Uj Szó, 1949. május (2. évfolyam, 18-43.szám)
1949-05-01 / 18. szám, vasárnap
— A. TILALOM ELLENÉRE 'MEGÜNNEPLIK MÁJUS ELSEJÉT A NAGYLONDONI MUNKÁSOK. A nagylondoni Szakszervezeti Tanács elhatározta, hogy május elsején, a belügyminiszter gyüléstilálma dacára is, délután két órakor a főváros legkülönbözőbb pontjain megtartja ünnepi nagygyűléseit. Gyűléseket tartanak London keleti, délkeleti, délnyugati, nyugati, északnyugati részein és a Hyde Parkban. Félnégy órakor hatalmas központi gyűlést tartanak London főterén: a Trafalgar-téren. — A nagylondoni Szaktanács 1890 óta szakadatlanul megünnepelte május elsejét — mondta I. Jacobs főtitkár —>, egyetlen előző belügyminiszter sem merészelte a májusi ünnepségeket betiltani, vagy korlátozni. A nagylondoni Szaktanács döntését hatalmas szótöbséggel hozta. Ugyanakkor elhatározták, hogy H. Lewitt, á Szaktanács pénztárnoka és H. Weawer, a szovjet szakszervezetek meghívásának eleget téve, Moszkvába utaznak, ahol résztvesenek a május elsejei ünnepségeken. Végül üdvözlő táviratot küldtek a párizsi békevilágértekezletnek. — OSANG-KÁJ-SEK MENEKÜLÉSE ELŐTT KJFOSZLOTTA AZ ÁLLAMKINCSTÁRT. A Kuomintang - kormány külügyi és pénzügyi bizottsága jelentéséből kiderül, hogy CsangKáj-Sek teljesen kifosztotta a kínai államkincstárt. Az " április 14-éről keltezett jelentés követeli, hogy hozzák vissza a Formoza szigetére elhurcolt arany- és ezüstkészleteket, valamint a külföldi devizákat. A külügyi és pénzügyi bizottság jelentése egyébként megerősíti, hogy Csang-Káj-Sek okozta az arany-jüan értékének teljes összeomlását és a Kuomintang Kínában uralkodó pénzügyi zavart. CsangKáj-Sek kétszázmillió amerikai dollár értéket ^mozdított el« a központi bankból úgynevezett »visszavonuláea« alkalmával. — AMERIKA MEGTILTJA ANGLIÁNAK, HOGY SAJÁT D03IINIUMATÓL VÁSÁROLJON... A kongresszus figyelmeztette Hofftuaiint, a Marshall-terv európai képviselőjét, semmiesetre se engedje meg, hogy valamelyik mershallizált állam dollárokért Kanadában búzát Vásároljon. Ezzel Anglia számára lehetetlenné akarják tenni, hogy saját dnmfnlumában vásároljon búzát. A tilalom úgy Angliát, mint Kanadát Súlyos helyzetbe hozza, Kanada képtelen feleslegét, elhelyezni. Anglia pedig megszakítja utolsó kapcsolatait is domíniumával. — REPÜLŐGÉPEN SZÁLLÍTJÁK A FRISS HALAT AZ ÉSZAKI TENGERRŐL MOSZKVÁBA. jt. Moszkvából jelentik: JF A Szovjetunióban reyVV-V pülögépen szállítják ' ' 'j Archangelszkböl V^^ft « \ Moszkvába és LeninfcjT^J'vj. £ rá d üzleteibe az élő P" halat, hogy a lakosságot friss áruval láthassák el. A szovjet polgári légiforgalmi társaság naponta több tonna tengeri halat szállít megrendelésre a moszkvai és leningrádi üzleteknek. A repülőgépek az északi halászati kolhozokban felveszik a friss halszállítmányt és néhány óra múlva a leningrádi és moszkvai háztartásokban már a friss északtengeri halból készítik az ebédet. — ÜJ SZOVJET ELJÁRÁSSAL RENDKÍVÜL TARTÓS ÉS SZÉP CIPŐT GYÁRTANAK — BÁRÁNYBŐRBŐL. A Szovjet bőripar-központ intézet legutóbb közzétett jelentésében a báránybört az iparban eddig még egyáltalán nem ismert, teljesen új eljárással kezelik. Ezzel az eljárással a báránybőr cipőgyártáshoz szükséges szilárdságát, hajlékonyságát és színét is biztosítani tudják. A kezeléshez különböző különleges zsiradékokat, valamint műgyantát használnak. Az így elkészült »chevrette« börök barna és fekete színben kerültek forgalomba és a különböző szovjet cipőgyárakban máris nagy tömegben dolgozzák fel. HPRÚ 1949 május £• Szavanként Kés 4.—, m, vastagon szedett szavak ára Kés 6.—. Egyszeri közlés legalacsonyabb dija Kés 50—. Állást keresőknek 60%-os kedvezményt nyujtunk. Címek és ajánlatok kiadása a kiadóhivatalban Kés 2 postán beküld ve Kés 10.—. A hirdetési díjak előre fizetendők és bélyegben is beküldhetők. Apróhirdetéseket hétfő déli 13 óráig fogadunk el. A szövegrészben közölt hirdetésekért 50%-os felárt se ámítunk. KRÍLOYSKY CHLUMECENj is leadhatja hirdetéseit az j ÚJ szói részére a párt kerületi irodájá- f ban. I Állást keres Házvezetőnői állást keres nyugdíjjas özvegy, kisebb családhoz vagy magányoshoz, ahol mint családtag otthonra találna. Ajánlatokat „Vasjút mentén" jeligére a kiadóba. 295 Állást keres háztartási alkalmazott 35 éves megbízható, főzni tudó, lehetőleg Nővé Zámky, Stúrovo és Levice környékére. Cím a kiadóban. _____ _ 299 Soffőr állást keres, személy vagy teher kocsira. Cím a kiadóban. 317 Dohánykertészt keresek 3 hektárhoz azonnalra, szoba konyhás lakás és természetbeli járandóságokkal. Ajánlatok Chemez Lajos, Galanta 222. 3 1 6 Bormérés vagy más üzletvezetőnek ajánlkozik fiatal házaspár 20 30.000 Kös óvadékkal. Cím a kiadóban. 3 IS ^ÁLLÁST KAPHAT fr Keresek magányos háztartásom vezetésére komoly, megbízható, szerény, 45—55 év körüh nőt, aki nyugodt otthonra vágyik és a fizetést másodrendű kérdésnek tekinti. Megkereséseket „Állandó" jeligére a kiadóba. 309 < LAKÁS > Tisztviselőnő keres bútorozott szobát. Ágyneműm van. Ajánlatokat „Máj. 1." jeligére a kiadóba. 293 Elcserélem komplett 3-szobás trnavai lakásomat hasonló 1 vagy 2-szobás bratislavaival. Ajánlatokat „Villa, kert" jeligére a kiadóba. 291 I Feltétlen megbízható fiatal leány otthonra talál Prágában. A háztartásban kell segíteni, 2 gyermekem van, kertes házban lakunk. Cím a kiadóban. 0—50 Házivarrónőket alkalmazok, jő feltételekkel. Sauer, Rázusovo nábr. 2. I. 288 Magyar tanítót (nőt) keresek. Ajánlatokat „2X hetenként" jeligére a kiadóba. 301 ADÁS-VÉTEL. Legjobb Mikszáth, Gárdonyi, Herczegh, Jókay, Vass, Gereben, Bródy, Kóbor regények, Krafft-Ebing angol Toussaint-Langemscheidt jutányosán eladók. Cim a kiadóban. 313 Eladó modern hálószoba és konyhabútor. H. V. Bratislava, ul. 29. auguszta 12/c. (Prayová) 306 Traktorok, mótorok, cséplők, elevátorok, kazánok, magánjárók eladók. Dömény, Trnava. 226 Jólmenő kovács és kerékgyártó műhelyt, elektromos berendezéssel és megmunkáló gépekkel felszerelve, bérbeadók, esetleg eladók. Hajdú István, Král'ovsk^ Chlmec. 259 Elcserélem közvetlen Késmárk melletti emeletes házat (5 család lakhat benne) hasonlóra Komáromban. Cím a kiadóban. 297 Olcsón eladók különböző használt dolgokat. Jó karban lévő csónakos varrógépeket á 2.000.— Kés. Centrál bobin szabó gépeket. Női és férfi kerékpárt, egyes bútor darabokat, író asztalokat, képeket, nagy tükröt. Cca 1.500 női cipőt, nem mind páros 10.— Kcs párja. Női kalapokat, baretokat 10.— Kés drb. Csak egy tételben. Fehérnemüket és egyéb dolgokat. K. Kusendova, Komenského ul. 33. Petríalka. 303 Keresem megvételre „Berekesztett útak" Erdős René-től, vászon kötésben kifogástalan állapotban. Cím: L. V. Krompachy, poste restante. 292 Eladó egy jókarban levő üzemképes Hofher gőzgép 7 légkörös, ugyanott eladó használt üzletberendezés, árak egyezmény szerint. Dezső Huszár, Matka-Boáia, pri Senci. 294 * VEGYES Conorto Ingatlanforgalmi Iroda, Bratislava, Gorkého 9/ÍII. Telefón 235-09. Közvetíti ingatlanok adását, vételét, cseréjét, vidéken is. 258 Holecsek K.. Skallca C. 810, házasságot közvetít diszkréten, gyorsan és jutányosán. Válaszbélyeget mellékelni. 270 iA Horváth ^orthopdd special NOVt, íaauu, PouzamsKa 16. 300 Vállalok mindennemű könyvkötést, szakszerűen, olcsón és gyorsan. Kérjük akik könyveiket köttetni akarják forduljanak bizalommal hozzánk. S. Janik, Komárno, Sládkoviéova 2139. 314 ^ KI TUD RÓLAT E Keresem férjemet Dóla János örvezetőt, aki 1913-ban született Patvarcon. Lakott Nagycsalomiján. Bevonult 1944 április 12-én Maroshévizre a 80. hadkiegészítő parancsnokságra. Utoljára írt 1944 október 6án. Kérem mindazokat akik tudnak róla, értesítsék Dóla Jánosnét, Vel'ká Calomija, okr. Modry Kamen. 312 Keresem fiamat Balogh Ádámot, 1921-ben született Komáromban, 1942 október 5-én a 22. gyalogezred II. zászlóalj, 3. századhoz vonult be Innen vitték ki a frontra 1943 január 15-én írt utoljára M. 335 tábori számon. Állítólag január 20-án tűnt el a Don kanyarban. Kérem mindazokat a bajtársakat akik tudnak róla, értesítsék özvegy édesanyját Balogh Józsefnét, Sváty Peter C. 400. 0-53 Keresem férjemet Vízi Dezsőt, 1912 május 1-én született Nagykeszin. Bevonult 1943 július 11-én Székesfehérvárra a fogatolt vonatosztály 3. századához. Innen ment ki a frontra 1943 augusztus 5-én. Utoljára írt 1943 október 16-án 256 tábori számon. Kérem bajtársait akik tudnak róla értesítsék feleségét Vizl Dezsőnét, Vel'ké Kosihy 300. 0-54 Keresem testvérem Horváth Jenőt, 1920-ban született Galántán, 1943 októberében vonult be a budapesti Zách utcai gépkocsizó századhoz. Innen mentek Dunántúlra 1944 júniusában. Utoljára írt 454/65 tábori számon, 1944 decemberében. Azóta semmi hír nincs róla. Kérik testvérei aki tud róla értesítse Horváth Istvánt, Galanta C. 565. 0-52 Keresem férjemet Bittér Istvánt, 1908-ban. született. 1942 júniusában a kassai 23-as légvédelmi tüzérekkel vitték az orosz frontra. Tábori száma 233/62 volt. Állítólag 1943 január 28-án esett fogságba. Kérem mindazokat akik tudnak róla értesítsék Bittér Istvánnét, Radvaü n/ Dun., okr. Stará Dala. 284 N •£> Alulírott az DJ SZÓ régi előfizetőj e kibővítem előfizetésemet a napilapra 1 évre 540 K£s, Vt évre 270 Kcs, '*/« évre 135 K2s, 1 hónapra 45 K?s. Az eddig küldött lapok ára (számonkint Kös 3.—) az új előfizetési összegből levonandó! Pontos címem: Név Lakhely: Utolsó posta (hivatalos neve): Előfizetési számom Házszám:... Mellékelem az újságra ragasztott címkémet. aláírás az Alulírott megrendelem mint új előfizető az ÜJ SZÓ napilapot; évre. Keresem férjemet Zslipka Jánost, aki 1922-ben született Terbegecen. Lakott Nagycsalomiján. 1943 október 4-én Balassagyarmatra a 23. gy. ezredhez vonult be. Innen ment ki a frontra 1944 szeptemberében. 1944 október 31-én írt utoljára M. 356. tábori számon, Soltról (Pest m.). Kérem mindazokat akik tudnak róla. érttsítsék Zslipka Jánosnét, Vel'ká Calomija, okr. Modry Kamefi. 311 Keresem fiamat Bartos Ferencet, 1915 V. 11-én született Dunaradványban. 1944 augusztus 5-én a komáromi 22. gyalogezreddel ment ki a frontra, tábori szátna H. 207. 1944 szeptember 18-án esett fogságba Lengyelországban, Szamburgban volt gyüjtőtáborban, onnan novemberben vitték Oroszországba a vladimiri 7.190 sz. lágerba. Utoljára 1945 januárjában látták, azóta 3emmi hírt nem tudnak felőle. Kérem a hazatért hadifoglyokat akik tudnak róla értesítsék édesanyját özv. Bartos Imrénét, Radvaü n/Dun., okr. Stará Dala. 285 Keresem férjemet Gál Eleket, aki 1900-ban Kulcsodon született, Komáromba a II/6 kocsioszlophoz vonult be. Utoljára 1943 januárban írt 216/64 tábori számon. Kérem mindazokat, akik tudnak róla, értesítsék feleségét Gál Eleknét, Kl'uCovec, pp. Baloö. 283 Felkérem mindazokat a hazatért hadifoglyokat, akik tudnak valami hírt Nagy Andrásról, 1919 szeptember 14-én született Felsőváradon. Érsekújvárra a 6-os felderítőosztaghoz vonul be. 3944 október 25-én írt utoljára L. 382-es tábori számon. Azóta semmi hír nincs róla. Értesítéseket kérek Nagy Lajos, Tek. Hrádok 94. okr. Zeliezovce. 296 Keresem férjemet Molnár Ferencet, aki 1906 június 11-én Tajtin született. 1944 június 28-án a salgótarjáni 23/III zlj-hoz vonul be. 1945 május 29-én írt utoljára, hogy fogolyvonattal Arad felé haladnak. Kérem bajtársait akik tudnak róla értesítsék Molnár Ferencnét, Tachty, pp. Hajnáéka, okr. Jesenské. 289 Kérek mindenkit aki tud bátyámról Sramek Ágostonról, aki 1908-ban született Bajcson. A komáromi gyalogosoknál teljesített szolgálatot mint fegyvermester. Tábori száma 216/24. Utoljára 1943. januárjában a donkanyari visszavonulásnál látták. Értesítsék Sramek Ferencet, Bajő pri Novych Zámkoch. 290 Keresem Stanovská Paulát, azonnal írjon bátyjának Revúcka, posta Revúca. CSR. 298 Keresem férjemet Glatz Jánost, aki 1897 VII. 13-án született Hrhovon, Tornagörgö. Utoljára írt 1947 XI. 31-én 7299/7 tábori számon. Aki közelebbit tudna róla, kérem értesítsen feleségét Glatz Jánosnét, Hrhov 6. 123. b-5014 Farkas Ferenc, született 1920 VII. 12-én, a 22. komáromi gy. ezreddel ment ki a frontra. Utoljára írt 1943 I. 3-án 216/101 tábori számon. Édesanyja kéri aki tud róla értesítse özv. Farkas Mátyásnét Luba, pp. Kam. Most címen. 302 Keresem férjem Végh László honvédet, 1909 május 12-én született Vyán£ Blh (Felső Balogh). Bevonult Tornaijára 1944 március 24-én, április 18-án indult frontra, október 21-én írt utoljára. 1945 áprilisában Székesfehérváron látták fogságban. Keresi Végh Lászlóné, Vyány Blh. 313 KI tud róla? Bertók Jenő 1917 V. 15-én született Kamocsán. A csepeli harcoknál orosz fogságba esett, Oroszországból írt a 256/1 fogolytáborból. A legutóbbi hírek szerint 1947 V. 15-én Fogsáni-ba szállították súlyos betegen, és az ottani kórházban látták utoljára. Felkérem azokat a hadifoglyokat, akik Fogsáni-ból jöttek/haza és tudnak róla, értesítsenek: Bertók Jenőné, Kamoéa 327, okr. Komárno. 304 „ Házszám:... Pontos címem: Név: Lakhely: Utolsó posta (hivatalos neve): Az előfizetési díjat a póstai befizetőlap megküldése után 8 napon belül átutalom. 1 évre 540 Kcs, !/i évre 270 Kcs, J/ 4 évre 135 Kcs, 1 hónapra 45 Kős. Kelt _ 8 Iáiráf Ha az UJ SZÓ napilapot már megrendelted, a megrendelőlapot add tovább! Kérem a hazatért hadifoglyokat, aki tud fiamról, Horváth Józsefről 1921 március 30-án született Kálnán, Galántán az I. századnál volt sorcsendör. 1944 december 13-án írt utóljára, tábori szám 50, Budapest 114. Értesítéseket Horváth Imréné Kálna 200, okr. Levice címre kérek. 308 25 évesjómenetelü papírkereskedés kivándorlás miatt eladó Weiss Jenő, Kollárovo (Guta) UJ SZÓ a csehszlovákiai magyar dolgozók napilapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bratislava, -Tesenského 8., IT. em. Telefon 262-77. Fő- és felelősszerkesztő: Lőrincz Gyula. Feladó és irányító postahi vatal: Bratislava II. Nyomja és kiadja a Pravda könyv és lapkiadóvállalat. Kéziratokat nem adunk vissza. Előfizetés 1 évre: 540. , ]/ 2 évié 370.—, ]/t évre 135.—, 1 hónapra 45,— Kcs.