Új Szó, 1963. július (16. évfolyam, 179-209.szám)
1963-07-23 / 201. szám, kedd
I Világ proletárjai, egyes üljetek! UJSZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1983. július 23. kedd • 30 fillér • XVI. évfolyam, 201. szám A milliárdos mozgalom Pártunk Központi Bizottsága májusi ülésén tárgyalt a XII. kongresszus határozatainak teljesítéséről s újabb határozatokat hagyott jóvá az Idei népgazdasági terv megvalósítása érdekében. Mint ismeretes, az idei tervet abból a célból dolgoztuk ki, hogy megteremtsük a népgazdaság arányos fejlődésének feltételeit. Ismeretes azonban az is, hogy a rendkívül kemény tél mindjárt az év elején kedvezőtlenül befolyásolta a tervezett feladatok teljesítését. Annak ellenére, hogy bányászaink, kohászaink, építőipari és közlekedési dolgozóink nagy erőfeszítéseket fejtettek ki — lényegesen több szenet fogyasztottunk a tervezettnél s ugyanakkor csaknem 240 ezer tonna hengerelt anyaggal gyártottunk kevesebbet, több mint 800 millió korona értékű építkezési munka maradt el és közel tízmillió tonna teherrel szállítottunk kevesebbet a tervezettnél. A feladatok nem teljesítésének Ilyen nagy aránya arra késztette a Központi Bizottságot, hogy az Idei tervfeladatok teljesítése érdekében Intézkedéseket foganatosítson. A jelenlegi nehézségek és problémák megoldásának fő útját a XII. kongresszus határozatainak következetes megvalósításában és az idei tervfeladatok maradéktalan teljesítésében kell látnunk. JSzzel kapcsolatban a Központi Bizottság hangsúlyozza, hogy „a termelési-gazdasági egységekben, vállalatokban, mezőgazdasági termelési igazgatóságokban és a nemzeti bizottságokban a szétírt terv megtárgyalása folyamán a tervfeladatokat ne csak teljesítsék, hanem a gazdasági szempontból fontos termelést legalább egymilliárd koroiia terjedelemben túl ls szárnyalják". Tudvalevő ugyanis, hogy a szén, az acél, a villamos energia termelésében, a cementgyártásban és a gépipar terén köztársaságunk a világelsők közé tartozik. Ennek ellenére leginkább éppen az említett termékek hiányát érezzük a legjobban. Ennek fő oka abban rejlik, hogy az említett források kihasználásának és értékesítésének színvonala alacsony. Ebből következik, hogy a tudomány és technika vívmányait jobban kell érvényesítenünk, ha forrásainkai hatékonyabban ki akarjuk használni. A Központi Bizottság májusi határozata többek között leszögezi: „A nyersanyagágazatok terén a források és a szükségletek közötti feszültség csökkentésére kell törekedni..." Ebből a szempontból vessünk egy pillantást egyik kulcsfontosságú ágazatunkra — a széniparra. A KB említett határozata felhívja a szénipari dolgozókat, hogy a feszültség csökkentése érdekében az idén legalább 200 ezer tonna kőszenet és 300 ezer tonna barnaszenet fejtsenek terven felül. Pártunk felhívása, hogy az idén legalább egymilliárd korona terjedelemben szárnyaljuk túl tervezett feladatainkat — általában jó visszhangra talált. A népgazdaság legfontosabb ágazataiban kidolgozták az erre irányuló akcióterveket. Ez elmondható a szénbányákról is. Például a kékkői szénbányák dolgozói gyűléseken foglalkoztak a Központi Bizottság határozataival s ezeket teljes egyetértéssel fogadták. Mint ismeretes, a kékkői szénbányákban a nyárt hónapok mindig problémát okoztak. E hónapok folyamán a munkából való kimaradás nagy méreteket öltött s ez nehézségeket idézett elő a terv teljesítésében. Az idén e probléma megoldására nagy súlyt helyeztek és idejében biztosították a szükséges munkaerőket. Természetesen ez csak az érem egyik oldala. A másik az, hogy elegendő fejtési frontot készítettek elő s általában jól felkészültek a folyamatos termelésre. így megteremtették annak feltételeit, hogy a Központi Bizottság májusi határozatára tettekkel válaszoljanak. A bányászok az első félévben is helytálltak — 2130 tonna szénnel fejtettek többet a tervezettnél. Ezzel azonban nem elégszenek meg: válaszként a KB határozatára megígérték, hogy a második félévben 5000 tonna szenet fejtenek terven felül. A Munkaérdemrenddel és a CSKP XII. kongresszusának vállalata címmel kitüntetett bányászok tehát összesen közel másfélmillió koronával járulnak a milliárdos mozgalomhoz. Különösen figyelemre méltó a novákyi bányászok teljesítménye és kötelezettségvállalása. Az Ifjúsági és a Lehota Bánya megszilárdított tervvel kezdte az évet, ám — a kemény tél ellenére — nemcsak tervezett feladataikat, hanem kötelezettségvállalásaikat ls teljesítették. Igaz ugyan, hogy a Lehota Bánya átmenetileg lemaradt, azonban májusban már si; került törlesztenie adósságát. A félévi értékeléskor kitűnt, hogy a Béke Bánya 23 850 tonnával, az Ifjúsági Bánya 29 165 tonnával, a Lehota Bánya 735 tonnával, vagyis a nováki szénbányák összesen 53 750 tonnával teljesítették túl az első félévre tervezett feladatokat. A Központi Bizottság határozata arra serkentette a bányászokat, hogy a már többször megszilárdított kötelezettségvállalásukat ismét megszilárdítsák. Ezek szerint — az eredetileg vállalt 55 300 tonna helyett — az év végéig 65 ezer tonna szenet lejtenék terven felül! Közismert dolog, hogy bányáinkban még nem minden dolgozó tekinti erkölcsi kötelességének a becsületes munkát, hogy sok bányász indokolatlanul hagy ki műszakokat. Az első félévben például a novákyi bányákban az ún. munkakerülők hatezer műszakot hagytak ki. Figyelembe véve a termelés havi átlagát, ez körülbelül tízezer tonnának telel meg. A novákyi bányák gyakorlatilag ennyivel szilárdították meg kötelezettségvállalásukat. Úgy látszik azonban, hogy a bányászok ezzel sem elégednek meg. A napokban ugyanis már jelentést kaptunk, hogy a novákyi bányászok legutóbbi felajánlásukat is teljesítették, ami azt jelenti, hogy az év elejétől 65 ezer tonna szenet fejtettek terven felül! A szénipar területéről felsorolt példák azt igazolják, hogy dolgozóink behatóan foglalkoznak a Központi Bizottság májusi hatá-rozataival. A feladat világos. A párt- és a tömegszervezeteknek, a vezető gazdasági dolgozóknak ennek teljesítésére kell öszpontosítaniuk minden erejüket. A KB elvárja, hogy a határozatok alapján valamennyi kommunista konkrét feladatot kap, s ezt kommunistához méltóan fogja teljesíteni. E feladatok teljesítése hozzájárul ahhoz, hogy a XII. kongresszuson kitűzött távlati terv valóra váltására megteremtsük a szükséges feltételeket. Napirenden a milliárdos mozgalom Á tartalékok feltárásában rejlenek a lehetőségek A nyugat-szlovákiai kerület dolgozóinak körében is jó visszhangra talált a CSKP KB májusi határozata alapján elindult milliárdos mozgalom. Bizonyítják ezt vállalásaik, melyek szerint mintegy 38 millió korona értékű árut gyártanak terven felül. Mindezt a munkaszervezés megjavításával, a gyártási költségek csökkentésével, ill. az eddig -lég parlagon heverő tartalékok feltárásával akarják megvalósítani. Nem aludták el az időt A kerület iparágazatai közül különös figyelmet érdemel a vegyipar s üzemeiből első helyen a bratislavai SZOCIALISTA T AB OH ORSZA'GAI BOL • KÁRTEVŐKKEL A KÁRTEVŐK ELLEN A bukaresti Mezőgazdasági Kutatóintézet érdekes kísérleteket valósított meg. Élősködőket használ tel a mezőgazdasági kártevők elleni harcban. A perilus bioculatus élősködőt használták tel kolorádóbogár kiirtására. Az élősködő felfalja a kolorádóbogár lárváit, életén keresztül legalább 600-at. Nagyon gyorsan szaporodik és ez lehetővé teszi kolorádőbogarakkal megtámadt burgonyaföldek megmentését. A" kutatók megállapították, hogy egy különös darázsfajta tenyésztésével megvédhetik a gyümölcsöt a f&rgesedcstől. • 40 EZER TONNA ACÉL ÉVENTE Pleven mellett a bolgár építők és szerelők egy új acélöntődé építésén végzik a befejező munkálatokat. Ez lesz Bulgária legnagyobb acélöntödéje. Az üzemben a legkorszerűbb gépeket, berendezést, és kemencéket használják. JÓ PÉLDÁT MUTATNAK A NYUGAT-SZLOVÁKIAI ÜZEMEK • A GÉP- ÉS A VEGYIPAR VEZET • 400 EZER TONNA SZUPERFOSZFÁT TERVEN FELÜL • A VÁLLALÁSOK ELLENŐRZÉSE A KOMMUNISTÁK SZÍVÜGYE Folytatódnak a háromhatalmi tanácskozások az atomcsendről Moszkva (CTK) — A. Gromiko szovjet külügyminiszter, A. Harriman amerikai külügyminiszter-helyettes és lord Hailsham brit tudomány- és technikaügyi miniszter július 22-én folytatták az eszmecserét a légkörben, a világűrben és a víz alatt végzett atomkísérletek betiltására vonatkozó egyezmény megkötéséről. A három nagyhatalom megbízottjainak tanácskozása közép-európai idő szerint 13 órakor kezdődött. A gyűlés után a tárgyalásokról közös közleményt adtak ki, amely szerinte három nagyhatalom megbízottjai újabb előrehaladást értek el az atomkísérletek betiltásáról folyó tárgyalásokról. A közlemény továbbá rögzíti, hogy a tárgyalások résztvevői tovább haladtak a légkörben, a világűrben és a víz alatt végzett atomkísérletek betiltására vonatkozó szerződéstervezet kidolgozásában. A közös közlemény szerint a tárgyaló felek folytatták az eszmecserét az egymást kölcsönösen érintő más kérdésedről is. A közös "(Jzlemény záró része szerint a három nagyhatalom megbízottjai ma ú'ra összeülnek. luraj Dimitrov Vegyiüzemet kell megemlíteni. Az eddig már sok szép sikert elért üzem dolgozóinak akciólervéből kitűnik ugyanis, hogy nem aludták el az időt. hanem alaposan szétnéztek a portájukon. Fáradhatatlanságuk nem bizonyult hiábavalónak, hisz ennek alapján vállalhatták, hogy a mezőgazdaság számara az év végéig 400 ezer tonna szuperfoszfátot, 100 tonna szénsavat, 20 ezer tonna piroszuifitot, 100 tnnna foszfátot stb. gyártanak terven 'elül. A farkastoroki Slovnaft dolgozói viszont azt ígérik akciótervükben, hogy 6 millió koronával túlszárnyalják idei tervüket. Figyelmüket főleg a motorolaj éi az aszfalt gyártása növelésének szentelik. A ligetfalusi Matador dolgozói 1 millió 500 ezer koronával járulnak hozzá a milliárdos mozgalomhoz. Súlyt helyeznek az anyagtakarékosságra A kerület gépipari üzemeinek dolgozói se maradtak el sokban az előző iparágazat munkásaitól. A mozgalom az ö körükben is gyökeret vert s elmondhatjuk, hogy alapos munkát végeztek mielőtt ilyen vagy olyan felajánlást tettek volna. A bratislavai Kábelgyár dolgozói pl. 1 millió korona összegű árut termelnek terven felül az év végéig, annak ellenére, hogy nehézségeik vannak az anyagbeszerzés terén. A többlet-termelést anyagtakarékossággal akarják előmozdítani, s exportfeladataiknak december 10-ig tesznek eleget. Az anyagtakarékosságra a N. Mesto nad Váhom-i Légtechnikai Üzem dolgozói is nagy súlyt fektetnek s az akcií folyamán megtakarított anyagokból KOO ezer korona értékű árut termelnek terven felül. Hasonló vállalásokat (ettek továbbá a komáromi Steiner Gábor Hajógyár, az aranyusmaróti Hűloszekrénygyír és a kerület sok más gépipari üzemének dolgozói is. Az építők vállalása A milliárdos mozgalmat hazánk építői is szívügyüknek tekintik. Értékesnél értékesebb felajánlásaik felsorolására oldalakra 'enne szükség, árr. erre nes helyünk. Ezárt csak egy vállalatról, mégpedig a bratislavai Hydrostav Trenčianské Bohuslavice-i részlegéről teszünk említést. A milliárdos mozgalom irányítását, szervezését itt a kommunisták vntték kezükbe. Munkájuk eredményessége mellett mi sem szól jobban, mint az a tény, hogy az eredetileg vállalt 1 millió 500 ezer korona helyett több mint 2 millió koronával szárnyalják túl idei tervüket. A többletmunka elvégzésére az akcióterv megvitatása után a szocialista \munkabrigádok tettek kiajánlást. Ellenőrzik a vállalások teljesítését A bohuslavlcei kommunisták ez akcióterv jóváhagyása után elhatározták, hogy őrködni fognak a vállaltak betartása felett. Ez más szóval azt jelenti, hogy valamennyi munkahelyen megvalósítják,- ill. bevezetik az ellenőrzést. így akarják figyelemmel kísérni, hogy teljesítik-e a dolgozók az akcióterven vállaltakat. -kiAratásról, emberekről, versenyzésről Teljes ütemben folyik az aratás a terehesi járásban. Annak ellenére, hogy a gabona szára az évszakhoz képest szokatlanul zöld, nem késlekednek sehol sem. A legtöbb helyen rendre vágják a termést, így rövidebb ido alatt megszárad. A pólyáni szövetkezet gazdasági udvarán éppen a búzát tisztították. Ott találtam Matyi János elnököt is, aki nem beszél nagy elragadtatással az idei aratásról. Bár a gabonatermés az átlagon jóval aluli, azért a felvásárlási tervet időben és hiánytalanul teljesíteni akarják. Megtudom tőle, hogy eddig 15 hektár borsót, 10 hektár búzát, 9 hektár rozsot csépeltek kl és holnapra a 70 hektáros árpaterülettel is végeznek. A jó munkaütem főként a három konibájnos érdeme, akik jelentkeztek a kombájnosok járási versenyébe is. Pólyánban járni és kukoricát nem látni, ezt bezzeg senkinek sem bocsátaná meg Matyi elnök, mégha más ügyben jár is ott. Ezúttal sem térhettem ki előle. A 150 hektárnyi szemes kukorica és a 70 hektárnyi silókukorica valóban gyönyörű képet nyújt. „Jobb lesz, mint tavaly," mondja az elnök, s ez mindennél többet mond (tavaly kb. 45 mázsa volt hektáronként). Az egyik SK-3-as kombájnt a borsóban találtam, amint az utolsó rendekkel végzett. A másik két kombájn némi javításra szorult, ezért a gazdasági udvarba vitték őket. „Fekete István ... Fekete Bandi," mutatkoznak be a nevükhöz méltóan, villogó szemű fiatalemberek. Fekete István alig huszonkét éves, a bátyja s egyben a segédje — nem sokkai több. Mindketten géplakatosok (örvendetes tény, hogy a járás legtöbb kombájnosa géplakatos). Mindkelten értenek a géphez, Bandi is vágott már egyedül. Most így próbálják meg, talán még Jobban fog menni. A versenyre terelődik a szó. Amint beszédjükből kitűnik, a verseny feltételeivel nincsenek tisztában. Senki sem magyarázta meg nekik bővebben. Úgy látszik, hogy a szövetkezet vezetősége nem tulajdonít ennek nagyobb jelentőséget. Pedig kifizetődne, mert az ilyen ügyes, fiatal kombájnosok egy jól szervezett versenyben jóval nagyobb teljesítményre is képesek lennének. Tavaly a szövetkezeten belül is versenyeztek és jutalmazást is kaptak. Az idén erről nem hallottak még semmit. Hogy milyen jó hatással lenne itt a premizálás, aligha szükséges bizonygatni. Vagy talán van is, csak éppen a kombájnosokkal nem ismertették? Márpedig kire vonatkozik ez a legjobban? Egy ilyen akciót előre kell előkészíteni és ismertetni a kombájnosokkal, mert az ember szereti tudni, hogy miért dolgozik. Ha tavaly lehetett, az idén miért nem? PALÁGYI LAJOS A Szlovák Tudományos Akadémia bratislavai tudományos telepének építése ez év első felében nagy nehézségekbe ütközött a szokatlan munkasrőhíány következtében. Most már jelentősen javult a helyzet, mert más építkezésekről jöttek dolgozók a telop építkezésére, de CSISZ-tagok is segítenek, valamint a drezdai Műszaki Főiskola 38 hallgatója, akik terme isi ..yakeriatra érkeztek hazánkba. Képünkön: az építkezés első szakaszában épült vegyészeti pavilon, amelyben már dolgoznak is. (V. Pŕibyl — CTK felv.)