Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)

1973-03-18 / 11. szám, Vasárnapi Új Szó

Örökség

Kulturális

HÍREK

Látogatóban RÁKOSI ERNŐNÉL, '

a csehszlovákiai magyar festőművészek nesztoránál

Rákosi Ernő

A hazai magyar nemzetiségű képzőművészek derékhadához tartozik Rákosi Ernő, a Prešovon élő festőművész, aki május 16-án lesz 93 éves. Nem állnak mögötte látványos „nagy dobot verő“ sikerek, de kitűnő remekművek, modern hangvételű alkotások annál inkább: Rajzai, akvarelljei, olajfestményei bizonyítanak, s egyben igazolják tudását, kimagasló művészi mívességét. Ha valaki megírja majd a csehszlovákiai tájképfestés történetét, abban a műben nagyon rangos hely illeti meg Rákosi Ernőt.

A századforduló óta él itt, s mivel a természet ihlető közelségét nem nélkülözhette, bejárta a vidéket, Sáros és Szepes- ség hegyes-völgyes tájait, hogy maradandót alkothasson. Érzelmet keltő biztonsággal ragadja meg a táj hangulatát. Áhítatos természetrajongás vezeti ecsetjét és formálja festői alkatját. A gyengéd színek változataival alkotott művei arról tanúskodnak, hogy Budapest, Bécs, München tanítása nem maradt nyomtalanul. Kicsiszo^ lódott felfogással magas fokon kiteljesített művészetével, egyéni — és sokszor különcnek vélt látásmódjával Is, megmaradt az adott világ és a környező valóság már- már szinte anyagivá váló érzékletes tükrözése mellett. Ez a tapintható, közvetlenül érzékelhető formavilág költői áttételekben, színekben gazdag tobzódásában képpé minősül, s már az első pillanatban felkelti szemlélődő figyelmét.

— A természet után alig tudnak manapság festeni — rögzíti gondolatát beszélgetésünk közben. — Ma inkább a divat után rohannak. Festők lettek és nem művészek. Pedig harmónia csak a természetben, az életben létezik. Amikor rajzolok, már a témában van az összhang, amely egyensúlyt s egyben harmóniát is jelent.

Rámnéz, mosolyog. Még nem visel szemüveget. Azt mondja, testileg-lelkileg egészséges. „Csak ne lett volna mellhártyagyu!- ladásom ... No, és ez a kellemetlen köhögés“. A kórházban nem jól érezte magát, inkább haza sietett. Haza? öreg korára nemigen van aki gondozná. Milyen kár s talán szomorú is, hogy így magára maradt. Aszkézisra hajlamos élete, természetszeretete magányossá tette. Most olyan, mint egy remete. Azt mondja, így is boldog.

— Iszol valamit? Van ribizke borom. Magam készítettem — és a szekrényből kiemel egy üveget. Közben eszébe jut a kert.

— Ásni kéne, mert nem lesz miből kotyvasztani az idén. — Poharat vesz elő. Tölt. — Kóstold meg. Én is ezt iszom. Van ugyan egri bikavérem is, de ez egészségesebb. Egerben voltam katona, akkor 10 fillér volt literje.

Míg iszogatunk, a szoba falára akasztott festményeit nézegetem. Különböző pillanatokat rögzített vásznaira, rajzlapjaira Fényjárta színekkel, árnyalatok iránti érzékenységgel festette mindegyiket. Híg levegőben, izzó napfényben lélegző karos vagy zömök fáinak, vasúti hídjainak színességét határtalan árnyaltsággal érte el. Akvarelljein a pihenő alkony, rezzenéstelen levegő tündöklése gyönyörködtet. Halkan zenélő érzéstelt átéltsége hajlékony, szinte Írott vonalú ecsetnyomokon, lágyan oldott foltokon csendül meg. Vásznaira a színeket több rétegben hordta fel. De nem fedte be velük teljesen az alapot: keskeny réseken áttetszi, vibráltatja árnyalatait.

Közben Rákosi Ernő szavát is jegyzem:

— 1881. május 16-án születtem Iglón. Nyugtalan gyermek voltam, ifjúságom is elég mozgalmas, sőt forradalmi volt. Az apám a vasútnál dolgozott Iglón, majd Kő- szegaboson tevékenykedett. Innen kerültünk Eperjesre. A gimnáziumból hat osztályt végeztem el. Tragor József rajztanárom javaslatára beiratkoztam a Budapesti Iparművészeti Középiskolába, ahonnét eljutottam a Képzőművészeti Főiskolára. De mivel a műtermi festészetet, az akadémikus pátoszt, sohasem szerettem, több nézeteltérésem volt tanáraimmal, összeférhetetlen forradalmárnak minősítettek, s így rövidesen szedtem sátorfámat és nővéremhez költöztem Bécsbe. Az volt a véleményem, hogy a tájábrázoláshoz szervesen hozzátartozik a pontosságra, realisztikus megfigyelésre való törekvés, ami hiányzott a manierista, a nagy klasszikus művészek stílusát utánzó tájképeken.

— Münchenben is a „forradalmárok“ közé csatlakoztam. Mozgalmunk az akadémikus és a naturalista festészet ellen irányult. A „Lohengrin“ kávéházban gyülekeztünk, hogy borozgatás közben „letámadjuk“ az Akadémia tanárait és lelkesedjünk az új festészetért, amelynek híre Párizsból ide is eljutott, jártuk a színes utcákat, a múzeumokat, és a képtárakat. Kedvünkre „csavarogtuk“ be a környező vidéket, mezőket, erdőket. Láttuk a természetet és meg is festettük azt. Mindig vonzott a környék változatos természeti világa. S amikor tanáraink látták, hogyan festjük, mi, abszolváló diákok a természetet, elcsodálkoztak. Ugyanis ők is, akárcsak bécsi vagy pesti kortársainknak nagy többsége — mindig műtermeikben dolgoztak. Nem tudták megérteni, hogy a beállított modellek műtermi másolása helyett az élmény ihletését kell követnie a modern festészetnek. Elvégre csak így kaphatunk hű képet a valóságról. Mert a valóság az, amit mi szépnek tudunk. És minden szép, ami ép, ami egészséges. Ami nem ép az nem lehet egészséges, az nem lehet szép, nem lehet esztétikus. De tartalmas sem! Én mindig az egészséges művészetet vágytam és nem tetszettek a különböző izmusok fel-feltörekvő divatokat diktáló hóbortjai.

Rajzokat, képeket mutat, amelyek hitelét adják mindannak, amit közben elmond.

— Mindig a szabad ég alatt festettem, mert az élmény őszinteségét tartottam a legfontosabbnak. Az élmény adta meg a tartalmi értékét mondanivalómnak, éppen abban a harmonikus egységnek a megfogalmazásában, amit a realista művészet tudatosítása indokolt. Én a szabadban tanultam meg a zöldet varázslatosan variálni és a levegőt is megfesteni. Megtanultam eliminálni. Kiküszöbölni az idegen és nemkívánatos hatásokat. A víz feletti pára izzása csodálatos lilás-rózsaszín áttörést eredményezett. Ennek láttán jutottam el a szublimált, megnemesített festői megoldásokhoz, a fényjelenség anyagtalan víziójához. Hát igen. Mindez régen, nagyon régen történt...

Rákosi Ernő, aki ifjúkorában nagyszerű atléta volt, egyidős a modern európai tájképfestészettel. Tudásszomja, érdeklődése a haladó eszmék iránti fogékonysága segítette, hogy ne a polgári páholyból szemlélje világát, hanem önmaga értékét növelve és alárendelve legyen részese a századforduló átalakulásának. Jószándékú, tisztaakaratú ember. Először 1910-ben szerepelt több alkotásával a Műcsarnok egyik tárlatán. Első önálló kiállítása Eperjesen és Bártfán volt 1914-ben. 1920-tól gyakran szerepel tárlatokon Prágában, Bratislavá- ban, Kassán, ahol képeit láthatták, értékelhették. Legtöbb alkotását a kassai Kerületi Képtár és az eperjesi képtár őrzi. Rövidesen a Dunamenti Múzeumban is találkozunk értékes munkásságával a Jókai napok alkalmával rendezett kiállításán.

Az egykori poetikus hangulatú Eperjeshez, a mai Prešovhoz elválaszthatatlanul hozzátartozik Rákosi Ernő jellegzetes alakja. A várost körülvevő dombvidék, a sárosi és a kapi vár, a Szekcső és a Tarca kanyargós folyása, művészetének szerves részét képezik. A szerény és szorgalmas művészek fajtájából való, aki nem vívott ki olyan közismert nevet, amelyet már mindenki mechanikus példaképül idézhet. Borkút, Ceméte, a Tábor vagy a Régi Collé- gium, a Püspöki palota, a Bártfai híd vagy a még mindig létező, füstösen düledező régi állomás épülete, összeforrt vele. Mert ő itt mindenhol önmagát kereste, még akkor is, ha stílusát „mindig a természet irányította“. Mindig szerette az élet változatos lüktetését, közvetlen kapcsolatát a tájjal. Ma is szereti, amikor betegsége szobafogságra kényszerítette, s „természetvilága“ háztáji kertecskéjére szűkült.

Rákosi Ernő mindig a népi ihletésű „romantikus“ realizmus egyéni utakon járó mestere volt. Itt bontakozott ki élénk szín- világú, derűs stílusa, amellyel a plein-air festészet úttörői közé illendő őt besorolni. A természet ezernyi színhangulata ragadta meg. Tudatos kézzel, szívből fakadó őszinteséggel rendezte el, amit a valóságtól, a természettől kapott poézist, varázst idéző alkotásain. A tájképfestés témáiban, ami vitathatatlanul művészi egyéniségét tükrözi, a fiatal korában ráható disszonanciák elől nyilván menedéke is lehetett. Munkásságát, művészi hitvallását illene nekünk is kellőképpen tisztelni, értékelni s az utókor számára példaképpé rögzítve hozzáférhetővé tenni.

SZUCHY M. EMIL

Rákosi Ernő: Prešovi látkép

□ A Prágai Tavasz zenei eseményeit ez évben május 12-től június 4-ig tartják a Moldva-parti fővárosban. A fesztivál 24 napja alatt 87 előadást tartanak. Külföldről három szimfonikus zenekar, négy kórus és 22 szólista érkezik a Prágai Tavasz hangversenyeire.

CD Rio de Janeiróban megjelent Picassónak egy erotikus albuma. A hatóságok egy darabig nem akadályozták terjesztését. Aztán egyszerre csak a cenzúra elrendelte a művészi rajzokat tartalmazó kis kötet elégetését. A sajtó rámutat a hatóságok eljárásának képtelenségére: Picassónak, ezeket a rajzait minden országban szabadon terjesztik, ugyanakkor a kényes brazíliai cenzúra nyugodtan tűri a pornófilmek vetítését, s azt sem bánja, hogy a rióí éjszakai mulatókban üvegkalitkában szerelmeskedő párok láthatók ...

□ Vietnami költők antológiáját jelentetik meg rövidesen Bulgáriában. A kötet 50 vietnami költő verseit tartalmazza Blaga Dimitrova bolgár költőnő fordításában. Az antológiát a gyűjteményben megjelenő vietnami költők életrajzi adatai egészítik ki.

□ Lenin emlékének szentelte legújabb művét Karen Hacsaturjan ismert szovjet zeneszerző, a világhírű szovjet-örmény komponista Aram Hacsaturján unokaöcs- cse. A történelem pillanata című oratóriumában bemutatja Lenin életének néhány napját az 1918-ban elkövetett merénylet után.

□ Franciaországban elég ritka dolog a külföldi író sikere. Ez történt most a cambridge-t filozófiatanár Iris Murdoch Kibírható vereség című regényével, amely két szerelmespár groteszk szellemi és erotikus kalandjait írja le. (Iris Mudroch A háló alatt című regénye magyarul is megjelent.) Az Expressben Jacques Cabau a könyv kapcsán a „képzelet ragályáról“ ír.

□ Régi szoborfejet találtak a morvaországi Ivanice kisdiákjai a Jihlava folyó iszapjában. Kiderült a leletről, hogy Árész, görög hadisten antik szobrának egy darabja, s feltűnően hasonló a Borghese család birtokában volt, s jelenleg a párizsi Louvre-ban őrzött Árész-szobor fejéhez. A régészek feltételezik, hogy az ivanicei lelet Mátyás király egykori világhírű gyűjteményéből való.

□ Chagall újabb, értékes adománnyal bővítette azt az eredetileg húsz festményből álló ajándékot, amelyet a nizzai Chagall-múzeum fog kiállítani. A befejezés előtt álló múzeumépületben így láthatók lesznek a kiváló művész bibliaillusztrációi, a többi közt kilencven rézkarc is. A mester egyébként már fel is rakta a múzeum falaira a maga készített színes üvegablakokat. A múzeumot július 7-én, a művész születésnapján kívánják felavatni. A nyolcvanöt esztendős festő most azon a 70 négyzetméteres óriási mozaikon dolgozik, amelyet a chicagói First National City Bank rendelt tőle, s amelynek címe: A négy évszak.

□ A 87 éves Artur Rubinstein, korunk egyik legkiválóbb zongoraművésze Párizsban két hangversenyt adott. Első koncertjén Beethoven-, Schumann-és Debus- sy-műveket szólaltatott meg hatalmas sikerrel, a másodikon kizárólag Chopin- kompozíciókat hallhatott a közönség.