikai Floyd 10,12 mp-cel nyerte a 100 méteres futást. További eredmények — diszkosz: Tacu (román 66,98, 1500 m: Nyambui (tanzánia) 3:40,07, magasugrás: Traenhardt (NSZK) és Dahlhauser (svájci) 224, 800 m: Trapado (spanyol) 1:46,66, 4U0 m: Briendeubach (belga) 4b:50, 400 m gát: Toboc (román) 49,88, rúd: Desruelles (belga) 550 cm. Nők — magas: Popa 185, diszkosz: Tacu (románok) 66,98, 400 m: Elder (angol) 53,13, 200 m: Vader (holland) 23,12, 100 m: Taylor (kanadai) 11,42, 800 m: Lovin (román) 1:58,67. « « « Göteborgban az amerikai Butler a 100 és a 200 méteres futást is megnyerte 10,38, illetve 20,54 mp-cel. További eredmények — férfiak — 400 m: Hogan (amGrikai) 45,97, 800 m: Ovett (angol) 1:48,16, 1500 m: Bayi (tanzániai) 3:36,97, 400 ni gát: Akii Bua (ugandai) 50,20, 3000 m akadály: Bichea (román) 8:22,51. Nők — 200 m: 1. Pusey (jamaikai) 22,84, 2. Szewinska (lengyel) 22,93, 100 m gát: Boothe (angol) 13,17. Malawi győztese Zimbabwe ellen, a Tunézia—Nigéria mérkő^ zés győztese a Kenya—Tanzánia győztese ellen, a Szenegál — Marokkó mérkőzés győztese Zambia ellen. A találkozókat 1980. december 31-ig kell lebonyolítani. A spanyolországi labdarúgó- világbajnokság nyitó mérkőzésén 1982. június 11-én a cím védője, Argentína lép pályára — közölte a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) titkára. Az argentinok ellenfelét még nem jelölték ki. (ČSTK) — Az amszterdami nemzetközi nagymester verseny 7. fordulójában a csehszlovák Ilort és a holland Timman játszmája függőben maradt. A 8. fordulóban Hort megosztom zott a ponton a magyar Ribli- vei. A másik csoportban « csehszlovák Ján Smejkal és az NSZK-beli Unzicker játszmája függőben maradt. A versenyen a világbajnok Anatolij Karpov vezet 5,5 ponttal, 5 pontja vau a holland Tinunannak, őt követi Ribli 4,5 ponttal, Hort, a holland Sosonko és a szovjet Doh matov 4—4 ponttal. Nem megy, a játék Smejkalnak a másik csoportban — két ponttal az utolsó előtti helyen áll. A legközelebbi sakkolimpia időpontja november 20 — december 7. A színhely Málta fővárosa, La Valetta. Ezt jelentet« te be Amszterdamban a FIDE, Nemzetközi Sakk Szövetség képviselője. A legutóbbi sakk-: olimpiát, mint ismeretes, két évvel ezelőtt Buenos Airesben rendezték. A szovjet Fatalibek nyerte 11 ponttal Däčínben Csehszlovákia nemzetközi női sakkbajnokságát. A második a csehszlovák Klimová lett 10 ponttal, aki már másodszor teljesítette a nemzetközi mester cím odaítéléséhez szükséges feltételt. A harmadik helyen az NDK-beli Hufniann végzett 9 ponttal. KÉSZÜLNEK AZ OLIMPIARA (ČSTK) — A csehszlovák férfi röplabda-válogatott lejátszotta harmadik előkészületi mérkőzését Brazíliával, s javuló teljesítménnyel megérdemelten győzött 3:1 (5, 12, —13, 12) arányban. A csehszlovák fiúk jól mozogtak, figyelmesen sán- coltak és keményen támadtak. Dicséretet érdemelnek mindenekelőtt a befejező játékosok, Prieložný és Novotný. A brazilok a tőlük megszokott technikás játékot nyújtották. Gyengébb kezdés után feljavultak, de a mérkőzést már nem sikerült a maguk javára fordítani. A csehszlovák válogatott Nym- burkban tartja záróedzőtáboro-* zását a moszkvai olimpia előtt, A brazil röplabdázók három mérkőzésre Olaszországba utaztak. A csehszlovák női1 kézilabda-, válogatott harmadik előkészületi mérkőzésén győzött Lenj gyelország ellen, de most sem nyújtott meggyőző teljesítményt. Ezúttal minden rendben lehetett volna, ha a hajrában nem esik vissza a csapat. A 40. percben a csehszlovák lányok 16:8-ra vezettek és a Moszkvába utazás előtti utolsó erőpróbán optimális győzelmi lehetőség kínálkozott számukra. Az utolsó tíz percben azonban gólképteleneknek bizonyultak és az ellenfél hat gólt dobott zsinórban és elfogadható eredményt ért el. A csehszlovák' csapat a 33. perctől Brezányio-- vá nélkül játszott (felszakadt a szemöldöke), és mivel ezút-» tál sem szerepelt a sérült Föl-- týnová, a hajrában hiányzott egy kulcsjáékos, aki növelte volna a támadóerőt. Ennek el-* lenére a hazaiak további gólo* kát is lőhettek volna. A lengyel együttes jó benyomást keltett. Az előkészületi mérkőzéseken azonban időnként túlságosan kemény harcmodort választót-* tak. A csehszlovák válogatott ösz- szeállítása és góldobói: Kon-t čeková — V. Pavlasová (2), Nováková (2), Lamrichová (2), Kuťková (3/2), Brezányiová (4), Boledovičová (1) — Horalová^ (1), Némethné (1), Polacsekné/ A Hlohovecen játszott mérkő-’ zést 1000 néző előtt az olasz Picci és Vittorini vezette. Hét- méteres dobások: 2/2 — 4/3, kiállítások: 2 (Brezányiová, Lamrichová) 0. Az olimpiára készülő ország-* úti kerékpáros válogatott Pavel Doležel edző vezetésével hat előkészületi versenyen vesz részt mielőtt az olimpia színhelyére, Moszkvába utazik. Az elj ső, 112 km-es versenyt Michal Klasa nyerte, az olimpiai csapat további három tagja, Konečný, Skoda és Kosztadinov előtt. tyy @ íippelüokj/~[ 28. fogadóhét LABDARGGÚ INTER KUPA í, Standard Liége—Neuchatel Xamax. A Neuchatel meglepetésre nagyarányú győzelmet aratott az első fordulóban Düsseldorfban és ez óvatosságra int. Tippünk: 1, 0. 2. Werder Bremen—Bohemians. A brémaiak ősztől a II. ligában játszanak, de otthonukban így is esélyesek. Ennek ellenére a prágaiak legalább egy pontot szerezhetnek. Tippünk: 1, 0. 3. Rapid Wien—FC Den Haag. A bécsiek otthonukban vesztettek a Sparta ellen, ezért nem egyértelműen esélyesek. Tip- piniik: 0. 4. Sparta Praha—FC St. Gallen. A Sparta saját pályáján mindkét pontot megszerezheti. TippUnk: 1. 5. Plastika Nitra—Esbjerg FB. A nyitraiak a lengyelországi kudarc után bizonyára javítani akarnak majd. Tippünk: 1. 6. Polonfc. Bytom—Linzer ASK. A Polonia otthon játszik, viszont a linziek csapata nagyobb játékerőt képvisel. Tippünk: 1, 0. 7. Inter Bratislava—Halmstad BK. A bratislavai tizenegy egyértelműen esélyesebb. Tippünk: 1. 8. Vöest Linz—Young Boys Bern. A csoportelsőségre pályázó linziek minden bizonynyal nem hagyják ki a lehetőséget a két pont megszerzésére. Tippünk: 1. 9. FC Sión—Malmö FF. A svédek nagyobb játékerőt képviselnek, ezért a találkozó háromesélyes. Tippünk: 1, 0, 2. 10. Austria Salzburg—Marek Szt. Dimitrov. A bolgár csapat otthon vesztett a Göteborg ellen és valószínűleg idegenben sem mutat majd sokat. Tippünk: 1. 11. VfL Bochuu—Elfshorg Boras. A bochuniak a vártnál gyengébben rajtoltak, de otthon megszerezhetik a két pontot. Tippünk: 1. 12. Napredak Krusavec—Szlávié Szófia. A hazai pálya előnye dönthet. Tippünk: 1. EEQ 1980. TVII. 7. 6