Új Szó, 1980. június (33. évfolyam, 128-152. szám)
1980-06-25 / 148. szám, szerda
I Növekedtek az anyagi és pénzügyi erőforrások (Folytatás az 1. oldalról) Az expozét követően Joseí Smola képviselő terjesztett elő jelentést. Megállapította: Bár Csehország tavalyi költségvetését többlettel sikerült zárni, 1979 folyamán negatív tendenciákat lehetett észlelni a terv és az állami költségvetés teljesítésében. Az idén az a legfontosabb feladat, hogy a 7. ötéves terv céljaival és a népgazdaság tervszerű irányítási rendszerét tökéletesítő intézkedésekkel összhangban sikeresen kidolgozzuk az 1981. évi terv javaslatait. Josef Sunola beszédét vita követte, amelyben elsőként Vladimír Zvérina képviselő szólalt fel. A csempe- és porcelángyártás problémáiról beszélt. )«» Vávrfi képviselő a panelházak javításának lehetőségeivel fog lalkozott. Pavel Meznfk, a Nemzeti Front választási programjainak teljesítéséről beszélt. Olga Diviluvé (képviselő megvizsgálta, hogyan teljesíti Csehország ipara a kivitel tervét. Zárszavában Jaroslav Tlapók cseh pénzügyminiszter megállapította, hogy a cseh népgazdaság további fejlesztése során nagyobb gondot kell fordítani az irányítőmunka javítására és nagyobb mértékben kell támaszkodni a dolgozók kezdeményezésére. A Cseh Nemzeti Tanács ezután egyhangúlag jóváhagyta a Cseh Szocialista Köztársaság múlt évi zárszámadását. Javasolta a cseh 'kormánynak, hogy mindent tegyen uneg az idei népgazdaságfejlesztési tervben és költségvetésben kitőzött feladatok teljesítéséért. A CSNT 16. ülése a CSNT Elnökségének az elmúlt időszakban kifejtett tevékenységéről szólő jelentéssel ért véget. Ezntán összeült a CSNT Elnöksége, amely a tegnapi nappal befejezettnek nyilvánította v CSNT tavaszi ülésszakát. Közlemény a Mozambiki Népköztársaság párt- és kormányküldöttségének látogatásáról I Folytatás az 1. oldalról) A csehszlovák küldöttség Ismertette a fejlett szocialista társadalom építésének eredményeit, a CSKP XV. kongresszusán elfogadott határozatok teljesítése terén elért sikereket és a 7. ötéves terv kidolgozását. A nemzetközi helyzet elemzése során a küldöttségek megállapították, hogy az imperialista és a reakciós erők altal a nemzetközi kapcsolatokban előidézett nehézségek ellenére továbbra is adottak a lehetőségek ahhoz, hogy fokozzak tevékenységüket a haladás és a béke erői szilárduljon a nemzetközi biztonság. A felek be hatóan foglalkoztak a dél-afrikai helyzet alakulásával, pozitívan értékelték a zimbabwei nép győzelmét és az ország függetlenné válását, és ismét kifejez ték azt az eltökélt szándékukat, tíogy tovább támogatják Namíbia és Dél-Afrika népeinek igazságos harcét a gyarmatosítás, a faji megkülönböztetés el len. A megbeszélések során a küldöttségek nagyra értékelték « CSKP és a FRELIMO párt, valamint a Csehszlovák Szociális- la Köztársaság és a Mozambiki Népköztársaság együttműködését, s kifejezték azt a szándékukat, hogy az együttműködést tovább erősítik és bővítik mindkét ország népe javára. A felek egyetérlettek abban, hogy tovább fejlesztik a csehszlovák— mozambiki gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési vegyes bizottság tevékenységét. A mozambiki küldöttség csehszlovákiai látogatása elvtársi és nyílt légkörben zajlott Je, s előmozdította a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és b Mozambiki Népköztársaság népei, pártjai és kormányai nemzetközi szolidaritásának, baráti kapcsolatainak és együttműködésének megszilárdítását. Marcelino dós Santos, a FRELIMO KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára látogatásra hívta meg a Mozambiki Népköztársaságba Josef Kemp- nyt. fa CSKP KB Elnökségének tagiát, a KB titkárát, aki a meghívást köszönettel elfogadta. A lakásépítés távlatai a 7. ötéves tervidőszakban (Tudósítónktól) — Prágában, a CSSZSZK kormányelnöksé- gén tegnap Ladislav Šupka, a szövetségi műszaki-fejlesztési és beruházási miniszter sajtó- tájékoztatón ismertette a hetedik ötéves tervidőszakra kidolgozott lakáspolitikai elképzeléseket. A miniszter a többi közt hangoztatta, hogy lakáspolitikánk távlati célkitűzése — elérni, hogy minden családnak Önálló lakása legyen — továbbra is változatlan. Fokozatosan meg kell teremteni a feltételeket ahhoz, hogy a meglevő lakás* Trenčín — a divat városa (Tudósítónktól) — Textilipa tünk hagyományos nyári akciója a Trenčín — a divat városa kiállítás, melyet az idén tizennyolcadik alkalommal rendeznek meg augusztus 15-e és 24-e között. Az előkészületekről, a kiállítás céljáról és feladatáról számolt be tegnap az újságíróknak Ján Ducký, a kiállítás igazgatója. A kiállítás feladata az előző évekhez hasonlóan a látogatók ízlésének formálása az öltözködés és a lakáskultúra terén, célja, hogy a nagyközönséget megismertesse textiliparunk fejlődésével, termékeivel, s ezúttal a kötő és szövőipar történetével, a népviseleti hagyományokkal is. A szokásokhoz híven a legjobb termékeknek az idén is odaítélik az Arany Fatima-díjat. A kiállítás keretében ez évben második alkalommal rendezik meg »a gyermek ruhák tervezőinek szlovákiai versenyét. F. n> na. alap felszereltsége elérje az új lakások színvonalát. A többi európai országhoz viszonyítva Csehszlovákia a lakásépítés ütemét illetően az élvonalbeli államok közt van. J950-től 1980 ig több mint kétmillió 600 ezer új lakás épült — s ennek több mint 50 százaléka az 5. és 6. ötéves tervben. Hazánk lakosságának több mint a fele új lakásban lakik. Mindezek ellenére nálunk viszonylag alacsony, csupán 310, az ezer lakosra jutó lakások száma. Ennek egyik alapvető oka az, hogy az új lakásépítéssel párhuzamosan szokatlanul magas a felszámolt lakások aránya. Például az 1971— 1980-as időszakban 4 239 000 — és lakásalapra — előzetes számítások szerint — 640—665 ezer lakásveszleség jut. A lakáspolitikai célok megvalósításához szükséges beruházások hatékonyságát növelni kell, mégpedig az újonnan felépítendő lakások számának csökkentésével, illetve a már meglevő lakásállomány nagyobb arányú felújításával, korszerűsítésével. A hetedik ötéves tervidőszakban a munkaerő-stabilizáció alapvető formája a szövetkezeti stabilizációs lakásépítés Jesz. Ugyanakkor csökkenteni kell a kommunális lakásépítkezés arányait, s 'meg kell szüntetni a vállalati lakásépítés eddigi módját, mivel itt teljes mértékben társadalmi eszközökből fedezték az építkezés kiadásait. A kormány lakáspolitikai rendelkezéséi részletesen meghatározzák az új lakásépítéssel, a lakásállomány korszerűsítésével, illetve az asszanáláS- sal kapcsolatos szempontokat, valamint a szövetkí>»e*i. és ma l»an lakásépítkezés feltételeit. Ism) Elutaztak Magyarországról a szovjet űrhajósok (CSTK) — Tegnap elutazott Magyarországról Valerij Kubászov szovjet űrhajós, a Szojuz-36 űrhajó parancsnoka és Alekszej Jeliszejev, aki a földi irányító központból vezette a közös szovjet—magyar űrrepülést. A szovjet vendégek Farkas Bertalannal, az első magyar űrhajóssal és Magyari Bélával közösen Magyarország- szerte több nagygyűlésen és egyéb akción vettek részt. Carter Belgrádban (ČSTK) — Carter amerikai elnök a JSZSZK Elnöki Tanácsának meghívására tegnap kétnapos látogatásra Belgrád- ba érkezett. Cartert a repülőtéren Cvijetin Mijatovics, az Elnöki Tanács elnöke, Dra- goszlav Markovics, a Szövetségi Gyűlés elnöke, Veszelin Gynranovics, a Szövetségi Végrehajtó Tanács elnöke és más vezető tisztségviselők fogadták. NEHÁNY artS »J5 SORBAN AZ SPK kambodzsai hírügynökség jelentése szerint június 16-án és 17-én rakétákkal és ágyúkkal lőtték a Battambang és Pursat kambodzsai tartományok több határ menti övezetét. Ugyanezekben a napokban thaiföldi katonák behatoltak kambodzsai területre, de a kambodzsai határőrök visszaszorították őket a határ mögé. A KÍNAI FÉL hétfőn ismét visszautasította azt a vietnami javaslatot, hogy kezdjék meg a két ország közötti kapcsolatok normalizálásáról folyó tárgyalássorozat 3. fordulóját. TRIPOLIBAN befejeződött a Szilárdság Frontja Politikai Bizottságának rendkívüli ülésszaka. A résztvevők elítélték a Camp David-i keretaTiegállapo- dásokat aláíró országok agresz- szív akcióit. A KOREAI NÉPI DEMOKRA T1KUS KÖZTÁRSASÁG és Dél- Korea küldöttsége tegnap Panmindzsonban ismét tárgyalóasztalhoz ült, azonban ezúttal sem tudott megegyezni a két ország miniszterelnöki találkozójának helyét és időpontját illetően. Mint ismeretes, a kormányfői megbeszélésre idén tavasszal a KNDK tett javaslatot, hogy megnyíljon az ót Korea egyesítéséhez. LENGYELORSZÁG NAPIRENDEN A KÜLPOLITIKAI KÉRDÉSEK IČSTK) — A nemzetközi helyzet egyes kérdéseiről és a lengyel külpolitikáról tanácskozott tegnap — ülésszakának második napján — a lengyel parlament, a szejm. Emil Woj- taszek külügyminiszter expozéjában hangsúlyozta, hogy Lengyelország már 35 éve harcol a tartós biztonságért és az együttműködésért Európában, ami nemcsak a lengyeleknek, hanem Európa valamennyi népének is létérdeke. Emil Wojta- szek a továbbiakban megállapította, hogy a Lengyel Egyesült Munkáspárt VIII. kongresszusán kitűzött program és ennek megvalósítása fontos tényezője lett a Lengyel Népköztársaság nemzetközi tekintélye megerősödésének. A Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testiilete legutóbbi ülésének eredményei ismét igazolták a szocialista államok eltökélt szándékát, hogy tovább folytatják a feszültség enyhülése, a bizalom megszilárdítása és a kelet-nyugati együttműködés politikájának a megvalósítását. Wojtaszek külügyminiszter be^ szélt továbbá a lengyel—cseh-1 szlovák és a lengyel—NDK kapcsolatok sokoldalú fejlődéséről. Mint mondotta, Lengyel- ország törekedni fog az együtt^ működés bővítésére Bulgáriá-f val, Magyarországgal, Romániád val, Kubával, Mongóliával, Viet-’, nammal, Laosszal és Kambodzsával. SALVADOR További 19 polgári áldozat (ČSTK) — Fegyveres összecsapások során hétfőn Salvadorban további 19 polgári személy vesztette életét, és a kormánycsapatok két katonája sebesült meg. Négy diákot a fővárosban az egyetemtől nem messze gyilkoltak meg, és 15 ember vesztette életét a gerillák és a kormány fegyveres erői közötti összetűzések során Sonsonatában, mintegy 75 km- re nyugatra San Salvadortól. Hétfőn este rendkívül feszült volt a helyzet a fővárosban. Aljig felfegyverzett katonai és rendőregységek cirkáltak az utcákon azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megfélemlítsék a salvadori dolgozókat, akik keddre és szerdára általános sztrájkot hirdettek tiltakozásul a rendkívüli állapot és a kormány brutális megtorló intézkedései ellen. NYILVÁNOSSÁGRA HOZTÁK A JAPÁN PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK EREDMÉNYEIT (ČSTK) — Tokióban tegnap nyilvanosságra hozták a vasárnapi parlamenti választások hivatalos végeredményeit, amelyok megerősítették a Liberális Demokrata Párt (LDP) győzelmét. Az eredmények szerint az LDP-nek az alsóházban az 511- ből 286 mandátuma lesz. A kormánypárt abszolút többségre tett szert a lelsőházban is, ahol a 135 megüresedett helyből 69- et szerzett meg, s így a 252 mandátumból 135 a kormánypárté. A legnagyobb ellenzéki párt, a Japán Szocialista Párt az alsóházban megőrizte 107 man-* dátumát, a Tisztaság és Igazság Pártja (Komeito) 33, a Demokratikus Szocialista Párt 32, a Japán Kommunista Párt pedig 29 mandátumot szerzett. Japánban most feltehetően kiéleződik a harc az LDP elnöki tisztéért. A pártelnök lesz ugyanis egyben a kormányfő. Az LDP-nek még az új parlament első ülése (július 16)] előtt meg kell választania vezetőjét. A KÍNAI KP FŐTITKÁRÁNAK INTERJÚJA (ČSTK) — A kínai vezetés elhatározta, hogy átértékeli „Mao Ce-tung történelmi szerepét“, és az év végéig dokumentumot tesz közzé. Ebben tisztázni kívánja Mao érdemeit és hibáit a kínai forradalomban, jelentette ki Hu Jao-pang, a Kínai Kommunista Párt főtitkára jugoszláv újságírók egy csoportjának adott interjújában. Hu elmondotta, hogy az Országos Népi Gyűlés augusztusi ülésszaka előtt plenáris ülést tart a párt központi bizottsága, s a párt- és államvezetésben eszközölt káderváltozások jóváhagyásán kívül elemzésnek veti alá Mao Ce-tung „elméleti hagyatékát“. Hu szerint a Ki* nai Kommunista Párt volt elnöke és a „forradalom kormányosa“ a felelős elsősorban az ún. kulturális forradalomért, amely, óriási gazdasági és politikai károkat okozott, s amelyet ma Kínában „nemzeti tragédiának'* tartanak. A népi Mozambik öft éve „Elérkezett az idő, hogy a jelszavak hangoztatása helyett szívós munkával legyünk úrrá a gazdasági nehézségeken“, E szavakat Samora Machel mozambiki elnök mondotta két hónapja a maputói nagygyűlésen, s ezzel is jelezte, hogy bizonyos változásokat eszközölnek a kormány gazdaságpolitikájában. A mozambiki gazdaság hatékonyságának növelése, a lakosság jobb ellátása érdekében néhány kisebb üzemet, főleg a szolgáltatások terén visz- szaadnak régi tulajdonosaiknak. A gazdasági élet meghatározója azonban továbbra is az állami szektor marad. Ez év elejétől Mozambikban kampányt indítottak az ország társadalmi és gazdasági fejlődését fékező visszásságok, a korrupció, az élősködés, a bürokratizmus ellen. Mozambik tehát határozott lépésekre szánta el magát. Ezt nagyrészt a szomszédos Zimbabwe függetlenségének elnyerése tette lehetővé, ul. a fajüldöző rhodesiai rendszer sorozatos támadásokat hajtott végre Mozambik ellen, s ezzel gátolta az eredményes építőmunkát Mozambik fél évezredes gyarmati elnyomás után öt évvel ezelőtt, 1975. június 25-én lett független, s így sikeresen fejeződött be a mozambiki nép 13 évig tartó fegyveres harca a portugál gyarmatosítók ellen. A Mozambiki Felszabadítási Front (FRELIMO) kezdetben csupán pár fegyveressel vette fel a küzdelmet a korszerű fegyverekkel ellátott, jó) képzett gyarmati hadsereg ellen. Néhány afrikai ország, de mindenekelőtt a lakosság támogatásával egyre nagyobb harci sikereket ért el. Salazar, majd Caetano katonáinak legkegyetlenebb megtorlásai sem tudták megtörni a mozambiki hazafiak elszántságát. A portugál fasiszta rendszer megdöntése után az új lisszaboni kormány hajlandó volt tárgyalásokat kezdeni afrikai gyarmatainak függetlenségéről. Ezek eredményeképp Mozambikban előbb ideiglenes kormány alakult, majd a FRELIMO megalakulásának 13. évfordulóján Maputóban ünnepélyesen kihirdették az ország függetlenségét, s a felszabadítási mozgalom elnöke, Samora Machel letette az államfői esküt. A Mozambiki Népi Köztársaság alkotmánya ugyanaznap lépett érvénybe, s harmadik cikkelye kimondja: az állam és a társadalom vezető ereje a FRELIMO, minden hatalom a munkásságé és a parasztságé. A fiatal népköztársaság — függetlenségét az utóbbi évtize- zedben elnyert számos afrikai országhoz hasonlóan — sok nehézséggel küzdött. A portugálok távozása szakemberhiányt okozott az amúgy is elmaradott gazdaságban, jelentős adósságok nehezedtek az országra, az export elégtelen volt, átmenetileg megnövekedett a munka- nélküliség, s mivel Mozambik hathatósan támogatta a zimbabwei hazafiakat az elmúlt években, Salisbury agressziójának célpontja volt. Mozambik 1976 ban csatlakozott a Rhodesia ellen elrendelt szankciókhoz, s lezárta a közös határt. Ezzel jelentős vasúti szállítási és kikötőhasználati díjaktól esett el. Mozambikban jelenleg nagy hangsúlyt fektetnek a FRELIMO, az egykori felszabadítás» szervezetből alakult marxista — leninista párt vezető szerepének megszilárdítására, a néphatalmi és népképviseleti szervek kiépítésére. A FRELIMO vezetésével az ország a szocialista fejlődés útjára lépett és jelentős sikereket ért el az újjáépítésben, mindenekelőtt a mezőgazdaság fejlesztésében, a falu átalakulásában, amit elsőrendű feladatának tart. Természeti kincsekben Mozambik gazdag, ezek kiaknázása azonban még nem kezdődött meg. Az iparosítás szempontjából a legfontosabb az északi és déli országrész ellátása villamos árammal. A felépítendő ipari üzemeknek is a fő feladata, hogy elősegítsék a mezőgazdasági termelést. Mozambik a gazdasági építőmunkában bízvást támaszkodhat a szocialista országok támogatására. Az a tény, hogy képviselője megfigyelőként részt vett a KGST 34. ülésszakán, bizonyítja, hogy ez az együttműködés egyre bővül. Az elkövetkező évek tehát Mozambikban a nagy átalakulások esztendei lesznek. Bár a feltételek nehezek és a feladatok igényesek, kemény munkával teljesíthetők. (POP) ÚJ sz 1980 VI. 25.